Miért pont én 15. rész

                     Ekkora rohanást még nem látott a világ, amit mi lerendeztünk a fiúkkal, konkrétan annyira belevetettük magunkat a mély vízbe  hogy szinte csak a U-Kiss, EXO, BAP és Echo szerepeltek a médiában. Voltak akik örültek ennek, és voltak akik kifejezetten anti-fankodásba kezdtek, de nemigen figyelt fel rájuk senki sem. Kivéve egy kisebb társaságot, de őket én nem sorolnám egyik táborba sem, hiszen egyrészt nem is itteniek, hanem a komor és háborúéhes északiak hazájából valók. Natthew figyelmeztetett, hogy már régóta leselkednek déli rokonaik után, de igazán még nem tettek semmiféle fenyegető lépést. Eddig. És miért pont most kellett nekik átmerészkedniük a határon? Volt egy sanda gyanúm, hogy kíváncsiak lettek a félvérekből álló klánra, mely már az EXO-M tagjaival is büszkélkedhetett.

-         Nem akarunk egy kicsit lassítani? – panaszkodott Daehyun – nem vagyok robot, sem olyan szuper lény, mint ti.

-         Jaj, ne haragudj! – szabadkoztam – nyugodtan szólj, ha nem bírod a tempót.

-         Hát most szóltam. – kapkodta a levegőt.

-         Sorry!

-         Nami, azért mi folytatjuk? – próbálkozott Baekhyun.

-         Mit akarsz folytatni? – vontam fel a szemöldököm.

-         Hmm. – gondolkodott – benne vagy egy karaoke versenyben? De én választom ki a dalokat. – és már fel is nyitotta a laptop tetejét.

-         Jó, de tudod, hogy rappelni nem tudok. – huppantam le mellé a székre.

-         Mert én tudok? – vigyorgott.

Épp hogy elkezdtük, egy-egy dalt énekeltünk csak el, én egy BTOB számot kaptam, Baek egy VIXX dalocskával próbálkozott meg, amikor a kissé komoly és ijesztő leader lépett be a próbaterembe. Átváltozása óta még jobban kezdtem tőle tartani, mivel mindig úgy nézett rám, mint aki fel akar falni. Kai mellett elkönyvelhettem a kerülendő személyek listájára. Nem szólt semmit, megvárta amíg veszem a fáradságot, és felé fordulok.

-         Hercegnő, rosszkor jöttem? – kérdezte Kris.

-         Nem. – jöttem zavarba, ahogy a szemeibe pillantottam – éppen szünetet tartunk.

-         Natthew küldött, hogy szóljak tíz perc múlva megbeszélést tartunk az emeleti tárgyalóban.

-         Akkor mehetünk is. – Daehyunhoz fordultam – gyere te is nyugodtan velünk, ne unatkozz itt egyedül. Útközben beugrunk a büfébe, és kérhetsz bármit.

-         Ezért már megéri maradni. – dörzsölte össze a tenyerét.

Nekem is korgott a gyomrom, de én beértem egy fehércsokis fánkkal, míg öcsi egy egész menüt nézett ki magának. Kíváncsi voltam Natt miért hívatott össze minket ilyen hirtelen, de biztosan nyomós oka lehet rá, ha nem tűr halasztást. Meglepetésemre nem csak a U-Kiss és EXO tagok sorakoztak fel értetlenül pislogva egymásra, hanem apuci néhány előkelő haverja is megtisztelt minket jelenlétükkel. Kicsit aggódtam is Daehyun miatt, de nem mutatta hogy kényelmetlenül érezné magát ennyi ragadozó között, vagy egyszerűen csak őszintén bízott bennünk, hogy mi majd megvédjük. Nem is járt messze az igazságtól, és szépen leültettem magam mellé, miközben jóízűen falatozott. Hadd lássák, hogy a védelmemet élvezi. Már csak két személyre vártunk, méghozzá a két klánfőnökre. Az újonc vámpírok Soohyunnal az élükön faggatni kezdték Kibumot, árulja már el miről van szó, de ő csak a fejét rázta, hogy mindent meg fognak tudni, ha eljön az ideje.

