Miért pont én 16. rész (zárófejezet)

Sikerült kicseleznem az óvó tekinteteket, és egy csendes kávézóban össze is futottam a Shin klán fejével. Vidámnak tűnt, túlságosan vidámnak, de amikor közöltem vele a tervemet, leolvadt a mosoly az önelégült képéről. Hatalmas önuralom kellett hozzá, hogy ne borítsa fel az asztalt és ne kezdjen el őrült módjára tombolni. Hamar lehiggadt és visszavedlette mézesmázos stílusát.

-         Tegyem kockára az életem, csakhogy ne kerülhess Gongjae karmai közé? – vonta fel a szemöldökét.

-         Nézd! Ha jól emlékszem te voltál az, aki felajánlotta a segítségét. Én most csak megosztottam veled a tervemet, de ha neked akad még valami a tarsolyodban, akkor ne várakoztass megtudnom.

-         Tarsolyomban. – kuncogott – még használjátok ezt a szót? Természetesen segítek, de akkor maradjunk az én módszereimnél.

-         Miért segítesz? Tudom egyszer már kérdeztem, de nem adtál pontos választ.

-         Látok benned fantáziát, és mert amint azt már mondtam, hasonlóak vagyunk.

Hát ez jó. Nem lettem sokkal okosabb, és mit értett azon, hogy hasonlóak… talán ő is félvér lenne? Egyre jobban érdekelt miért támogatja ennyire az ügyemet Gongjae ellen, de még mindig nem bíztam benne, mert mi van ha csak átver, és közben pedig Gongjae kezére játszik. Egyenlőre nem zártam ki ezt a lehetőséget sem, de nem is volt más választásom, mint hogy rábízom magam, és azt teszem, amit mond. Az első lépésünk természetesen az volt, hogy közös ellenségünk orra alá dörgöltük, hogy többet ne számítson a Shin klán támogatására, és mindezt személyesen közöltük vele. Nem kicsit borult ki a bili, tört el a mécses.

-         Magadnak akarod, igaz? – üvöltötte – tudhattam volna, hogy rád nem lehet ilyen feladatot bízni, túlságosan elgyengítenek a nők! Egy érzelgős vámpír… hova fajul a világ?!

-         Küzdjünk meg érte! – lépett egyet előre – a győztes visz mindent…

-         Mindent? – csillant fel mohón a vörös vámpír szeme.

-         Mindent.

Gyorsan mérlegelte esélyeit az idegbeteg klánfőnök. Ijedten kapkodtam a tekintetem kettejük között, és én is azt latolgattam melyiküknek van több esélye a másik ellen. Gongjaet már láttam harc közben, én magam is küzdöttem ellene, de hogy Shinnek milyen képességei lehetnek, arról elfelejtett felvilágosítani. De jobban megnézve őt láttam magabiztosabbnak. Ez erőt adott nekem is, és már nem remegtem annyira a térdeim. Bíznom kell benne! De miért? Nem tett semmit, amivel bebizonyíthatta volna, hogy szándékai tiszták, és semmi huncutságban nem töri közben a fejét. Egyet tudtam biztosra, hogy jól ki akar cseszni Parkkal, aminek jelen körülmények között örülhettem.

-         Ne már, hogy a nyálas pasik jönnek be neked… - hisztizett.

-         Bocs, de Soomin sokkal menőbb nálad.

Szóhoz sem jutott.

-         Elfogadom a kihívást! – csikorgatta a fogait – Mikor és hol vívjunk meg?

-         Itt és most. – felelte hideg vérrel a szövetségesem – persze csak ha neked is megfelel.

Annyira nyílván való volt Soomin taktikája, és be is jött neki. Gongjae dühtől megvakultan, hamarjában fogadta el a párbajra hívást. Az északi vámpír pont ezt akarta, és már biztos voltam benne ez a küzdelem csak egyféleképpen érhet véget, de hogy ez most számomra mit jelent, attól tartottam egy kicsit.

            Átsétáltunk egy csarnokba, melyet éppen az ilyen kivételes alkalmakra alakítottak ki, mélyen a föld alatt. Bár hatalmas és tágas térben voltunk, mégis olyan bezártság érzetem támadt, védekezően összefontam a karjaimat magam előtt, mert a hidegrázás is elkapott ettől a helytől. Hirtelen minden önbizalmam elszállt, egyetlen egy vágyam maradt csupán, hogy minél előbb ki akarok innen jutni, fel a felszínre, ahol nem ennyire fojtogató a levegő, és fenyegető a légkör. Csak essünk túl ezen az egészen, és végre elfelejthetem a rémálmaimat… remélhetőleg. Le nem vettem a szememet a vörös üstökű, haragtól fűtött vámpírról, aki úgy felfújta magát, mint egy támadni készülő hatalmas vörös kandúr. El is képzeltem magam előtt, hogy oldjam a növekvő feszültséget, furán is néztek rám, hogy mit mosolygok egy ilyen komoly és vérre menő csata kellős közepén. Nem is igazán tudom mit láttam, annyira gyorsan történt. Az egyik pillanatban még egymással szemben álltak a párbajozó felek, olyan jó 50 méterre, a következő pillanatban a csarnok közepén ragadták meg egymást, de mielőtt egyet is pislanthattam volna egyikük már halott volt. Mélységes rettegés lett úrrá rajtam, ahogy felém fordult a párbaj győztese, és kivillantotta szemfogait. Még nem tértem magamhoz az alig egy pillanatig tartó küzdelem láttán, már Soomin előttem is termett.

-         El sem tudod képzelni mióta vártam már ezt a pillanatot, és hála neked, most végre bosszút állhattam szüleim gyilkosán.

Tehát erre értette hogy hasonlítunk egymásra.

-         És most mi lesz? – nyeltem egy nagyot.

-         Átveszem a Park klán vezetését. Nem tagadhatnak meg mint új főnöküket, hiszen itt vannak a tanuk rá – mutatott körbe a szájukat tátott vámpírokra – hogy a párbaj tisztességesen lezajlott, és hogy én lettem aki legyőztem ellenfelem.

Egy pillantást vetettem a fejétől megfosztott Gongjae maradványaira. Megkönnyebbülést kellett volna éreznem, de helyette még mindig szorongtam legbelül és egyre jobban kezdtem tartani Soomintől.

-         Ugye nincs harag? - simizte meg a buksimat, kérdőn néztem rá, így folytatta – tudod, nem mondtam el teljesen az igazat, de Gongjae se tudott rólam mindent, különben nem állt volna össze velem.

-         Harag? Nem dehogy! Örülök, hogy segíthettem. – próbáltam mosolyogni, de inkább nem néztem a szemébe.

Miközben kifelé tartottunk a föld alatti folyosón, Soomin már el is látta utasításokkal az újdonsült vámpírjait, akik látván előbbi erőbemutatóját, meg sem próbáltak ellenkezni, nem hogy rátámadni. Mégsem éreztem magam mellette biztonságban, és hatalmas kő esett le a szívemről, amikor kiléptem a tavaszi napsütésbe. Most egyáltalán nem égették szememet a napsugarak, jól esett a meleg. Behunytam a szemem és úgy fordítottam arcomat a nap felé.

-         Jól vagy? – érintette meg a nyakam Soomin.

-         Túl sok volt a mai nap. – sóhajtottam – azt hiszem jobb nem haragban lenni veled.

Ezen jót nevetett.

-         Ettől nem kell tartanod. Örökre hálás leszek amiért segítettél eltenni láb alól…

-         De hát nem is csináltam semmit.

-         A puszta jelenléted elég volt hozzá, hogy Gongjae megzavarodjon, és így sebezhetővé váljon. – megint elnevette magát – jól mondta megboldogult barátom… túlságosan érzelgős vagyok.

Nem bírtam kiverni a fejemből Soomin barátságos mosolyát, valahányszor eszembe jutott, különös érzés fogott el. Hasonló, mint amit sokáig Kibum jelenléte váltott ki belőlem. Annak a gondolatnak meg még időt sem hagytam a kibontakozásra, hogy esetleg belezúgtam volna, mert az egyszerűen lehetetlen. Akkor csupán csak hálát éreztem iránta, hogy kimentett a szakadék széléről? Többet akartam megtudni erről a titokzatos északi vámpírról, és úgy döntöttem addig faggatózok Natthewtól, amíg valami használható információhoz nem jutok. A buszállomáson Kibum várakozott egy táblának dőlve, menő napszemüvegében, és amikor meglátott ahogy éppen leszálltam a buszról, egy szempillantás alatt mellettem termett.

-         Jól vagy? – tapogatott végig.

-         Soha jobban. De ezt ne csináld még egyszer! – figyelmeztettem – bárki megláthatja!

