Bandaháború 10. Visszatérés

            Remélem még nem késtem el. Meg ne halj itt nekem! Óvatosan kihúztam a fadarabot, összeszorult a szívem, nem akartam elveszíteni. Elvágtam a csuklóm egy szilánkkal, és Xander ajkaihoz emeltem.

-         Igyál!

Felemeltem a fejét, hogy könnyebben nyelhessen, de tiltakozása jeléül elfordult és erőtlenül alig hallhatóan nemet mondott.

-         ne akard, hogy erőszakkal itassalak meg! – erősködtem.

-         Kibum majd gondodat viseli. – nyögte.

-         A francokat!

Nagyon felbosszantott, még jobban elvágtam a csuklóm és egyúttal sikerült az ütőeremet is elnyesnem. Patakban csordogált a könyökömig, onnan meg Xander arcára.

-         Ne menjen pocsékba. – mondtam és odanyomtam a szájához a tátongó sebet.

Amíg én Xanderrel vitáztam, addig Kibum már Damon lelke után kutatott könyékig elmerülve a szegycsontja és a gyomor között, mindketten átáztak már a sok vértől. Soohyun és Eli dicséretre méltóan tartották magukat, hiszen a vérem illatára el is veszthették volna a fejüket. Xander végre elfogadta, és kortyolni kezdte, egyre nagyobbakat nyelve, majd megragadva a karomat, felült. Nem harapott meg, bár előjöttek szemfogai, csak ajkaival tapadt a kezemre. Vámpír éne győzedelmeskedett, gyorsan visszanyerte erejét, és már nyoma sem volt a féltékeny volt pasi gyilkossági kísérletének. A kérdés immár nem az volt, hogy túléli-e, hanem hogy el tud-e engedni. Nem ártott volna már elállítani a vérzést, utálok vérszegény állapotba kerülni. De nem szóltam rá, had igyon annyit, amennyi jól esik, bíztam benne, hogy képes lesz abbahagyni. Kibum is sikerrel járt, és kiszakította Damon vámpír énjéért felelős lélekdarabját, és a sajátjába olvasztotta. Damon Salivert többé nem fogja kínozni az éhség sem az örökkévalóság.

            Xander hamar úrrá lett mohóságán, és nekilátott elállítani a vérzést. Egy csomag kötszert vett elő a zsebéből, és egy szorítókötést szerkesztett a csuklóm köré. Reakciómat látva, úgy érezte magyarázkodnia kell.

-         Mindig hordok magammal, pont az ilyen esetekre. – magyarázta – mármint nem pontosan az ilyenekre. – nézett körbe – tudod, ha netán mégis megharapnék valakit, el tudjam látni.

-         Milyen figyelmes vagy. – mosolyogtam. – nagyon megijedtem, úgy láttam, hogy szíven döfött.

-         Közel volt, de elhibázta. – mondta. – Gyorsan gyógyulsz. – nézegette az átázott kötést.

-         A sárkánygéneimnek köszönhetően. De akkor is láttam, a szívedet találta el…

Nem tudtam folytatni, mert Kaito és Narumi kopogtattak volna, ha lett volna min. Intettem nekik, hogy minden oké, majd ketten kikísérték a félkómás Damont a csatatérről.

-         Menj, pihenj le, a romok eltakarítását pedig bízd csak ránk. – mondta Kibum, bár látszott rajta, hogy kimerítette a lélekszakítás.

Szót fogadtam és Xander bekísért a szobámba.

-         Főzök teát, jót fog tenni.

-         Xander, láttam, hogy szíven talált. – erősködtem.

-         Nem talált el. – mosolygott és kiment a szobából, hogy elkészítse a napi tea adagom.

Láttam amit láttam. Damon nem szokott hibázni, ha meg akar ölni valakit, akkor meg is teszi. Elég méretes volt az a fadarab, hogy elérje a szívet… és ez nem hagyott nyugodni. De túl fáradt voltam vitatkozni, úgyhogy megittam a teámat és Xander karjaiban álomba merültem.

            Azt álmodtam, hogy katasztrofálisan sikeredett a videóklip forgatása, nem elég hogy elfelejtettük a szöveget és a tánclépéseket is, még áramszünet miatt sem tudtuk befejezni. Én persze csak röhögtem az egészen, miközben a stáb a haját tépte mérgében. A következő álmomban pedig megcsaltam Xandert Kibummal, kész rémálom volt, fel is riadtam, amikor Kibum rám akart mászni az ágyban. Egyedül voltam a szobában, kimentem a fürdőszobába, és letekertem a tegnapi kötést. Elégedetten láttam, hogy nyoma sem volt a vágásnak. Rendbe szedtem a hajam, és kimerészkedtem a nappaliba. Kibum ígéretéhez hűen, az utolsó szálka is fel lett takarítva, és egy vadi új diófa ajtó tündöklött a régi és kopott nyárfaajtó helyén. Úgy döntöttem gyorsan összeszedelőzködöm, és megkeresem a többieket. Nyitottam volna az ajtót, amikor kopogtak.

