Bandaháború 12. Bejelentés

            Reméltem, hogy nem ér több meglepetés a nap folyamán, de tévedtem. Nem volt elég Artemisz lebaszását végighallgatnom, és átengednem az elsőbbséget, még egy hidegzuhanyt is kaptam Hyungjoontól. Még jó hogy Artemisz türelmesebb, mint én, mert tutira kiakadtam volna a helyében.

-         Egyedül is el tudom dönteni, mi jó a bandának. Ha úgy tartja kedvem, akkor majd én választom ki az új tagot.

-         Csak hogy hivatalosan ez nem így zajlik. – vitázott Hyungjoon – mint menedzseretek, az én posztom kinevezni az új tagokat, vagy akár elküldeni a régieket.

Mosolyogtam magamban, már vártam mikor keverhetek le neki, csak hogy tudja már kivel beszél ezzel a megengedhetetlen hangsúllyal.

-         És én azt mondom, hogy Jint érdemes bevennetek, és javasolnék még egy női vokált.

-         Sajnálom, de talán ha előtte lebeszélted volna velünk, akkor esetleg lehetne szó róla, de így… és nem emlékszem, hogy valaha is kértem volna a segítséget a banda ügyeinek intézéséhez.

-         Késő. Már aláírtuk a szerződést. Most már ők is Dorago! tagok.

A másik, hogy megváltoztatta a nevünket, ezt is a tudtunk nélkül… kezdett nagyon érni az a pofon. Artemisz viszont ennél okosabb volt, nem akarta lebuktatni magát, leutánozva a reakcióimat, viselkedésemet egyszerűen faképnél hagyta Kimet. Bár hasonlóan dúlt bennünk a méreg, a másik énem könnyebben túltette magát a történteken, nem tulajdonított akkora jelentőséget a dolognak, mint én. De fura, mert ő is én voltam, mégis, mint tűz és jég.

            Megoszlottak a vélemények az Arashi testvérek között, abban viszont egyet értettünk, nem lenne túl jó ötlet egy külsőst körünkbe fogadni, de ha már elintéződött akkor mégis csak meg kell barátkoznunk a gondolattal. Ha nem is avatjuk be őket a titkainkba, együttesként összedolgozunk. A szívem és az eszem sose kattogtak egyfelé, ennek is köszönhető, hogy két lélek is elfért egy testben. Sejtettem Hyungjoon elmefuttatását, mint szövetségesünk, be akarja mutatni nekünk az ő pártfogoltjait is. Igaz elég erőszakos módját választotta, de most istenem, nem halok bele, ha még két emberrel kell megosztanom a színpadot, és a felállás amúgy sem változik. Már ha egyikőjük sem akar a vezetői posztra pályázni, azt ugyanis nem díjaznám, nem is engedném. Eljátszottam a gondolattal, mi lett volna, ha ragaszkodom ahhoz, hogy Kibum és Xander a mi bandánkhoz csatlakozzon, de így is alig tudom lerázni Kibumot, nemhogy még  ha együtt is próbálnánk… vagy akkor csak Xandert, annak örültem volna. Csak akkor lehet, hogy a levakarhatatlanság bajnoka is jött volna vele, akár hívom, akár nem.

-         Sziasztok, Jagami Misa vagyok, szólóénekes és profi táncos. – mutatkozott be a szőkeség – és Hyungjoon barátnője.

Mindjárt gondoltam. – futott össze a keserű íz a számban.

-         Hány éves vagy? ha szabad kérdeznem…

-         19.

-         Sokkal fiatalabbnak gondoltalak. – csodálkozott Narumi.

-         Üdv a csapatban. – rázott vele kezet Alida.

-         Narumival leszel párban, Jin pedig Alidával. – magyaráztam a felállást – én maradok Kaitoval, ez ugye érthető.

-         Hogyne! Te vagy a főnök. – pukedlizett Misa.

