Miért pont én 12. rész

          Nem tartott túl sokáig, mert amikor magamhoz tértem, Gongjae fogai még mindig a nyakamban fúródtak. Megszorítottam a karját, mire elengedett.

-         Üdv itthon. – köszöntött barátságosan, és megnyalta ajkait.

-         Nami? – szólított meg bizonytalanul Xander.

Hangja késként hasított belém, és a szemem mögötti fényfolt erősebben kezdett világítani.

-         Jól vagyok! – megfordultam, hogy szemügyre vegyem az arcokat.

És ahogy végigmértem őket, kezdett világossá válni, miért viselkedett Kibum olyan furán. Hát ezért engedtek el, mert tudták, hogy Gongjaenek úgysem sikerül átváltoztatnia… nem azért mert ellenálltam a méregnek, hanem mert már valaki megtette előtte. De hogyhogy nem tűnt fel eddig? Egy haragos pillantást vetettem a szóban forgó személyre. A herceg észrevehette hogy valami nem úgy sült el, ahogy azt tervezte. Megragadta a karom, és maga felé fordított, mélyen belenézett a szemembe, keresett valamit, amit meg is talált mert arca eltorzult a dühtől.

-         Te tudtad?

-         Mit? – vágtam ártatlan arcot.

Nem színészkedtem, tényleg már nem értettem semmit, hogy mi is történik velem pontosan. Szerintem én jobban kiborultam mint Gongjae, aki jobbra balra kapkodta a tekintetét, abban reménykedve, hogy bármelyik pillanatban felvillan előtte a válasz. Idegesen beletúrt a hajába.

-         A te műved igaz?

-         Fogalmam sincs, miről beszélsz… - tárta szét karjait Natthew – de én arra tippelnék, hogy a kiscsajból vámpírt faragni, lehetetlen küldetés.

-         Vámpír lettél? – forgatta szemeit Gongjae.

-         Azt hiszem. – feleltem.

-         Csak egyféleképpen deríthetjük ki. – csettintett és egy sikoltozó nőt rángattak ki a fák közül.

Már egyikük megharaphatta, csúnyán vérzett a nyakán. Egészen közel hozták hozzám, de nem nyűgözött le vérének illata. Odaugrottam hozzá, és kiszabadítottam a bambán bámuló vámpír karjai közül. Ha nem tartom meg, ott esik össze nekem. Mélyen a szemébe néztem, arcát kezeim közé vettem, és nyugtató energiát sugároztam felé. Sminkje teljesen szétfolyt az arcán a sok sírástól.

-         Nem lesz semmi baj! – leheltem a szavakat, és minden egyes szóval csillapodott rettegése.

Lassan közelebb hajoltam a szűnni nem akaró vérző nyaki ütőérhez, és határozottan belekóstoltam. Kemény dohányos lehetett a csaj, éreztem a nikotint a vérében, így csak éppen annyi volt az ivászatom, hogy lenyaltam a vérpatakot, és ahogy az Baeknél is történt, a seb szépen összehúzódott. Gongjae kíváncsian toporgott mellettem. Miután végeztem, a nő nem bírta tovább a feszültséget, és elájult, úgy rogyott össze mint egy rongybaba.

-         Nem ízlik. – mondtam gyorsan, mielőtt még Gongjae kérdezhetett volna.

-         Mondjuk, meg tudom érteni. – fintorgott ő is – na de ez engem nem igazán győzött meg. Van önként jelentkezőnk?

-         Most komolyan bizonyítanom kell, hogy vámpír lettem? Hát ezt figyeld!

Fogtam magam, fénysebességre kapcsoltam, egyszer körberepültem Gongjae-t, majd elkaptam egy óvatlan vámpírkáját, és letéptem a fejét. Egyszerre többen is nekem akartak támadni, de hercegük megállította őket. Elégedetten bólogatott.

-         Ez eddig is ment… - húzta a száját – had lássam, hogy megharapsz valakit. – csillant fel a szeme.

-         Állj le Gongjae! – lépett előre Natt – Megkaptad amit akartál, mi kellene még?

Mintha meg sem hallotta volna. Bosszantott, hogy még mindig itt ácsorogtak, mégis mire várnak még? És én mire várok? Gongjae mire vár? Mire vár mindenki?

-         Mire várunk még? – türelmetlenkedtem.

-         Csak nem éhes vagy? – gúnyolódott a vörös hajú herceg.

Fején találta a szöget, eddig észre se vettem mennyire mardos az éhség és hirtelen olyan rosszullét tört rám, hogy alig bírtam megállni a saját lábamon.

-         Túlélem! – száradt ki a torkom – ezért induljunk!

Magamhoz beszéltem, már nagyon untam, hogy nem történik semmi, és csak bámuljuk egymást, mint akik még nem láttak vámpírt. Döntenem kellett kivel megyek haza, de szerintem rajtam kívül már mindenki tudta kit fogok választani. Végül úgy döntöttem nem rontom tovább a helyzetet, és szó nélkül elindultam vissza a városba. Majd meglátogatok egy kórházat, vagy egyszerűen beülök valahova jól teletömni a hasam, hátha sikerül visszarángatnom magam a rendes étekkel.

            Nem is számoltam már a napokat, mindent olyan összemosódottan éltem át, egy vastag függöny választott el a külvilágtól, tompán érzékeltem a körülöttem zajló eseményeket. Jó pár napja már, hogy Gongjae átváltoztatási akciója kudarcot vallott, tulajdonképpen már csak egy valami hiányzott hozzá, hogy teljes jogú vámpír legyek, méghozzá az, hogy az utolsó cseppig kiszívom egy halandó vérét. Bár még mindig kirázott a hideg a vérnek említésétől, egyre kevésbé tudtam ellenállni a kísértésnek. Hiába a rendszeres és tápláló étkezéseknek, egyáltalán nem csillapodott mérhetetlen éhségem. Gongjae többször is megpróbálkozott, hátha a vér szagára elvesztem a fejem, és azt teszem, amit az ösztöneim diktálnak, de még nem sikerült számomra elég vonzó vértípusút találnia. Minden egyes alkalommal megjegyezte, még sosem találkozott ennyire válogatós vámpírral, de úgy volt vele bőven van ideje ilyenekkel szórakoztatni. És amíg rá nem jön kinek a vérére is szomjazom, addig mindketten biztonságban vagyunk. Valahogy összefonódtak a gondolataink, így nagyon óvatosnak kellett lennem, mert Gongjae minden egyes gyengébb pillanatomban megpróbált beférkőzni a fejembe. Neki nem voltam előttem titkai, nyíltan közölte velem miket szeretne velem játszani. Egyféleképpen szabadulhattam tőle, ha belementem ezekbe a játékokba. Egy időre megszakítottam minden kapcsolatot Kimékkel, a bandával és úgy szinte mindenkivel, amíg nem találok valami megoldást jelenlegi állapotom stabilizálására. Legalább egy örömöm leltem, hogy Gongjae sem zaklatta többet a népet.

-         Nem tagadhatod meg örökre azt, amire a legjobban vágysz. – suttogta a fülembe.

-         Akkor még nem ismersz. – sóhajtottam.

-         Már közel járok ahhoz, hogy megfejtselek.

A vámpír herceg ágyában heverésztünk, és most sem titkolta mit is szeretne tőlem. Nem engedtem neki, és már órák óta csak ostromolt, elvégre időnk mint a tenger.

- Nem fog menni...

Csak mosolygott, és próbált megbűvölni a tekintetével… mivel nem voltam egészében vámpír, éreztem a hatását. Pedig hányszor nekikészültem, hogy most átdöföm a szívét, de nem bírtam megtenni, és lehet nem is jártam volna sikerrel. Lehunytam a szemem és próbáltam vidám dolgokra gondolni, de amikor hideg ajkai rásimultak a nyakamra, nem bírtam visszafogni magam. Bár hogy nem táplálkoztam jóval gyengébb voltam nála, mégis a meglepetés erejével fordítottam a helyzeten. Bevallom Gongjae igen vonzó férfi, és nem csak gonosz bűverejének köszönhetően gondolom így. Nagyon is jól tudtam, miért nem kívánom azok vérét, akiket elém hozat a herceg… mióta megízleltem Kibum és Gongjae ereiben csordogáló sűrű és sötétvörös vérét, egyáltalán nem vonzott, hogy halandóba mélyesszem a fogaim. Elvégre egy vámpírtársam vére sokkal táplálóbb, ínycsiklandozóbb. Gongjae megérezte mire készülök, és lelökött magáról. De nem hagytam annyiban, birkózni kezdtünk, végül a padlón kötöttünk ki a nagy forgolódásban, és én voltam felül.

