Bandaháború 15. Utazó

            Próbáltam kerülni rajongóimat, de reménytelen kísérletnek bizonyult, mivel Hyungjoon kitalálta forgassunk egy közös klipet. Furán éreztem magam, és a kínos kérdések elkerülése érdekében kerültem a szemkontaktust. A táncra és az énekre koncentráltam és elhessegettem a tegnap éjszaka emlékeit. Hogy minden egyes szabad pillanatomat lefoglaljam, elkezdtem írni egy dalt, és órákat töltöttem a stúdióban a zene komponálásával. Persze erre csak akkor volt időm, amikor szüneteltettük a próbákat, ilyenkor én voltam az első, aki kirohant a teremből. Tudtam, hogy feltűnő, amit csinálok, és mindenki tisztában van viselkedésem okával, de pont ezért nem akartam senkivel sem erről beszélni, bőven elég volt vitázni magammal. Reméltem legalább Xander megérti, min megyek most keresztül.

-         Nami, kérlek válasz öt U-Kiss dalt, amelyikekhez leforgassuk a klipet. – zökkentett ki elmélkedésemből Kim „mester” (Soohyun hívta így).

-         Miért én? – kaptam fel a fejem.

-         Azért édesem, mert épp most neveztek ki leadernek.

-         Igen? – forgattam a szemem.

-         Merre jársz? – csettintett Kibum a fülem mellett.

-         Bocsánat, de nem figyeltem.

-         Vettük észre. – sóhajtott a mester – tehát, a U-Kiss és BAP fiúk egyöntetűlég téged szeretnének kinevezni, mint a társ együttesek vezetőjét.

Kicsit szégyelltem magam, hogy elkalandoztam a tárgyaláson, és lemaradtam a szavazásról.

-         Hát akkor, köszönöm a bizalmat! – felálltam és meghajoltam. – ami a dalokat illeti… legyen kettő a régiek közül: Give it to me, és az OK. A másik kettő az It must be fate és a Let’s get. Az utolsó pedig amit ma írtam, igaz inkább csak a rappereknek szántam, de hallgassátok meg és ha tetszik, akkor én ezt javasolnám ötödiknek. – daráltam.

-         Most írtad? – csodálkozott buksi.

-         Részemről rendben. – bólintott a mester. – akkor sétáljunk át a stúdióba.

Daehyun mellé slisszantam, jó messzire elkerülve Kibumot… nem is vettem észre, hogy mellém ült, de most éberebb leszek. Hagytam, had panaszkodjon egy kicsit fogadott kisöcsém, elvonta a figyelmem a sóvárgó pillantásokról. Azt nem értette, miért kell még nekik is itt lopniuk a napot, amikor csak azért ugrottak be, hogy leadert válasszanak. Mi közük nekik ahhoz, hogy a U-Kiss klipet forgat, vagy azt akarja Kim, hogy ők is szerepeljenek benne?

-         Én örülök, hogy itt vagytok. – mondtam és átkaroltam, had egye Kibumot a méreg.

Elég nagy volt a stúdió hogy beférjünk, mind ahányan vagyunk, és még ülőhely is jutott mindenkinek. Röviden elmondtam a dalomban keresendő tanulságot, majd mivel én nem tudok rappelni, megkértem Kaitot, ő úgyis ismeri a dallamot, hogy adja elő. Benyomtam a zenei alapot, és hamar elkapott a ritmus. Abba a néhány vokál sort pedig elénekeltem én. Elismerő tapssal gratulált a közönség.

-         Komolyan, ezt ma írtad? – Xander még mindig nem hitte el.

-         Hai. – mosolyogtam – Eli, Jaseop, Xander, Kaito és Dongho fogják elénekelni, bocsánat – köszörültem meg a torkom – elrappelni. Már azt is kitaláltam, ki melyik versszakot.

-         Nekem tetszik. – mondta elismerően Hyungjoon – álljatok is neki betanulni, én most lépek, de holnapra legyen meg a koreográfia is.

-         Nekem is mennem kell. – követtem a menedzsert – Narumi, Daehyun, ti gyertek velem. Nektek meg jó gyakorlást, Kaito majd segít.

Csak hogy ne tűnjek már annyira bunkónak nyomtam egy puszit buksi homlokára, már nagyon hiányzott neki a figyelmem. Szórakozottan úgy tett, mint aki mindjárt elájul.

-         Sietek, ígérem.

Narumi és Daehyun is kíváncsian lépegettek az oldalamon, egy darabig még húztam az agyukat, aztán beavattam őket a tervembe. Elmondtam nekik, hogy felfogadtam egy detektívet, aki segítségünkre lesz az SS-nyomozásban, és most éppen a reptérre tartunk, hogy üdvözöljük.

-         ha már úgyis szóba jött. – kezdte Narumi – sikerült leszerveznem egy találkát Joonggal.

-         Komoly? – ugrottam egyet. – Te egy zseni vagy!

-         Igen? Szerintem egy pöcs… már mint, ahogy velem beszélt… tudom, hogy alacsony vagyok, de akkor sem kellett volna úgy bánnia velem, mint ha kishúga lennék.

-         Mi van? Személyesen találkoztál vele?

-         Aha. De az volt életem legborzalmasabb napja…

-         Miért, a fiúkat szereti? – poénkodott Daehyun.

Ezen jót nevettem, miközben leintettem egy taxit, és kivitettük magunkat a reptérre. Narumi játszotta a sértődötted, nem lehetett hozzászólni, de tudtam nem gondolja komolyan, csak hülyéskedik, mint mindig. Kicsit korán érkeztünk, amíg vártunk, benyomtunk egy hamburgert, de most Daehyun tisztességesen kifizette mindhármunkét. Aztán amikor páran megrohamoztak minket autogramért, annyira megfeledkeztem róla, hogy híresek vagyunk, először nem is értettem mit szeretnének. Egész tömeg vett már körül minket, pózolni akartak velünk, egyik kisfiú azt kérte énekeljek nekik, mert anyukájának ma van a születésnapja. Születésnap… nem felejtettél el valamit? Nem utasíthattam vissza, és dalra fakadtam, két kisöcsém csatlakozott a rögtönzött előadáshoz. Tapssal jutalmazták rövidre sikeredett énekóránkat.

-         még nem is hallottalak énekelni.

Megpördültem, és majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor megpillantottam égkék szemű, fekete fürtökkel megáldott angyalom. Visszafogtam magam, hogy a nyakába ugorjak, túl sokan le tudnának kapni egy fotóval, és nem biztos, hogy okos dolog lenne ilyen hamar megismertetni az ellenséggel, és ki tudja miféle pletykák kelnének szárnyra.

-         Hé, neked még nem kellene itt lenned, a géped csak 10 perc múlva érkezik. – néztem az órára és a kijelző táblára.

-         Nem bírtam várni még 10 percet. Semmit sem változtál.

-         Nem mondod? De te sem! Jó hogy itt vagy.

-         Kedves tőled, hogy engem hívtál. – kacsintott – már kezdtem unatkozni odafönt.

-         Hát itt nem lesz egy szabad perced sem. – sóhajtott Narumi. – Arti gondoskodik róla.

Ezért a beszólásért oldalba böktem, váratlanul érte, úgy megugrott, hogy majdnem feldöntötte szegény Daehyunt.

            Sűrű egy napot hagyok magam mögött, nem volt elég az egész napos próba, dalírás, menekülés bizonyos személy elől, még estére maradjak fitt és hozzam a legjobb formám, a megbeszélt randira. Már most hulla voltam, úgy hogy nem sok reményt fűztem hozzá, hogy sikerül lenyűgöznöm Hyunjoongot, főleg annak tudatában, hogy ő is a magas lányokra bukik, akár csak Jungmin. Esélyem sincs, de ha meglátnák valódi önmagam mekkora egy dög, a lábaim előtt heverne mind. De majd éneklek neki, az mindig bejön… a hangom varázsának nem tudnak ellenállni. Narumi erre csak sok sikert kívánt, karon fogta Daehyunt és eloldalogtak, ki tudja hova. De mielőtt leléptek, azért megtudakoltam, hogy hova és mikorra beszélték meg a találkát. Egy előkelő és drága étteremben fogok vacsorázni az egyik kedvenc koreai színészemmel. Túlságosan elkalandoztak a gondolataim, Gackt érdeklődve figyelte arcvonásaimat, és jól szórakozott rajtam.

-         Akkor, van valami utasításod a számomra? – kocogtatta meg a vállam.