            Végül csak betoppantak a nagyurak, és bele is vágtak a közepébe a mondandónak. Jogos volt félelmük az északiak felbukkanása miatt, hiszen amíg itt dalolászó és táncos lábú vámpírok szaladgálnak fellépésekre, addig ott kőkemény, harcedzett zsarnokok tartják uralmuk alatt az országot. Ugyan mennyi esélyünk lenne, ha egyszer úgy döntenek véget vetnek az itteni bohóckodásnak. Natt fülébe jutott, hogy már panaszt is emeltek ellenünk a Tanácsnál, azzal a váddal, hogy viselkedésünkkel szégyent hozunk a vámpírtársadalomra, arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem ismerik el a félvéreket. Már csak ez hiányzott… úgy látszik túl sok ellenséget szereztünk magunknak. Igaz eddig számíthattunk a Tanács támogatására, de ha a túl nagy nyomás alatt elfordulnak tőlünk, akkor bizony bele sem merek gondolni mi lesz velünk.

-         Valahogy csak meg lehetne győzni őket. – törte a fejét Hyungjoon.

-         Az északiakat? – rázta a fejét a taiwani herceg – ha egyszer valamit a fejükbe vesznek… nehéz őket meggyőzni az ellenkezőjéről, szinte lehetetlen.

-         Én azért tennék egy próbát. – szóltam közbe – elvégre csak arról kell meggyőznünk a kétkedőket, hogy mi is vagyunk annyira vámpírok, mint ők.

-         Ezt most elég fura pont tőled hallani. – szólalt fel Kibum – mintha eddig éppen az ellenkezőjét bizonygattad volna.

-         Ez most nem vicces! – csaptam az asztalra – értetek bevállalom, még akkor is ha olyasmit kell tennem, amit egyébként semmilyen más körülmények között nem tennék meg.

Súlyos csend telepedett a jelenlévőkre, mindenki azt latolgatta hogy vajon ő képes lenne-e a közösség érdekében, a túlélés érdekében és persze a saját és barátai biztonságának érdekében elvenni egy ártatlan életet. Én azért el tudtam volna képzelni egyikükről másikukról, de kényszeríteni senkit sem akartam. Ha nekem, mint a Thewphaingam klán hercegnőjének sikerül a pártomra állítani néhány ellenségeskedőt, és talán akkor végre leszállnak rólunk.

-         Nagyon elgondolkodtál. – súgta a fülembe Xander.

-         Mi? Töröm a fejem.

-         Azt látom. – borzolta össze a hajam – és mire jutottál?

Ez már másokat is érdekelt, és félbe hagyták a trécselést, hogy meghallgathassák nagyszabású tervemet, ami annyira nem is volt az. Arra gondoltam szervezhetnénk egy olyan esti partit a hercegnővé avatásom alkalmából, amire meghívnánk a legnagyobb klánok elitjeit, hogy lássák ugyanolyan vámpírok vagyunk, akárcsak ők, vagyis legalább ezt sikerüljön elhitetni velük. Natthew tartott is nekünk egy gyors előadást hogyan viselkedjünk északi rokonaink közelében, vagy inkább mit ne tegyünk jelenlétükben. Sose voltam jó a szabályok betartásában, mindig is a saját fejem után mentem, de most kivételesen meg kell tanulnom uralkodni magamon, ha nem akarom, hogy a kis partim vérfürdőbe torkoljon. Legalább arra az egy napra igazi vámpírhercegnőként kell bemutatkoznom, ami azt jelenti, hogy teljesen ki fogom kapcsolni emberi énemet. Meglátjuk mennyire leszek arrogáns és lenéző a vendégeimmel.

            Már csak egy problémát kellett megoldanunk, mégis hol tartsuk a találkát? Natthew ezt is hamar megoldotta, felajánlva egyik Szöuli palotáját. Most kezdtem megérteni mekkora tekintéllyel is bír vérszerinti apám, és hogy mekkora szerencse hogy a pártfogoltunk. Nem is tudom mihez kezdenénk nélküle, valószínűleg már régen Japán valamelyik eldugott kis falucskájában bujkálnánk a Tanács haragja elől. Nagy volt az izgalom, kétszer is át kellett öltöznöm, mert idegességemben két ruhát is szétszaggattam magamon Kibum nagy örömére.

-         Csinos vagy! – gyönyörködött bennem Xander – De a másik kettőben is úgy festettél, mint egy istennő. – hízelgett.

-         Köszi. Remélem ezt már nem sikerül elszakítanom. – lengettem meg a ruha alját.

-         Hagyd meg nekem estére. – súgta a fülembe.

