Miért pont én 12. rész

          Nem tartott túl sokáig, mert amikor magamhoz tértem, Gongjae fogai még mindig a nyakamban fúródtak. Megszorítottam a karját, mire elengedett.

-         Üdv itthon. – köszöntött barátságosan, és megnyalta ajkait.

-         Nami? – szólított meg bizonytalanul Xander.

Hangja késként hasított belém, és a szemem mögötti fényfolt erősebben kezdett világítani.

-         Jól vagyok! – megfordultam, hogy szemügyre vegyem az arcokat.

És ahogy végigmértem őket, kezdett világossá válni, miért viselkedett Kibum olyan furán. Hát ezért engedtek el, mert tudták, hogy Gongjaenek úgysem sikerül átváltoztatnia… nem azért mert ellenálltam a méregnek, hanem mert már valaki megtette előtte. De hogyhogy nem tűnt fel eddig? Egy haragos pillantást vetettem a szóban forgó személyre. A herceg észrevehette hogy valami nem úgy sült el, ahogy azt tervezte. Megragadta a karom, és maga felé fordított, mélyen belenézett a szemembe, keresett valamit, amit meg is talált mert arca eltorzult a dühtől.

-         Te tudtad?

-         Mit? – vágtam ártatlan arcot.

Nem színészkedtem, tényleg már nem értettem semmit, hogy mi is történik velem pontosan. Szerintem én jobban kiborultam mint Gongjae, aki jobbra balra kapkodta a tekintetét, abban reménykedve, hogy bármelyik pillanatban felvillan előtte a válasz. Idegesen beletúrt a hajába.

-         A te műved igaz?

-         Fogalmam sincs, miről beszélsz… - tárta szét karjait Natthew – de én arra tippelnék, hogy a kiscsajból vámpírt faragni, lehetetlen küldetés.

-         Vámpír lettél? – forgatta szemeit Gongjae.

-         Azt hiszem. – feleltem.

-         Csak egyféleképpen deríthetjük ki. – csettintett és egy sikoltozó nőt rángattak ki a fák közül.

Már egyikük megharaphatta, csúnyán vérzett a nyakán. Egészen közel hozták hozzám, de nem nyűgözött le vérének illata. Odaugrottam hozzá, és kiszabadítottam a bambán bámuló vámpír karjai közül. Ha nem tartom meg, ott esik össze nekem. Mélyen a szemébe néztem, arcát kezeim közé vettem, és nyugtató energiát sugároztam felé. Sminkje teljesen szétfolyt az arcán a sok sírástól.

-         Nem lesz semmi baj! – leheltem a szavakat, és minden egyes szóval csillapodott rettegése.

Lassan közelebb hajoltam a szűnni nem akaró vérző nyaki ütőérhez, és határozottan belekóstoltam. Kemény dohányos lehetett a csaj, éreztem a nikotint a vérében, így csak éppen annyi volt az ivászatom, hogy lenyaltam a vérpatakot, és ahogy az Baeknél is történt, a seb szépen összehúzódott. Gongjae kíváncsian toporgott mellettem. Miután végeztem, a nő nem bírta tovább a feszültséget, és elájult, úgy rogyott össze mint egy rongybaba.

-         Nem ízlik. – mondtam gyorsan, mielőtt még Gongjae kérdezhetett volna.

-         Mondjuk, meg tudom érteni. – fintorgott ő is – na de ez engem nem igazán győzött meg. Van önként jelentkezőnk?

-         Most komolyan bizonyítanom kell, hogy vámpír lettem? Hát ezt figyeld!

Fogtam magam, fénysebességre kapcsoltam, egyszer körberepültem Gongjae-t, majd elkaptam egy óvatlan vámpírkáját, és letéptem a fejét. Egyszerre többen is nekem akartak támadni, de hercegük megállította őket. Elégedetten bólogatott.