-         Nahát, jobban hasonlítasz rám, mint azt gondoltam volna.

-         Fogd be!

Mint egy kobra, úgy csaptam le a nyakára, nagyokat kortyolva a véréből, mire a ködfüggöny kezdett szétoszlani. Amikor úgy éreztem visszanyertem az erőm, már másztam is volna le róla, de elkapta a karom, oldalra borított, és már ő volt felül.

-         Most én jövök!

Eltartottam magamtól, de nem is a nyakamra utazott. Fogait a csuklómba mélyesztette, és hiába próbáltam kiszabadulni, sehogy sem sikerült. Talán mert nem ízlett neki saját vére, csupán egy korty erejéig kóstolt belém.

            Közeledett a tavasz, a saját bőrömön tapasztaltam. Tűzött a nap, máskor örültem volna ennek a gyönyörű időnek, de most pokolra kívántam. A napszemüveg ellenére is könnyben úszott a szemem, a bőrömet égette, így csuklyával a fejemen vonultam végig az utcán, mint aki rosszban sántikál, és nem akarja hogy felismerjék. Pedig semmi hátsó szándékom nem volt, csupán a délutáni műsorba siettem, amit ha minden igaz, Hyungjoon nem mondott le a nevemben. Miért is mondta volna le, amikor legalább lehetőségünk lesz találkozni, gondoltam úgyis eljön az egész banda, és a saját együttesem tagjai is. Még egy hete úgy volt, hogy fel is lépünk élőben, bár a tánclépéseket nem igen gyakoroltam be, talán ők ketten egyedül is feltalálták magukat. Megszaporáztam lépteim, különös bizsergés járt át, hogy végre újra láthatom őket, és Őt is. Már rohantam, egy perccel sem bírtam tovább ezt az őrjítő vágyakozást. Feldöntöttem pár embert a stúdió bejáratánál, ahogy átszáguldottam a forgóajtón. És mégis ki volt az első akit megpillantottam? Egyből, figyelmeztetés nélkül a nyakába ugrottam, a többiek úgy rebbentek széjjel, mint a riadt ürgék. Rácuppantam ajkaira, és el nem engedtem volna soha.

-         Tudtuk, hogy eljössz. – köszörülte meg a torkát Kibum.

Őt is átöleltem, majd a két öcsit is egyszerre.

-         De örülök… - pattogott Baek – minden oké?

-         Azt leszámítva, hogy egy perverz állattal lakom egy fedél alatt, minden a legnagyobb rendben.

-         Molesztál? – ugrott Kibum.

-         Maradjunk annyiban, hogy próbálkozik… csak tudnám miért vagyok ennyire fontos a számára…

-         Te vagy a trófeája… hogy legyőzte Natthewt. Ebben egészen biztos vagyok. – mászott mellénk Hyunjoong – még nem is tudsz róla, de szerződtettek az Echoba, én leszek a rapperetek.

-         Hát ez nagyszerű! – tapsikoltam.

-         Mikor kezdődik a műsor?

Nem kellett válaszolni, máris betessékeltek minket az első számú stúdióba, és már fel is küldtek minket a színpadra. Semmi smink, vagy hajigazgatás, úgy ahogy voltunk utcai ruhában ültünk le a nem túl kényelmes fotelekbe. Nem bírtam és nem is akartam elengedni Xadner kezét, és úgy vigyorogtam hozzá, mint egy idióta. De amikor elkezdődött az adás, fájó szívvel, de elengedtem tökéletes kezeit. Azt sosem fogom megérteni, hogy miért mindig ilyen idegesítő, visítozó műsorvezetőket kell alkalmazni, a hajam égnek áll tőlük, főleg most hogy 1000szer élesebbek az érzékeim. Annyira mégsem zavart, teljesen lefoglalt, hogy Xanderben gyönyörködöm, és amúgy is Soohyun gondoskodott róla, hogy ne kelljen ennek a nőnek túl sokat beszélnie, beszélt ő helyette is. A napokban volt valami balhé a helyi újságokban, egy pletyka, hogy szétmennek a U-Kiss tagok. Nem is értem, ki volt az a nagyon okos, aki ezt kitalálta. Aztán nem kellett túl sokat gondolkodnom, ki lehetett az ötletgazda. Nagyon úgy tűnik élvezi, ha árthat másoknak, és én még hülye tényleg elhittem végleg felhagyott a másik klán baszogatásával, be kellett látnom, hogy tévedtem. Majd kiugrottam a bőrömből, amikor Baekhyunnal, Daehyunnal és legújabb rapperünkkel és kisebb nehézségek nélkül bemutatkoztunk egyik pörgős dalunkkal, feldobva Hyunjoong férfias hangjával.

            Nem akartam elrontani a hangulatot, igaz lehet nem csak én vettem észre, hogy Gongjae belopózott a stúdióba, és elvegyült a fizetett közönség közé. Hát egy perc nyugtot sem hagy nekem? Ideges lettem, és legszívesebben félbeszakítva a beszélgetést, odamentem volna jól kiosztani, hogy mégis mi a francot keres itt.

-         Lazíts! – suttogta Kibum.

Bár a lehető legmesszebb ült tőlem, mégis tisztán hallottam a hangját. Felé fordultam, és a tőle telhető legkedvesebb mosollyal nézett vissza rám. Ha fagyiból lettem volna, tuti ott olvadok el. felkaptam a fejem, amikor a vércsoportok kerültek szóba. Nagyokat nyeltem amikor Baekhyun, Xander, és Kibum is jelentkezett, hogy 0-ás vércsoportúak.

-         B. – feleltem kiszáradt torokkal.

-         Igaz a pletyka, hogy összejöttél az egyik U-Kiss taggal?

Legszívesebben ott helyben kihajítottam volna a stúdió ajtaján. Nem mertem válaszolni, főleg, hogy Gongjae árgus szemekkel leste minden mozdulatom.

-         Igaz. – pirultam el. Győzött az igazi énem.

-         És ki lenne az?

-         Kibum. – még jobban elpirultam.

Nem akartam belekeverni Xandert, féltem, hogy Gongjae féltékenységből bántani merészelné. De mintha sejtette volna hogy mit fogok válaszolni, mert nem tűnt se nem meglepettnek, se nem szomorúnak, vagy ne adj isten dühösnek. Viszont a többi U-Kiss tagot elfelejthették beavatni, vagy csak nagyon jó színészek. Soohyun váltig állította ő nem vett észre semmit sem, annak ellenére sem, hogy nap mint nap össze vagyunk zárva. Egyedül Kevin vigyorgott, hogy ő bizony tudta. Szerencsére egyikük sem hozta fel Xander nevét, noha lehet tök fölöslegesen próbáljuk elhitetni a vámpírunkkal, hogy semmi közöm ehhez a döghöz, mert mi van akkor ha már mindent tud rólunk. Nem zárható ki, de azért meg kell próbálnunk. Baekhyun nyögött be egy olyat, amin leesett az állam, miszerint ő úgy sejtette, hogy Kiseoppal kavarok. Kicsit túlságosan eltértünk a témától és már Eli magyarázkodott rákvörös képpel, hogy ők csak barátok Kevinnel, mire a szöszi sértődötten beleboxolt a vállába, végképp zavarba hozva ezzel a sármos rappert. Tulajdonképpen az utolsó egy órában, ami még a műsorból hátra volt magunk között tárgyaltuk az egymás közt kialakult kapcsolati rendszerünket. Áh, de nem lett volna elég rá ez az egy óra.

            Az adás után az volt az első dolgom, hogy felkerestem Gongjaet.

-         Mit keresel itt? – vontam kérdőre.

-         Már el sem kísérhetem a barátnőmet, hogy szorítsak érte, amikor élőben énekel?

-         Nem vagyok a barátnőd! És nincs szükségem kísérőre! – emeltem fel a hangom.

-         Kibum barátnője vagy? – vonta fel a szemöldökét – Már nem sokáig.

-         Mi a fenét képzelsz? Mit gondolsz ki vagy te? – fordítottam vissza, még nem végeztem vele – Egyszer csak fel tűnsz az életemben, és azt hiszed jogod van irányítani azt… hát nagyon tévedsz! Még csak nem is foghatod arra, hogy belém zúgtál, vagy ilyesmi, én csak egy újabb trófea vagyok a gyűjteményedben.