Felvillanyozva fogadtam a vendégeket, és ahogy szállingóztak befelé a gyanúsabbnál gyanúsabb alakok, azon kezdtem el gondolkodni, vajon biztosan jó ötlet volt látótávolságon belülre vezényelni a társaságot. Bár Natthew biztosított róla, hogy a Tanács képviselete jelenlétében nem provokálnának balhét, én azért ebben nem voltam olyan biztos. Szükség volt elhívni a Vámpír Tanács néhány tagját is, hogy személyesen is elismerjék a klánomat és hercegnői pozíciómat, és persze hogy minél több szemtanú legyen rá, hogy nem jelentünk veszélyt a fajtájukra. Pedig ha tudnák mennyire gyűlölöm még mindig a vámpírokat, és hogy legszívesebben én magam tépném ki a szívüket a mellkasukból. Ezért ezt nem hangoztattam, és próbáltam jó képet vágni ehhez az egészhez, még akkor is, ha az akivel éppen szembe kerültem mohó és gúnyos pillantásokkal illetett. Egy Soomin nevezetű vámpír hercegecske különösen megbámult, és már a látványától kirázott a hideg. Még így is vonzó maradtam a vérszívóknak, hiszen mégis csak meleg vér csordogál az ereimben. És ez még jobban kezdett bebizonyosodni, amikor elénekeltem a dalomat e nem túl hétköznapi közönségnek. Úgy éreztem magam, mint egy muffin, amit mindenki meg akar kóstolni. Nem én voltam az egyetlen, aki kezdett bepánikolni ebben a fojtogató környezetben, Kyungsoo volt az, aki a legkevésbé tudta kontrolálni az érzelmeit, és nem egyszer kellett lenyugtatnunk. Végül megkértem Suhot és egy vámpírt apám klánjából, hogy kísérjék haza, még mielőtt kiselejtezik a gyengéket. De sajnos nem úsztam meg a kínos kérdéseket.

-         Mi lelte a barátocskánkat? – suhant mellém Soomin.

-         Túl sokat ivott. – rándítottam vállat.

-         Vagy túl keveset… - egy darabig csak ácsorgott mellettem, majd megfogta a kezem – milyen meleg… - simított végig a kézfejemen – szabad egy táncra?

Bólintottam, úgyse tudnám lerázni egykönnyen.

-         Had meséljek egy keveset magamról. – kezdett el cseverészni tánc közben – Tudod, a 600 évem alatt majdnem ugyanennyi feleségem volt, egytől-egyig halandók. Eszembe se jutott átváltoztatni őket, amikor már veszítettek szépségük erejéből, egyszerűen megszabadultam tőlük. Felesleges lett volna halhatatlanná tenni őket, a féltékenységtől hajtva úgyis egymásnak estek volna, azt mégsem nézhettem végig…

-         Akkor gondolom, semmit sem éreztél irántuk.

-         Ez nem igaz! – szorította meg a derekam – Imádtam őket! A testük melegét, a vérük ízét, testük apró kis rezzenéseit, amikor megérintettem őket. És vágytak rám, és a végén ők kérték hogy vegyem el az életüket.

-         Mégis miért mondod el ezt nekem? – próbáltam elhúzódni tőle, de nem engedte el a derekam.

-         Egész ideáig egy olyan társat kerestem magam mellé, aki minden elvárásomnak megfelel. – mosolygott.

-         Az sosem fordult meg a fejedben, hogy esetleg túl nagyok az elvárásaid?

-         Csak eddig még nem találkoztam veled hasonlóval. – suttogta és megpörgetett – Félig halandó, félig halhatatlan.

Egy ügyes mozdulattal kicsavartam magam a karjai közül.

-         Bocsi, de már foglalt vagyok.

-         Az sosem akadály! Te és én sokkal jobban hasonlítunk egymásra, mint azt gondolnád.

Kibum tűnt fel, hogy segítsen megszabadulni a képembe mászó vérszívótól, de az hajthatatlan volt, és makacsul követett mindenhová. Kai és Sehun mentett meg, és a parti végéig kísérőim maradtak.

            Már lassan hajnalodott, és senkinek sem jutott eszébe visszavonulót fújnia, nagyon úgy tűnt hogy az egész napot végig akarják bulizni, aggódtam is elég lesz-e az ital és a kórházaktól vásárolt vérmennyiség, mert hát itták, mint a vizet.

-         Meddig akarnak még maradni? – nyújtózott egyet Kai, kivillantva formás pociját.

-         Gondolom, míg meg nem unják…

-         Én már unom. – ásított Sehun.

-         Gyertek velem!