-         Ugyan! – legyintett – hiszen még az orrukig sem látnak. Na de mesélj, mi történt?

Mindent elmondtam neki a kocsiban, olyan részletességgel, amennyire csak vissza tudtam emlékezni. Kibum váltig állította, hogy Soomin majd szépen megkéri a fizetségét, és nem pusztán szívességből segített nekem. Azt meg csak hitegetésből mondta, hogy nagy segítség voltam a számára. Akárhogy is volt, a végére fogok járni, kezdve apámmal, aki úgy tűnik minden klánról elraktározott jó pár információt.

            Xander ropogtatott meg az ideiglenes búvóhelyünkön, őt követte Baekhyun aki végig azon parázott hogy tutira elfogtak, és mocskos dolgokat műveltek velem. Amikor közültem vele semmi ilyesmi nem történt, komolyan csalódottságot láttam az arcán. A vámpírlét kissé kezdte túlfűteni perverz képzelgéseit, aminek Chanyeol és Kris kifejezetten örülhettek. Bármennyire is sajgott a szívem ismét gyors búcsút vettem a tátott szájú fiúktól, és átugrottam Natthew szállására kérdezősködni. Reméltem dalolni fog mint egy kismadár, de minden egyes szór úgy kellett harapófogóval kihúzni belőle. Minél jobban terelte a témát, annál gyanúsabbá vált, hogy valamit nagyon el akar titkolni előlem. Meg is kérdeztem hát tőle, hogy teljesen hülyének néz? Nem tudta hogyan kezelje dühkitörésemet, amit igazából csak megjátszottam, hátha ezzel mégis csak sikerül szóra bírnom. Bejött a hisztim, és Natthewnak megeredt a nyelve.

-         Soomin a rokonunk. – nyelt egyet – méghozzá igen közeli rokonunk.

Félrenyeltem a nyálamat. Tudtam, hogy valami nem stimmel a csávóval.

-         Mégis miféle rokon? – kérdeztem félve.  

-         A bácsikád. – nyögte ki végül – Soomin és én féltestvérek vagyunk.

-         Előbb is mondhattad volna.

-         Nem akartam, hogy ez befolyásolja a döntéseidet. Soomin kiszámíthatatlan, és veszélyes.

-         Olyat mondj, amit még nem tudok… különben meg minden vámpír az. – tettem hozzá

-         Nem vagy dühös?

-         Már semmin sem lepődök meg. – legyintettem – de így már érthető miért érzek iránta rokonszenvet. Gondolom ő tudja…

Ezen jót nevettünk. Hazafelé beugrottam a BAP dormjába, hogy Daehyunt is megnyugtassam jól vagyok, és egyenlőre nem kell tartani újabb vámpírtámadásoktól. Persze előbb nekem is el kellett hinnem amit mondok, de ilyen szövetségesekkel… barátokkal az oldalamon, mint Natthew, Hyungjoon és Soomin, U-Kiss, EXO és a B.A.P, könnyedén legyőzzük az elénk gördülő akadályokat.

            Este kellemes meglepetés fogadott az Eusebio család lakásában. Lépten nyomon gyertyák ragyogtak a falak mentén, az asztalokon, polcokon, a fényes parkettán mindenféle illatos virágszirom hevert. Először nem is akartam rájuk taposni, de olyan sűrűn fedte be a padlót, hogy nem tudtam elég óvatosan lépni, hogy rá ne lépjek egy-kettőre. A virágszirmok kellemesen bizsergették a talpamat, mintha megannyi apró selyemből készült cseppek lettek volna. Az étkezőben ínycsiklandozó vacsora fogadott, össze is futott a nyál a számban. A semmiből Kibum tűnt fel pincérnek öltözve és rögvest a helyemre kísért. Nem sokkal hogy elszaladt a hűtött borért, Xander csatlakozott az asztalhoz, igen elegánsnak öltözve. Csak mosolygott, és én sem tudtam mást, csak vigyorogtam mint a vadalma. Kibum visszatáncolt a borral, és mindkettőnknek szedett a tányérra az előételből… majd a levesből… aztán a főételből, végül a desszertből. Mind nagyon ízletes volt, a végére úgy éreztem majd kidurranok. Kibum is falatozgatott ebből-abból.

-         Köszönöm szépen!

-         Ízlett? – kérdezte Kibum, de inkább állítás volt mint kérdés – Ketten készítettük, csak neked.

-         Drágák vagytok! Isteni volt minden, legjobban a leves ízlett. És ez a hangulat… mit ünneplünk?

A két fiú lopva egymásra pillantott, ezek készülnek valamire.

- Hogy sikeresen megszabadultunk Gongjae-től. – felelte Kibum – és hogy épségben hazaértél.

- Mostantól ez a te otthonod is. – tette hozzá Xadner.

Nem értettem miért emlékeztetett erre, amikor már hetek óta ott laktam nála, és Kibum is állandó lakótárssá vált.

-         Kérsz még valamit?

-         Nem, köszönöm. Tele vagyok. – sóhajtottam elégedetten.

-         És most mihez lenne kedved? – kíváncsiskodott Kibum – ne válaszolj, inkább gyere velem!

Kézen fogott és a virágszirmos szőnyeget követve bevezetett a hálószobámba. Még gyönyörűbb látvány fogadott odabent. Szirmok borítottak mindent, az ágyamat, a szekrényeket, gyertyák aprócska lángjai lobogtak minden fele, kész csoda hogy eddig nem gyulladt meg semmi. Az ágyamon egy szívecske alakú ajándékdoboz hevert. Kibum biztatott nyissam ki, miközben Xander is bejött utánunk a szobába.

-         Nincs születésnapom, karácsony sincs…

-         Hát nem tudod milyen nap van? – mosolygott Xander.

Tanácstalanul járattam agytekervényeimet, de semmi nem ugrott be milyen nevezetes nap lenne a mai.

-         Segítek. – állt elő Kibum – ma van pontosan egy éve, hogy megismertünk.

-         Egy éve ezen a napon mutattak be egymásnak, amikor megtudtuk, hogy egy szóló énekessel bővül az NH Media csapata. – fűzte tovább Xander.

-         Te jó ég! – hüledeztem – teljesen kiment a fejemből… már egy év eltelt… lehetetlen.

-         Pedig így van! – bólogatott Kibum.

-         És csodálatos egy év volt. – ölelt át Xander – Nyisd ki!

Nem húztam tovább az időt, és kibontottam a gondosan becsomagolt dobozt. Egy csodálatos ezüst ruha volt benne, hozzá illő cipellővel és kis táskával. A szavam elakadt, annyira gyönyörű volt, és ahogy magamhoz próbáltam, a fiúk is bólogattak, hogy tökéletes illik hozzám. Aztán a doboz aljában megpillantottam egy kis ékszeres dobozkát is, de amikor kinyitottam, kissé megszédültem. Két gyűrű volt benne, az egyik lila köves, a másikban türkiz kövecske csillogott. Lopva a fiúkra néztem, mindketten kedvesen mosolyogtak rám. Xander volt aki elsőnek lépett oda hozzám. Kivette a kék köves karikagyűrűt, majd fél térdre ereszkedett.

-         Arashi Nami, hozzám jössz feleségül?

-         De itt két gyűrű van. – annyira zavarban voltam.

Amíg a kérdés varázsa alatt álltam, Kibum is kivette saját gyűrűjét, bár ő nem térdelt le, hanem megfogta a bal kezem, és felhúzta az ujjamra.

-         Hozzánk jössz feleségül? – kérdezte.

-         Nem fogtok összeveszni miattam ugye? – nézegettem a két csodaszép gyűrűt az ujjamon.

-         Amíg mindkettőnket ugyanannyi figyelemmel ajándékozol meg, és ugyanúgy szeretsz, addig nem fogunk egymásnak esni. – bolondozott Kibum.

El se hiszem… valaki csípjen meg, biztos csak álmodom.

-         Persze hogy igen! – ugrottam a nyakukba – Igen! Igen! Igen!

-         Csak ketten vagyunk! – ölelt vissza Kibum.

-         Örökké együtt. – suttogtam.

-         Örökké együtt. – duruzsolták kórusban. 

Miért pont én 15. rész

                     Ekkora rohanást még nem látott a világ, amit mi lerendeztünk a fiúkkal, konkrétan annyira belevetettük magunkat a mély vízbe  hogy szinte csak a U-Kiss, EXO, BAP és Echo szerepeltek a médiában. Voltak akik örültek ennek, és voltak akik kifejezetten anti-fankodásba kezdtek, de nemigen figyelt fel rájuk senki sem. Kivéve egy kisebb társaságot, de őket én nem sorolnám egyik táborba sem, hiszen egyrészt nem is itteniek, hanem a komor és háborúéhes északiak hazájából valók. Natthew figyelmeztetett, hogy már régóta leselkednek déli rokonaik után, de igazán még nem tettek semmiféle fenyegető lépést. Eddig. És miért pont most kellett nekik átmerészkedniük a határon? Volt egy sanda gyanúm, hogy kíváncsiak lettek a félvérekből álló klánra, mely már az EXO-M tagjaival is büszkélkedhetett.