-         Szia. – mosolygott Xander, egyáltalán nem látszott rajta a tegnapi megpróbáltatás – Hogy vagy?

-         Én jól köszi. És te? – kérdeztem és megtapiztam a mellkasát, ez nagyon jól esett neki.

-         Remekül. Épp jöttem szólni, hogy Damon szeretne veled beszélni, mielőtt hazamegy.

-         Akkor nincs harag?

-         Én nem haragszom rá, Kibum viszont még mindig azon a véleményen van, hogy megérdemelné, hogy széttépjék.

-         Aha. – nem néztem Xander szemébe – Menjünk!

Az előcsarnokba vezetett, ahol már mindenki összegyűlt a búcsúzkodásra. Bár az arcokat végignézve mindenki azon volt, hogy minél előbb túlessenek rajta, tapasztalatom szerint az ázsiai vámpírok egyáltalán nem tűrik meg területükön a nyugati népek vámpírjait. De ugyanez fordítva is igaz. Damon elég rosszul nézett ki, mint akin átgurult egy tank, de nem is csoda a tegnap történtek után. Az én hibám, hogy ilyen állapotba került, és ami a legjobban elkeserít, hogy elveszítette halhatatlanságát, így éveinek múlása lassan őt is utoléri. Remélem azért boldog utóélete lesz, talál magának egy asszonyt, családot alapít és úgy alszik el, hogy semmit nem bánt meg életében. Egyenesen odasétáltam hozzá.

-         Hogy érzed magad? Elég ramatyul nézel ki.

-         Mert úgyis érzem magam… sajnálom amit műveltem, nem voltam önmagam. Annyira megviselt, hogy elhagytál… ne haragudj! – beszélt össze-vissza.

-         Tudom, min mentél keresztül és azt is, hogy még mi vár rád. Nézd Damon. Ha mégis úgy döntenél, hogy vámpír akarsz maradni, szólj nekem vagy Takerunak (japán főherceg), de csak azután, hogy megtaláltad belső békédet és biztosra tudod, miként szeretnél élni.

-         Úgy lesz. És sajnálom, hogy ennyi bosszúságot és csalódást okoztam neked.

-         Én is sajnálom, hogy ezt kellett tennem, de nem hagytál más választást. Ugye megérted?

Hosszú búcsúzkodás volt, és szívszorító, mégis elfojtottam könnyeimet, nem akartam, hogy azt gondolják gyenge vagyok és hogy még érzek valamit Damon iránt. Csak sajnálatot éreztem, és tudtam én vagyok a felelős a történtekért. Kaito és Alida kísérték vissza Amerikába, Narumi mellettem maradt.

            Dantén volt a sor, hogy jelentést tegyen Atlantiszban, arra kértem, hogy ezt haladéktalanul tegye is meg, már csak azért is, hogy tisztáztuk a koreai konfliktust, vagyis remélhetőleg annak egy részét.

-         És most akkor befejeztük? – kérdezte Narumi. – mármint az éneklősdit.

-         Nem tudom… nem sok kedvem van folytatni.

-         Jaj, ne csináld már! Most ugye nem leszel depressziós? – lökte a szót – Ne lógasd az orrod Damon miatt, a legjobbat tetted vele. Ha engem kérdezel, megjósolom, a nyugodt és vámpírmentes életet fogja választani. És ennek örülnöd kellene, ahogy az új fiúdnak is. – kacsintott. – Damont szépen felejtsd el, erős felnőtt férfi, tud magáról gondoskodni.

-         Én el akarom felejteni…

-         Akkor ezt megbeszéltük. – vágott a szavamba. – Megyek beszélek Kimmel a forgatással kapcsolatban, azt mondta van pár jó ötlete, hát meghallgatom. Te meg találkozz Alexanderrel, és meglátod mindjárt jobb kedvre derülsz.

Megfogadva kisöcsém tanácsát, a U-Kiss részleg felé vettem az irányt. Már messziről hallottam a zenét, gondolom a tánccal vezetik le az elmúlt napok feszültségét, és mivel két taggal is bővültek, kicsit át kell programozni a koreográfiát, ahogy a szólórészeket is. Nem akartam rájuk rontani, az ajtó előtt várakoztam, hogy majd ha elhallgat a zene, akkor kopogok be. Pár perce ácsoroghattam ott, a cipőmet bámulva, amikor Hoon sétált oda mellém.

-         Hát te? – kérdezte – mit ácsorogsz itt?

-         Semmit, csak…

-         Gyere be nyugodtan. – nyitott ajtót.

Hoon előre engedett, először észre sem vették, hogy nem egyedül jött, de aztán valaki kikapcsolta a zenét és mindenki felém fordult. Xander szomorkás tekintete, rögtön felcsillant, amint meglátott.

-         Hoztam egy vendéget, remélem senkit sem zavar. – mókázott Hoon.

-         Sziasztok! – köszöntem.

-         Csak nem hagyhattam, hogy az ajtóban ácsorogjon egyedül.

-         Tudod, hogy szívesen látunk, akkor meg miért nem mertél bejönni? – kérdezte Soohyun. – Attól féltél, hogy neheztelünk rád a történtek miatt?