-         Ja, igen. Szeretném, ha minél több infót gyűjtenél össze a SS501 tagjairól, főleg azokról, akikkel még nem vettem föl a kapcsolatot. Már csak Kim Kyujongról és Heo Youngsaengről nem tudok semmit. A mi Kimünket szinte mindennap látom, Jungminnel is összefutottam már, és most fogok megismerkedni Joonggal. Tényleg, ugye te is ott leszel?

-         Ha akarod.

Ezt megbeszéltük. Legalább nem leszek egyedül, kitudja amiféle fickó ez a Hyunjoong, és egyáltalán miért kezelte Narumit úgy, mintha egy kislány lenne. Ez valahogy annyira felbosszantott, hogy attól féltem, ha meglátom neki fogok esni, és kérdőre vonom. A reptérről kiérve különváltak útjaink, buszra szálltam és visszamentem az NH hotelébe. Első utam a próbaterem felé vezetett, ahol a fiúk már a tánclépéseket gyakorolták. Felkapták a fejüket, amint kopogás nélkül berongyoltam, kézen fogtam buksit, majd a klánfőnököt is, huncutabbnál huncutabb szemektől kísérve kivezettem őket a lihegőbe, és lehuppantunk a kanapéra. Kibum azzal a lendülettel át is karolt.

-         Mi újság? – kérdezte.

-         Csak szólni akartam, hogy ma este ne várjatok, mert nem tudom mikorra érkezem. Kim Hyunjoonggal találkozom. – láttam Kibumot elönti a méreg – elmegyünk vacsorázni.

-         Minek találkozol vele? – kérdezték szinte egyszerre.

-         Talán mert meg akarom ismerni az ellenséget? – sóhajtottam – tudom hogy vannak nézeteltéréseitek, és mert érdekel kinek dolgoznak. Van egy sejtésem, és meg akarok róla győződni, hogy jól gondolom-e.

-         Ellenzem, hogy egyedül menj. – erősködött Kibum.

-         Nagyon vigyázz magadra, és ha bármi rosszul sül el, azonnal szólj nekünk. – aggódott Xander.

-         Ha fenyegetve érzem magam, arról ti lesztek az elsők, akik tudomást szereznek. Tudod, össze vannak kötve a gondolataink. – emlékeztettem - Ha gondoljátok az egész estét megosztom veletek, így olyan lesz, mintha ti is ott lennétek. Mindenről tudni fogtok. Ez így megfelel? Kibum?

-         Rendben. De semmi flörtölés. – mászott a képembe. – különben nem leszünk jóban.

Nem engedtem, hogy megcsókoljon, kibontakoztam karjaiból, és felálltam. Hol az egyikre hol a másikra néztem, elmosolyodtam és megráztam a fejem. Előbb Xander, majd Kibum arcára is nyomtam egy puszit.

-         Megyek készülődni. Kívánjatok sok szerencsét.

Ezzel elrohantam.

            Nem tudtam eldönteni, mit vegyek fel a vacsorához. Végül egy ezüst kisestélyi mellett döntöttem, hozzá illő kényelmes szandállal és boleróval, hajamat laza kontyba tűztem fel, egy kis szolid smink, retikül, és kész is voltam. Sokat vártam ettől az estétől, nem akartam semmit sem elkapkodni. A liftben összefutottam az idősebbik Kimmel. Megjegyezte, hogy csinos vagyok, és érdekelte milyen alkalomból csíptem ki magam. Gondolkodás nélkül elárultam neki, hogy kivel megyek el vacsorázni, szemlátomást nem lepte meg a dolog, de mint tudjuk remek színész, és sajna az ő gondolataiba nem látok bele. Arra volt még kíváncsi milyen okból találkozom vele.

-         Narumi lepett meg ma, azt hiszem egyszer említettem előtte, szívesen találkoznék Hyunjoonggal, és megjegyezte. Imádom a drámáit. – tettem még gyorsan hozzá.

-         Ha ezt én is tudom, hamarabb is összehozhattuk volna ezt a vacsorát.

Na persze, te is benne vagy a buliban? Lemerném fogadni, hogy még mindig összejársz te is a régi haverokkal. És néha kiszalad egy-két megjegyzés az öcséd klánjával kapcsolatban. Engem nem tudsz átverni, nem tudod megjátszani előttem a szerető testvért. A liftből kilépve elköszöntünk egymástól. Annyira biztos voltam a megérzésemben, hogy még jobban rajta fogom tartani a szemem a mesteren.

            Már vagy fél órája ácsorogtam az étterem előtt, a recepción rákérdeztem, hátha Hyunjoong már bent várakozik, de azt mondták, még nem jelentkezett be. Késik, lehet meggondolta magát, és el sem jön. A fogamat csikorgattam, Kim leadta volna a drótot, és jól átejtettek a palánkon? Nagyon vicces. – morogtam magamban. Kezdtem fázni, ezért bekéredzkedtem az étterem recepciójára és lehuppantam a kényelmes fotelek egyikébe. Kíváncsi voltam mikor hajítanak ki, és adják át másnak az asztalunkat. Lassan telt az idő, a recepciós nő megsajnált és hozatott nekem egy finom, forró kávét. Megköszöntem és lassan kortyolgatni kezdtem a gőzölgő italt. Erős volt, teljesen felpörögtem tőle, nem is tudtam egy helyben ücsörögni, inkább kimentem friss levegőt szívni. Fel-alá sétálgattam, először csak dúdoltam kedvenc dalomat, majd halkan énekelni kezdtem. Azok a vendégek, akik velem együtt érkeztek, jóllakottan szálingóztak kifelé. Az órámra pillantottam, már több mint egy órája várok. Csak próbára teszi a türelmed, bírd még ki egy kicsit. – bíztattam magam. Így hát tovább énekeltem és járkáltam, hogy melegen tartsam magam. Egyik felem már rég feladta, másik még kitartott, hogy el fog jönni.

-         Ez gyönyörű volt. – szólalt meg valaki a hátam mögött.

Megpördültem a tengelyem körül, és ott állt szemben velem a randipartnerem, de nem éppen ilyen előkelő étterembe való öltözékben.

-         Elnézésedet kérem, hogy így megvárakoztattalak. Közbe jött valami, amit indulás előtt el kellett intéznem, és elhúzódott. – bocsánatkérően maghajolt – a vacsorát lekéstem, de ha még van kedved elmenni valamerre, adj esélyt, hogy kiengeszteljelek. Mihez lenne kedved, mozi, karaoke, esetleg táncolni? – végignézett az öltözékemen – Nagyon csinos vagy.

-         Köszönöm. – pirultam el – nem haragszom, és azért vártam ilyen türelmesen, mert szerettem volna veled találkozni.

-         Sajnálom, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztalak, de örülök, hogy adsz esélyt, hogy rendbe hozzam. Akkor mehetünk táncolni?

Megfogta a kezem és elindultunk. Kérdezés nélkül rám terítette zakóját, és szorosan magához ölelt. Így sétáltunk Szöul kivilágított utcáin keresztül. 

Bandaháború 14. Vérszövetség és Édes hármas (18+)

            Nem az zavart, hogy nagyok voltak rám Kibum ruhái, és lógtak rajtam, mint tehénen a gatya, hanem hogy az ő ruhái voltak. Mielőtt leléptem volna rákérdeztem a mai szektás eseményre, de nem adott pontos választ.

-         Bátyád is kell hozzá? – kérdeztem.

-         Ő nem tagja a klánnak. – húzta el a száját.

-         És én részt vehetek rajta?

-         Miért, tán vámpír vagy? – lépett közelebb.

-         Nem…

-         De még az lehetsz. – egész közel hajolt.

-         Nem lehetek. – bújtam át a karja alatt. – egyébként szerintem a sálam nem lett véres. Azt visszakaphatnám?

-         Ott van a széken. – mutatott az ebédlő felé – Amúgy meg eljöhetsz, ha bírod a vért.

-         Ezzel azt akarod mondani, hogy vérfürdőt rendeztek?

-         És szívesen látunk vendégül.

Most gyorsabb volt nálam, elkapott és átölelt.

-         Nézd Kibum! Tudom, hogy te csak a véremre szomjazol, és hogy egyszer megengedtem, nem azt jelenti, hogy ezt következőleg is megengedem. Ami meg a csókot illeti, az is egyszeri botlás volt. És most légy szíves, engedj el!

-         Letagadhatod az érzéseidet, de tudom, hogy kívánsz engem. És az nem igaz, hogy nekem csak a véred kell…

Vészesen közel volt az arcomhoz, attól féltem megint megcsókol, vagy nyakon harap. Határozottan eltoltam magamtól, és sietve távoztam.

-         Várunk este a stúdiónkban. – szólt utánam.