-         Nem akarunk egy kicsit lassítani? – panaszkodott Daehyun – nem vagyok robot, sem olyan szuper lény, mint ti.

-         Jaj, ne haragudj! – szabadkoztam – nyugodtan szólj, ha nem bírod a tempót.

-         Hát most szóltam. – kapkodta a levegőt.

-         Sorry!

-         Nami, azért mi folytatjuk? – próbálkozott Baekhyun.

-         Mit akarsz folytatni? – vontam fel a szemöldököm.

-         Hmm. – gondolkodott – benne vagy egy karaoke versenyben? De én választom ki a dalokat. – és már fel is nyitotta a laptop tetejét.

-         Jó, de tudod, hogy rappelni nem tudok. – huppantam le mellé a székre.

-         Mert én tudok? – vigyorgott.

Épp hogy elkezdtük, egy-egy dalt énekeltünk csak el, én egy BTOB számot kaptam, Baek egy VIXX dalocskával próbálkozott meg, amikor a kissé komoly és ijesztő leader lépett be a próbaterembe. Átváltozása óta még jobban kezdtem tőle tartani, mivel mindig úgy nézett rám, mint aki fel akar falni. Kai mellett elkönyvelhettem a kerülendő személyek listájára. Nem szólt semmit, megvárta amíg veszem a fáradságot, és felé fordulok.

-         Hercegnő, rosszkor jöttem? – kérdezte Kris.

-         Nem. – jöttem zavarba, ahogy a szemeibe pillantottam – éppen szünetet tartunk.

-         Natthew küldött, hogy szóljak tíz perc múlva megbeszélést tartunk az emeleti tárgyalóban.

-         Akkor mehetünk is. – Daehyunhoz fordultam – gyere te is nyugodtan velünk, ne unatkozz itt egyedül. Útközben beugrunk a büfébe, és kérhetsz bármit.

-         Ezért már megéri maradni. – dörzsölte össze a tenyerét.

Nekem is korgott a gyomrom, de én beértem egy fehércsokis fánkkal, míg öcsi egy egész menüt nézett ki magának. Kíváncsi voltam Natt miért hívatott össze minket ilyen hirtelen, de biztosan nyomós oka lehet rá, ha nem tűr halasztást. Meglepetésemre nem csak a U-Kiss és EXO tagok sorakoztak fel értetlenül pislogva egymásra, hanem apuci néhány előkelő haverja is megtisztelt minket jelenlétükkel. Kicsit aggódtam is Daehyun miatt, de nem mutatta hogy kényelmetlenül érezné magát ennyi ragadozó között, vagy egyszerűen csak őszintén bízott bennünk, hogy mi majd megvédjük. Nem is járt messze az igazságtól, és szépen leültettem magam mellé, miközben jóízűen falatozott. Hadd lássák, hogy a védelmemet élvezi. Már csak két személyre vártunk, méghozzá a két klánfőnökre. Az újonc vámpírok Soohyunnal az élükön faggatni kezdték Kibumot, árulja már el miről van szó, de ő csak a fejét rázta, hogy mindent meg fognak tudni, ha eljön az ideje.

            Végül csak betoppantak a nagyurak, és bele is vágtak a közepébe a mondandónak. Jogos volt félelmük az északiak felbukkanása miatt, hiszen amíg itt dalolászó és táncos lábú vámpírok szaladgálnak fellépésekre, addig ott kőkemény, harcedzett zsarnokok tartják uralmuk alatt az országot. Ugyan mennyi esélyünk lenne, ha egyszer úgy döntenek véget vetnek az itteni bohóckodásnak. Natt fülébe jutott, hogy már panaszt is emeltek ellenünk a Tanácsnál, azzal a váddal, hogy viselkedésünkkel szégyent hozunk a vámpírtársadalomra, arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem ismerik el a félvéreket. Már csak ez hiányzott… úgy látszik túl sok ellenséget szereztünk magunknak. Igaz eddig számíthattunk a Tanács támogatására, de ha a túl nagy nyomás alatt elfordulnak tőlünk, akkor bizony bele sem merek gondolni mi lesz velünk.

-         Valahogy csak meg lehetne győzni őket. – törte a fejét Hyungjoon.

-         Az északiakat? – rázta a fejét a taiwani herceg – ha egyszer valamit a fejükbe vesznek… nehéz őket meggyőzni az ellenkezőjéről, szinte lehetetlen.

-         Én azért tennék egy próbát. – szóltam közbe – elvégre csak arról kell meggyőznünk a kétkedőket, hogy mi is vagyunk annyira vámpírok, mint ők.

-         Ezt most elég fura pont tőled hallani. – szólalt fel Kibum – mintha eddig éppen az ellenkezőjét bizonygattad volna.

-         Ez most nem vicces! – csaptam az asztalra – értetek bevállalom, még akkor is ha olyasmit kell tennem, amit egyébként semmilyen más körülmények között nem tennék meg.

Súlyos csend telepedett a jelenlévőkre, mindenki azt latolgatta hogy vajon ő képes lenne-e a közösség érdekében, a túlélés érdekében és persze a saját és barátai biztonságának érdekében elvenni egy ártatlan életet. Én azért el tudtam volna képzelni egyikükről másikukról, de kényszeríteni senkit sem akartam. Ha nekem, mint a Thewphaingam klán hercegnőjének sikerül a pártomra állítani néhány ellenségeskedőt, és talán akkor végre leszállnak rólunk.

-         Nagyon elgondolkodtál. – súgta a fülembe Xander.

-         Mi? Töröm a fejem.

-         Azt látom. – borzolta össze a hajam – és mire jutottál?

Ez már másokat is érdekelt, és félbe hagyták a trécselést, hogy meghallgathassák nagyszabású tervemet, ami annyira nem is volt az. Arra gondoltam szervezhetnénk egy olyan esti partit a hercegnővé avatásom alkalmából, amire meghívnánk a legnagyobb klánok elitjeit, hogy lássák ugyanolyan vámpírok vagyunk, akárcsak ők, vagyis legalább ezt sikerüljön elhitetni velük. Natthew tartott is nekünk egy gyors előadást hogyan viselkedjünk északi rokonaink közelében, vagy inkább mit ne tegyünk jelenlétükben. Sose voltam jó a szabályok betartásában, mindig is a saját fejem után mentem, de most kivételesen meg kell tanulnom uralkodni magamon, ha nem akarom, hogy a kis partim vérfürdőbe torkoljon. Legalább arra az egy napra igazi vámpírhercegnőként kell bemutatkoznom, ami azt jelenti, hogy teljesen ki fogom kapcsolni emberi énemet. Meglátjuk mennyire leszek arrogáns és lenéző a vendégeimmel.

            Már csak egy problémát kellett megoldanunk, mégis hol tartsuk a találkát? Natthew ezt is hamar megoldotta, felajánlva egyik Szöuli palotáját. Most kezdtem megérteni mekkora tekintéllyel is bír vérszerinti apám, és hogy mekkora szerencse hogy a pártfogoltunk. Nem is tudom mihez kezdenénk nélküle, valószínűleg már régen Japán valamelyik eldugott kis falucskájában bujkálnánk a Tanács haragja elől. Nagy volt az izgalom, kétszer is át kellett öltöznöm, mert idegességemben két ruhát is szétszaggattam magamon Kibum nagy örömére.

-         Csinos vagy! – gyönyörködött bennem Xander – De a másik kettőben is úgy festettél, mint egy istennő. – hízelgett.

-         Köszi. Remélem ezt már nem sikerül elszakítanom. – lengettem meg a ruha alját.

-         Hagyd meg nekem estére. – súgta a fülembe.