-         Ez eddig is ment… - húzta a száját – had lássam, hogy megharapsz valakit. – csillant fel a szeme.

-         Állj le Gongjae! – lépett előre Natt – Megkaptad amit akartál, mi kellene még?

Mintha meg sem hallotta volna. Bosszantott, hogy még mindig itt ácsorogtak, mégis mire várnak még? És én mire várok? Gongjae mire vár? Mire vár mindenki?

-         Mire várunk még? – türelmetlenkedtem.

-         Csak nem éhes vagy? – gúnyolódott a vörös hajú herceg.

Fején találta a szöget, eddig észre se vettem mennyire mardos az éhség és hirtelen olyan rosszullét tört rám, hogy alig bírtam megállni a saját lábamon.

-         Túlélem! – száradt ki a torkom – ezért induljunk!

Magamhoz beszéltem, már nagyon untam, hogy nem történik semmi, és csak bámuljuk egymást, mint akik még nem láttak vámpírt. Döntenem kellett kivel megyek haza, de szerintem rajtam kívül már mindenki tudta kit fogok választani. Végül úgy döntöttem nem rontom tovább a helyzetet, és szó nélkül elindultam vissza a városba. Majd meglátogatok egy kórházat, vagy egyszerűen beülök valahova jól teletömni a hasam, hátha sikerül visszarángatnom magam a rendes étekkel.

            Nem is számoltam már a napokat, mindent olyan összemosódottan éltem át, egy vastag függöny választott el a külvilágtól, tompán érzékeltem a körülöttem zajló eseményeket. Jó pár napja már, hogy Gongjae átváltoztatási akciója kudarcot vallott, tulajdonképpen már csak egy valami hiányzott hozzá, hogy teljes jogú vámpír legyek, méghozzá az, hogy az utolsó cseppig kiszívom egy halandó vérét. Bár még mindig kirázott a hideg a vérnek említésétől, egyre kevésbé tudtam ellenállni a kísértésnek. Hiába a rendszeres és tápláló étkezéseknek, egyáltalán nem csillapodott mérhetetlen éhségem. Gongjae többször is megpróbálkozott, hátha a vér szagára elvesztem a fejem, és azt teszem, amit az ösztöneim diktálnak, de még nem sikerült számomra elég vonzó vértípusút találnia. Minden egyes alkalommal megjegyezte, még sosem találkozott ennyire válogatós vámpírral, de úgy volt vele bőven van ideje ilyenekkel szórakoztatni. És amíg rá nem jön kinek a vérére is szomjazom, addig mindketten biztonságban vagyunk. Valahogy összefonódtak a gondolataink, így nagyon óvatosnak kellett lennem, mert Gongjae minden egyes gyengébb pillanatomban megpróbált beférkőzni a fejembe. Neki nem voltam előttem titkai, nyíltan közölte velem miket szeretne velem játszani. Egyféleképpen szabadulhattam tőle, ha belementem ezekbe a játékokba. Egy időre megszakítottam minden kapcsolatot Kimékkel, a bandával és úgy szinte mindenkivel, amíg nem találok valami megoldást jelenlegi állapotom stabilizálására. Legalább egy örömöm leltem, hogy Gongjae sem zaklatta többet a népet.

-         Nem tagadhatod meg örökre azt, amire a legjobban vágysz. – suttogta a fülembe.

-         Akkor még nem ismersz. – sóhajtottam.

-         Már közel járok ahhoz, hogy megfejtselek.

A vámpír herceg ágyában heverésztünk, és most sem titkolta mit is szeretne tőlem. Nem engedtem neki, és már órák óta csak ostromolt, elvégre időnk mint a tenger.

- Nem fog menni...