Magukra hagytuk a fiatalokkal az új tagokat, had ismerkedjenek, Kaito és én átruccantunk egy megbeszélésre a BAP fiúk főhadiszállására.

            Fenyegető levelet kaptak, és én is át akartam tanulmányozni. Ám amikor a kezembe vettem, és megcsapott az ismerős szag, hirtelen felindulásból darabokra téptem az amúgy is már megviselt papírlapot. Szegény fiúk nem értették a dolgot, de hamar felvilágosítottam őket, persze csak óvatosan, nem akartam kirobbantani egy bandaháborút.

-         Mégis mire volt ez jó? – háborodott fel a banda agya, Youngjae. – mit ártottunk nekik?

-         Még semmit, de ez bosszút kíván. – fortyant fel Yongguk.

-         Senki sem fog bosszút állni, felejtsétek el, hogy visszavágtok.

-         De miért hagynánk… - kezdte Jongup, a csapat legfiatalabb, forrófejű tagja.

-         Tudom ki írta a levelet, bízzátok rám, csak ennyit kérek.

-         Akkor tegyünk úgy, mintha nem olvastuk volna ezt a levelet? – okoskodott Youngjae.

Bólintottam, végül elfogadták a kérésemet, és gyorsan témát váltottunk. Meséltem nekik a két új bandatagról, Hyungjoon fölényeskedéséről, és arról hogy egyszer majd jól pórul jár túlbuzgósága miatt. Erre kíváncsiak lettek volna, megígértem nekik, hogy szemtanúi lehetnek a beolvasásnak. Aztán rátértünk a komolyabb dolgokra, mint a maffia napokban felfokozott média szereplése. Nagyot néztem, amikor a maffiavezér Park Jungmin felkereste az egyik legolvasottabb napilapot és arról nyilatkozott, mennyire a kezükben tartják a kormány vezetőit valamint a rendőrséget is. Számomra ez felhívás volt keringőre, bár nem hangzott el a nevem a riportban, mégis Jungmin a szavait nekem és az éterrendőrséghez intézte, miszerint próbára akar tenni minket, összemérni az ő emberei és a mieink erejét. A nyertest éri az a megtiszteltetés, hogy megválaszthatja Korea új elnökét. Egyértelmű volt számomra, hogy ez a Park fickó úgy ahogy van, át akarja venni a hatalmat, miközben szépen leéget minket, és átpártoltatja az embereket az ő oldalára. Kíváncsi lettem volna a mostani miniszterelnök képére, amint a cikket hangosan olvassa fel. Talán beszélnem kellene vele, nehogy valami ostobaságot kövessen el, hátráltatva a kihívásban, amit szívest örömest elfogadok.

            Harmad magammal indultunk tovább a városháza felé, Daehyun csatlakozott harmadikként, reménykedve, hogy még időben érkezünk, lehetőleg Park előtt. De mégis milyen ürüggyel kéredzkedjünk fel a miniszterelnökhöz? Kaito megoldotta. Abban egyeztünk meg, hogy mivel az új klipünket a városháza tetején szeretnénk forgatni, ehhez akarjuk kérni a miniszterelnök beleegyezését. Mondjuk nem is rossz ötlet, főleg, hogy csodás panoráma nyílik a városra, és naplementekor a házak között átszűrődő narancsos-vöröses fény tökéletes hangulatot adna az egész videoklipnek. Még akár valami romantikus kültéri vacsorát is el tudnék képzelni…

-         Foglaljatok helyet! – kínált székkel a miniszterelnök. – hát még sosem jöttek hozzám ilyesfajta kéréssel. A lányom nagy rajongótok, esetleg ha összehoznánk egy találkozót, nemsoká itt a születésnapja, és szeretném, ha ti lennétek a díszvendégek. Egy jól sikerült buli után könnyebben meg tudtok győzni.

-         Nem látom akadályát.