-         Szeretet, szerelem, harag, gyűlölet, megbánás… ezek csak szavak. Mi vámpírok csak egyfajta érzést ismerünk, az pedig az éhség. Kibum sem érez irántad semmit.

-         Te meg jobban tennéd ha végre felfognád, hogy én nem vagyok olyan mint te! És soha nem is leszek!

-         Biztos vagy te ebben? – gúnyolódott – egy apró hiba, csak ennyi kell hozzá, és már közénk is tartozol.

Szóval ezért jött ide, hogy rásegítsen, hogy elkövethessem azt a hibát, ami már így is őrjítően piszkálja az agyam. Túl könnyen olvas a gondolataimban, túl könnyen következteti ki a következő lépéseimet, túl jól ismer. Tán még jobban is, mint én magam, hiszen igazán én sem vagyok biztos benne mennyire tudnék uralkodni magamon. Nem tudhatom milyen erős lehet a kényszer, hiszen még nem kerültem döntés elé. Reméltem ez még sokáig így is marad, de ha Gongjae-en múlik, már ma vagy akár most rögtön tesztelné milyen erős akaraterővel bírok, és volt egy olyan baljós sejtésem, hogy valami ilyesmire készül, csak előtte kiszórakozza magát a bosszantásommal. Hyunjoong kelt a segítségemre.

-         Megvárjunk? – kérdezte, levegőnek nézve Gongjae-t.

-         Egy pillanat és megyek. – bólintottam.

-         Nem mész te sehová! Szépen velem jössz, ha nem akarsz balhét. – fogta meg a karom a herceg.

-         Ha nem akarsz balhét, most rögtön engedj el! – villámokat szórtam a tekintetemmel – Nem vagyok a tulajdonod.

Néhányan még szédelegtek a stúdió termében, főleg Kiss-me-k, autogrammért hajkurászva a fiúkat. Gongjae egy igazi ragadozó módjára nézett körbe megfelelő préda után kutatva. Meg is találta, és már rá is vetette magát. Szerencsétlen lánynak még halálra rémülni sem volt ideje, a szíve még dobbant egyet a vérszomjas vámpír markában. Nem is kell mondanom micsoda őrület támadt a teremben, mindenki sikítozott, voltak akik inkább az eszméletlenséget választották.

-         Én soha nem veszítek, és ha vérengzés kell ahhoz, hogy ezt belásd, nem késlekedem megtenni.

-         Ezzel megszeged a törvényünket! – dühöngött Hyunjoong.

-         Köpök a szaros törvényekre! – vérben forogtak szemei – az csak a gyengéknek való. Hát nem azért kaptunk ekkora hatalmat, hogy uralkodhassunk az emberek felett?

Most megismerhettem egy olyan igazi, kegyetlen, vérengző, megállíthatatlan vámpírt, kinek egyetlen célja, hogy rabszolgasorba, és rettegés alá vonja a sebezhető halandókat. Számára semmit sem jelent az emberi élet, hiszen csupán csak táplálék, játékszerek, akiket kényére kedvére kínozhat és gyilkolászhat.

-         Mit gondolsz, a Tanács meddig fogja hagyni féktelen tombolásod? – tette fel a nagy kérdést a klánvezér Kim.

-         Nem foglalkoznak azok ilyenekkel, nekik csak az számít, hogy legyen elég friss vér az asztalon.

Miféle tanácsról beszélnek ezek, és milyen törvények? Nem is tudtam, hogy létezik ilyesmi a vámpíroknak is. De talán jobb is ha nem tudok róla.

            Miközben a két klán vezetője egymás ócsárlásával voltak elfoglalva, megjelent több Park vámpír is, és szépen elzárták a kijáratokat. A benn rekedtek már sikoltozni is elfelejtettek, annyira be voltak fosva, nem is csodálom, a helyükben engem is lesokkolt volna a szívműtét látványa. Tennem kellett valamit, azt mégsem hagyhatom, hogy még többen áldozatul essenek. Mivel a történteket nemigen lehetett volna eltusolni, nem számított, hogy megtudják mik is vagyunk valójában, nem fogtam vissza magam. Ha ez kitudódik, a U-Kissnek úgyis vége, és ezt Hyungjoon is nagyon jól tudta. Egymásra néztünk, de mégsem szomorúságot láttam rajta, hanem pontosan olyan tekintettel méricskélt, mintha érezné, igen most jött el az ideje. Tudtam nem fogunk tudni mindenkit megmenteni, sőt jelen körülmények között, a túlerővel szemben szinte lehetetlennek tűnt, egyedül azokért aggódtam, akiket szeretek. Ha egy újjal is hozzájuk érnek, én nem állok jót magamért. Ahogy sejtettem nem csak nézelődni jöttek és már az összezsúfolt tömegbe is vetették magukat. Sikítva kiáltottam oda Gongjae-nek, hogy ne tegye, ám süket fülekre találtam, a vér szaga teljesen elvette az eszét. Ekkor valami elképesztően ostoba dolgot találtam ki, csak hogy elvonjam az éhes vámpírok figyelmét. Már feltűnt, hogy az átlagosnál jobban reagálnak a vérem illatára, talán sikerül magamra vonni addig a figyelmüket, míg Hyungék kimenekítik az embereket a teremből. A nagy felfordulásban felkaptam egy széklábat, nem is gondoltam át mit is teszek. A fájdalomtól pillanatok alatt elvesztettem az eszméletem, így fogalmam sem volt róla, hogy sikerült-e a tervem. Utolsó dolog amire emlékszem, az Natt hangja. Ezek szerint időben érkezett a felmentő sereg, de abban már senki sem tudott megakadályozni, hogy ne nyársaljam fel magam.

            Kegyetlen volt újra átélni az ürességet, a nagy semmit, amit halálunkkor érzünk, de most sokkal tovább tartott, mint mikor Gongjae megpróbált átváltoztatni. És sokkal jobban fájt, de a fájdalom lassanként visszahúzott a még lélegzők birodalmába. Bár minden lélegzet vétellel éles fájdalom hasított a mellkasomba, én mégis nagyokat szippantottam, főleg, hogy Xander illatával volt tele a levegő.

-         Jól ránk ijesztettél. – hallottam Kibum hangját.

-         Magához tért? – Baek tolakodott közelebb.

-         Hol vagyok? – kérdeztem erőtlenül.

-         Még mindig a stúdió termében. – felelte Xander és megszorította a kezem.

Olyan meleg volt, az enyém jéghideg lehetett, mégis igyekezett felmelegíteni.

-         Mi történt? – megpróbáltam felülni, hogy körbenézzek.

A támadásnak nem maradt más nyoma, mint a törött, és felborított székek, még a szerencsétlenül járt lány és a vérfolt is felszívódott.

- Itt voltak a takarítók. – guggolt le mellém Kibum – a Tanács küldte őket, eltüntették a nyomokat, módosították az itt maradtak emlékeit, Gongjae-t pedig elhurcolták, hogy feleljen tettei miatt. Téged meg épp hogy csak sikerült visszahoznunk.

- Meghaltam? – tapogattam végig magam.

- Egy kis időre, de Kibumnak hála itt vagy. – ölelt át Xander.

Úgy szégyelltem magam, minek kellett majdnem kinyírnom magam, elég lett volna, hacsak megvágom magam. Nem tudom honnan jön rám sokszor az öngyilkossági hajlam, de mostanában egyre többször fordul elő velem, hogy valami ostobaságon töröm a fejem. Sokatmondó pillantást vetettem életem értelmére, és egyből köddé váltak komor gondolataim.

-         Ne haragudjatok, azt hiszem kicsit túllőttem a célon.

-         Kicsit? – akadt ki Baek – amikor azt hittem meghaltál, nem kellett sok, hogy én is utánad menjek.

-         Te hülye vagy!

-         De te még nagyobb!

Ő nyert, nem is vitatkoztam tovább vele, így is örültem, hogy kisebb fájdalmakkal megúsztam merész akciómat, és nagyon megbántam, hogy így rájuk ijesztettem.

- Akkor ez most azt jelenti, hogy el lesz felejtve ami itt történt? – kérdeztem már a kocsiban nyomorogva.