Akkor is el fogok menni, már csak azért is, mert kíváncsi voltam hogy zajlik egy ilyen szertartás. Tudtam, nem ez az első ilyen összejövetelük, és azt is mi célból tartják. Nem láttam még vámpírokat ilyen sokáig kitartani vér nélkül, hát itt volt már az ideje, hogy feltöltsék erőtartalékaikat. Elmegyek, már csak Xander miatt is, és ha kell adok nekik az én véremből is, bár remélem erre nem kerül sor.

Kupaktanácsot hívtam össze a testvéreimmel, hátha már sikerült valamit kideríteni, hogy ki támadott rám a sikátorban. Narumi használható hírekkel szolgált.

-         Boszorkánymester? Ez biztos? – kérdeztem – én nekromatára tippeltem volna.

-         Először én is azt hittem, de mivel megtört a bűbáj, amikor Kibum eltörte a gerincét… ha egy nekromata lenne a tettes, akkor a bábja tovább mozgott volna.

-         Aha. Tudjátok minek kellene még utánanézni? A volt SS501 tagoknak. Erős a gyanúm, hogy mivel Kim vámpír, Park pedig pokolszolga, a többiek is sárosak lehetnek. Most hirtelen egy nevet tudok mondani, Kim Hyunjoongot. Most ő is drámákban játszik szerepeket. Esetleg Hyung még találkát is le tudna zsírozni nekünk.

-         Várj hirtelen azt hittem, hogy Hungjoon és Hyunjoong az ugyanaz a személy. – döbbent le Narumi.

-         Ugye milyen becsapósak ezek a koreai nevek? – nevettem ki.

-         Még jó hogy nekünk nem ilyen kacifántos neveket adtak a szüleink. – nevetett ő is.

-         Nem, mert mi magunknak választhattuk ki. – kuncogott Alida.

A mókázás után szóba hoztam a két új tagot, mondják el, mi a véleményük róluk, de nem volt rájuk panasz. Esetleg annyi, hogy Alidának egyáltalán nem tetszett, ahogyan Misa énekel, olyan nyávogva és affektálva, de azt elismerte, hogy van tehetsége. Jinről nem sokat tudtak meg, csak akkor beszélt, ha kérdezték, és akkor sem volt túl bőbeszédű. Vele meg Kaito kezdett rivalizálni, mivel hasonló személyiséget ismert fel benne, mint amilyen ő maga is, és egy bandába elég egy ilyen fagyosszent, és az sem tetszett neki, hogy jóval magasabb nála. Én ennek csak örülni tudtam, hogy jól elvannak nélkülem is, mert még nélkülözniük kell egy ideig. Magam akartam ugyanis utána járni a dolgoknak, még az esti parti előtt információt akartam gyűjteni az SS501-ről, Narumiék is nekiláttak a keresgélésnek. Fel akartam hívni Kimet, de ki volt kapcsolva. Nem volt más hátra, felnéztem a U-Kiss emeletére, hátha most nagyobb sikerrel járok, mint előző nap. Nem is akartam arra gondolni, és meghúztam a sálat a nyakam körül. Még a csuklóimra is feltettem ilyen melegítőt, nagyobb biztonságot adtak. Bár már sok időt töltöttem vámpírok társaságában, sose lehetek elég óvatos. Hát senkit sem találtam az emeleten. El voltam keseredve, mihez kezdjek magammal estig?

- Szia Dodi! Ráérsz talizni?

- Hali, persze.

- Remek!

            Nem gondoltam, hogy butaság lenne áthívom Jungmint, és Dodi mióta mondogatja már, hogy úgy szeretne vele találkozni. Nagyot dobbant a szívem, amikor igent mondott a meghívásra, most kiderül van-e köze a tegnapi incidenshez, vagy ártatlan ez ügyben. Ezt leszámítva, én is ugyanúgy ujjongtam, mint Dodi, amikor közöltem vele kivel találkozhat. Arra viszont nem számítottam, hogy ezek ketten levegőnek fognak nézni. Mondjuk nem is bántam, így könnyebben tudtam elemezni Jungmin viselkedését, mozdulatait, szavainak őszinteségét. Biztosan túl alacsonynak talál… - sóhajtottam. Nem baj, ott van nekem Alexander… és Kibum.

-         Mi van? – mondtam ki hangosan.

Dodi és Jungmin értetlenül néztek rám. Csak legyintettem és a telefonommal integettem, mintha csak abban olvastam volna egy érdekes üzenetet. Ne zavartassátok magatok, mintha itt se lennék. – kezdtem kényelmetlenül érezni magam, de akkor sem akartam kettesben hagyni őket. A mai nap mottója, fő az óvatosság! Igyekszem betartani. Úgy vettem észre, Jungminnak tetszik a barátnőm, és ezt meg is jegyezte. Ekkor Dodi közülte vele, hogy Soohyunnal járnak, amit az énekes nem túl jól fogadott. Teljesen megváltozott az arckifejezése, az eddigi kedves mosoly undorrá változott, de gyorsan korrigálta érzelmeit. Nekem ez épp elég volt, hogy helyre rakjam magamban Jungminról alkotott nézeteimet, itt bizony féltékenység húzódik a háttérben. Aztán szóba került a tegnapi gyilkosság. Ebben már én is partner voltam.

-         És a legborzasztóbb, hogy én aznap este ott vásároltam, mielőtt belógtam a koncertedre.

-         Igen? – lepődött meg Jungmin, és megrándult a szája csücske.

-         Te belógtál a koncertjére? – döbbent le Dodi.

-         Véletlen egybeesés… – motyogott csak úgy magának Jungmin.

-         De ha nem lógok be, akkor most Jungmin nem lenne itt. – mondtam és nyújtóztam egy nagyot.

-         Igaz. – értett egyet barátnőm.

-         Ne haragudjatok, de el kell mennem. Most jutott eszembe, hogy találkám van, és nem vetne rám jó fényt, ha elkésnék. – pattant föl.

Szavait a szemközti falnak intézte, nem mert a szemünkbe nézni, valami nagyon elgondolkodtatta.

-         Örülök, hogy megismertelek! – mosolygott Dodira – Remélem, hamarosan újra találkozhatunk. Köszönöm a meghívást! – biccentett és elsietett.

-         Na jó… ez fura volt. – nézett utána Dodi.

-         Nekem mondod? Nem baj, ha most én is lelépek? – kérdeztem.

-         Egy újabb artis ügy?

-         Aha. – vigyorogtam. - Te amúgy, tudod merre vannak a fiúk? – fordultam vissza.

-         Soohyun nekem azt mondta, hogy klángyűlést tartanak ma. De azt nem tudom, hogy hol. Miért te tudod? – kérdezett vissza.

Bólintottam.

-         Megkérhetlek, hogy ma este aludj az én szobámban?

-         Rendben. – felelte.

Fő az óvatossá!. – visszhangzott a fejemben, amint gyorsan átöltöztem az esti mókához. Egyre csak az SS501-en zakatolt az agyam, ha lehetőségem nyílik, tuti rákérdezek Hyungjoonnál, mit tud a volt bandatársairól.

            Bizonytalan voltam, hova is kellene mennem, a pihenőben ácsorogtam, és próbáltam magam rávenni, hogy benyissak a táncterembe. Vagy nem is ide kellett volna jönnöm, hanem a szállásukra? Úgy döntöttem elnézek arra is, mivel itt egy lélekkel sem találkoztam, és nyomát sem láttam bármilyen nemű rituális szertartásnak. Jól okoskodtam, ahogy a szobáik felé tartottam, megcsapta orromat a vér bűze, illata, kinek hogy szimpatikus. Követtem hát orrom és megállapodtam Kibum lakosztálya előtt. Egyik lábamról a másikra tettem a testsúlyom, alsó ajkamat harapdáltam, ujjaimat tördeltem. Semmi kedvem itt ácsorogni. – szólalt meg egy hang a fejemben és bekopogtam. Pár másodperc múlva Kibum mosolygott le rám, félmeztelenül.

-         Már vártunk.