Csak mosolygott, és próbált megbűvölni a tekintetével… mivel nem voltam egészében vámpír, éreztem a hatását. Pedig hányszor nekikészültem, hogy most átdöföm a szívét, de nem bírtam megtenni, és lehet nem is jártam volna sikerrel. Lehunytam a szemem és próbáltam vidám dolgokra gondolni, de amikor hideg ajkai rásimultak a nyakamra, nem bírtam visszafogni magam. Bár hogy nem táplálkoztam jóval gyengébb voltam nála, mégis a meglepetés erejével fordítottam a helyzeten. Bevallom Gongjae igen vonzó férfi, és nem csak gonosz bűverejének köszönhetően gondolom így. Nagyon is jól tudtam, miért nem kívánom azok vérét, akiket elém hozat a herceg… mióta megízleltem Kibum és Gongjae ereiben csordogáló sűrű és sötétvörös vérét, egyáltalán nem vonzott, hogy halandóba mélyesszem a fogaim. Elvégre egy vámpírtársam vére sokkal táplálóbb, ínycsiklandozóbb. Gongjae megérezte mire készülök, és lelökött magáról. De nem hagytam annyiban, birkózni kezdtünk, végül a padlón kötöttünk ki a nagy forgolódásban, és én voltam felül.

-         Nahát, jobban hasonlítasz rám, mint azt gondoltam volna.

-         Fogd be!

Mint egy kobra, úgy csaptam le a nyakára, nagyokat kortyolva a véréből, mire a ködfüggöny kezdett szétoszlani. Amikor úgy éreztem visszanyertem az erőm, már másztam is volna le róla, de elkapta a karom, oldalra borított, és már ő volt felül.

-         Most én jövök!

Eltartottam magamtól, de nem is a nyakamra utazott. Fogait a csuklómba mélyesztette, és hiába próbáltam kiszabadulni, sehogy sem sikerült. Talán mert nem ízlett neki saját vére, csupán egy korty erejéig kóstolt belém.

            Közeledett a tavasz, a saját bőrömön tapasztaltam. Tűzött a nap, máskor örültem volna ennek a gyönyörű időnek, de most pokolra kívántam. A napszemüveg ellenére is könnyben úszott a szemem, a bőrömet égette, így csuklyával a fejemen vonultam végig az utcán, mint aki rosszban sántikál, és nem akarja hogy felismerjék. Pedig semmi hátsó szándékom nem volt, csupán a délutáni műsorba siettem, amit ha minden igaz, Hyungjoon nem mondott le a nevemben. Miért is mondta volna le, amikor legalább lehetőségünk lesz találkozni, gondoltam úgyis eljön az egész banda, és a saját együttesem tagjai is. Még egy hete úgy volt, hogy fel is lépünk élőben, bár a tánclépéseket nem igen gyakoroltam be, talán ők ketten egyedül is feltalálták magukat. Megszaporáztam lépteim, különös bizsergés járt át, hogy végre újra láthatom őket, és Őt is. Már rohantam, egy perccel sem bírtam tovább ezt az őrjítő vágyakozást. Feldöntöttem pár embert a stúdió bejáratánál, ahogy átszáguldottam a forgóajtón. És mégis ki volt az első akit megpillantottam? Egyből, figyelmeztetés nélkül a nyakába ugrottam, a többiek úgy rebbentek széjjel, mint a riadt ürgék. Rácuppantam ajkaira, és el nem engedtem volna soha.

-         Tudtuk, hogy eljössz. – köszörülte meg a torkát Kibum.

Őt is átöleltem, majd a két öcsit is egyszerre.

-         De örülök… - pattogott Baek – minden oké?

-         Azt leszámítva, hogy egy perverz állattal lakom egy fedél alatt, minden a legnagyobb rendben.

-         Molesztál? – ugrott Kibum.

-         Maradjunk annyiban, hogy próbálkozik… csak tudnám miért vagyok ennyire fontos a számára…

-         Te vagy a trófeája… hogy legyőzte Natthewt. Ebben egészen biztos vagyok. – mászott mellénk Hyunjoong – még nem is tudsz róla, de szerződtettek az Echoba, én leszek a rapperetek.