Visszaballagtunk a nagyterembe, ahol cseppet sem fogyatkozott a létszám, és átvettem a hangulatért felelős helyét. Unatkoztam, és elérkezettnek láttam az időt, hogy megmutassam mire képesek a félvér vámpírok. Magam köré gyűjtöttem a klánom tagjait, vagyis az EXO szexi srácokat, és tartottunk egy rövidke koncertet. Így hogy Dióca és Suho is hiányoztak, énekelhettem az ő részüket. Arra kértem a fiúkat, hogy fellépés közben ők is próbálják kikapcsolni az emberi érzéseiket, és azonosuljanak sötét énjükkel. Nem is kell mondanom, hogy igen hatásosra sikeredett a rögtönzött előadásunk, ami azt jelenti, hogy torok nem maradt szárazon. És most engedtem Kainak, hogy rám másszon, cserébe én sem kíméltem a nyakát. Aztán megérkeztek a lányok, akiket Natthew hozatott a világ minden pontjáról. Nem sok kellett hozzá, hogy veszekedést szítsak vele, de az egyik felemnek kifejezetten tetszett a csinos lányok friss illata, ahogy a vendégeink is megnyalták a szájuk szélét. A fiúkáim izgatottá váltak, de erényesen rájuk szóltam, hogy a lányok a vendégeknek hozták. Nem akartam hogy pont most harapjanak bele egy halandó nyakába, nem tudhattam hogyan reagálnak a meleg vér ízére. Soomin már ki is választott magának egy vörös hajú, szeplős kislányt, aki mivel bűvölet alatt állt, nemigen tudta hol van, és zokszó nélkül engedelmeskedett a vámpírhercegnek, aki továbbra sem tágított attól, hogy feleségül kérjen.

-         Had találjam ki melyik a kedvenc vércsoportod… - nézett fel miközben kóstolgatta a rezzenéstelen arccal üldögélő lány csuklóját.

Én velük szemben foglaltam helyet, Xander karját szorongatva, nem messze tőlünk Kai és Sehun szobroztak. Nem attól féltem, hogy esetleg elveszti az eszét, és elorozza Soomin reggelijét, hanem hogy én nem bírok majd magammal.

-         Fogadok, hogy a 0-s. – mosolygott elégedetten – kíváncsi vagy honnan jöttem rá?

Megráztam a fejem, és belekortyoltam a boros poharamba.

-         Mert nekem is az a kedvencem. Nem is kérdés, hogy Alexander is 0-s vércsoportú. Vagy tévedek?

-         Nem. – húztam össze a szemem és még jobban megszorítottam drága Xanderem karját – Csak hogy az én vércsoportom nem az.

-         Nem árt egy kis változatosság.

-         Viszont a tiéd 0-s. – igaz csak tippeltem, de a reakciójából ítélve eltaláltam – Az igaz, hogy egy vámpírt úgy is meg lehet ölni, ha egy másik kiszívja annak az utolsó csepp vérét is?

-         Én ilyenről még nem hallottam. – mosolygott rendületlenül – de jobban belegondolva elképzelhető. Bár akkor is csak mély álomba merül, és ha friss vérrel érintkezik azonnal feltámad. De miért érdekel ez téged ennyire?  

-         Végül is nem titok. – biccentettem oldalra a fejem – Jobban kívánom a vámpír vért.

-         Ez nagyon érdekes. – hajolt előre – ha jól értem, akkor ahhoz hogy vámpír maradhass, vámpírvérre van szükséged? És a klánod többi tagja?

Xander oldalba bökött.

-         Nekik nincs szükségük rá. Meg van az a képességük, hogy ki-be tudják kapcsolni vérszomjukat.

-         De még nem válaszoltál az első kérdésemre…

-         Genetika. – kacsintottam.

Felpattantam, és magammal rángattam Xandert, mert a kedvenc dalom csendült fel a háttérben. Egészen pontosan az Mblaqtől az I don’t know.

            Összegezve ki merem állítani, hogy egész jól sikerült a találkozó, a vendégek elégedetek voltak a kiszolgálással, és nyitottak a félvérek elfogadásának irányában. Egy valami aggasztott, hogy Soomin még Natthewtól is engedélyt kért, hogy megkérje a kezem. De hogy Xander kinevet miatta, azt nem gondoltam volna. Kibum viszont majd felrobbant a féltékenységtől, és csak akkor kezdett el rombolni, amikor az utolsó vendég is búcsút intett. Csak úgy megjegyzem, hogy vagy négy napig, megállás nélkül zajlott a már-már orgiáig fajuló vámpírtalálkozó. Hogy én is kibírjam alvás nélkül, a második éjszaka félrevonultunk Kibummal és Xanderrel egy kényelmes szobába és addig kényeztettük egymást, ameddig csak jól esett.