Felvillanyozva fogadtam a vendégeket, és ahogy szállingóztak befelé a gyanúsabbnál gyanúsabb alakok, azon kezdtem el gondolkodni, vajon biztosan jó ötlet volt látótávolságon belülre vezényelni a társaságot. Bár Natthew biztosított róla, hogy a Tanács képviselete jelenlétében nem provokálnának balhét, én azért ebben nem voltam olyan biztos. Szükség volt elhívni a Vámpír Tanács néhány tagját is, hogy személyesen is elismerjék a klánomat és hercegnői pozíciómat, és persze hogy minél több szemtanú legyen rá, hogy nem jelentünk veszélyt a fajtájukra. Pedig ha tudnák mennyire gyűlölöm még mindig a vámpírokat, és hogy legszívesebben én magam tépném ki a szívüket a mellkasukból. Ezért ezt nem hangoztattam, és próbáltam jó képet vágni ehhez az egészhez, még akkor is, ha az akivel éppen szembe kerültem mohó és gúnyos pillantásokkal illetett. Egy Soomin nevezetű vámpír hercegecske különösen megbámult, és már a látványától kirázott a hideg. Még így is vonzó maradtam a vérszívóknak, hiszen mégis csak meleg vér csordogál az ereimben. És ez még jobban kezdett bebizonyosodni, amikor elénekeltem a dalomat e nem túl hétköznapi közönségnek. Úgy éreztem magam, mint egy muffin, amit mindenki meg akar kóstolni. Nem én voltam az egyetlen, aki kezdett bepánikolni ebben a fojtogató környezetben, Kyungsoo volt az, aki a legkevésbé tudta kontrolálni az érzelmeit, és nem egyszer kellett lenyugtatnunk. Végül megkértem Suhot és egy vámpírt apám klánjából, hogy kísérjék haza, még mielőtt kiselejtezik a gyengéket. De sajnos nem úsztam meg a kínos kérdéseket.

-         Mi lelte a barátocskánkat? – suhant mellém Soomin.

-         Túl sokat ivott. – rándítottam vállat.

-         Vagy túl keveset… - egy darabig csak ácsorgott mellettem, majd megfogta a kezem – milyen meleg… - simított végig a kézfejemen – szabad egy táncra?

Bólintottam, úgyse tudnám lerázni egykönnyen.

-         Had meséljek egy keveset magamról. – kezdett el cseverészni tánc közben – Tudod, a 600 évem alatt majdnem ugyanennyi feleségem volt, egytől-egyig halandók. Eszembe se jutott átváltoztatni őket, amikor már veszítettek szépségük erejéből, egyszerűen megszabadultam tőlük. Felesleges lett volna halhatatlanná tenni őket, a féltékenységtől hajtva úgyis egymásnak estek volna, azt mégsem nézhettem végig…

-         Akkor gondolom, semmit sem éreztél irántuk.

-         Ez nem igaz! – szorította meg a derekam – Imádtam őket! A testük melegét, a vérük ízét, testük apró kis rezzenéseit, amikor megérintettem őket. És vágytak rám, és a végén ők kérték hogy vegyem el az életüket.

-         Mégis miért mondod el ezt nekem? – próbáltam elhúzódni tőle, de nem engedte el a derekam.

-         Egész ideáig egy olyan társat kerestem magam mellé, aki minden elvárásomnak megfelel. – mosolygott.

-         Az sosem fordult meg a fejedben, hogy esetleg túl nagyok az elvárásaid?

-         Csak eddig még nem találkoztam veled hasonlóval. – suttogta és megpörgetett – Félig halandó, félig halhatatlan.

Egy ügyes mozdulattal kicsavartam magam a karjai közül.

-         Bocsi, de már foglalt vagyok.

-         Az sosem akadály! Te és én sokkal jobban hasonlítunk egymásra, mint azt gondolnád.

Kibum tűnt fel, hogy segítsen megszabadulni a képembe mászó vérszívótól, de az hajthatatlan volt, és makacsul követett mindenhová. Kai és Sehun mentett meg, és a parti végéig kísérőim maradtak.

            Már lassan hajnalodott, és senkinek sem jutott eszébe visszavonulót fújnia, nagyon úgy tűnt hogy az egész napot végig akarják bulizni, aggódtam is elég lesz-e az ital és a kórházaktól vásárolt vérmennyiség, mert hát itták, mint a vizet.

-         Meddig akarnak még maradni? – nyújtózott egyet Kai, kivillantva formás pociját.

-         Gondolom, míg meg nem unják…

-         Én már unom. – ásított Sehun.

-         Gyertek velem!

Visszaballagtunk a nagyterembe, ahol cseppet sem fogyatkozott a létszám, és átvettem a hangulatért felelős helyét. Unatkoztam, és elérkezettnek láttam az időt, hogy megmutassam mire képesek a félvér vámpírok. Magam köré gyűjtöttem a klánom tagjait, vagyis az EXO szexi srácokat, és tartottunk egy rövidke koncertet. Így hogy Dióca és Suho is hiányoztak, énekelhettem az ő részüket. Arra kértem a fiúkat, hogy fellépés közben ők is próbálják kikapcsolni az emberi érzéseiket, és azonosuljanak sötét énjükkel. Nem is kell mondanom, hogy igen hatásosra sikeredett a rögtönzött előadásunk, ami azt jelenti, hogy torok nem maradt szárazon. És most engedtem Kainak, hogy rám másszon, cserébe én sem kíméltem a nyakát. Aztán megérkeztek a lányok, akiket Natthew hozatott a világ minden pontjáról. Nem sok kellett hozzá, hogy veszekedést szítsak vele, de az egyik felemnek kifejezetten tetszett a csinos lányok friss illata, ahogy a vendégeink is megnyalták a szájuk szélét. A fiúkáim izgatottá váltak, de erényesen rájuk szóltam, hogy a lányok a vendégeknek hozták. Nem akartam hogy pont most harapjanak bele egy halandó nyakába, nem tudhattam hogyan reagálnak a meleg vér ízére. Soomin már ki is választott magának egy vörös hajú, szeplős kislányt, aki mivel bűvölet alatt állt, nemigen tudta hol van, és zokszó nélkül engedelmeskedett a vámpírhercegnek, aki továbbra sem tágított attól, hogy feleségül kérjen.

-         Had találjam ki melyik a kedvenc vércsoportod… - nézett fel miközben kóstolgatta a rezzenéstelen arccal üldögélő lány csuklóját.

Én velük szemben foglaltam helyet, Xander karját szorongatva, nem messze tőlünk Kai és Sehun szobroztak. Nem attól féltem, hogy esetleg elveszti az eszét, és elorozza Soomin reggelijét, hanem hogy én nem bírok majd magammal.

-         Fogadok, hogy a 0-s. – mosolygott elégedetten – kíváncsi vagy honnan jöttem rá?

Megráztam a fejem, és belekortyoltam a boros poharamba.

-         Mert nekem is az a kedvencem. Nem is kérdés, hogy Alexander is 0-s vércsoportú. Vagy tévedek?

-         Nem. – húztam össze a szemem és még jobban megszorítottam drága Xanderem karját – Csak hogy az én vércsoportom nem az.

-         Nem árt egy kis változatosság.

-         Viszont a tiéd 0-s. – igaz csak tippeltem, de a reakciójából ítélve eltaláltam – Az igaz, hogy egy vámpírt úgy is meg lehet ölni, ha egy másik kiszívja annak az utolsó csepp vérét is?

-         Én ilyenről még nem hallottam. – mosolygott rendületlenül – de jobban belegondolva elképzelhető. Bár akkor is csak mély álomba merül, és ha friss vérrel érintkezik azonnal feltámad. De miért érdekel ez téged ennyire?  

-         Végül is nem titok. – biccentettem oldalra a fejem – Jobban kívánom a vámpír vért.

-         Ez nagyon érdekes. – hajolt előre – ha jól értem, akkor ahhoz hogy vámpír maradhass, vámpírvérre van szükséged? És a klánod többi tagja?

Xander oldalba bökött.

-         Nekik nincs szükségük rá. Meg van az a képességük, hogy ki-be tudják kapcsolni vérszomjukat.

-         De még nem válaszoltál az első kérdésemre…

-         Genetika. – kacsintottam.

Felpattantam, és magammal rángattam Xandert, mert a kedvenc dalom csendült fel a háttérben. Egészen pontosan az Mblaqtől az I don’t know.

            Összegezve ki merem állítani, hogy egész jól sikerült a találkozó, a vendégek elégedetek voltak a kiszolgálással, és nyitottak a félvérek elfogadásának irányában. Egy valami aggasztott, hogy Soomin még Natthewtól is engedélyt kért, hogy megkérje a kezem. De hogy Xander kinevet miatta, azt nem gondoltam volna. Kibum viszont majd felrobbant a féltékenységtől, és csak akkor kezdett el rombolni, amikor az utolsó vendég is búcsút intett. Csak úgy megjegyzem, hogy vagy négy napig, megállás nélkül zajlott a már-már orgiáig fajuló vámpírtalálkozó. Hogy én is kibírjam alvás nélkül, a második éjszaka félrevonultunk Kibummal és Xanderrel egy kényelmes szobába és addig kényeztettük egymást, ameddig csak jól esett.

-         Mit gondolsz, most már kifújhatjuk magunkat? – érdeklődött Suho, miután visszatértek a jobb színben lévő Kyungsooval.