- Hát Gongjae nem fogja elfelejteni egy könnyen, az tuti. – kuncogott Kibum – Hála neked, a Tanács végre őrizet alá vette a hercegünket, és nem számíthat túl sok jóra azok után, hogy szinte az össze szabályt felrúgta.

Meg akartam kérdezni miféle tanács, de Kibum magától is mesélt róluk eleget, hogy jobban megértsem mi is folyik manapság a vámpírtársadalom köreiben. Tehát Gongjae is tag volt, csak kitették túlságosan radikális nézetei miatt, és most bosszút forral ellenük, amit ugye azzal kezdett, hogy ahol csak teheti megsérti a törvényeket, minél több bosszúságot okozva ezzel a Tanácsnak.

-         Valószínű ezért is akart téged is bevonni, mivel a te születésed is elég nagy szabálysértésnek számít.

-         És két legyet csaphatott volna, miközben tönkre teszi Natthewt is… - gondolkodtam hangosan – kíváncsi lennék a Tanácsnak vajon milyen szándékai vannak velem.

-         Ezt hogy érted? – lett izgatott Xander.

-         Meddig hagynak békében, vagy mikor döntenek úgy ideje megszabadulni tőlem.

-         Ne is mondj ilyeneket! – szólt hátra Hyungjoon a vezető ülésből – Már bőven megfizettél olyasvalamiért, amiről nem is te tehetsz.

-         A szüleim halálára gondolsz?

Hallgatás beleegyezés. Kezdett egyre bonyolódni ez az ügy velem és a vámpírokkal, és éreztem, hogy még közel sem értek véget a megpróbáltatásaim. 

Kisördög vagy kisangyal? 18+ (oneshot)

         Még sosem izgultál ennyire egy rohadt vizsga miatt sem, a mai miatt viszont olyan feszült voltál, hogy a suliba vezető úton többször is vitába keveredtél a barátoddal, pedig ő csak jót akart. Duzzogva szálltál le elsőnek a vonatról, faképnél hagyva a bánatos és csalódott fiút. Azt kívántad bár soha többet ne látnád, persze nem gondoltad komolyan, gyorsan vissza is szívtad, már megtanultad hogy csak óvatosan kívánj bármit is, mert csodával határos módon a legtöbbjük beteljesült, még ha csak részben is. persze most hiába kívántad, hogy átengedjenek a mai vizsgán, a tanár szépen meghúzott, pedig elmondtad neki a tételt, ügyesen precízen, de hát csak éppen a melledet nem tetted ki, kis szoknya helyett elegáns fekete nadrágot húztál reggel, és nem riszáltad a csípőd és dobáltad a hajad ez előtt a pedofil perverz őskövület előtt. Nem is értetted hogyan taníthat még mindig ebben a neves iskolában.

            Csalódottan és feldúltan rohantál át az udvaron, egyenesen a legközelebbi élelmiszerboltba. Szükséged volt valami szíverősítőre, és meg is találtad a kedvenc étcsokoládédat. A vonathoz menet elrágcsáltad, és máris jobb kedved lett, hát még amikor felhívott a barátnőd, hogy megvannak a jegyek a ma esti bulira. Egészen kibújtál a bőrödből, dobtál egy sms-t a barátodnak, hogy dolgod van és majd később találkoztok. Már régen érezted, hogy ez a kapcsolat halálra van ítélve. Bármennyire is kedvelted a fiút, nem illett hozzád. Úgy érezted visszafog, mellette nem tudod önmagad adni, és ráadásul folyton az orrod alá dörgölte mennyire gyerekes vagy. Most komolyan kinek kell egy ilyen pasi, aki mindenáron meg akar változtatni? Neked biztosan nem.

           Órákat töltöttél el azzal, hogy kiválaszt a megfelelő partiruhát, végül nagy nehezen a kedvenc királykék flitteres felsőd, és a fekete szakadt cicanaci mellett döntöttél. Volt egy olyan megérzésed, hogy ma este bepasizol, annak ellenére, hogy egy rendes srác vár rád, és lehet éppen rólad álmodozik. „Akkor maradjon csak álom!” – csatoltad fel az EXO-s láncodat. Hosszú, selymes tapintású gesztenyebarna hajadat a fejed búbjára kötötted laza lófarokra, még pár utolsó igazítás, és kész is voltál. Elégedetten forogtál a tükör előtt. Még időben voltál, magadra kaptad a kabátod, a magas szárú csizmás, és siettél, hogy elérd a buszt.

            Fülig érő vigyorral ugrottatok egymás nyakába rég nem látott barátnőddel. Elég keveset tudtok találkozni, mivel szinte az ország másik végében laktok egymástól, de egy ilyen eseményt egyikőtök sem hagyna ki. Már alig bírtatok magatokkal, örökkévalóságnak tűnt míg végre lekezelve a jegyeteket, amit talán életetek végéig őrizgetni fogtok, bejutottak álmaitok fellegvárába. Egyből tátva maradt a szátok a rengeteg idol és híresség láttán. Igen, VIP-jegyetek egy K-pop találkozó kellős közepére sodort benneteket. Már nyoma sem volt a reggeli idegeskedésnek, önfeledten rohangáltatok fel-alá, jobbra-balra autogramokat lopva egyik másik nagy kedvencetektől. Először nem is mertetek felmenni a táncparkettre, hol van a ti tánctudásotok az idolokhoz képest. Egy darabig csak szemmel követtétek minden lépésüket, és azon vitatkoztatok ki táncol a legjobban, ám a harmadik koktél után megjött a bátorságotok, és egymás kezét fogva beálltatok ti is a népes dívák és félistenek közé. Egyre jobban belejöttetek, már egyáltalán nem zavart titeket, hogy kik is vesznek körül, elvégre ezért vagytok itt, hogy tomboljatok egy jót, vagy kettőt. Egyszer barátnőd úgy megpörgetett, hogy elszédültél és nekiütköztél egy magas srácnak. Fejedet fogva kértél bocsánatot. Gyengéd kezek segítettek fel, amikor végre felnéztél a leggyönyörűbb arcra amit valaha is megpillantottál. Kedvesen mosolygott rád, és amikor meglátta a nyakláncodat, még szélesebbre húzta rózsaszín ajkait.

-         Jól vagy? – kérdezte.

-         Aha. – ennyi tellett tőled, elvégre mégis csak az utimate biasodba futottál bele… szó szerint.

-         Az én hibám. Biztosan nem ütötted meg magad?

Komolyan aggódik érted. Erősen kapaszkodtál a karjába, mert attól féltél, ha elenged, összecsuklik a lábad. De nem engedett el. Sőt, az ellenkezője történt. Magához húzott, és egy kevésbé zsúfolt helyre vezetett a táncparketten.

-         Szabad? – kérdezte és meg sem várva válaszod, átkarolta a derekad.

Nem is bírtál volna válaszolni, egy hang sem jött ki a torkodon, és a tánc sem ment olyan könnyen, de Kai ügyesen vezetett. Egy lassabb szám következett, és te teljesen rábíztad magad a fiatalabb fiúra, és hirtelen még táncolni is megtanultál. Átadtad magad a ritmusnak, egy pillanatra elkaptad barátnőd féltékeny tekintetét, de ő sem panaszkodhatott, Kyungsoo gondoskodott róla, hogy felejthetetlen maradjon számára ez az este.

            Lassan nőtt az önbizalmad, és megmutattad a fiatal táncosnak, hogy beléd is szorult némi tehetség. Azzal díjazta, hogy egyre merészebb mozdulatokat mutatott neked.

-         Olyan cukin táncolsz. – dicsért meg, amikor rövid szünetet tartva elvonultatok egy csendesebb zugba beszélgetni.

Hát ezt se mondta még neked senki… eddig legnagyobb dicséretnek elkönyvelt kijelentés, az úgy táncolsz, mint egy mozgássérült tehén, amit maga a tánctanárod dörgölt az orrod alá, mondanom se kell, hogy azonnal ott is hagytad a tánc sulit.

-         Köszi! – motyogtad – te meg mint egy félisten. – pirultál el.

-         Csak félisten? – nevetett Kai.  

Olyan zavarba jöttél, elszégyellted magad előbbi állításod miatt, igaza van, nem is félisten… egy igazi… nem találtál rá szavakat, csak nézted őt rezzenéstelen és ámulattal teli szemekkel, minden mozdulata maga volt a tökéletesség, és ahogy rád mosolygott, olyasféle melegség öntött el, amit még sohasem éreztél. Kai kíváncsian és érdeklődve mustrálta reakcióid, és szándékosan hozott zavarba. Most éppen a tenyered vonalait tanulmányozta, eljátszva hogy ő egy igazi tenyérjós.