-         Hát ez nagyszerű! – tapsikoltam.

-         Mikor kezdődik a műsor?

Nem kellett válaszolni, máris betessékeltek minket az első számú stúdióba, és már fel is küldtek minket a színpadra. Semmi smink, vagy hajigazgatás, úgy ahogy voltunk utcai ruhában ültünk le a nem túl kényelmes fotelekbe. Nem bírtam és nem is akartam elengedni Xadner kezét, és úgy vigyorogtam hozzá, mint egy idióta. De amikor elkezdődött az adás, fájó szívvel, de elengedtem tökéletes kezeit. Azt sosem fogom megérteni, hogy miért mindig ilyen idegesítő, visítozó műsorvezetőket kell alkalmazni, a hajam égnek áll tőlük, főleg most hogy 1000szer élesebbek az érzékeim. Annyira mégsem zavart, teljesen lefoglalt, hogy Xanderben gyönyörködöm, és amúgy is Soohyun gondoskodott róla, hogy ne kelljen ennek a nőnek túl sokat beszélnie, beszélt ő helyette is. A napokban volt valami balhé a helyi újságokban, egy pletyka, hogy szétmennek a U-Kiss tagok. Nem is értem, ki volt az a nagyon okos, aki ezt kitalálta. Aztán nem kellett túl sokat gondolkodnom, ki lehetett az ötletgazda. Nagyon úgy tűnik élvezi, ha árthat másoknak, és én még hülye tényleg elhittem végleg felhagyott a másik klán baszogatásával, be kellett látnom, hogy tévedtem. Majd kiugrottam a bőrömből, amikor Baekhyunnal, Daehyunnal és legújabb rapperünkkel és kisebb nehézségek nélkül bemutatkoztunk egyik pörgős dalunkkal, feldobva Hyunjoong férfias hangjával.

            Nem akartam elrontani a hangulatot, igaz lehet nem csak én vettem észre, hogy Gongjae belopózott a stúdióba, és elvegyült a fizetett közönség közé. Hát egy perc nyugtot sem hagy nekem? Ideges lettem, és legszívesebben félbeszakítva a beszélgetést, odamentem volna jól kiosztani, hogy mégis mi a francot keres itt.

-         Lazíts! – suttogta Kibum.

Bár a lehető legmesszebb ült tőlem, mégis tisztán hallottam a hangját. Felé fordultam, és a tőle telhető legkedvesebb mosollyal nézett vissza rám. Ha fagyiból lettem volna, tuti ott olvadok el. felkaptam a fejem, amikor a vércsoportok kerültek szóba. Nagyokat nyeltem amikor Baekhyun, Xander, és Kibum is jelentkezett, hogy 0-ás vércsoportúak.

-         B. – feleltem kiszáradt torokkal.

-         Igaz a pletyka, hogy összejöttél az egyik U-Kiss taggal?

Legszívesebben ott helyben kihajítottam volna a stúdió ajtaján. Nem mertem válaszolni, főleg, hogy Gongjae árgus szemekkel leste minden mozdulatom.

-         Igaz. – pirultam el. Győzött az igazi énem.

-         És ki lenne az?

-         Kibum. – még jobban elpirultam.