-         Nem tudom. De nekem nem úgy tűnt, mintha ki akarnának irtani minket. De lehet csak a Tanács jelenlétében viselkedtek rendesen.

-         Szerintem leszállnak rólunk. – sóhajtott fel Hyungjoon.

-         Egy valakit kivéve. – csikorgatta fogait Kibum.

-         Csak nem féltékeny vagy? – piszkálódott Baek és hogy tovább húzza, egy csókot nyomott az arcomra.

-         Tartok tőle, hogy Soomin a Park klán szövetségese. – szólt közbe Natt – és ha ez így van, akkor még korántsem dőlhetünk hátra. Gongjae addig nem nyugszik, míg ránk nem uszítja a Tanácsot.

-         Nem fogja belevonni őket. – ráztam a fejem – nem kockáztatja meg, hogy ismét elfogják. Nem… szépen csendben várja a megfelelő pillanatot, hogy lecsaphasson.

-         Még mindig belelátsz a fejébe? – kérdezte Natt.

-         Néha, de csak ilyen foszlányokat.

Tisztában voltam vele, hogy még lesz dolgunk Gongjae-el, de azért reméltem hogy még várat magára, de sajnos a Tanács túl hamar engedte útjára. Azért abba nem mertem belegondolni, mit művelhettek vele abban a pár hétben, de Natthew azt mondta semmi kellemes dolgot. Az biztos hogy most még bosszúszomjasabb, mint valaha, és nem fog leállni egészen addig, míg meg nem kapja amit akar. És most a Shin klán hercege is… ez nekem már sok. Nem elég elviselnem a folyamatos szexuális zaklatást a saját házam tájékán, még vad idegenek is ki akarnak sajátítani maguknak. Mégis megkockáztattam, hogy segítséget kérek Soomintől, még akkor is, ha ehhez közel kell engednem magamhoz. Már a gondolattól kirázott a hideg, Kibumot meg elöntötte a gyűlölet. Még Gongjae-től sem óvott ennyire, mint most ettől az északi vámpírtól.

            Egy zsúfolt és nyilvános kávézót választottam a találkozónk helyszínéül, ahol biztosan nem vetheti rám magát. Nagy nehezen sikerült meggyőznöm Kibumot, hogy ne akarjon elkísérni, de azért mégsem mentem egyedül.

-         Megértem, hogy tartasz tőlem. – lesett át egy távolabbi asztalhoz Soomin, ahol Baek és Channie töltötték kellemesen az időt – De jobban szerettem volna kettesben találkozni veled.

-         Kettesben vagyunk. – türelmetlenkedtem és idegesen csavargattam egy hajtincsem.

-         Nocsak, milyen gyorsan ver a szíved. – húzta fel szemöldökét – érdekes, a négy nap alatt egyszer sem hallottam, hogy dobbant volna egyet is.

-         A vámpíroknak nem dobog a szívük. – fontam össze karjaim.

-         De akkor te most…

-         Most én vagyok, és nem a vámpír énem. – sóhajtottam.

-         Örülök, hogy megismerhetem ezt az oldaladat is. – mosolygott – és minek köszönhetem meghívásod?

Meséltem neki Gondjaeről, és hogy milyen ígéretet, vagy inkább fenyegetést tett nekem, és rákérdeztem, hogy ő mit tud erről, és hogy valóban szövetségese a Park klánnak.

-         Szóval így állunk! Nekem egy szóval sem mondta hogy mire ez a nagy gyűlölködés a Thewphaingam klán iránt. De így már értem. És lásd, hogy nem akarok rosszat neked, elárulom, hogy Gongjae elsődleges célpontja a Kim klán. Ha jól sejtem köze lehet ahhoz, hogy Kibum tett téged vámpírrá és nem ő.

-         Gondolom… és segítesz neki?

-         A bosszúhadjáratában, hogy megszerezhessen magának egy ilyen értékes kincset, mint te vagy? – csóválta a fejét – ha előbb tudok rólad, akkor visszautasítom a szövetségét. De ha most nem segítek neki, akkor egy újabb ellenségre teszek szert, és bizony a Park klán jóval erősebb nálunk. – gondolkodóba esett – Viszont, ha mi ketten összefogunk, sikerülhet felülkerekedni rajtuk.

-         Nézd! Én csak Gongjaetől akarok megszabadulni.

-         De ha végzel vele, nem gondolod, hogy magadra uszítod az egész Park klánt?

Igaza volt, de akkor mégis mitévő legyek? Mert mégsem mehettem bele egy olyan szövetségbe, mellyel nem biztos hogy jól járnék, belegondolva hogy Soomin milyen feltételeket szabna ki rám. Egy megoldás maradt, valahogyan össze kell ugrasztanom a két régi ismerőst, méghozzá úgy, hogy lehetőleg a mi táborunk kimaradjon belőle. Rendezzék csak el egymás között a nézeteltéréseiket, és amíg egymással foglakoznak, addig kitalálom hogyan legyen tovább. De ha választanom kell, akkor inkább Soomin mellé állok, oszd meg és uralkodj alapon. Bár ez a megoldás sem kecsegtetett fényes jövővel, hiszen Soomint is ugyanolyan nyereségvágy hajtja mint Gongjae-t. És ha ezek ketten mégis csak úgy döntetnek, hogy összeállnak, jaj nekünk. Rajtunk már csak valami csoda segíthet.

            Nem sokra jutottam Shin herceggel, abban viszont láttam némi reményt, ha Soomin valóban ragaszkodik hozzám, akkor talán sikerül megúsznom Gongjae szemfogait. Most hogy már tisztában voltam a forrófejű klánfőnök tervével, ideje volt, hogy nekünk is legyen egy. Bár egyáltalán nem bíztam a férjjelöltem szavában, kénytelen voltam azokra támaszkodnom, miközben azon agyaltam hogyan tarthatnám távol a támadókat a Kim testvérektől.

-         Mi lenne, ha csapdát állítanánk? – szólalt meg nagy sokára AJ.

Már jó ideje csak ücsörögtünk az NH Media épületének egyik tánctermében, és bambultunk magunk elé, elmerülve a gondolatainkba. Olykor Dongho csámcsogása törte meg a csendet.

-         Van ötleted? – kérdezett vissza a leader.

-         Tegyük fel Nami elfogadja Soomin segítségét. Nami te megkéred, hogy hívja párbajra Gongjae-t és aki ezt a párbajt megnyeri, azé lesz a kezed.

-         És ez nekem miért jó? – vontam fel a szemöldököm.

-         Mert ha párbajban ölik meg egymást, akkor a két klánnak nem lesz oka egymásnak ugrani. Ez olyan vámpír etikett.

-         Szerintem meg Soomin ezért nem tenné kockára a bőrét. – húztam a szám.

-         Elfelejted, hogy ő északi. A vérében van a küzdelem, és nem utasítana vissza egy ilyen lehetőséget, hogy bizonyítsa erejét és képességeit. - tette hozzá Kibum.

-         Jó, és ha Gongjae nyer? Vagy ha bele sem megy a párbajba… Soomin egy szóval sem mondta hogy képes lenne legyilkolni szövetségesét… csak miattam. Kivéve, ha ezzel megszerezhetné a Park klánvezéri címet. – ugrott be hirtelen.

-         Szóval azt kell kiderítened, hogy Soomin mennyire hataloméhes, mert akkor ez akár a hasznunkra is válhat. – bólogatott AJ.

-         Aztán agyalhatunk, hogy tőle hogyan szabaduljunk meg.

-         Nem biztos, hogy ugyan úgy járnánk vele. – hümmögött Kibum – teljesen mások az eszközeik…

-         Az elsődleges célunk tehát Gongjae kiiktatása, nem számít milyen eszközzel. Én vállalom a felelősséget, ha valami nem úgy sül el ahogy azt szeretnénk, de bíznotok kell bennem! Ez a legfontosabb!

            Nem tudom mennyire győztem meg bárkit is, hogy egyedül is elboldogulok a kérőimmel, egyet azért biztosra tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom. Mégis valahol legbelül ott suttogott bennem egy hangocska, és tudtam hogy áldozat nélkül nem fog sikerülni. A kérdés az, hogy bár én meg tudom tenni, vajon a többiek hogyan viselik majd a következményeket. 

Miért pont én 14. rész

Visszaérve egész napos sétánkból sikerült Xandert valamelyest felvidítanom. Tudtam, hogy amire most készülök, halálom napjáig kísérteni fog, bárhogy is alakuljon az életem. De nem akartam semmit sem elkapkodni, viszont nem igen tudtam tovább rejtegetni az éles szemű Xander elől.

-         Miért nem akarod? – kérdezte pancsikolás közben.

-         Féltelek.

-         De látod, hogy a többieknek sem lett nagyobb bajuk annál, minthogy szupererősek és szuper gyorsak lettek.