-         Úgy látom elégedetlen vagy a mostani életeddel. – tovább futtatta ujjait a vonalak mentén – és még nem talált rád az igaz szerelem.

Nagyot dobbant a szíved… hiszen pont itt ült veled szemben álmaid pasija, aki éppen a tenyeredet csiklandozza, ha eddig nem is, de most ebben a szent pillanatban rád talált a szerelem. Megint fülig vörösödtél, egy újabb mosolyt csalva Kai arcára, úgy érezted ha így folytatja a kórházban köttök ki szívelégtelenség tüneteivel.

-         Nem igazán jössz ki jól a szüleiddel, ezért is költöztél ide?

-         Tanulni jöttem. – helyesbítettél.

-         Értem. – bújt vissza a tenyeredbe – hamarosan gyökeresen megváltozik az életed.

Melléd csúszott, kezedet nem engedve magához húzott, és nem törődve ki láthatja meg, de megcsókolt. Abban a pár másodpercben minden elsötétült körülötted, egyedül Kai alakja világította meg a sötétséget, elűzve minden démonod, melyek eddig kísértettek. Úgy érezted megtisztultál borús gondolataidtól, Kai puha ajkai minden gondodat elfelejtette veled. Amikor elhúzódott tőled, kétségbeestél, nem akartad ilyen hamar elveszíteni, hiszen csak most találtál rá.

-         Ha menni akarsz csak szólj, és én hazakísérlek.

Most azonnal indulni akartál, gyorsan arra fogtad, hogy ma korán keltél, és vizsgázni is voltál, és már amúgy is alig állsz a lábadon.

            Mikor telefonom megtudtad, hogy barátnőd már rég lelépett az ő kis Diócájával, nem volt már semmi ami itt tartott volna, jobban mondva Kaiba kapaszkodtál, nehogy elcsússz a jeges járdán. Egész úton be nem állt a szád, ő kérdezett, te készségesen elmeséltél neki mindent magadról, amire csak kíváncsi volt. Ám az albérleted ajtajában összeszorult a szíved… eljött a búcsú ideje, és lehet soha többé nem látod viszont. Meglátta a rémületet a szemedben és barátságosan magához ölelt, majd gyengéd csókot lehelt ajkaidra. Annyira remegett a kezed, hogy nem bírtál a zárral, Kainak kellett kinyitnia helyetted az ajtót. Bekísért a kis lakásodba, ami épp elég volt hogy kényelmesen eléldegélj itt, amíg suliba jársz. Szíved hevesen vert, majd kiugrott a helyéről, mert most tudatosult benned, hogy Kainak esze ágában sincs magára hagyni téged. Dadogva megkínáltad üdítővel, majd bemenekültél a fürdőszobába, hogy ott majd sikerül tisztán gondolkodnod. Nem volt könnyű menet, talán mégsem volt jó ötlet végigkóstolni az összes koktélt. Pillanatok alatt letusoltál, most nem áztál órákig mint máskor, még öt percedbe sem tellett, és már tiszta ruhában sétáltál vissza a nappali-konyha-ebédlőbe. Kai valami értelmes csatornát keresett a TV-ben, ami ilyen késő este nem volt túl okos dolog, ugyanis több felnőtt csatornába is belefutott. Már nem is mertél a képernyőre pillantani, a poharaddal babráltál. Végül egy zenecsatorna mellett döntött az EXO főtáncosa.

-         Igazán örülök, hogy megismertelek. – fordult feléd.

-         Hát még én. – vigyorogtál, mint a tejbe tök.

Jól a fejedbe szállt az alkohol, ezt Kai is látta rajtad. Megfogta a derekad, és az ölébe ültetett. Forgott veled a világ és legbiztosabb pontnak az ajkait találtad. Ahogy belemerültetek a csókcsatába, Kai lassan felállt és átsétált veled a hálóba. Gyengéden hátadra fektetett.

-         Hiszen még be sem mutatkoztunk egymásnak. – törted meg a csókot.

-         Milyen faragatlan vagyok. Kim Jongin! – mondta és kezet ráztatok.

-         …. – mutatkoztál be te is.

-         Tudtam én, hogy csak szép neved lehet. – mosolygott és belecsókolt a nyakadba – Akkor engedje meg Noona, hogy kényeztethessem.

-         Nem fogok ellenkezni. – szokásodhoz híven újra felvetted a rákszíned.

Ez láthatólag nagyon is tetszett Jonginnak.

-         Gyönyörű vagy, amikor zavarba jössz. – búgta a füledbe.

-         Nem tehetek róla. – sütötted le a szemed – teljesen beléd zúgtam.

-         Nem fogod megbánni egyetlen egy percét sem.

Másnap délben kászálódtál ki az ágyból, és egy cetlit találtál az éjjeli szekrényeden. „Hamarosan találkozunk!” Harmadnapra kiveszett belőled minden remény, hogy újra láthatod ezt a nagyszerű fiút, fájt is érte a szíved. Mint kiderült a már csak ex-pasid aznap ő is becsajozott egy másik buliban és sms-ben szakított veled. Ramatyul kezdődött az első vizsgaidőszaki utáni napod. Kedvetlenül huppantál le megszokott helyedre, unottan rajzolgattál EXO szimbólumokat a főzetet sarkára, és egy nevet, mely örökre a szívedbe vésődött. Késett a tanár, pedig nem szokása, így már arra gondoltál meg sem lesz tartva az óra, vagy majd bejön valaki helyettesíteni. Fel sem néztél, annyira belemerültél művedbe.

-         Szép jó reggelt mindenkinek! – szólalt meg a tanár, de te tovább firkálgattál – ma egy új diákot köszönthetünk körünkben. Mutatkozz be fiam!

-         Sziasztok, Kim Jongin vagyok, és ma iratkoztam át ebbe az iskolába.

Nem hittél sem a fülednek, sem a szemednek. Hirtelen minden megint olyan rózsaszínné vált körülötted, meg is csípted magad, nem csak elbóbiskoltál az óra közepén. De szó sem volt álomról, ez volt maga a mennyország. Kai észrevétlen rád kacsintott és helyet foglalt a melletted lévő üres padban. 

Miért pont én 11. rész

                    Jókedvűen fogtam hozzá a tusoláshoz, és végig U-Kiss One of you-t énekeltem. Egyszer csak Kibum húzta félre a függönyt és lépett be mellém a gőzölgő víz alá. Ahogy rá néztem, megijedtem tőle. Meggyötört fejét a víz alá dugta, valóban úgy nézett ki, mint akinek jól sikerült az éjszaka.

-         Szép jó reggelt! – köszönt és egy adag sampont nyomott a feje búbjára – nem fáj semmid? Nem voltunk túl durvák az este?

-         Nem. – motyogtam zavartan.

Szexuálisan végigmérte csurom vizes testemet fekete fürtjei mögül, megnyalta alsó ajkait, majd figyelmeztetés nélkül a hideg csempének lökött. Nem hiszem el, nem volt neki elég a tegnap esti hancúr? Nem biztos, hogy bírtam volna most még egy menetet, de mielőtt bármit is mondhattam volna, megcsókolt, majd lassan ajkaival apró csókokat hintett az állam vonalán, egészen a fülcimpámig, onnan lefelé a kulcscsontomig. A forró víz alatt álltunk, engem mégis kirázott a hideg.

-         Kibum…

Ujját rányomta ajkaimra, végighúzta rajtuk, meg sem állt a derekamig, a csípőm következett, utána a combom, amikor hirtelen belém harapott. De ugyanebben a pillanatban ujjai a lábam közé siklottak, így meg sem éreztem a fájdalmat, a gyönyör elvette a figyelmem. Vérem pirosra festette a fürdőtálca vizét, és a vér illatától megrészegülve húztam még közelebb magamhoz. Akartam őt most rögtön, és valami olyasmit tettem, amit eddig még soha. Teljesen megfeledkezve magamról a vállába mélyesztettem szemfogaim. Nem húzódott el, szenvedélyesen magához ölelt, és nem hagyta abba a lenti kényeztetést sem. Soha nem éreztem még ilyet, ahogy a vére szétáramlott a testemben, mintha minden porcikámban orgazmus futott volna végig, testi vágytól égve ragadtam meg férfiasságát, lábaimat dereka köré fontam, és keményen ráereszkedtem. Hevesen szeretkezni kezdtünk, miközben egymás vérét ízleltük, melytől előtört ösztöni énünk. Belemartam Kibum hátába, ő meg annyira neki nyomott a csempének, hogy az potyogni kezdett a falról. A zuhanyfüggönyt is leszaggattuk, és mire kiélveztük magunkat, romokban hevert a fürdőszoba. Kibum mellkasán pihentem, amikor kezdett kitisztulni a fejem és rájöttem mit is csináltam pár perccel ezelőtt.