-         Mit gondolsz, most már kifújhatjuk magunkat? – érdeklődött Suho, miután visszatértek a jobb színben lévő Kyungsooval.

-         Nem tudom. De nekem nem úgy tűnt, mintha ki akarnának irtani minket. De lehet csak a Tanács jelenlétében viselkedtek rendesen.

-         Szerintem leszállnak rólunk. – sóhajtott fel Hyungjoon.

-         Egy valakit kivéve. – csikorgatta fogait Kibum.

-         Csak nem féltékeny vagy? – piszkálódott Baek és hogy tovább húzza, egy csókot nyomott az arcomra.

-         Tartok tőle, hogy Soomin a Park klán szövetségese. – szólt közbe Natt – és ha ez így van, akkor még korántsem dőlhetünk hátra. Gongjae addig nem nyugszik, míg ránk nem uszítja a Tanácsot.

-         Nem fogja belevonni őket. – ráztam a fejem – nem kockáztatja meg, hogy ismét elfogják. Nem… szépen csendben várja a megfelelő pillanatot, hogy lecsaphasson.

-         Még mindig belelátsz a fejébe? – kérdezte Natt.

-         Néha, de csak ilyen foszlányokat.

Tisztában voltam vele, hogy még lesz dolgunk Gongjae-el, de azért reméltem hogy még várat magára, de sajnos a Tanács túl hamar engedte útjára. Azért abba nem mertem belegondolni, mit művelhettek vele abban a pár hétben, de Natthew azt mondta semmi kellemes dolgot. Az biztos hogy most még bosszúszomjasabb, mint valaha, és nem fog leállni egészen addig, míg meg nem kapja amit akar. És most a Shin klán hercege is… ez nekem már sok. Nem elég elviselnem a folyamatos szexuális zaklatást a saját házam tájékán, még vad idegenek is ki akarnak sajátítani maguknak. Mégis megkockáztattam, hogy segítséget kérek Soomintől, még akkor is, ha ehhez közel kell engednem magamhoz. Már a gondolattól kirázott a hideg, Kibumot meg elöntötte a gyűlölet. Még Gongjae-től sem óvott ennyire, mint most ettől az északi vámpírtól.

            Egy zsúfolt és nyilvános kávézót választottam a találkozónk helyszínéül, ahol biztosan nem vetheti rám magát. Nagy nehezen sikerült meggyőznöm Kibumot, hogy ne akarjon elkísérni, de azért mégsem mentem egyedül.

-         Megértem, hogy tartasz tőlem. – lesett át egy távolabbi asztalhoz Soomin, ahol Baek és Channie töltötték kellemesen az időt – De jobban szerettem volna kettesben találkozni veled.

-         Kettesben vagyunk. – türelmetlenkedtem és idegesen csavargattam egy hajtincsem.

-         Nocsak, milyen gyorsan ver a szíved. – húzta fel szemöldökét – érdekes, a négy nap alatt egyszer sem hallottam, hogy dobbant volna egyet is.

-         A vámpíroknak nem dobog a szívük. – fontam össze karjaim.

-         De akkor te most…

-         Most én vagyok, és nem a vámpír énem. – sóhajtottam.

-         Örülök, hogy megismerhetem ezt az oldaladat is. – mosolygott – és minek köszönhetem meghívásod?

Meséltem neki Gondjaeről, és hogy milyen ígéretet, vagy inkább fenyegetést tett nekem, és rákérdeztem, hogy ő mit tud erről, és hogy valóban szövetségese a Park klánnak.

-         Szóval így állunk! Nekem egy szóval sem mondta hogy mire ez a nagy gyűlölködés a Thewphaingam klán iránt. De így már értem. És lásd, hogy nem akarok rosszat neked, elárulom, hogy Gongjae elsődleges célpontja a Kim klán. Ha jól sejtem köze lehet ahhoz, hogy Kibum tett téged vámpírrá és nem ő.

-         Gondolom… és segítesz neki?