Utat engedett, és én beléptem a U-Kiss magánszentélyébe. A fiúk a földön ücsörögtek egy kört alkotva, és senkin sem volt felül ruhadarab. Remélem nekem nem kell levetkőznöm. A szobában gyertyák szolgáltattak egy kis fényt, a félhomály kiemelte izmos felsőtestük domborulatait és íveit, a sorból csupán Dongho lógott ki lapos, de karcsú alkatával, de ha már itt tartunk, Xander-kun sem éppen az a bodybuilder típus. Kissé zavarba jöttem a látványtól, talán még el is pirultam, így inkább a középen lévő serlegre összpontosítottam a figyelmem, és lecsücssentem a zsámolyra, amit Kibum hozott oda nekem. Nem voltam biztos Xander reakciójában, örült is nekem, meg nem is. Talán csak nem akarta, hogy így lássam, de amikor rámosolyogtam, eltűnt arcáról a kétség és visszamosolygott. Olyan szexi volt ebben a megvilágításban és most először láttam póló nélkül… bár mindenki mást is, de a jelenlevők közül egyedül Ő foglalkoztatott meg Kibum. Az ő izmait is meglestem, és komolyan majdnem lefordultam a puffról. Fejezd be az ámuldozást, mert itt olvadsz el, mindenki szeme láttára! Nem bírtam ki, hogy ne legeltessem a szemem körbe és körbe, Xanderen többet időztem, észre is vette, és mocorogni kezdett ültő helyében. Viszont amikor Kibum rám emelte fekete szemeit, kénytelen voltam a cipőmet bámulni. Kibum előre nyújtotta bal kezét, jobbjában egy tőrt fogott, és elvágta a csuklóját, kicsorduló vérét a serlegbe csöpögtette. Aztán átadta a tőrt a balján ülő Kevinnek, aki szintén adományozott a véréből pár cseppet. Utána Soohyun következett, Jaeseop, majd Xander-kun vágta meg magát, őt Kiseop követte, aki a legfiatalabb tagnak adta át pengét, majd Eli és végül Hoon is ejtett egy vágást a csuklóján. Feltűnt, hogy Hoon és Kibum között elég rés van hagyva egy tizedik ember számára. Rád is gondoltak, kisszívem. Hoon visszaadta a serleget Kibumnak, szemlátomást vártak még valamire. Bizonytalanul felálltam, minden szempár rám szegeződött, amitől olyan zavarba jöttem, mint még életemben soha. Azt hittem ott csuklik össze a lábam, úgy kiment belőle minden erő. Végül Xander tekintetéből merítettem bátorságot és helyet foglaltam Kibum mellett.

-         Tudnotok kell, ha isztok a véremből, olyanfajta kapocs alakul ki közöttünk, amit csak a halál, vagy én magam szakíthatok szét. Ez azt jelenti, hogy örök hűséget fogadtok, nem csak nekem, hanem egymásnak is. Annyira szoros lesz a kapcsolatunk, hogy akár egymás gondolataiban is olvashatunk, és tudni fogjuk ki merre jár, mit csinál, kivel van. Megérezzük, ha valaki bajban van és segítségre szorul. – nyeltem egyet – biztos akarjátok ezt?

-         Mi már döntöttünk. – beszélt őszintén Soohyun – én már akkor, amikor esküt fogadtam.

-         Veszélyben forog az életünk, a segítségedre van szükségünk. – birizgálta a csuklóját Eli.

-         Segítesz rajtunk? – pislogott Kevin.

-         Nami, hajlandóak vagyunk hűséget fogadni Artemisznek, ha cserébe összefogunk és együtt szállunk szembe a fenyegetéssel, ami kísért minket. – fogta meg a kezem Kibum. – hidd el, közösek az ellenségeink.

-         Kik akarnának az életetekre törni?

-         Akik tegnap este rád merészeltek támadni. – csikorgatta a fogát Xander. - De meg fognak fizetni érte…

-         Egy rivális klán, akik egész Koreát az uralmuk alá akarják hajtani. – fejezte be Kibum.

És Jungmin is benne van… elkértem a tőrt, és utálom ezt csinálni, de elvágtam a kezem, és belefolyattam a kupába a véremből. Elvégre ez volt az egyik tervem, tudtam én hogy jó gyerekek, és most végre a védelmem alá vehettem őket, vagy mondjam azt, hogy a szárnyaim alá? Körbe járt a kupa, mindenki csak egyet kortyolt a koktélból, amikor visszaért hozzám, én is megkóstoltam, tudva, hogy nem fog jót tenni, de kibírok egy álmatlan éjszakát. Értük megteszem, majd Xander-kun vigyáz rám, ahogy Kibum is.

            Hamar önkívületbe estem, nem is emlékszem pontosan mi történt, miután kiürítettem a kupát. Az a sok más-más személytől származó gondolat, túl sok volt egyszerre. Csak egy fémes koppanásra emlékszem, a védelmezően körém fonódó gyengéd kezekre, duruzsoló suttogásra, Xander eltéveszthetetlen hangjára és illatára, puha ajkaira a homlokomon, a fehérségre és puhaságra, ami körülölelt.

           

*

            Amikor már kissé kezdtem magamhoz térni, ki volt az első személy, akit megláttam? Hát nem Kibum? Ráadásul ott feküdt velem szemben, és olyan hódító tekintettel bámult.

-         Te meg mit keresel itt?

-         Fekszem az ágyamban, már ez is baj?

El akartam tőle húzódni, de akkor vettem észre, hogy Xander ott fekszik mögöttem, egészen hozzásimulva a hátamhoz, kezével átkarolva a derekam, fülem mellett éreztem leheletét.

-         mire készülsz? – vetettem egy szúrós pillantást Kibumra.

-         Semmi olyanra, amit nem akarsz. – felelte.

-         Xander, elárulod mi folyik itt? – fordultam felé, és félig felültem, a könyökömön támaszkodtam meg.

Mindketten felültek. Kibum közelebb csusszant.

-         Kibum elmondta, hogy megcsókolt… engem nem zavar hogy kedvelitek egymást. Kérlek, had mondjam végig. – fogta meg a kezem – és szeretném, ha ettől még a mi kapcsolatunk nem romlana meg. Épp ellenkezőleg, engedd, hogy az életed része lehessek.

-         És Kibum hogy jön a képbe? – ültem fel rendesen.

-         A rajongóid vagyunk – Kibum átkarolta a nyakam – Xander és én azt szeretnénk, ha mi hárman… hogy is mondjam… együtt lennénk. Szeretem Alexandert, jobban mint bárki mást a csapatból, és téged is szeretlek.

Kikerekedtem a szemeim, miközben Kibum szavait próbáltam emészteni. Igazából nem tudtam eldönteni, hogy most csak szórakoznak velem, netán valami próbának vetnek alá, hogy a szívem legmélyén melyiküket szeretem jobban. Egyformán szeretjük őket. Tudtam, hogy Artemisznek igaza van. Én Xanderért voltam oda és vissza, ő Kibumot tekintette ideáljának, és a fiúk ezt tudták. Talán akkor olvashattak a gondolataimban, amikor kiittam a kupát. Akkor viszont mindenki beletáthatott a fejembe, te jó ég, ez nagyon kínos. De mégsem annyira, hiszen Hoon és Soohyun is egy csónakban eveznek egy lány miatt. (De ez egy másik történet).

-         Úgy érted, hogy hárman párban? Te, Xander és én? – mutogattam. – és ha én ezt nem akarom?

-         Akarod. – súgta a fülembe.

Igaza van.

-         Xander, te nem mondasz semmit? Ez most komoly? – fordultam felé. – ezt szeretnéd, vagy csak Kibum erőlteti rád?

Olyan őszintén csillogtak a szemei, és ez a tekintet, egészen megbabonázott, tudtam amit most készül mondani, az szívéből szól.

-         Szeretlek Nami, és minden egyes percet veled akarok tölteni. Kibum tett engem vámpírrá, és minket különleges vonzalom köt össze, mert én voltam az első. Azt szeretném, ha te is részese lennél az én életemnek, ahogy Kibuménak is.