-         Úristen Kibum! – kapkodtam levegő után – én megharaptalak…

-         Igen. – felelte nyugodtan.

-         És ittam a véredet…

-         Igen. – bólintott.

-         És te is az enyémet…

-         Ühüm és egy hatalmasat szeretkeztünk. – húzott magához és megcsókolt.

-         Nem érted! Elfelejtetted, hogy a vérem…

-         Hazugság! – mosolygott.

-         Nem tudhatod! – mérgelődtem – mi van, ha már el is kezdődött és hamarosan elveszted minden vámpír képességedet.

-         Dehogy vesztem, erősebb vagyok, mint valaha!

Rémülten meredtem rá, de ő csak mosolygott, és gyengéden végigsimított a hátamon.

-         Elárulok valamit. – suttogta – kipróbáltuk a dolgot, de nem történt semmi.

-         Tessék? És mégis kin?

-         Vállaltam a kísérleti nyuszi szerepét, de mint láthatod most vagyok a legjobb formámban. Ezt az egészet csak nevelőapád találta ki, hogy távol tartson téged a vérszívóktól.

-         De pont az ellenkezőjét érte el vele… - motyogtam.

-         De gondolj bele, lehet akkor most nem ismernénk egymást.

Ebbe bele se mertem gondolni, és félve bújtam betonkemény, mégis gyengéd és védelmező karjaiba.

            Igaza volt. De így kénytelen voltam másik terv után nézni, hogy már tudtam csak én egyedül vagyok képes legyőzni önmagam sötét énjét, és másoknál ez egyáltalán nem működik, mint azt eddig reméltem. Így hát nincs más hátra, hagyományos módon kell végezni Gongjae-el, de arra nem árt jobban felkészülni. Sajnálatos módon ehhez viszont vámpírként kellett viselkednem, Kibum nagy örömére és két legjobb barátom unszolására. Kiakadtam, amikor Baek megkérdezte nem szeretném-e megharapni, de persze Chanyeollal egyetemben, mivel mindketten kíváncsiak milyen érzés lehet. Hogy kiverjem a fejéből finoman megböktem a kézfejét, mire sértődötten faképnél hagyott, de sajnos nem sikerült eltérítenem. Egy óvatlan pillanatban egyik közös ebédünk alkalmával megvágta magát a késsel, látni akarta hogyan reagálok a vére illatára. Alexander ijedten kapta el a tekintetem, de amint visszamosolyogtam rá, megnyugodott.

-         Tessék, itt egy szalvéta. – nyújtotta át Baekhyunnak, aki mintha meg sem hallotta volna, tovább nézte hipnotizálva vérző ujját.

Chanyeol nyelt egy hangosat, és izzadságcseppek gyöngyöztek a halántékán.

-         Ki szomjas? – kérdezte hangosan Kibum, mire én felálltam és behoztam a konyhából egy kancsó narancslevet – Nami, nem kellene hagynod, hogy a barátod vámpírok jelenlétében vagdossa magát – folytatta amikor visszaértem – nagy, nagy felelőtlenség. Ha akarod úgy ráijesztek, hogy végleg meggondolja magát.

Majdnem igent mondtam, de mégsem akartam halálra rémíteni Békit.

-         Baekhyun, legyen egy csöpp eszed! – lökte oldalba szöszi barátja.

-         Hallgatnod kellene Daehyunra! – emeltem rá a tekintetem – meg akarod tapasztalni, hogy milyen érzés? Rendben van!

Egy ugrással átvetettem magam az asztalon, és székestől felborítottam a megrémült fiút.

-         Nami! – sikoltott fel Xander, de Kibum visszaültette a helyére.

-         Nem lesz semmi baj, tud magán uralkodni.

Szavai a reszkető Daehyunt és az ájulás szélén táncoló Chanyeolt is megnyugtatták. Én nyugodt voltam. Keményen belepasszíroztam a padlóba és sebesen átfuttattam az agyamon, mi lenne ha… ujja már a számban volt, édes, olyan gumicukor ízű és meleg. Megbabonáztam tekintetemmel, és tisztán leolvashattam az arcáról, hogy addig nem hagy fel a kísérletezéssel, míg végül el nem éri amit akar. Inkább essünk túl rajta most, mint hogy egy másik vámpír tegye meg előttem. Nem akartam túl nagy fájdalmat okozni neki, de így is felszisszent amikor nem túl mélyen belemélyesztettem fogaimat, épp hogy egy kortyot, még annyit sem kóstoltam belőle, és ahogy végignyaltam a harapás helyét, az nyomtalanul eltűnt. Kis időbe tellett, míg Béki összeszedte magát és rám nézett.

-         Na, milyen volt? – kérdeztem enyhe gúnnyal a hangomban.

-         Hát nem valami kellemes… - sütötte le pilláit.

-         Miért, mire számítottál? – felsegítettem a szégyenkezőt, és hogy oldjam a feszültséget, barátságosan átöleltem – Remélem, soha többet nem kell ezt tennem.

-         Ne haragudj! – pityergett.

-         Nem haragszom… - Csánira néztem Baek válla fölött – most te jössz!

-         Nem köszönöm, én most inkább kihagynám.

-         Helyes!

Hogy mik nem történnek már velem, jól belekeveredtem ebbe a vámpírosdiba, és magamat is meglepve arra jöttem rá, hogy élvezem, és különben is olyan jól vettem az eddig elém gördülő akadályokat. Viszont féltem mit hozhat még a jövő, nem akartam háborút, de a szeretteimért bármikor felvenném a harcot. Felkerestem Nattet, hogy közöljem vele elvállalom a nekem szánt szerepet, ha cserébe gondoskodik róla, hogy senkinek nem esik baja. Pillanatok alatt híre ment, hogy Natt örököse megérkezett az éjszaka gyermekei közé, hogy egyensúlyt teremtsen élők és holtak között. Ezt a szöveget Hyunjoong találta ki, mintha csak egy drámába csöppentünk volna, csak éppen egy valóságos drámába. Bár engem inkább emlékeztetett valami vérfagyasztó, vámpíros horrorra, aminek sehogy sem lehet vidám befejezése, számomra egyértelműen keserű véget jelentett. Aggodalmaimat megtartottam magamnak, és igyekeztem megfelelni a vámpírvilág irántam nyújtott elvárásainak, ami nehéznek bizonyult pontosan úgy, ahogy azt elképzeltem, és ami miatt ódzkodtam belefolyni a világukba. Erről írtam is egy dalt, a két idősebb Kim pedig megzenésítette nekem. Ezzel a dallal szerettem volna üdvözölni a legújabb családtagjaimat, és egyben üzenni Gongjaenek, hogy soha nem leszek az övé, még akkor sem, ha ez lenne a végzetem. Úgy gondoltam a sorsomat én irányítom, bár az elmúlt hetek, hónapok eseményei, ennek az ellenkezőjét bizonygatták, de mégis csak én hoztam meg végső döntéseimet.

            Ideges voltam, Natt magánrepülője sebesen szelte az eget, és én csak arra tudtam gondolni, hogy vajon a klán tagjai hogyan fognak reagálni érkezésemre. Natt meggyőzött, hogy mindenféleképpen találkoznom kell, legalább a klán magasabb rangú vezetőivel, ez olyan szükséges etikett, ha nemet mondanék a találkozóra, örökre megharagudnának rám. Nem akartam még több dühös és bosszúálló vámpírt a nyakamba varrni, így eleget tettem a vezetők kérésének. De nem mentem egyedül, Kibum és Xander állandó kísérőim lettek, egy percre sem hagytak magamra és én ezt cseppet sem bántam.

-         Olyan arcot vágsz, mint aki citromba harapott. – állapította meg a fiatal vámpír.

-         Rosszul vagy? – aggodalmaskodott Xander. 

-         Ki kell mennem. – kaptam a szám elé és kirohantam a mosdóba.