Nem akartam belekeverni Xandert, féltem, hogy Gongjae féltékenységből bántani merészelné. De mintha sejtette volna hogy mit fogok válaszolni, mert nem tűnt se nem meglepettnek, se nem szomorúnak, vagy ne adj isten dühösnek. Viszont a többi U-Kiss tagot elfelejthették beavatni, vagy csak nagyon jó színészek. Soohyun váltig állította ő nem vett észre semmit sem, annak ellenére sem, hogy nap mint nap össze vagyunk zárva. Egyedül Kevin vigyorgott, hogy ő bizony tudta. Szerencsére egyikük sem hozta fel Xander nevét, noha lehet tök fölöslegesen próbáljuk elhitetni a vámpírunkkal, hogy semmi közöm ehhez a döghöz, mert mi van akkor ha már mindent tud rólunk. Nem zárható ki, de azért meg kell próbálnunk. Baekhyun nyögött be egy olyat, amin leesett az állam, miszerint ő úgy sejtette, hogy Kiseoppal kavarok. Kicsit túlságosan eltértünk a témától és már Eli magyarázkodott rákvörös képpel, hogy ők csak barátok Kevinnel, mire a szöszi sértődötten beleboxolt a vállába, végképp zavarba hozva ezzel a sármos rappert. Tulajdonképpen az utolsó egy órában, ami még a műsorból hátra volt magunk között tárgyaltuk az egymás közt kialakult kapcsolati rendszerünket. Áh, de nem lett volna elég rá ez az egy óra.

            Az adás után az volt az első dolgom, hogy felkerestem Gongjaet.

-         Mit keresel itt? – vontam kérdőre.

-         Már el sem kísérhetem a barátnőmet, hogy szorítsak érte, amikor élőben énekel?

-         Nem vagyok a barátnőd! És nincs szükségem kísérőre! – emeltem fel a hangom.

-         Kibum barátnője vagy? – vonta fel a szemöldökét – Már nem sokáig.

-         Mi a fenét képzelsz? Mit gondolsz ki vagy te? – fordítottam vissza, még nem végeztem vele – Egyszer csak fel tűnsz az életemben, és azt hiszed jogod van irányítani azt… hát nagyon tévedsz! Még csak nem is foghatod arra, hogy belém zúgtál, vagy ilyesmi, én csak egy újabb trófea vagyok a gyűjteményedben.

-         Szeretet, szerelem, harag, gyűlölet, megbánás… ezek csak szavak. Mi vámpírok csak egyfajta érzést ismerünk, az pedig az éhség. Kibum sem érez irántad semmit.

-         Te meg jobban tennéd ha végre felfognád, hogy én nem vagyok olyan mint te! És soha nem is leszek!

-         Biztos vagy te ebben? – gúnyolódott – egy apró hiba, csak ennyi kell hozzá, és már közénk is tartozol.

Szóval ezért jött ide, hogy rásegítsen, hogy elkövethessem azt a hibát, ami már így is őrjítően piszkálja az agyam. Túl könnyen olvas a gondolataimban, túl könnyen következteti ki a következő lépéseimet, túl jól ismer. Tán még jobban is, mint én magam, hiszen igazán én sem vagyok biztos benne mennyire tudnék uralkodni magamon. Nem tudhatom milyen erős lehet a kényszer, hiszen még nem kerültem döntés elé. Reméltem ez még sokáig így is marad, de ha Gongjae-en múlik, már ma vagy akár most rögtön tesztelné milyen erős akaraterővel bírok, és volt egy olyan baljós sejtésem, hogy valami ilyesmire készül, csak előtte kiszórakozza magát a bosszantásommal. Hyunjoong kelt a segítségemre.

-         Megvárjunk? – kérdezte, levegőnek nézve Gongjae-t.

-         Egy pillanat és megyek. – bólintottam.

-         Nem mész te sehová! Szépen velem jössz, ha nem akarsz balhét. – fogta meg a karom a herceg.

-         Ha nem akarsz balhét, most rögtön engedj el! – villámokat szórtam a tekintetemmel – Nem vagyok a tulajdonod.

Néhányan még szédelegtek a stúdió termében, főleg Kiss-me-k, autogrammért hajkurászva a fiúkat. Gongjae egy igazi ragadozó módjára nézett körbe megfelelő préda után kutatva. Meg is találta, és már rá is vetette magát. Szerencsétlen lánynak még halálra rémülni sem volt ideje, a szíve még dobbant egyet a vérszomjas vámpír markában. Nem is kell mondanom micsoda őrület támadt a teremben, mindenki sikítozott, voltak akik inkább az eszméletlenséget választották.