Megcsókolt, el akartam tolni, de nem bírtam. Akartam őt, átöleltem és szenvedélyesen visszacsókoltam. A felsőm pántja levándorolt a vállamon, Kibum végigsimított a karomon, és megcsókolta a vállam. Közben Xander a nyelvével játszadozott, megfogta a derekam, és vízszintesbe engedett. Egyik kezével támaszkodott, másikkal megállás nélkül simogatott, hol az arcom, a nyakam, a vállam, a dekoltázsom, hasam, derekam, combom. Éreztem, ahogy Kibum felemeli az egyik lábam, erős kezeivel gyengéden masszírozni kezdte a talpamat, majd bekapta a lábujjam. Csiklandós volt, majdnem kirúgtam a fogát… meg is érdemelte volna. Eközben Xander keze már a pólóm alatt huncutkodott, határozott volt, de semmit sem akart elkapkodni. Megsimizte a melleim, és eljátszadozott a két kis ribizlivel. Önkéntelenül is felnyögtem. Kibum a másik oldalamra feküdt, és csatlakozott a fürge ujjak párbajához. Egy figyelmetlen pillanatban becsúsztatta kezét a lábaim közé, de nem tehettem semmit, Xander ugyanis már mindkét kezemet a fejem fölött fogta. Olyan kiszolgáltatottnak éreztem magam, de közben nagyon is élveztem, hogy két ilyen jó pasi kényeztet. Tudtam, hogy Artemisz egy ribanc, de hogy engem is belevisz a rosszba…

            Egész testemben megrándultam, ahogy Kibum rátapintott érzékeny pontomra, a vékony pamut ruhanemű nem jelentett számára akadályt. Össze akartam zárni a combjaim, de nem bírtam, Xander lába akadályozott a mozdulatban. Ki akartam húzni a kezem, de ez sem sikerült. Aztán a fiúk szerepet cseréltek. Kibum cuppant rá a számra és a nyakamra, egy rövid pocisimi után Xander lejjebb csúszott, nyomott egy puszit a hasamra és megharapott? Ficánkoltam egyet, nagyon csikis pontot talált el. Lassan bemerészkedett az alsóneműm alá, teljesen libabőrös lettem, és ráharaptam Kibum alsó ajkára, meglepte a dolog, de tetszett neki. Már hogy a fenébe ne tetszett volna neki? Finoman izgatta gyengepontom, gyorsan közel kerültem a csúcsponthoz, egy kisebb sikoly kíséretében el is mentem. Ez gyors volt. A fekete szépségnek nagyon tetszett a reakcióm. Harapdálni kezdett, a nyakamon, vállamon, kezemen, nyalogatni kezdte az ujjaim végét, buksi követte a példáját, de neki a nyakam jobban tetszett. Tudtam mi fog következni, lelkiekben már felkészültem erre az eshetőségre is, még így is jobban járok, mintha a másik történne meg, és mindenki pucérra vetkőzne. Arra még nem voltam kész, és ezt a fiúk is érezték, túl messzire mennének, ha most mégis megpróbálkoznának vele. Mégis csak Xanderrel járok, őt illeti meg a nyakam, Kibum elégedjen meg a csuklómmal. Mindketten kivillantották fehéren ragyogó, tökéletes fogsorukat, megerősítésképpen rám néztek, én válaszként elfordítottam a fejem, sebezhetővé téve az ütőerem. Óvatosan mélyesztették belém szemfogaikat, annyira nem fájt, mégis kicsordult a könnyem. Belemarkoltam dús bozontjába, annyira imádtam a haját, a színét a hosszát, bársonyos tapintását, és gyümölcsös illatát. Szinte egyszerre emelték fel a fejüket, egymásra néztek… és jól látok? Megcsókolták egymást? Ja nem, csak lenyalták egymás szája széléről a vért. Ez bizony csók volt. Felültem és átkaroltam mindkettejük nyakát és kaptak egy-egy puszit.

-         Úgy gondolom, jól megleszünk. – dugtam közéjük a buksim.

-         Mi ez a hirtelen lelkesedés? – csodálkozott Kibum.

-         Fura, de meggyőztetek. Csupán legvadabb álmaimban képzeltem el, hogy két pasival… - ezt csak úgy magamnak jegyeztem meg, de jót nevettek rajta. – de mit szólnak hozzánk a többiek?

-         Drukkoltak, mikor jövünk össze. – rázta meg buksi fejét.

-         Gyagya egy társaság. – zártam le és ásítottam egyet.

-         Itt alszol? – nem is kérdés volt, hanem kijelentés.

-         Maradok, ha hagytok aludni.

-         Amit csak szeretnél. – tette hátra kezeit Kibum.

Bebújtunk a paplan alá, én buksimhoz bújtam, a klánfőnök meg hozzám, így szenderedtünk álomba. 

Bandaháború 13. Bonyodalmak

Mostanában állandóan késésben voltam, nem tudom hogy hoztam össze, pedig nem is csináltam úgy igazán semmit sem. Meg is kaptam a magamét az úgynevezett menedzseremtől, de majd pont ő fogja megmondani, hogyan osszam be az időmet. Hova máshova tartottam most is, mint Alexemhez; tegnap Daehyun Alex-ezte le, nekem meg megtetszett. Volt egy olyan érzésem, hogy Kibum még mindig leselkedik utánam, mert most is belebotlottam, és persze hogy a karjaiba.

-         Hova ez a nagy sietség? – kérdezte. – össze ne törd magad.

-         Éppen…

-         Alexander-kun most nem ér rá. – vágott a szavamba. – de én állok rendelkezésedre. Vagy nem vagyok elég jó?

-         Miről beszélsz? Miért nem ér rá? Tegnap nem mondta, hogy dolga lenne.

-         Mert akkor még nem tudhatta.

Körbenéztem az üres folyosón, síri csend volt. Kibum olvasott a gondolataimban.

-         Csak én vagyok itt. – vigyorgott.

-         És a többiek? Ugyanott ahol Alex? – kicsúszott a számon a név. – akkor ez valami szektás dolog ugye? De akkor te miért nem vagy velük? – vontam fel a szemöldököm.

-         Mert ehhez én nem kellek… majd holnap… - titokzatoskodott.

Fordultam volna meg, hogy lelépek, de megfogta a karom és visszahúzott. Annyira babonázóan tud nézni azokkal a pici, keskeny fekete szemeivel, megragadja a másik nem tekintetét. Így jártam én is. Átfonta karjait a derekam körül, és magához húzott.

-         Ne rohanj el, használjuk ki, hogy kettesben lehetünk. – duruzsolta.

Egyre közelebb hajolt, meg akart csókolni, én meg húzódtam el tőle, kétségbeestem, amikor rájöttem Artemisz nem fog közbe lépni.

-         Mielőtt felfalnál, lehetne egy gyors kérdésem? – oldalra fordítottam a fejem, már túl közel hajolt.

-         Nyugodtan. – felelte szórakozottan.

-         Mire készültél azon az éjszakán, amikor kint futottam a pályán?

-         Erre. – suttogta a fülembe. – Xander túlságosan úriember, hogy megtegye.

Ajkaival csiklandozta a nyakam, majd épp hogy szemfogai hegyét mélyesztette bele, felszisszentem.

            Még mindig nem tértem magamhoz, hogy engedhettem neki azt a harapást. A tükörben nem nagyon látszott, de a gyakorlott szem kiszúrhatta. Kénytelen voltam magamra tekerni egy sálat, azt a kék-fekete kockásat. Azt hittem nem tudok majd elszabadulni, de hamar utamra engedett, csak szomjas volt, hogy essen meg rajta a szívem. Hogy levezessem a feszültséget csatlakoztam a lenti próbateremben a tesóimhoz. Éppen Jinnek és Misának tanították be a táncokat. Felkaptam egy mikrofont, és énekelni kezdtem. Nem szóltak semmit, látták rajtam, hogy nem vagyok valami jó passzban és jobbnak látták, ha nem zaklatnak bugyuta kérdéseikkel. De nem bírtam sokáig az aggódó és értetlen tekinteteket, így fogtam magam és elmentem a városba sétálni.

            Csendes, az őszhöz képest melegebb este szállt Szöulra. Nem nyűgöztek le az éjszakai fények, energiapazarlásnak gondoltam az egész fényáradatot. Ha este van, akkor legyen sötét, ne törje meg ezt a rendszert a sok villódzó neonfény. Sokan mászkáltak az utcákon, fejemre húztam a kapucnit, és a kirakatokat nézegettem. Valahonnan fűszeres illat szálingózott, füstölt halat árultak egy éjjel-nappali gyorsétteremben. Nem voltam éhes, de szerettem a halat, és még nem kóstoltam efféle specialitást ittlétem alatt. Egy idősebb nénike tartotta a frontot, még ilyenkor is sokan kértek a finomságból. Beálltam a sorba, és kóstolóként vettem öt picurka füstölt halat. Azt nem értettem hogy milyen halból készült, annyira azért nem vagyok jártas a koreai nyelvben, a néni meg nem tudott se japánul, se angolul. Annyiban maradtunk, hogy apróhal és kész. Olyan ropogós és friss volt, és a csípős szósszal amit kértem hozzá, még finomabb lett. Egy csapat fiatal csörtetett el mellettem, majdnem fel is löktek, mintha nem is vettek volna észre. Buliba tartottak, és mivel egy név ütötte meg a fülemet, követtem őket. Egy pofás kis kültéri szórakozóhelyre fordultak be, a hirdetőtáblán Park Jungmin koncert felirat állt. A fiatalok előkotorták a belépőjüket és a megtermett biztonsági őr beengedte a kertbe az izgága csoportot. Ez az én szerencsenapom. Hát nem tudom miért mondta, de nem kezdtem el vele vitázni Kibum miatt. Belestem a vaskerítésen, a színpad nem volt túl messze, éles szememmel jól láttam, ahogy a hangmérnök próbál összedugni két egyforma végű vezetéket, majd nagy nehezen rájön, hogy az úgy mégsem fog menni. Észrevettem, hogy a biztonsági őr nagyon méreget, így jobbnak láttam tovább állni. Be akartam jutni, de észrevétlen. Megkerültem az egész kertet, és egy sötét helyen, a kerítés és az épület sarkán beugrottam. Belopóztam egy sátor mögé és onnan leskelődtem kifelé, hátha látok valami érdekeset. A szívem majd kiugrott a helyéről, amikor valaki hátulról megszólított.