-         Rendben van, akkor a titkárom majd értesít titeket a további információkról, most nekem sürgős találkozóm van. Minden jót!

Kitessékelt minket az ajtón, és szembetaláltam magam Park Jungminnal. Megelőztünk! Miközben bent ültünk a miniszterelnök asztalánál, Kaito és én is figyelmeztető gondolatokkal ültettük tele a fejét, hogy óvakodjon Parktól, és ne dőljön be semminek, amit megpróbál vele elhitetni. Legyen vele kimért, és távolságtartó. Mindhárman ledermedtünk egy pillanatra, mivel majdnem egymásnak szaladtunk, ők is hárman voltak.

-         Bocsánat!

-         Elnézést! – lépett hátra egyet. – ismerlek titeket? Hát persze a Doragonzu ikertestvérek egyike vagy.

-         Már Dorago a nevünk. – javítottam ki.

-         Ez azt jelenti meg fogtok őrülni? – nevetett.

-         Valami olyasmi.

-         Park Jungmin. – mutatkozott be, és kezet ráztunk. – nagyon gondolkodom rajta, hogy elő kellene rukkolnom egy újabb lemezzel, tartanom kell a tempót a fiatalokkal. Most mennem kell, örülök hogy megismerkedtünk.

-         Részünkről a szerencse. – és elmosolyogtam magam.

Jungmin visszamosolygott. Fogalma sincs kikkel futott össze, hacsak démoni szövetségese fel nem világosította, hogy vigyázzon velünk, de ennek jelét sem láttam. Vagy egyszerűen csak nem hallgat a jó szóra.

            Visszafelé azt tárgyaltuk vajon mennyi esélye volt annak, hogy egyszerre érkezünk a városházára, de valószínű, hogy mindketten ugyanarra gondoltunk, minél előbb megfűzni a miniszterelnököt saját céljaink felhasználására. Hát mi voltunk a gyorsabbak. Egyébként nem is értem, hogy szaladgálhat még szabadon a maffiafőnök, amikor az egész nemzet ismeri sötét ügyleteit, de mégis inkább úgy tekintenek rá, mint egy régóta a zeneiparban befutott sármos énekesre. Értheti a dolgát, ha ennyire át tudja ejteni az embereket a palánkon, szeretik őt, még akkor is, amikor éppen kisemmizi az ország kasszáját. Szóval vannak itt fura, érthetetlen dolgok, most a mi feladatunk magyarázatot találni ezekre a talányokra. Viszont ahogy közeledtünk az NH Media jól ismert épületéhez, elterelődtek a gondolataim. Egész nap nem láttam Xandert, és már ideje volt, hogy felkaroljam valahol. Végig hallottam sóvárgó gondolatait a fejemben, egészen felpörögtem, és már alig bírtam magammal. Daehyunról majdnem meg is feledkeztem, miért is jött velünk. A fejem vakartam, végül arra jutottam, hogy jöjjön ő is velem, és majd hármasban tartjuk azt az énekórát, ha már egyszer megígértem neki, és bíztam benne, hogy egyikünk sem fogja megbánni.

            A lihegőben találtam az egész bandát, nem voltak valami jó passzban, de érkezésemre felkapták bóbiskoló fejüket. Sejtettem miért lehetnek ennyire letörtek, nem tudok róla, hogy a napokban ittak volna éltető nedűt, sőt amióta az első és utolsó gyilkosságot elkövették, egy csepp idegen vért sem éreztem rajtuk. Emiatt sokkal fáradékonyabbak és gyengébbek lettek, lecsökkent napi teljesítőképességük. Aggódtam miattuk, és gondoltam majd rákérdezek, mire fel ez a nagy koplalás. Mert ha esetleg miattam diétáznak, akkor segítek nekik való táplálékot szerezni, hogy lássák mennyire jó fej vagyok. Remélem nem Kibum tervez valamit, nekem nagyon gyanús a csávó. Egyetértettem Artival, bár nem szívesen beszélgetek vele, most kénytelen leszek, hátha ki tudok szedni belőle valamit… majd megpróbálok kedves lenni hozzá, csak nehogy félreértse.