-         Én soha nem veszítek, és ha vérengzés kell ahhoz, hogy ezt belásd, nem késlekedem megtenni.

-         Ezzel megszeged a törvényünket! – dühöngött Hyunjoong.

-         Köpök a szaros törvényekre! – vérben forogtak szemei – az csak a gyengéknek való. Hát nem azért kaptunk ekkora hatalmat, hogy uralkodhassunk az emberek felett?

Most megismerhettem egy olyan igazi, kegyetlen, vérengző, megállíthatatlan vámpírt, kinek egyetlen célja, hogy rabszolgasorba, és rettegés alá vonja a sebezhető halandókat. Számára semmit sem jelent az emberi élet, hiszen csupán csak táplálék, játékszerek, akiket kényére kedvére kínozhat és gyilkolászhat.

-         Mit gondolsz, a Tanács meddig fogja hagyni féktelen tombolásod? – tette fel a nagy kérdést a klánvezér Kim.

-         Nem foglalkoznak azok ilyenekkel, nekik csak az számít, hogy legyen elég friss vér az asztalon.

Miféle tanácsról beszélnek ezek, és milyen törvények? Nem is tudtam, hogy létezik ilyesmi a vámpíroknak is. De talán jobb is ha nem tudok róla.

            Miközben a két klán vezetője egymás ócsárlásával voltak elfoglalva, megjelent több Park vámpír is, és szépen elzárták a kijáratokat. A benn rekedtek már sikoltozni is elfelejtettek, annyira be voltak fosva, nem is csodálom, a helyükben engem is lesokkolt volna a szívműtét látványa. Tennem kellett valamit, azt mégsem hagyhatom, hogy még többen áldozatul essenek. Mivel a történteket nemigen lehetett volna eltusolni, nem számított, hogy megtudják mik is vagyunk valójában, nem fogtam vissza magam. Ha ez kitudódik, a U-Kissnek úgyis vége, és ezt Hyungjoon is nagyon jól tudta. Egymásra néztünk, de mégsem szomorúságot láttam rajta, hanem pontosan olyan tekintettel méricskélt, mintha érezné, igen most jött el az ideje. Tudtam nem fogunk tudni mindenkit megmenteni, sőt jelen körülmények között, a túlerővel szemben szinte lehetetlennek tűnt, egyedül azokért aggódtam, akiket szeretek. Ha egy újjal is hozzájuk érnek, én nem állok jót magamért. Ahogy sejtettem nem csak nézelődni jöttek és már az összezsúfolt tömegbe is vetették magukat. Sikítva kiáltottam oda Gongjae-nek, hogy ne tegye, ám süket fülekre találtam, a vér szaga teljesen elvette az eszét. Ekkor valami elképesztően ostoba dolgot találtam ki, csak hogy elvonjam az éhes vámpírok figyelmét. Már feltűnt, hogy az átlagosnál jobban reagálnak a vérem illatára, talán sikerül magamra vonni addig a figyelmüket, míg Hyungék kimenekítik az embereket a teremből. A nagy felfordulásban felkaptam egy széklábat, nem is gondoltam át mit is teszek. A fájdalomtól pillanatok alatt elvesztettem az eszméletem, így fogalmam sem volt róla, hogy sikerült-e a tervem. Utolsó dolog amire emlékszem, az Natt hangja. Ezek szerint időben érkezett a felmentő sereg, de abban már senki sem tudott megakadályozni, hogy ne nyársaljam fel magam.

            Kegyetlen volt újra átélni az ürességet, a nagy semmit, amit halálunkkor érzünk, de most sokkal tovább tartott, mint mikor Gongjae megpróbált átváltoztatni. És sokkal jobban fájt, de a fájdalom lassanként visszahúzott a még lélegzők birodalmába. Bár minden lélegzet vétellel éles fájdalom hasított a mellkasomba, én mégis nagyokat szippantottam, főleg, hogy Xander illatával volt tele a levegő.