-         hát te mit bujkálsz itt?  

-         Semmit. – dadogtam.

Jungmin mosolygott rám dögös sminkje mögül, fellépő ruhájában feszítve.

-         Nami? – hunyorgott a félhomályban.

-         Igen. – mondtam félősen és lehajtottam a kapucnit.

-         Belógtál mi? – nevetett. – nyugi, nem rúgatlak ki, de máskor ha el akarsz jönni a koncertemre, csak szólj nekem, és szerzek neked jegyet.

-         Igazából véletlenül keveredtem ide. – piszkáltam a körmöm.

-         Érezd jól magad! – intett és eloldalgott a színpad felé.

Ostoba! Majdnem elszúrtad! Most miért, nem mondtam semmi rosszat, csupán gyerekesen viselkedtem egy sztár előtt… és nem keltettem benne gyanút sem. Biztos azt hiszi, hogy belezúgtam, vagy valami hasonlót, különben miért lógtam volna be a koncertjére. Úgy legyen, nem szeretném lebuktatni magunkat… majdnem visszavágtam, de elfojtottam a dühöm, és inkább a felcsendülő dallamokkal kezdtem elterelni a gondolataimat. Nekem nagyon bejön a zenéje, és a szövegének is van mondanivalója, a hangjáról nem is beszélve, mély, erőteljes, szexi és jó előadóművész. Az egész színpadot bemozogja, és olyan érzésed van, mintha ott énekelne melletted. Egy-két számot már dúdolni is tudtam, mint a Give me your heart, és a Not alone. Az jutott eszembe, hogy a zenével valóban tömegeket lehet vonzani, vagy akár irányítani is, ha elég fanatikusak, hogy kedvencük minden szavát szent törvénynek veszik. Amikor rájöttem arra, hogy a hangommal könnyebben irányítom az étert, elkezdtem magam képezni, hangszereken tanulni, és máris nőttön-nőtt a szövetségeseim tábora. A csúcspontot a saját birodalmam felépítésével értem el, melynek lakói élnek halnak a zenéért. A sikeremet látva, és felbuzdulva ellenségeim is átvették ezt a jó szokást, igaz nyomába sem érhetnek egy sárkány-istennő énekesnőnek, de azért próbálkozhatnak.

            Jungminban viszont semmi démonit nem éreztem, de attól még dolgozhatott a pokol erőinek. Egy valami azért nem hagyott nyugodni: ő és Hyungjoon egy bandában játszottak, csak aztán bizonytalan okokból kifolyólag feloszlottak. Vajon tudja, hogy volt társa miféle családból származik? Azt hiszem ezt nem most fogom tőle megkérdezni. A koncert jó hosszúra sikeredett, tartottak egy rövid szünetet, ezt az időt arra használtam ki, hogy Jungminnal beszélgettünk a sátrában. Dodi régebben, amikor belevitt a k-pop őrületbe, sokat mesélt róla, mutogatott képeket és videókat, de így élőben sokkal de sokkal helyesebb. Nem zavartatta magát és levette átázott ingét, egészen belepirultam a látványba. Egy fehér törölközővel itatta fel az izzadságcseppeket a testéről, majd a vizes dézsában megmosta az arcát.

-         Nincs ennek a szórakozóhelynek külön öltözője? – érdeklődtem.

-         Nem kérdeztem… - csüccsent le – lehet hogy kissé bogaras vagyok, de én mindig ebben a sátorban öltözöm. Még télen is képes vagyok felállítatni, és szőrmebundában jól el vagyok a mínuszokban is.

-         Az igen. Én inkább a meleget kedvelem. – szürcsöltem a teát, amivel Jungmin megkínált.

-         Akkor a következő hónapokban jól el leszel havazva.

-         Igen. – nevettem.

-         Van kedved feljönni velem a színpadra és elénekelni pár számotok?

-         De hát ez a te koncerted…

-         Veled énekelném. – mosolygott – ismerem az összeset.

Gyönyörű mosolya és csillogó szemei hamar meggyőztek.

-         Hát, de csak ha nem haragszanak meg a rajongóid…

-         Ugyan, imádni fognak, bízz bennem.

A kezét nyújtotta, és én megfogtam. Ha fagyiból lettem volna ott olvadok el, annyira pihe puha ujjai voltak, és olyan gyengéden fogta az enyémet, mintha az valami törékeny drágakő lenne. Egy igazi úriember. Nem olyan tapló, mint Kibum; és nem is olyan gyerekesen bolondos, mint Alexander. Megint nem volt kedven önmagammal vitázni. Ahogy Jungmin megmondta, örült nekem a közönség, de a legviccesebb az volt, amikor a biztonsági őr felismert.

            Jól éreztem magam, bár tartottam kicsit attól, mit szólnak majd, ha meglátnak a tv-ben Jungminnal énekelni, már ha egyáltalán lesz valami riport a koncertről, vagy akár fanvidi a youtubon. Azt mindennap böngészik a U-Kissesek is, például onnan tanulják be más bandák táncait. A koncert után Jungmin felajánlotta hogy hazakísér, de finoman nemet mondtam, és egyedül vágtam neki a ködös időben. Most már kissé hűvös volt a levegő, összébb kellett húznom a kabátom, és elbújtam bő kapucnim alá. Elsétáltam az étterem előtt, ahol azt az ismeretlen nevű halat ettem, és feltűnt, hogy senki sincsen a grillező mellett, amelyen már szénné égtek a miniatűr halacskák. Csak nem szívrohamot kapott az öreg néni? – kérdeztem magamtól, és nagyon rossz előérzetem támadt.

-         Hahó! – hajoltam át a pulton. – van itt valaki?

Nem jött válasz. Aggódtam a néni miatt, ezért átmásztam a pulton, és bemerészkedtem a picike üzletbe, amely tele volt hűtőkkel, és átható halszag terjengett a levegőben. Egy kis forduló után rátaláltam a mellékhelységre, bekopogtam, benyitottam, de üres volt. Tovább passzíroztam magam a zsúfolt helységen és kilestem a hátsó ajtón, hátha épp csak a szemetet vitte hátra. Valószínű ez is történhetett, csak időközben rosszul lett. Kilestem a sötét sikátorba, de semmit nem láttam. Elsétáltam a szemetes konténerek mellett, és az egyik mögül egy sötét dzsekis alak ugrott elém, késsel a kezében. Annyira meglepődtem, hogy védekezni sem volt időm, és a hét centis penge a gyomrom fölött vágott egy lyukat a hasamban.

            Persze Kibumnak pont arra kellett sétálnia, de később elárulta, hogy végig követett. Elkapta a férfit, és belemélyesztette fogait a szerencsétlen nyakába, majd eltörte néhány nyakcsigolyáját. Csak azután vette észre, hogy megsérültem. Aki azt mondja a halál nem fáj, az hazudik. Csak az tudhatja igazán, aki már átélte a halál érintését, mint ahogy most én is átéltem… megint. Rohadtul fáj… el is ájultam egy fél pillanatra, de próbáltam nem összeesni. Másodpercek alatt vérszegény állapotba kerültem, Kibum rászorította egyik kezét a sebre, úgy hogy összecsippentette a vágást, a másikkal megtartott a derekamnál fogva. Nem volt nagy a seb, de elég mély volt ahhoz, hogy belső vérzésem is legyen. Még az a szerencsém, hogy nem ért belső szervet. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen… éreznem kellett volna a veszélyt és akkor kivédhettem volna. Egy pillantást vetettem támadómra, és akkor vált érthetővé miért nem érzékeltem jelenlétét. Csupán egy báb volt, egy halott báb, amit gonosz varázslat irányított, de amint Kibum eltörte a gerincét, megszakadt a kapcsolat a bábmesterével és élettelenül terült el a betonon.

-         Mit tehetek érted? – kérdezte Kibum.

Nem feleltem, mert a gyógyításra koncentráltam, és végül sikerült valamennyire összeforrasztanom a sebet. A vérveszteségtől ugyan kába maradtam, de elmúlt a vérzés és a kínzó fájdalom.