-         Igen, tudom! De veled sokkal másabb a helyzet. – közelebb úsztam hozzá – Talán azért, mert képtelen lennék kárt tenni benned. De nem kell tovább győzködnöd. – sóhajtottam – tiszteletben tartom a kérésed, és megteszem amire vágysz. Ha valóban ezt szeretnéd.

-         Örökre együtt lenni veled? Ez nem kérdés, a világon mindennél jobban szeretném.

Most már úgy voltam vele, ne szenvedjünk tovább, és inkább essünk túl rajta. Xander szeméből is ezt olvastam ki, és immár boldogan teljesítettem szíve vágyát, mely az én vágyam is volt egyben. Gyengéden magamhoz öleltem, végigcsókoltam csupasz vállait, nyakát, fülcimpáját. Teljesen rámásztam, a medence széléhez passzírozva, az egyre izgatottabb fiút. El sem tudom mondani mennyire kívántam, és eszem ágában sem volt visszafognom magam. Az ő vérére vágytam a legeslegjobban, és kiélveztem minden egyes pillanatát, mondanom se kell, semmi nem ment kárba. Azt mégsem akartam, hogy utolsó emberként leélt percei kellemetlen emlékként köszönjenek vissza, csípőmet előre tolva dörgölőztem a kicsi Xanderhez, majd hogy csillapítsuk egymásban a tűzként tomboló vágyakat, ráereszkedtem tekintélyt parancsoló férfiasságára. A feltörő sóhaj elszakasztott a legédesebb nedűtől, ami a világon létezik, de nem is bántam, duzzadt ajkai csókra csábítottak. Egy élesebb kiszögelésben felsértettem a tenyerem, miközben erősen kapaszkodtam a medence falába. Éppen jól jött, rákentem egy keveset szerelmem ajkaira. Bizonytalanul nyalt végig alsó ajkán, annyira még nem ízlett neki. Hogy megjöjjön a kedve, saját ajkaimat maszatoltam össze piros véremmel, majd heves nyelvpárbajra hívtam. Ahogy belefeledkezett a csókjaimba, hogy még többet juttassak a véremből szervezetébe, ráharaptam a számra. El akart fordulni, de nem engedtem neki. Pontosan tudtam min megy most keresztül, és ha késlelteti, azzal csak még kellemetlenebbé válik. Most már nincs visszaút, elkezdődött, a testét tűzhullámok járták oda-vissza, mégis úgy reszketett, mint akinek magas láza lenne. Kibum csobbant be mellénk a vízbe. Ujjaival táncot járt a hátamon, de mielőtt bármi komolyabbat léphetett volna, megszólalt a lelkiismerete.

-         Hiába próbáltam lebeszélni róla, nem hallgatott rám. – aggódva közelebb húzódott – A többieknél is ilyen sokáig tartott?

-         Nem. – öleltem  magamhoz buksikám – Olyan mintha akarattal ellenállna.

-         Had nézzem! – Kibum kezei közé vette barátja arcát – Nézz rám! Ne küzdj ellene, abba bele is halhatsz! – majd rám nézett fekete szemeivel – nem elég erős a véred, be kell hogy segítsek.

-         De akkor… - sikoltottam fel.

-         Igen tudom, de nincs más választásunk. Komolyan belehalhat.

Nem akartam elhinni mit tettem, tehetetlenségemben zokogni kezdtem, és azt kívántam bárcsak nemet tudtam volna mondani.

-         Nami, bízz bennem! Én sem akarom ezt, de te már nem tehetsz érte semmit.

Bólintottam, és arrébb húzódtam. Végig néztem, ahogy Kibum igazi vámpírrá változtatja át életem értelmét. Az ő vére már gyorsabban hatott, és néhány perc múlva megszűnt Xander reszketése. Lassan felemelte a fejét, és ugyanolyan fekete szemekkel nézett körbe, mint mestere.

-         Mi történt? – kérdezte.

-         Nem hatott Nami vére, így én változtattalak át. – Kibum beszélt helyettem, nem biztos, hogy meg bírtam volna szólalni, annyira lesokkolt ami történt.

-         Sajnálom. – suttogtam.

Xander odajött hozzám, megfogta még mindig vérző kezem, és a szívére helyezte. Érintése már nem a jól megszokott, otthon melegét idézte, hűvös volt, és a szíve sem dobogott már.

-         Ezt akartam, és nem a te hibád.

Vigasztalásképpen magához húzott, ám könnyeim megállíthatatlanul csordogáltak. Amikor a nyakamba harapott, jeges rémület hatalmasodott el rajtam, mégsem volt hozzá elég erőm, hogy kiszabaduljak öleléséből.

            Véget ért a pihenés, és már mindenki belevetette magát a végeláthatatlan próbákba, és fellépésekbe. Utáltam magam miatta, de több időt töltöttem az EXO fiúkkal és az SM épületének környékén, mint saját házam tájékán. És hogy mi lehet ennek az oka? Egyrészt ezért is utáltam magam, de szó szerint menekültem Xander elől. Annyiszor megharapott már, hogy sálat kellett felvennem, mert egyre lassabban gyógyultak be a sebeim, és persze Kibumnak is pont most kellett elutaznia Japánba, hogy én hülye miért nem mentem vele… így menedékként használtam az SM tánctermeit. Nem csak az EXO próbára ülhettem be, vagy akár én is csatlakozhattam a mozdulatokhoz, hanem a fiúk jóvoltából a Shinee és a Super Junior tagokat is jobban megismerhettem. Arról nem is beszélve, hogy az EXO össze koreóját már kívülről fújtam, valamint a Suju ismertebb dalaihoz is már párat. Nem tudtam meddig tudok még Xander szemébe hazudni, de azért félig csak volt némi igazság abban amit szinte minden nap arra használtam, hogy már kora reggel elhúzzak a dormból. Baekhyun bíztatott, mondjam meg neki az igazat, hogy nem csak miattuk töltöm itt napjaimat, hanem azért is, mert úgy érzem lassan megfolyt ragaszkodásával. Vámpírként Xandernek ez a tulajdonsága erősödött fel, míg nekem az önfeláldozási hajlamaim, Baekhyunnak a hisztije, Chanyeol optimista gondolkodásmódja, Suho nagyképűsége és fahumora, Kyungsoo félénksége, Sehun gyökérsége, ahogy nagyban letolja mi zajlik körülötte, Kai pedig még kanosabbá vált. Így már őt is kerülnöm kellett, és figyeltem rá, hogy ne maradjunk egy pillanatra se kettesben, mert amint tehetné, rögtön rám vetné magát. Bármennyire törtem magam, nem sikerült megtartanunk a három lépés távolságot.

            A konyhában készítettem magamnak sajtos tésztát. Sose voltam a konyhatündérek királynője, és ez a mostani állapotokon is látszott, mindent összetejfölöztem, de nem csak a konyhapultot, és a tálakat, hanem még saját magamat is. Ügyetlenségemet fokozta, hogy Kai dugta be az orrát a kis helységbe.

- Hát itt vagy, már mindenhol kerestünk. – fogott bele a sablon szövegbe. – már azt hittük, hogy köszönés nélkül léptél le.

- Mert úgy szokásom. – vágtam be a durcát.

- Jut nekem is? – ugrott mellém, és már át is fogta a derekam.

- Talán. – bújtam ki.

De jött utánam, nem sok helyem volt a hátrálásra, a gáztűzhelyt a lehető legrosszabb helyre építették be. Még jó hogy már elzártam, különben most biztosan meggyulladt volna vagy a pólóm, vagy a hajam, esetleg beletenyerelek a lángokba. Kai egy tejfölpöttyöt törölt le az arcomról, majd leszopogatta az ujjáról.

-         Már azzal jól lakok, hogy letakarítom rólad a moszadékokat. – viccelődött – hogy tudtad magad így összekenni? – és a hajamból egy sajtdarabot szedett ki, amit jóízűen elfogyasztott.

-         Siettem, nehogy kihűljön a tészta. De úgy látszik nem jó ötlet hipersebességgel sajtot reszelni.

Elsprinteltem mellette, és pálcikával nekiláttam elfogyasztani az ebédem. A táncos lábú fiú velem szemben helyezkedett el, és amik lecsúsztak a pálcikáról tésztadarabok, azokat csipegette fel, nem érdekelte hogy tejfölös lesz az ujja. Cuppogva nyalogatta le minden egyes alkalommal. Kezdett az idegeimre menni, így amilyen gyorsan csak tudtam elpusztítottam azt a nagy adag tésztát.

-         Éhes lehettél. – mosolygott – és most, gyerünk ledolgozni a kalóriákat!