Könnyítettem magamon, felfrissítettem az arcom, majd farkasszemet néztem saját tükörképemmel. Nem ismertem magamra, valahogyan megváltoztam, de nem csak külsőre. Szemeim beestek, hatalmas karikák éktelenkedtek alattuk, arcom is kissé megnyúlt és sokat fogytam, nem igazán volt mostanában étvágyam. Az alkatom is sokkal nyúlánkabb lett, pár centivel magasabb lettem, a szemem színe pedig egyfolytában váltakozott a hangulatomtól függően. És csak tovább fokozódott a gyomorgörcs, amikor leszálltunk a repülőgépről. Xander állt elő egy ötlettel, amivel talán sikerülhet elűzni a repdeső pillangókat a hasamból.

-         Ahhoz mit szólnátok, ha Nami egy dallal mutatkozna be? – vetette fel - mondjuk a mostani vámpírokról szóló daloddal?

Átgondoltam, nekem tetszett az ötlet, és tudom is honnan pattant ki a fejéből.

-         Zseni vagy! – lábujjhegyre állva nyomtam egy csókot az arcára – Szabad? – kérdeztem Nattet.

-         Imádni fognak, bízz bennem! – kacsintott.

Annyira nem voltam biztos benne, de azért kissé oldódottan léptem be a Thewphaingam klán otthonába és még mindig nem sikerült hibátlanul kiejtenem valódi családnevemet, de nekem amúgy is az Arashi volt a szimpatikusabb. Elkapott a lámpaláz, amikor a tágas, oszlopokkal és portrékkal teli folyosón haladtunk végig, akár egy elvarázsolt kastély, még a lélektelen fénylő páncélok is a helyükön porosodtak. Natt szerethette a régiségeket, az antik dolgokat, tele volt velük az épület, a fényforrást is olvadozó viaszgyertyák és olajfáklyák biztosították. Elfelejtettem lélegezni amikor beléptünk a fényűző és egyben kísérteties, több mint hat méter magas mennyezetű főcsarnokba. Hát az biztos, hogy még nem láttam ennyi vámpírt egy helyen, ráadásul elegánsan öltözve, pedig amire most készülök nem éppen ilyen alkalmakra való. Éreztem a hátamba fúródó tekinteteket, miközben a helyünkre sétáltunk. A Kim testvérek szorosan Xander mellett haladtak, elvégre az ő vére csábító lehet a jelenlévők számára, de csak ha egy újjal is hozzá merészelnek érni, megtapasztalják, hogy velem nem érdemes kikezdeni. Natt röviden bemutatott mind a négyünket, majd Hyungjoon is mondott magáról pár rövidke mondatot, azután én következtem. Azt hiszem abban a néhány pillanatban minden önbizalmam cserbenhagyott. Belsőmben a másik énem dühösen dörömbölt elmén lakatokkal körbezárt kamrájának mélyén, neki biztosan nem esne nehezére ennyi vámpírnak beszédet mondania. Még csak nem is készültem semmivel, hangom rekedten és erőtlenül haldoklott a hatalmas teremben, de biztos voltam benne, ha suttognék, akkor is meghallanák a helység másik végében ácsorgók is.

-         Ki ez a cica baba? – tette fel a nagy kérdést valaki a hátsó sorokba.

-         Őrjítő az illata! – hallatszott egy másik sarokból.

Zúgolódás támadt a magukat előkelőknek tituláló társaság tagjai között, és ahogy egyre többen nevettek fel, és gúnyos és illetlen megjegyzések, hozzászólások is a fülembe jutottak, kijöttem a sodromból. Engedtem, hogy felszínre törjön magabiztosabb és erőszakosabb énem, és csak úgy szaladtak kifele a számon a szánalmamat és dühömet idéző szavak. Egyből hulla csend és dög szag, egyedül Xander szívdobogása maradt az utolsó életre utaló jelzés. Furcsa mód, ez adott erőt, hogy tisztázzam a nevem, és a betöltött rangom. Ezt foglaltam össze abban a pár perces dalocskában, hogy éppen kirekesztettségemből fakadóan nyerek erőt, hogy tovább folytassam a harcot, hogy a keserűség a legjobb barátom, és hogy az érző szív vezet utamon.

            Nagy hatással lehettem Natt vámpírjaira, rövidke előadásom után olyan áhított arccal, csodálattal, de legfőképpen kíváncsi szemekkel lesték minden mozdulatom, hogy a végén olyan zavarban voltam már, hogy érzéketlen vámpír létemre is belepirultam. Hál istennek nem kellett túl sokat ott időznünk, és még aznap visszarepültünk Szöulba, de nem egyedül. Időközben három magasabb rangú vámpír csatlakozott hozzánk. Igyekeztem kerülni a társalgást, de ezek mindenhol ott voltak. Gyorsan beültem Xadner és Kibum közé, és fülembe tettem a fejhallgatóm és be is aludtam. Gongjae-t üldöztem egy kihalt, sötét és ködös erdőben. Aztán fordult a kocka, üldözőből üldözötté váltam. Utolért, és a földre tepert.

-         Nem menekülhetsz előlem örökké, előbb vagy utóbb úgyis az enyém leszel! – duruzsolta és belém harapott.

Felriadtam, Xander ijedten meredt rám, Kibum közelebb húzódott, testének érintése megfékezte a rám törő remegést.

-         Rosszat álmodtál? – kérdezte suttogva Xander.

-         Nem álom volt. – dörzsöltem meg a nyakam.

Aggasztó, immár három vámpír is megjelölt, ki tudja milyen következményei lesznek, és tudtam választanom kell majd közülük, bár nem fogok túl sokat gondolkodni rajta. Hyungjoon odasúgott valamit Natthewnak, és mindketten aggodalmas arccal méregettek. Amint leszálltam a repülőről, azonnal felhívtam Baekhyunt és Daehyunt, de egyikőjük sem vette fel a telefont. Szörnyűségek futottak át az agyamon, és megkértem, vagyis inkább ráparancsoltam apámra, hogy járjon utána, mi lehet velük. Én jó magam az SM felé vettem az irányt, hátha csak próbálnak, és nincs nála a telefonja. Kibum felajánlotta, hogy ő meg akkor a TS-hez tesz egy rövidke látogatást, hogy megbizonyosodjunk aggodalomra semmi ok. Xander velem tartott, és örültem is hogy nem egyedül kellett megtudnom a sokkoló hírt. A rémálmom most kezdett testet ölteni, kis híján elájultam amikor Chanyeol falfehéren és vörösre sírt szemekkel, elcsukló hangon elmesélte mi történt miután mi felszálltunk a gépre.

-         Az a szemét megvárta, míg elhagyjuk az országot… - dühöngött Hyungjoon – mégis hol voltak az embereid, akikre rá lett bízva, hogy vigyázzanak a srácokra? – támadt neki Nattnek.

-         Mind halottak. – felelte rezzenéstelen arccal a vámpírherceg – sajnálom Nami, kiszabadítjuk őket.

-         Őket? – egy újabb sokk.

-         Daehyunt sem találjuk sehol.

Ez más túl sok volt egyszerre, teljesen kiborultam, főleg, hogy képtelen voltam szabadulni az álombeli jelenettől, bár azelőtt Natt küldte rám, mostanában minden éjszaka megismétlődött, ahogyan Gongjae kegyetlenül elbánik a két fiúval. És tessék, már a markában is tudhatja, innentől cérnaszálon függ az életük, azt kell tennem, amit mond, de akkor is mi a biztosíték, hogy nem fogja bántani őket?

            Nem sokkal érkezésünk után meg is jött az első követelés, amiben az állt, hogy a Thewphaingam klán haladéktalanul hagyja el a főváros területét, különben ma éjfélig postán kapjuk meg valamelyik énekes testrészét, és minden egyes nap levágnak belőlük egy darabot, amíg ki nem vonulnak.

-         Nem vagyok hajlandó átadni nekik a várost. – jelentette ki Natthew.

-         Akkor megölik őket. – emlékeztette Hyungjoon.

Már órák óta vitáztak, közeledett az éjfél, és ahogy egyre nagyobb pánikba estem annál nehezebb volt bármit is hozzáfűznöm a vitához, vagy éppenséggel megmozdulnom a székről. Elmerültem gondolataimban, és valami mentőterv után kapaszkodtam, de mindhiába, azon kívül, hogy én azt támogattam volna, hogy adjuk át a várost a Park klánnak, mást ugyanis nem sikerült kiötlenem. Észrevétlenül akartam kiosonni a lakásból, de persze Kibumnak épp akkor kellett belépnie az ajtón, amikor én akartam kilépni azon.