-         Jól vagyok. – nyögtem.

-         Aha látom. Na gyere szépen.

Felkapott és a karjaiban utazhattam. Pedig nagyon nem akartam elszundítani, de mégis csak sikerült.

            Reggel Kibum szobájában ébredtem, melltartóban és bugyiban. Reflexszerűen magam köré csavartam a takarót, és felültem, aminek következtében egy szúró fájdalom hasított a hasamba. Megtapogattam és meg is néztem, már csak egy rózsaszín csík emlékeztetett a tegnapi támadásra.

-         Hogy érzed magad? – kérdezte Kibum, éppen most nyitott be a szobába.

-         Egész jól. Te levetkőztettél?

-         Csak nem hagyhattam, hogy véres ruhában feküdj be az ágyamba.

-         Jogos. De akkor eleve nem kellett volna idehoznod.

-         Nem ellenkeztél. – vigyorgott.

-         Mivel nem voltam magamnál. – kaptam fel a vizet.

Mintha meg se hallotta volna a szekrényhez lépett és előhalászott egy pólót, egy rövid nadrágot, egy pulcsit és letette őket az ágy szélére.

-         Tessék, lehet kicsit nagyok lesznek rád, de nehogy már a véres ruhádat vedd vissza. Még áznak a kádban. De a pólódat nem hiszem, hogy még meg lehetne menteni. Ha el akarsz menni, nem tartalak vissza.

Ezzel kiment a szobából. Pillanatok alatt magamra öltöttem a felkínált ruhadarabokat, és csak az járt a fejemben, hogy el kellett volna fogadnom Jungmin ajánlatát. Tuti, hogy van köze a támadáshoz… mert ugyan miért gyilkolna meg valaki egy idős nénit egy húsvér bábúval? Most az egyszer köszönetet mondhatsz Kibumnak, amiért ennyire a sarkadban lohol. – dehogy mondok! 

Bandaháború 12. Bejelentés

            Reméltem, hogy nem ér több meglepetés a nap folyamán, de tévedtem. Nem volt elég Artemisz lebaszását végighallgatnom, és átengednem az elsőbbséget, még egy hidegzuhanyt is kaptam Hyungjoontól. Még jó hogy Artemisz türelmesebb, mint én, mert tutira kiakadtam volna a helyében.

-         Egyedül is el tudom dönteni, mi jó a bandának. Ha úgy tartja kedvem, akkor majd én választom ki az új tagot.

-         Csak hogy hivatalosan ez nem így zajlik. – vitázott Hyungjoon – mint menedzseretek, az én posztom kinevezni az új tagokat, vagy akár elküldeni a régieket.

Mosolyogtam magamban, már vártam mikor keverhetek le neki, csak hogy tudja már kivel beszél ezzel a megengedhetetlen hangsúllyal.

-         És én azt mondom, hogy Jint érdemes bevennetek, és javasolnék még egy női vokált.

-         Sajnálom, de talán ha előtte lebeszélted volna velünk, akkor esetleg lehetne szó róla, de így… és nem emlékszem, hogy valaha is kértem volna a segítséget a banda ügyeinek intézéséhez.

-         Késő. Már aláírtuk a szerződést. Most már ők is Dorago! tagok.

A másik, hogy megváltoztatta a nevünket, ezt is a tudtunk nélkül… kezdett nagyon érni az a pofon. Artemisz viszont ennél okosabb volt, nem akarta lebuktatni magát, leutánozva a reakcióimat, viselkedésemet egyszerűen faképnél hagyta Kimet. Bár hasonlóan dúlt bennünk a méreg, a másik énem könnyebben túltette magát a történteken, nem tulajdonított akkora jelentőséget a dolognak, mint én. De fura, mert ő is én voltam, mégis, mint tűz és jég.

            Megoszlottak a vélemények az Arashi testvérek között, abban viszont egyet értettünk, nem lenne túl jó ötlet egy külsőst körünkbe fogadni, de ha már elintéződött akkor mégis csak meg kell barátkoznunk a gondolattal. Ha nem is avatjuk be őket a titkainkba, együttesként összedolgozunk. A szívem és az eszem sose kattogtak egyfelé, ennek is köszönhető, hogy két lélek is elfért egy testben. Sejtettem Hyungjoon elmefuttatását, mint szövetségesünk, be akarja mutatni nekünk az ő pártfogoltjait is. Igaz elég erőszakos módját választotta, de most istenem, nem halok bele, ha még két emberrel kell megosztanom a színpadot, és a felállás amúgy sem változik. Már ha egyikőjük sem akar a vezetői posztra pályázni, azt ugyanis nem díjaznám, nem is engedném. Eljátszottam a gondolattal, mi lett volna, ha ragaszkodom ahhoz, hogy Kibum és Xander a mi bandánkhoz csatlakozzon, de így is alig tudom lerázni Kibumot, nemhogy még  ha együtt is próbálnánk… vagy akkor csak Xandert, annak örültem volna. Csak akkor lehet, hogy a levakarhatatlanság bajnoka is jött volna vele, akár hívom, akár nem.

-         Sziasztok, Jagami Misa vagyok, szólóénekes és profi táncos. – mutatkozott be a szőkeség – és Hyungjoon barátnője.

Mindjárt gondoltam. – futott össze a keserű íz a számban.

-         Hány éves vagy? ha szabad kérdeznem…

-         19.

-         Sokkal fiatalabbnak gondoltalak. – csodálkozott Narumi.

-         Üdv a csapatban. – rázott vele kezet Alida.

-         Narumival leszel párban, Jin pedig Alidával. – magyaráztam a felállást – én maradok Kaitoval, ez ugye érthető.

-         Hogyne! Te vagy a főnök. – pukedlizett Misa.

Magukra hagytuk a fiatalokkal az új tagokat, had ismerkedjenek, Kaito és én átruccantunk egy megbeszélésre a BAP fiúk főhadiszállására.

            Fenyegető levelet kaptak, és én is át akartam tanulmányozni. Ám amikor a kezembe vettem, és megcsapott az ismerős szag, hirtelen felindulásból darabokra téptem az amúgy is már megviselt papírlapot. Szegény fiúk nem értették a dolgot, de hamar felvilágosítottam őket, persze csak óvatosan, nem akartam kirobbantani egy bandaháborút.

-         Mégis mire volt ez jó? – háborodott fel a banda agya, Youngjae. – mit ártottunk nekik?

-         Még semmit, de ez bosszút kíván. – fortyant fel Yongguk.

-         Senki sem fog bosszút állni, felejtsétek el, hogy visszavágtok.

-         De miért hagynánk… - kezdte Jongup, a csapat legfiatalabb, forrófejű tagja.

-         Tudom ki írta a levelet, bízzátok rám, csak ennyit kérek.

-         Akkor tegyünk úgy, mintha nem olvastuk volna ezt a levelet? – okoskodott Youngjae.

Bólintottam, végül elfogadták a kérésemet, és gyorsan témát váltottunk. Meséltem nekik a két új bandatagról, Hyungjoon fölényeskedéséről, és arról hogy egyszer majd jól pórul jár túlbuzgósága miatt. Erre kíváncsiak lettek volna, megígértem nekik, hogy szemtanúi lehetnek a beolvasásnak. Aztán rátértünk a komolyabb dolgokra, mint a maffia napokban felfokozott média szereplése. Nagyot néztem, amikor a maffiavezér Park Jungmin felkereste az egyik legolvasottabb napilapot és arról nyilatkozott, mennyire a kezükben tartják a kormány vezetőit valamint a rendőrséget is. Számomra ez felhívás volt keringőre, bár nem hangzott el a nevem a riportban, mégis Jungmin a szavait nekem és az éterrendőrséghez intézte, miszerint próbára akar tenni minket, összemérni az ő emberei és a mieink erejét. A nyertest éri az a megtiszteltetés, hogy megválaszthatja Korea új elnökét. Egyértelmű volt számomra, hogy ez a Park fickó úgy ahogy van, át akarja venni a hatalmat, miközben szépen leéget minket, és átpártoltatja az embereket az ő oldalára. Kíváncsi lettem volna a mostani miniszterelnök képére, amint a cikket hangosan olvassa fel. Talán beszélnem kellene vele, nehogy valami ostobaságot kövessen el, hátráltatva a kihívásban, amit szívest örömest elfogadok.