Azt hiszem elég idétlen képet vághattam, mert nevetett rajtam egy jót, majd kézenfogva kihúzott a konyhából. Meglepően jó érzés volt megfogni a kezét, aminek megvoltak a hátrányai és előnyei egyaránt.

-         Mégis hova viszel? – fékeztem le.

-         Táncolni. – egy pillanatra sem hervadt le az arcáról a féloldalas mosolya.

-         De hát most ettem… kidurranok.

Tudom hogy hol jártak már a gondolatai, de kicsit sok lett volna a szemtanú, ha itt és most lecsókol. Kai viszont végtelen türelemről tett tanúbizonyságot, és araszolva, de akkor is bevonszolt egy kis méretű táncterembe.

-         Khm… nem fogok veled táncolni! – makacskodtam tovább. 

-         Ahogy gondolod. – elengedte a kezem és a magnóhoz sétált.

Én a falnak dőlve lestem minden mozdulatát, arra várva mikor gondolja meg magát, és mégis megpróbál táncra perdíteni. Egyenlőre nem ez volt a terve. Olyan muzsika szólalt meg, amit nem ismertem, és Kai nem zavartatva magát kezdett bele egyéni előadásába. Eleinte csak a tükörből néztem energikus és szenvedélyes mozgását, ravaszul belecsempészett erotikus mozdulatokat is.

-         Már attól fogyni kezdek, ahogy téged nézlek. – viccelődtem hasonló módon, mint ahogy Kai a konyhában.

-         Biztos nem gondoltad meg magad? – nyújtotta felém a kezét.

-         Biztos.

Egyáltalán nem volt zavarban, már a harmadik zenei alap is lement, és még csak nem is vette szaporábban a levegőt sem. Egyszer már a menedzserük is megjegyezte, hogy sokat javult a fiúk állóképessége, és persze ennek Kai örülhetett a legjobban, hiszen most már annyit táncolhat amennyi csak jólesik, és még csak meg sem izzad. Most azért izzadt rendesen, bár szerintem csak azért fárasztotta le magát ennyire, hogy ezzel is imponáljon. Sejtésem beigazolódott, amikor megszabadult a trikójától, és anélkül folytatta a bemutatót. Ahhoz képest milyen fiatal, sokat dolgozhatott, hogy ilyen tökéletesen nézzen ki. Megcsodáltam izmos felsőtestét, de amint megláttam vörösödő fejemet a tükörben, inkább lehunytam a szemem. Ezt kihasználva Kai odajött hozzám, és a falnak támaszkodva nézett le rám. Hálát rebegtem, amikor a következő dal a My lady volt, Kai egyik debütjéhez íródott rövidke kis szám. Nem hagyta volna ki, hogy ennek a tánclépéseit is bemutassa. Túl sokáig bámultam, még pislogni is elfelejtettem.

-         Mennem kell! – löktem el magam a faltól az ajtó felé araszolva.

-         Máris? – állt az utamba – Most jövök bele igazán.

Meg akart csókolni, gyorsan ajkaink közé tettem a mutatóujjamat, így csak azt sikerült neki lesmárolnia. Végig nyalt rajta, és én már nem bírtam tovább.

-         Elég Kai!

Két kézzel támaszkodtam meg mellkasán, ha kell ellököm magamtól. Meleg és élettel teli érzés volt, ahogy bőréhez értem, mellkasa ritmikusan emelkedett fel-le, és érezhető volt szívverése.

-         Hiszen még el sem kezdtem. – suttogta.

Egy pillanatra teljesen elgyengültem és védtelen lettem ajkai támadása ellen. Nem húzta tovább az időt, és míg egyik kezével a falnak nyomott, másikkal a pólóm alá vándorolt. Pánikba estem, és hiába próbáltam erőt venni magamon, sehogy sem tudtam felülkerekedni a fiatal fiún. Annyira sebezhetőnek éreztem magam, és bármivel is próbálkoztam, Kai ügyesen hárította gyenge akcióimat.

-         Jongin, kérlek! – szipogtam.

-         Mi a baj? – kérdezte a kendőmet babrálva.

-         Én ezt nem szeretném. – mondtam neki őszintén.

-         De igen, szeretnéd. – sóhajtott – ha nem így lenne, én se éreznék késztetést rá, hogy teljesítsem a vágyad. Lehet te magadnak nem ismered be, de én tudom mit akarsz. És ezt nem csak én érzem, hanem mindenki, akik a te véred által születtünk újjá. – elengedett – de ezt neked jobban kellene tudnod, hiszen a vámpírok meséivel nőttél fel. Nézd, én csak azt tudom, hogy most boldogtalan vagy, és ezt látva nem akarok mást, csak téged boldoggá tenni.  

Igaza volt, boldogtalan voltam, mert nem élvezhettem úgy az életet, mint ahogy azt elterveztem azzal, aki többet jelent nekem a saját életemnél is. Azzal vigasztaltam magam, hogy idővel hozzászokom, és hogy még sok minden változhat, reméltem hogy jó irányba. Megállíthatatlanul folytak a könnyeim.

-         Gyere ide! – ölelt át Kai – nem akartalak megbántani, vagy olyasmit elkövetni, ami neked rosszul esett volna. Én csak azt teszem, amiről tudom, hogy jobban lennél tőle.

-         Köszönöm! De azt hiszem, ezt egyedül kell megoldanom. – néztem bele vöröses-barna szemeibe.

-         De azt ne feledd, mi mindig ott leszünk, ha segítségre, vigasztalásra, nevetésre van szükséged. – kacsintott.

-         Igen, tudom. – töröltem meg a szemem.

Ideje volt hazamennem, és megbeszélnem a dolgokat Xanderrel, nem húzhattam tovább a végtelenségig, még ha ezt akár meg is tehettem volna.

            Nem gondoltam volna, hogy éppen Kai fog ráébreszteni, hogy a menekülés nem megoldás, és ettől egyikünk sem fogja magát jobban érezni. Ám a dormba belépve kellemetlen meglepetés fogadott. Az egész lakás fel volt forgatva, a dohányzó asztal ripityára törve, a függönyök leszaggatva, az ablak kitörve, a szőnyeg összegyűrve. A kanapén Jaeseop ápolgatta a fején sérült Donghot.

-         Mi történt? – guggoltam le AJ mellé.

-         Jó hogy itt vagy. – tekintete riadt volt, hangja elcsukló – nagy baj van…

-         Nyögd már ki!

-         Xander nekitámadt Soohyunnak és majdnem megölte. De már túl van az életveszélyen. – tette hozzá gyorsan – Időben beértek vele a kórházba.

-         De miért támadt rá? – meghűlt bennem a vér.

-         Összekaptak valamin, és Xander elvesztette az önuralmát. Ha Hyungjoon nincs, Soohyun sokkal rosszabbul járhatott volna… - végleg elcsuklott a hangja.

-         És te jól vagy? – fordultam Donghohoz.

-         Aha, csak eltalált egy üvegszilánk, amikor Xander úgy döntött leveti magát az emeletről. Hyungjoon utána ment, de még nem akadt a nyomára.

-         Értem. – álltam fel.

Először az ex-leadert hívtam fel, hogy pontosabb információk birtokába jussak a kereséssel kapcsolatban. Már ős is Xander után kutatott, így Nattnek is telefonáltam, hogy szálljanak be ők is a keresésbe. Végül Kibumnak telefonáltam, de már bátyja értesítette a helyzetről, és már fel is szállt egy induló járatra, és hamarosan csatlakozik hozzánk. Hogy minél nagyobb területet tudjunk szemmel tartani, az EXO srácok is besegítettek, több szem többet lát. Baekhyun és Chanyeol társaságát választottam, ha egyedül maradok nem bírtam volna ki, hogy lépten-nyomon ne bőgjem el magam, főleg miután Hyungjoontól megtudtam mi is történt pontosan a két civakodó között. Nem hittem el, hogy ezt tette Xander, pedig olyan kis jámbor és szeretni való, mindig vidám embernek ismertem meg, és most kis híján kivégezte egyik legjobb barátját. Legszívesebben szabadjára engedtem volna elkeseredett dühömet, és tomboltam volna, amíg fel nem kel a nap, vagy véget nem ér ez a rémálom. De nem álmodtam. Hyungjoon egy parkban lelt nyomra. Baekékkel mi értünk oda leghamarabb, így négyen vetettük be magunkat a fák közé. Hamar leváltam a csoporttól, és egyedül folytattam a bolyongást a sötétben.

-         Xander? – pillantottam meg egy gubbasztó alakot az egyik fa tövében.

Akár egy hajléktalan, vagy egy ott felejtett szemeteszsák is lehetett, mivel egyáltalán nem láttam, csak a körvonalakat. De az illat mindent elárult, semmi kétség, megtaláltam a magába zuhant Xandert. Ahogy közelebb lopóztam, mivel nem akartam egyből rá rontani, nehogy megint meglépjen, zokogása szívszorítóan hatott, és az én szemeimbe is könnyeket csalt.