-         A bosszúhadjáratában, hogy megszerezhessen magának egy ilyen értékes kincset, mint te vagy? – csóválta a fejét – ha előbb tudok rólad, akkor visszautasítom a szövetségét. De ha most nem segítek neki, akkor egy újabb ellenségre teszek szert, és bizony a Park klán jóval erősebb nálunk. – gondolkodóba esett – Viszont, ha mi ketten összefogunk, sikerülhet felülkerekedni rajtuk.

-         Nézd! Én csak Gongjaetől akarok megszabadulni.

-         De ha végzel vele, nem gondolod, hogy magadra uszítod az egész Park klánt?

Igaza volt, de akkor mégis mitévő legyek? Mert mégsem mehettem bele egy olyan szövetségbe, mellyel nem biztos hogy jól járnék, belegondolva hogy Soomin milyen feltételeket szabna ki rám. Egy megoldás maradt, valahogyan össze kell ugrasztanom a két régi ismerőst, méghozzá úgy, hogy lehetőleg a mi táborunk kimaradjon belőle. Rendezzék csak el egymás között a nézeteltéréseiket, és amíg egymással foglakoznak, addig kitalálom hogyan legyen tovább. De ha választanom kell, akkor inkább Soomin mellé állok, oszd meg és uralkodj alapon. Bár ez a megoldás sem kecsegtetett fényes jövővel, hiszen Soomint is ugyanolyan nyereségvágy hajtja mint Gongjae-t. És ha ezek ketten mégis csak úgy döntetnek, hogy összeállnak, jaj nekünk. Rajtunk már csak valami csoda segíthet.

            Nem sokra jutottam Shin herceggel, abban viszont láttam némi reményt, ha Soomin valóban ragaszkodik hozzám, akkor talán sikerül megúsznom Gongjae szemfogait. Most hogy már tisztában voltam a forrófejű klánfőnök tervével, ideje volt, hogy nekünk is legyen egy. Bár egyáltalán nem bíztam a férjjelöltem szavában, kénytelen voltam azokra támaszkodnom, miközben azon agyaltam hogyan tarthatnám távol a támadókat a Kim testvérektől.

-         Mi lenne, ha csapdát állítanánk? – szólalt meg nagy sokára AJ.

Már jó ideje csak ücsörögtünk az NH Media épületének egyik tánctermében, és bambultunk magunk elé, elmerülve a gondolatainkba. Olykor Dongho csámcsogása törte meg a csendet.

-         Van ötleted? – kérdezett vissza a leader.

-         Tegyük fel Nami elfogadja Soomin segítségét. Nami te megkéred, hogy hívja párbajra Gongjae-t és aki ezt a párbajt megnyeri, azé lesz a kezed.

-         És ez nekem miért jó? – vontam fel a szemöldököm.

-         Mert ha párbajban ölik meg egymást, akkor a két klánnak nem lesz oka egymásnak ugrani. Ez olyan vámpír etikett.

-         Szerintem meg Soomin ezért nem tenné kockára a bőrét. – húztam a szám.

-         Elfelejted, hogy ő északi. A vérében van a küzdelem, és nem utasítana vissza egy ilyen lehetőséget, hogy bizonyítsa erejét és képességeit. - tette hozzá Kibum.

-         Jó, és ha Gongjae nyer? Vagy ha bele sem megy a párbajba… Soomin egy szóval sem mondta hogy képes lenne legyilkolni szövetségesét… csak miattam. Kivéve, ha ezzel megszerezhetné a Park klánvezéri címet. – ugrott be hirtelen.

-         Szóval azt kell kiderítened, hogy Soomin mennyire hataloméhes, mert akkor ez akár a hasznunkra is válhat. – bólogatott AJ.

-         Aztán agyalhatunk, hogy tőle hogyan szabaduljunk meg.

-         Nem biztos, hogy ugyan úgy járnánk vele. – hümmögött Kibum – teljesen mások az eszközeik…

-         Az elsődleges célunk tehát Gongjae kiiktatása, nem számít milyen eszközzel. Én vállalom a felelősséget, ha valami nem úgy sül el ahogy azt szeretnénk, de bíznotok kell bennem! Ez a legfontosabb!

            Nem tudom mennyire győztem meg bárkit is, hogy egyedül is elboldogulok a kérőimmel, egyet azért biztosra tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom. Mégis valahol legbelül ott suttogott bennem egy hangocska, és tudtam hogy áldozat nélkül nem fog sikerülni. A kérdés az, hogy bár én meg tudom tenni, vajon a többiek hogyan viselik majd a következményeket.