- Hali! – köszöntem – mi ez a punnyadás? Mára be is fejeztétek?

- Bár úgy lenne… - sóhajtott Kevin.

- Csak tartunk egy rövidke szünetet és már megyünk is vissza próbálni. – mondta Soohyun.

Így nedves hajjal még dögösebben festett.

-         Miért, ennyire nem megy, hogy ilyen sokat gyakoroltok? – kérdeztem és lehuppantam Xander mellé.

Így is alig fértek el a kanapén, de szorítottak nekem helyet, Xander pedig átkarolta a vállam, hogy kisebb helyet foglaljon. Daehyun nem zavartatta magát, és mellém foglalt helyet a karfán. Közben figyeltem a reakciókat, vajon ki tudhat még arról a viccesnek éppen nem nevezhető levélről.

-         Szóljatok ha kell valami segítség, vagy bármi más. Tudjátok, hogy szívesen segítek.

-         Elugorhatnál valami kajáért, mert éhen veszek. – fogta a hasát Dongho. – De legyen benne hús… sok hús.

-         Ami azt illeti én is kajás lettem. – csatlakozott Kiseop.

-         Hát jó. – vontam vállat – ha csak ennyi a gondotok.

Tárcsáztam egy jó és olcsó ételfutár céget, és leadtam a rendelést, meghagyva, hogy életmentésről van szó, vagyis az én rendelésemet teljesítsék először. A fiúk megtapsoltak.

-         Visszatérve a kérdésedre, tökéletesen haladunk. A sok próba azért van, mert jövő hétre beütemeztünk egy comeback koncertet, a Szöuli után. – világosított fel Kibum. – úgyhogy elég zsúfolt hónapunk lesz.

-         Azta. Nem aprózzátok el? hogy fogjátok ezt bírni?

-         Az életmentő vacsorameghívásaiddal. – csorgott már Dongho nyála.  

Izgultam elég lesz-e a kaja ennek az éhező bandának, de még maradt is, mikor már mindenki jól lakott. A futárgyerek jó sok borravalót kapott a gyors házhozszállítás díjazásaként, csatlakozva a nyálcsorgatáshoz. Komolyan mondom rég láttam ennyi éhenkórászt egy rakáson. Jó mondjuk érthető, hogy pótolni kell azt a sok energiát, amit gyorsan eléget a szervezetük, és ha nincs vér, akkor sok kaja kaja kaja… és kaja.

-         lenne egy bejelentésünk számodra. – törölte meg a száját Soohyun.

-         Nekem? Ki vele, ne kíméljetek.

-         Mit szólnál hozzá, ha csinálnánk egy közös albumot? Ma szóba jött a téma, és mi mással lehetne még jobban megerősíteni a kapcsolatunkat, mint egy közös lemezzel.

-         Tetszik az ötlet, benne vagyok.

-         Tényleg? – pattant fel Hoon.

-         Miért is ne? Ha már így összemelegedtünk.

Hosszú huzavona után sikerült elkérnem Xandert Kibomtól, és elmentünk a stúdióba énekelni, ahogy azt már tegnap megígértem Daehyunnak. Ez volt a születésnapi kívánsága, hogy készítsünk egy duettlemezt és nem mondhattam neki nemet. Daehyun nagyon édes volt, nem akarta kihagyni Xandert sem a mókából, ezért megkérdezte tőle, nem akar-e ő is velünk énekelni. Egy halványra sikeredett elutasítás után, ő is feltette a fülest a fejére, és addig énekeltünk, míg be nem rekedtünk.

            A két fiú egész jól összebarátkozott, ennek igazán örültem. Xandert nem lesz nehéz megszerettetni a barátaimmal, és ez fordítva is igaz. Imádnivaló egy ember.