-         Xander?

Felemelte a fejét, már egész közel voltam hozzá, már láthattam az arcát. Nem vettem figyelembe Soohyun vérét, mely szinte teljesen eláztatta a pólóját. Szemei vörösen izzottak a sötétben, ahogy rám emelte őket. Egy pillanatig nagyon úgy tűnt nekem támad, de csak felismert.

-         Nami! Én… én… én… nem akartam… - a fának támaszkodva talpra állt, de tartotta a távolságot – úgy sajnálom… nem bírtam uralkodni magamon… megütöttem, és vérezni kezdett a szája, és én… én… megharaptam… de nem csak egyszer… próbált védekezni a kezével, akkor abba martam bele… majd jött szegény Hoon és ő is kapott egyet. Mindent vörösre festett a vér, és csábított a látvány, és én még több vért akartam. MEGÖLTEM!!!

Elé ugrottam és megragadtam a vállát, jól megráztam, mielőtt visszaesett volna az őrület fogságába.

-         Nézz rám Xander! Nem öltél meg senkit! – próbáltam meggyőző hangsúlyban beszélni, de még így is remegett a hangom valamelyest – Soohyun jól van, igaz sok vért vesztett, de rendbe fog jönni.

-         Hogy nézzek így a szemükbe? Nem mehetek oda vissza!

-         Nyugodj meg!

Mint minden mást, ezt is magamra vettem, ha én nem lennék, akkor ez az egész nem történt volna meg, talán mégis csak az első megérzésemre kellett volna hallgatnom.

-         Tudom most össze vagy zavarodva, és legszívesebben elásnád magad azért, amit elkövettél.

-         Az nem lenne elég… sokkal nagyobb büntetést érdemelnék.

Hirtelen megváltozott a hangulata, dühtől vezérelve felkapott, és a fához csapott.

-         Elviselhetetlen ez a kín- nyöszörgött – mikor lesz már vége?

Nem tudtam semmiféle tanáccsal szolgálni, a szép szavak kevésnek bizonyultak, mégis megőriztem hidegvérem, ha most kiborulok, végleg elveszíthetem. Gyengéden megérintettem a karját, homlokomat a mellkasára hajtottam, és amikor végre elengedett, átöleltem.

-         Együtt átvészeljük! Sajnálom, hogy nem törődtem veled eleget, ez az egész az én hibám.

-         Félek… félek, hogy megint bántani fogok valakit. – szorított magához.

-         Nem kell félned, már itt vagyok. Én majd vigyázok rád! Szeretlek!

Elhúzódott, de csak annyira, hogy a szemembe nézhessen.

-         Még azok után is, ahogy veled bántam? – simította meg sálamon keresztül a nyakam.

-         Nem haragszom, ez gyakran előfordul azzal, akinek vámpír a kedvese. – próbáltam oldani a hangulatot – Csak mond ki, hogy szeretsz, és akkor én leszek a világon a legboldogabb.

-         Én szeretlek, mindennél jobban! – szorongatott meg.

-         Ha úgy érzed, elhatalmasodik feletted a kísértés, akkor csak gondolj kettőnkre, arra, hogy mennyi mindent átéltünk már és még mennyi felfedezni való vár ránk. Ez adjon erőt leküzdeni a démonjaidat. Én bízom benned, hogy sikerülni fog, és hamar túlleszünk a kezdeti nehézségeken.

-         Nami, ha te nem lennél… - szorított magához.

-         Nem kellene ezt most átélned… - motyogtam a véres pólójába.

Szerencsére nem hallotta meg, nem tett volna jót a lelkiállapotának keserű szavaim.

            Hyungjoonnal és a BaekYeol párossal hazakísértük a letört és alig létező Xandert. Kim felajánlotta, hogy itt marad éjszakára, de mondtam neki megleszek egyedül is, és inkább szeretnék kettesben maradni az önmarcangoló újonc vámpírral. Sok megbeszélni valónk akadt, amire talán nem is lesz elég egyetlen egy éjszaka, hogy mindenre sor kerüljön. Hajnaltájt Kibum is megérkezett, és közös erővel sikerült lenyugtatnunk a zaklatott Xandert. Kimerülten nyúltam végi a kanapén, Kibum főzött kettőnknek teát, és igen jól esett a forró ital. Nem tudott meggyőzni arról, hogy nem én vagyok a felelős a történtekért, ha nem hagyom magára, akkor nem fajultak volna idáig a dolgok. Nekem kellett volna rá vigyáznom, és mellette maradnom, nem pedig elfutnom a problémák elől.

-         Ennyi erővel az én hibám is. – elmélkedett Kibum – én tettem vámpírrá, így az én felelősségem tanítani. De ami történt megtörtént. Mindnyájan tanultunk belőle. Hé, ne vágj már ilyen fancsali képet! – csípte meg az arcom – Soohyun rendbe jön, és hidd el egyáltalán nem fog utálkozva nézni ránk. Erről még nem meséltem neked, de hasonlóképpen derült ki hogy vámpír vagyok. Én Kevinnek estem neki, és ott is nem sok hiányzott, hogy elvegyem az életét. Nem olyan régóta vagyok vámpír, amikor a U-Kisshez kerültem azelőtt pár nappal változtatott át Hyungjoon. És szegény Kevin lett az első áldozatom. De mint látod, már régen elfelejtették, és azóta is mind barátként és bizalommal tekintünk egymásra. Xandert is el fogják fogadni.

Lehet hogy így lesz, de az is előfordulhat, hogy téved. Ha Xander képtelen lesz túltenni magát rajta, esélytelen, hogy valaha is újra önfeledten töltsenek el együtt időt, már ha egyáltalán lesz bátorsága Soohyun szemébe nézni. Én azért minden telhetőt megteszek, hogy megbékítsem az érintetteket. De legeslegelőször saját lelki békémet kellett helyretennem, és elfogadnom, hogy már semmi sem lesz olyan, mint régen.

            Másnap délután elmentünk a kórházba meglátogatni a lábadozó Soohyunt. Xander nem akart velünk jönni, de Kibum ráparancsolt, és ő követte mestere minden utasítását. Mondjuk én se voltam benne biztos, hogy jó ötlet Xandert is magunkkal hozni, de talán ha a többiek látják mennyire megbánta amit tett és komolyan aggódik a leader állapota felől, könnyebben megbocsátanak neki. Az orvosnak kutyatámadást meséltek be, így szegénykémnek jó pár tűszúrást is el kellett szenvednie, de ugyan ki hitte volna el, hogy saját vámpír barátja támadt neki. Megkönnyebbülve láttam, hogy sokkal jobb színben van a körülményekhez képest, és mosolygott, amikor beléptünk a kórterembe, még Xandert is barátságosan fogadta. Hoon viszont nem titkolta mennyire haragszik az idősebb fiúra, látványosan elfordult, és tovább hámozta és szeletelte bálványozott leaderének ebédjét, egy almát. Csoda hogy ennyien képesek voltunk bepréselődni ebbe a kicsike szobába.  

-         Tudom idióta kérdés, de hogy vagy? – ültem le az ágy szélére.  

-         A fejem még sajog, de holnap már hazaengednek. Olvastátok a rajongói oldalon az üzeneteket? Már attól sokkal jobban érzem magam, hogy végigolvastam a Kiss-me-k jó kívánságokkal teli leveleit. De igazán most vagyok a legjobban, hogy mindnyájan itt vagytok. – vigyorgott teli szájjal.

Épp ekkor nyitott be a nővér, és kisebb szívroham, agyvérzés, és egyéb testi bajok közepette kitoloncolt minket a szobából, hogy a betegnek sok-sok pihenésre van szüksége. Hoon kiharcolta magának, hogy maradhasson, és mivel Soohyun is erősködött, a nővérke beleegyezett.

-         Ugye nem is volt olyan borzalmas? – böktem oldalba könyökkel Xandert.

-         Nem… - motyogta – de láttad, hogy Hoon milyen gyűlölködő pillantásokat vetett rám?

-         Érthető. Mégis csak ő áll legközelebb Soohyunhoz, egy darabig biztosan kerülni fog, de ő is megbékél majd, mint a többiek.

-         Szeretnék hinni neked. De…

-         Semmi de! Elég a nyafogásból! – szóltam rá erélyesen, de közben egyfolytában mosolyogtam rá – Ugye nem akarsz az örökkévalóságig ezen rágódni?

-         Bele is őrülnék.

-         Na látod! – csipkelődtem tovább – Inkább azt meséld el nekem, mit tervezel estére. 

><