-         Jól ránk ijesztettél. – hallottam Kibum hangját.

-         Magához tért? – Baek tolakodott közelebb.

-         Hol vagyok? – kérdeztem erőtlenül.

-         Még mindig a stúdió termében. – felelte Xander és megszorította a kezem.

Olyan meleg volt, az enyém jéghideg lehetett, mégis igyekezett felmelegíteni.

-         Mi történt? – megpróbáltam felülni, hogy körbenézzek.

A támadásnak nem maradt más nyoma, mint a törött, és felborított székek, még a szerencsétlenül járt lány és a vérfolt is felszívódott.

- Itt voltak a takarítók. – guggolt le mellém Kibum – a Tanács küldte őket, eltüntették a nyomokat, módosították az itt maradtak emlékeit, Gongjae-t pedig elhurcolták, hogy feleljen tettei miatt. Téged meg épp hogy csak sikerült visszahoznunk.

- Meghaltam? – tapogattam végig magam.

- Egy kis időre, de Kibumnak hála itt vagy. – ölelt át Xander.

Úgy szégyelltem magam, minek kellett majdnem kinyírnom magam, elég lett volna, hacsak megvágom magam. Nem tudom honnan jön rám sokszor az öngyilkossági hajlam, de mostanában egyre többször fordul elő velem, hogy valami ostobaságon töröm a fejem. Sokatmondó pillantást vetettem életem értelmére, és egyből köddé váltak komor gondolataim.

-         Ne haragudjatok, azt hiszem kicsit túllőttem a célon.

-         Kicsit? – akadt ki Baek – amikor azt hittem meghaltál, nem kellett sok, hogy én is utánad menjek.

-         Te hülye vagy!

-         De te még nagyobb!

Ő nyert, nem is vitatkoztam tovább vele, így is örültem, hogy kisebb fájdalmakkal megúsztam merész akciómat, és nagyon megbántam, hogy így rájuk ijesztettem.

- Akkor ez most azt jelenti, hogy el lesz felejtve ami itt történt? – kérdeztem már a kocsiban nyomorogva.

- Hát Gongjae nem fogja elfelejteni egy könnyen, az tuti. – kuncogott Kibum – Hála neked, a Tanács végre őrizet alá vette a hercegünket, és nem számíthat túl sok jóra azok után, hogy szinte az össze szabályt felrúgta.

Meg akartam kérdezni miféle tanács, de Kibum magától is mesélt róluk eleget, hogy jobban megértsem mi is folyik manapság a vámpírtársadalom köreiben. Tehát Gongjae is tag volt, csak kitették túlságosan radikális nézetei miatt, és most bosszút forral ellenük, amit ugye azzal kezdett, hogy ahol csak teheti megsérti a törvényeket, minél több bosszúságot okozva ezzel a Tanácsnak.

-         Valószínű ezért is akart téged is bevonni, mivel a te születésed is elég nagy szabálysértésnek számít.

-         És két legyet csaphatott volna, miközben tönkre teszi Natthewt is… - gondolkodtam hangosan – kíváncsi lennék a Tanácsnak vajon milyen szándékai vannak velem.

-         Ezt hogy érted? – lett izgatott Xander.

-         Meddig hagynak békében, vagy mikor döntenek úgy ideje megszabadulni tőlem.

-         Ne is mondj ilyeneket! – szólt hátra Hyungjoon a vezető ülésből – Már bőven megfizettél olyasvalamiért, amiről nem is te tehetsz.

-         A szüleim halálára gondolsz?

Hallgatás beleegyezés. Kezdett egyre bonyolódni ez az ügy velem és a vámpírokkal, és éreztem, hogy még közel sem értek véget a megpróbáltatásaim.