            Harmad magammal indultunk tovább a városháza felé, Daehyun csatlakozott harmadikként, reménykedve, hogy még időben érkezünk, lehetőleg Park előtt. De mégis milyen ürüggyel kéredzkedjünk fel a miniszterelnökhöz? Kaito megoldotta. Abban egyeztünk meg, hogy mivel az új klipünket a városháza tetején szeretnénk forgatni, ehhez akarjuk kérni a miniszterelnök beleegyezését. Mondjuk nem is rossz ötlet, főleg, hogy csodás panoráma nyílik a városra, és naplementekor a házak között átszűrődő narancsos-vöröses fény tökéletes hangulatot adna az egész videoklipnek. Még akár valami romantikus kültéri vacsorát is el tudnék képzelni…

-         Foglaljatok helyet! – kínált székkel a miniszterelnök. – hát még sosem jöttek hozzám ilyesfajta kéréssel. A lányom nagy rajongótok, esetleg ha összehoznánk egy találkozót, nemsoká itt a születésnapja, és szeretném, ha ti lennétek a díszvendégek. Egy jól sikerült buli után könnyebben meg tudtok győzni.

-         Nem látom akadályát.

-         Rendben van, akkor a titkárom majd értesít titeket a további információkról, most nekem sürgős találkozóm van. Minden jót!

Kitessékelt minket az ajtón, és szembetaláltam magam Park Jungminnal. Megelőztünk! Miközben bent ültünk a miniszterelnök asztalánál, Kaito és én is figyelmeztető gondolatokkal ültettük tele a fejét, hogy óvakodjon Parktól, és ne dőljön be semminek, amit megpróbál vele elhitetni. Legyen vele kimért, és távolságtartó. Mindhárman ledermedtünk egy pillanatra, mivel majdnem egymásnak szaladtunk, ők is hárman voltak.

-         Bocsánat!

-         Elnézést! – lépett hátra egyet. – ismerlek titeket? Hát persze a Doragonzu ikertestvérek egyike vagy.

-         Már Dorago a nevünk. – javítottam ki.

-         Ez azt jelenti meg fogtok őrülni? – nevetett.

-         Valami olyasmi.

-         Park Jungmin. – mutatkozott be, és kezet ráztunk. – nagyon gondolkodom rajta, hogy elő kellene rukkolnom egy újabb lemezzel, tartanom kell a tempót a fiatalokkal. Most mennem kell, örülök hogy megismerkedtünk.

-         Részünkről a szerencse. – és elmosolyogtam magam.

Jungmin visszamosolygott. Fogalma sincs kikkel futott össze, hacsak démoni szövetségese fel nem világosította, hogy vigyázzon velünk, de ennek jelét sem láttam. Vagy egyszerűen csak nem hallgat a jó szóra.

            Visszafelé azt tárgyaltuk vajon mennyi esélye volt annak, hogy egyszerre érkezünk a városházára, de valószínű, hogy mindketten ugyanarra gondoltunk, minél előbb megfűzni a miniszterelnököt saját céljaink felhasználására. Hát mi voltunk a gyorsabbak. Egyébként nem is értem, hogy szaladgálhat még szabadon a maffiafőnök, amikor az egész nemzet ismeri sötét ügyleteit, de mégis inkább úgy tekintenek rá, mint egy régóta a zeneiparban befutott sármos énekesre. Értheti a dolgát, ha ennyire át tudja ejteni az embereket a palánkon, szeretik őt, még akkor is, amikor éppen kisemmizi az ország kasszáját. Szóval vannak itt fura, érthetetlen dolgok, most a mi feladatunk magyarázatot találni ezekre a talányokra. Viszont ahogy közeledtünk az NH Media jól ismert épületéhez, elterelődtek a gondolataim. Egész nap nem láttam Xandert, és már ideje volt, hogy felkaroljam valahol. Végig hallottam sóvárgó gondolatait a fejemben, egészen felpörögtem, és már alig bírtam magammal. Daehyunról majdnem meg is feledkeztem, miért is jött velünk. A fejem vakartam, végül arra jutottam, hogy jöjjön ő is velem, és majd hármasban tartjuk azt az énekórát, ha már egyszer megígértem neki, és bíztam benne, hogy egyikünk sem fogja megbánni.

            A lihegőben találtam az egész bandát, nem voltak valami jó passzban, de érkezésemre felkapták bóbiskoló fejüket. Sejtettem miért lehetnek ennyire letörtek, nem tudok róla, hogy a napokban ittak volna éltető nedűt, sőt amióta az első és utolsó gyilkosságot elkövették, egy csepp idegen vért sem éreztem rajtuk. Emiatt sokkal fáradékonyabbak és gyengébbek lettek, lecsökkent napi teljesítőképességük. Aggódtam miattuk, és gondoltam majd rákérdezek, mire fel ez a nagy koplalás. Mert ha esetleg miattam diétáznak, akkor segítek nekik való táplálékot szerezni, hogy lássák mennyire jó fej vagyok. Remélem nem Kibum tervez valamit, nekem nagyon gyanús a csávó. Egyetértettem Artival, bár nem szívesen beszélgetek vele, most kénytelen leszek, hátha ki tudok szedni belőle valamit… majd megpróbálok kedves lenni hozzá, csak nehogy félreértse.

- Hali! – köszöntem – mi ez a punnyadás? Mára be is fejeztétek?

- Bár úgy lenne… - sóhajtott Kevin.

- Csak tartunk egy rövidke szünetet és már megyünk is vissza próbálni. – mondta Soohyun.

Így nedves hajjal még dögösebben festett.

-         Miért, ennyire nem megy, hogy ilyen sokat gyakoroltok? – kérdeztem és lehuppantam Xander mellé.

Így is alig fértek el a kanapén, de szorítottak nekem helyet, Xander pedig átkarolta a vállam, hogy kisebb helyet foglaljon. Daehyun nem zavartatta magát, és mellém foglalt helyet a karfán. Közben figyeltem a reakciókat, vajon ki tudhat még arról a viccesnek éppen nem nevezhető levélről.

-         Szóljatok ha kell valami segítség, vagy bármi más. Tudjátok, hogy szívesen segítek.

-         Elugorhatnál valami kajáért, mert éhen veszek. – fogta a hasát Dongho. – De legyen benne hús… sok hús.

-         Ami azt illeti én is kajás lettem. – csatlakozott Kiseop.

-         Hát jó. – vontam vállat – ha csak ennyi a gondotok.

Tárcsáztam egy jó és olcsó ételfutár céget, és leadtam a rendelést, meghagyva, hogy életmentésről van szó, vagyis az én rendelésemet teljesítsék először. A fiúk megtapsoltak.

-         Visszatérve a kérdésedre, tökéletesen haladunk. A sok próba azért van, mert jövő hétre beütemeztünk egy comeback koncertet, a Szöuli után. – világosított fel Kibum. – úgyhogy elég zsúfolt hónapunk lesz.

-         Azta. Nem aprózzátok el? hogy fogjátok ezt bírni?

-         Az életmentő vacsorameghívásaiddal. – csorgott már Dongho nyála.  

Izgultam elég lesz-e a kaja ennek az éhező bandának, de még maradt is, mikor már mindenki jól lakott. A futárgyerek jó sok borravalót kapott a gyors házhozszállítás díjazásaként, csatlakozva a nyálcsorgatáshoz. Komolyan mondom rég láttam ennyi éhenkórászt egy rakáson. Jó mondjuk érthető, hogy pótolni kell azt a sok energiát, amit gyorsan eléget a szervezetük, és ha nincs vér, akkor sok kaja kaja kaja… és kaja.

-         lenne egy bejelentésünk számodra. – törölte meg a száját Soohyun.

-         Nekem? Ki vele, ne kíméljetek.

-         Mit szólnál hozzá, ha csinálnánk egy közös albumot? Ma szóba jött a téma, és mi mással lehetne még jobban megerősíteni a kapcsolatunkat, mint egy közös lemezzel.

-         Tetszik az ötlet, benne vagyok.

-         Tényleg? – pattant fel Hoon.

-         Miért is ne? Ha már így összemelegedtünk.

Hosszú huzavona után sikerült elkérnem Xandert Kibomtól, és elmentünk a stúdióba énekelni, ahogy azt már tegnap megígértem Daehyunnak. Ez volt a születésnapi kívánsága, hogy készítsünk egy duettlemezt és nem mondhattam neki nemet. Daehyun nagyon édes volt, nem akarta kihagyni Xandert sem a mókából, ezért megkérdezte tőle, nem akar-e ő is velünk énekelni. Egy halványra sikeredett elutasítás után, ő is feltette a fülest a fejére, és addig énekeltünk, míg be nem rekedtünk.

            A két fiú egész jól összebarátkozott, ennek igazán örültem. Xandert nem lesz nehéz megszerettetni a barátaimmal, és ez fordítva is igaz. Imádnivaló egy ember.