-         Készülsz valahová? – vonta fel a szemöldökét.

-         Másokkal ellentétben, én nem csak járatom a számat, hanem cselekszem is! – vágtam hozzá.

-         És mégis mihez akarsz kezdeni? – tolt vissza a küszöbön.

-         Ráveszem Gongjae-t, hogy engedje el őket…

-         És mégis hogyan? – kérdezte Hyungjoon.

-         Az már nem tartozik rátok…

-         Tudom mire készülsz, de ezt nem engedhetem. – lépett fel Natt.

-         Ebben legalább egyetértünk. – morogta Kim.

-         Ez az én életem, és már döntöttem.

-         Gondold át újra! Kinek lenne ez jó, ha most átsétálsz az ő oldalára? Így is, úgy is addig ügyeskedik majd, míg meg nem kaparintja magának ezt a várost, és nem fog megállni. Téged felhasználva…

-         Akkor mi tévők legyünk? – vágtam közbe.

Mielőtt bármiféle választ is kaphattam volna megcsörrent a telefon. Natt volt a gyorsabb, és már a füléhez is emelte a kagylót. Fagyos arccal hallgatta végig a másik klán hercegének monológját, majd átadta nekem a telefont, ahogy azt a vámpír kérte. Közölte velem, hogy még mindig áll az ajánlata, hogyha csatlakozom hozzá, akkor békén hagyja az itteni vámpírokat, és a barátaimnak se görbül egy hajuk szála sem.

-         Rendben van. Hol találkozzunk?

Natt kikapta a kezemből a telefont, én meg anélkül, hogy tudatosult volna bennem mit is teszek, felkaptam az íróasztalról az ollót és belevágtam a mellkasába, majd sietve, Kibumot félre lökve kiviharoztam az ajtón. De nem jutottam túl messzire.

-         Veled megyek! – karolt belém Kibum – csak hogy tudd, én a te oldaladon állok!

-         Meg fognak ölni.

-         Nem hiszem.

Valamit forgathatott a fejében, mert a már jól ismert elégedett féloldalas mosoly játszott az arcán, és bíztatóan rám kacsintott.

            Még nem is sejtettem hová megyünk, csupán követtem a megérzésem, valamint Gongjae hívását. Most hogy meg lettem jelölve általa is, még jobban beleláthattam a fejébe, és amiket találtam kissé megriasztottak. Viszont azt nem sikerült kiolvasnom, hogy betartja-e az ígéretét, és hogy mi lehet valódi célja. Kiértünk a városból, és az egyik bekötőút melletti fákkal borított füves placcra sétáltunk le. Meglepett, hogy Natt és Hyungjoon sem küldetett értünk, vagy ennyire használható és megbízható lenne Kibum terve, hogy semmilyen segítségre nincsen szüksége? Azért nekem igazán elárulhatta volna mire készül, utálom a meglepetéseket, különösképpen a kellemetleneket.

-         Miért is jöttünk ide? – szólalt meg hosszú hallgatás után.

-         Mert ide kellett jönnünk. – vontam vállat.

Kibum beleszimatolta a levegőbe, éles szemével körbepásztázta az éjszakai sötét erdőt és annak környékét.

-         Itt nincs semmi. – állapította meg kelletlenül.

-         De én érzem…

Egy ág reccsent meg a hátunk mögött. Egy emberként fordultunk meg, és megfagyott a vérem attól amit láttam. Daehyun botorkált botladozva egyenesen felénk. Láthatólag semmilyen sérülés nem volt rajta. Bármennyire is szerettem volna odarohanni hozzá, csapdát sejtve Kibum mellett maradtam.

-         Nami segíts!

Már csak pár méterre volt tőlünk, segélykérően Kibumra néztem, de ő meg sem moccant, mint egy márványszobor úgy állt ott. Valami nem stimmelt… már ismertem Daehyun illatát, a ruhájából éreztem is, viszont volt ott valaki más illata is. Egy karnyújtásnyira ért be minket, és akkor beugrott, de mielőtt figyelmeztethettem volna Kibumot, az ál Daehyun nekiugrott. Pillanatok alatt átváltozott valami kék szőrös, farkasszerű lénnyé.

-         Alakváltó! – kiabálta Kibum és félrelökött a fenevad útjából.

A bestia hosszú karmaival mély sebet ejtett Kibum mellkasán, de a következő pillanatban már holtan esett össze.

- Így már világos, hogy hogyan jutottak át az őrségen.

- Úristen Kibum! Ez súlyosnak tűnik.

Akartam mondani neki, hogy igyon a véremből, hogy begyógyuljon a sebe, amikor valami iszonyatos erő elszakított tőle.

-         Szabaduljatok meg tőle! – felismertem Gongjae hangját – bánhatod, hogy nem egyedül jöttél…

-         Várj! – nyitottam ki a szemem.

Vagy egy tucatnyian gyűltek össze a kis tisztáson, Kibumot három vámpír is igyekezett féken tartani. Itt volt Daehyun és Baekhyun is, megkönnyebbülten láttam, hogy jól vannak, sehol egy karcolás, vagy kék-zöld folt. Egyedül Baeknek volt kiszakadva a pólója. Nem tudom mi történhetett pontosan, minden olyan gyorsan zajlott. Engem Gongjae fogott magához.

-         Eljöttem, ahogy kérted. Őt engedd el! – próbáltam nyugodt maradni – azt mondtad nem esik senkinek sem bántódása. És itt vagyok! Tartsd be az ígéreted, vagy pokollá teszem az életed!

Nem bíztam benne hogy hatni fognak rá a szavaim, de intett és a három vámpír elengedte a küszködő Kibumot.

-         És most a többieket is!

-         Nami, ne tedd! – kiabált Daehyun – ez csapda!

-         Tudom, mit csinálok… - suttogtam, az ijedt szőke fogadott kisöcsém nem is hallhatta.

-         És milyen jól csinálod. – mosolygott Gongjae.

-         Engedd el őket! – néztem a szemébe.

-         Ahogy óhajtod, cicám!

Megvártam, amíg mindketten épségben odarohannak Kibumhoz, csak azután fordultam vissza a vámpírhoz. Kérdőn felvontam a szemöldököm, hogy mi lesz most a következő lépés. Aztán megvilágosodott mire vártunk eddig. Ez a szemét Natt és Hyungjoon szeme láttára akarta belém mélyeszteni szemfogait, csakhogy lássa milyen képet vágnak majd hozzá és diadalittasan a képükbe röhöghessen. Hallottam ahogy Kibum megkérdezi a fiúktól jól vannak-e, majd pedig lefogja bátyját, még mielőtt az meggondolatlan dolgot tenne. De Xandert miért kellett magukkal hozniuk? Elfordultam, nem akartam a szemébe nézni, mert ha megteszem, eszemet veszve rohanok a karjaiba, és nem akartam kirobbantani egy vérfürdőt. Most az lesz a legokosabb, ha szépen kizárok magamból minden érzelmet, behunyom a szemem, és várom az elkerülhetetlent.

-         Készen állsz? – kérdezte Gongjae.

Most komolyan erre mit feleljek? Csak hátradöntöttem a fejem, éreztem ahogy a meleg végigcsurog a hátamon, ahogy lassan elhagy az élet, helyet adva egy sokkal hatalmasabb erőnek. A lakatokkal lezárt kabin ajtaja olyan erővel robbant ki, hogy attól féltem én magam is ezerfelé hasadok. Régi énem egy utolsó erőtlen kísérletet tett hogy eltolja a halált, de a következő pillanatban mindent elborított a sötétség, még egy szívdobbanás, aztán vége volt. Nem fájt már semmi, csupán enyhe bizsergés futott végig minden porcikámon, vagyis nem egészen mindenhol. Maradt egy halvány tűhegynyi fénypont, mely túlélte a legmélyebb sötétség támadását is. Még azt is meg tudtam volna mondani, hol van ez a pont, pontosan a bal szemem mögött, de tényleg csak egy aprócska pont. Az volt az első gondolatom, hogy nem sikerült a teljes átalakulás, így maradt némi reményem, hogy talán sikerült megtartani valamit régi személyiségemből, abból, aki eddig voltam.