-         Valahogy úgy. – motyogtam az orrom alatt.

-         Akire neheztelünk az nem te vagy, hanem Damon. – mondta Kibum – és egyetértek Soohyunnal. Elvégre szövetségesek vagyunk.

A szövetségesek szóra felállt a szőr a hátamon, és eszembe jutott a csók, hogy kiverjem a fejemből Xanderre pillantottam.

- Azok vagyunk. – mosolyogtam el magam – örülök, hogy nem haragszotok rám.

- Már miért haragudnánk? – veregette meg a hátam Hoon.

A fiúk folytatták a próbát, Dongho a kezembe nyomott egy kamerát, hogy vegyem már fel őket, és kommentáljam a látottakat és halottakat. Fura volt mind a kilencüket együtt látni, de így voltak egészek. Ezt ők is észrevették, annyira összeszokottan mozogtak, figyeltek egymásra, mintha Xander és Kibum soha nem hagyta volna el a bandát. Igaz nem volt nehéz dolguk, abban nem vagyok biztos, hogy Kibumnak köszönhető-e ez az összefogás és harmónia ami körülveszi a kis csapatot. Mindenesetre sok időt töltenek együtt, talán már túl sokat is. És pontosan ezért nem örül Kibum annak, hogy Xander életébe lépett egy olyan fontos személy, aki miatt talán úgy is dönthet, hogy elhagyja őket. De én nem akartam elszakítani a családjától, még ha ezt nem is tudom megértetni Kibummal. Túl sokat problémázol ezen. Ha meg értetlenkedik és piszkál, nyugodtan vágd kupán, de jó keményen, hátha attól észhez tér.

            Nem is volt kérdés, hogy ma Soohyun tartja meg az utolsó vacsorát, utána pedig kihirdetjük a mesterszakács címre jogosult nevét. Volt egy megérzésem, ki lesz a győztes, és szerintem ezt a többiek is nagyon jól tudták. Ezek az esték arra voltak jók, hogy jobban megismerjük egymást, és nem arra, hogy lepontozzuk kifőz pocsékabbul, mivel ezt a versenyt csak egyvalaki nyerhette meg. Mert ha nem így történik, örök sértődés, sírás-rívás lesz a vége. Azt nem tudom, Kibum minek jött velünk, de végül is, ő a főnök, csak nem rúghatják ki, hogy hé téged senki sem hívott. Az már más kérdés, hogy én megtettem volna. Soohyun gyerekesen örült a legtöbb pontszerző helynek, a második helyet Dongho lazasága érdemelte ki, a dobogó utolsó lépcsőfokán pedig mindenki kedvence foglalhatott helyet, Kevin Woo. Jó kis este volt, egyedül a fiatalabb Kim idegesített, annyira feltűnően meresztgette a szemét, szerencsére Xander nem vett észre belőle semmit, míg Dodinak feltűnt, hogy Kibum sokat foglalkozik velem és ezt meg is jegyezte amikor elköszöntünk. Azzal magyaráztam ki, hogy talán meginghatott a belém vetett bizalma, amikor megakadályoztam, hogy végezzen Damonnal és emiatt neheztel rám.

-         Úgy örülök, hogy rendeződtek a dolgok. – ölelt át Xander. – viszont holnaptól komolyan neki kell kezdeni a próbáknak, nektek klipforgatás, nekünk koncert lesz a jövő héten.

-         Én is örülök. Nem tudom meddig maradok… - belenéztem borostyánbarna szemeibe – bárhol és bármikor felütheti a fejét egy újabb lázadás, és az én felelősségem, hogy rendet tegyek. De igyekszem úgy intézni a dolgaimat, hogy minél több időt tölthessünk együtt. – tettem hozzá Xander szomorú arcát látva.

-         Ha menned kell, akkor veled megyek. Mindenhová veled tartok, bárhová is mész… igyekszem nem a terhedre lenni és szeretnék segíteni, amiben csak tudok.

-         Xander…

-         Csitt! – mutatóujját az ajkaimra tapasztotta – Szeretlek!  

Bandaháború 9. Váratlan vendég

             Nem tudom, hogy kerültem megint Xander lakására, vagyis emlékszem rá, hogy kérlelgetett menjek vele, mert nem bírná ki, ha az éjszakát külön-külön töltenénk. Azt nem értem, hogy mentem bele egy ilyen őrültségbe. Áh, csak magamat akarom becsapni. Nagyon is jól tudom, miért lustálkodom éppen Xander ágyában hétfő reggel, amikor egyébként annyi dolgom lenne. Dante és Narumi tegnap este rábukkantak a felbérelt démonok búvóhelyére és mindet kivégezték, miután kiszedték belőlük kinek dolgoznak… és nem Damon bízta meg őket. Így higgy egy vámpír szavában… ne higgy el semmit, amíg meg nem ismered a belső, igazi érzéseit. Azt hiszem Xanderrel ezen már túl vagyok. Megismertem a másik énjét is, mert azt akarja, hogy megismerjem, alaposan kívül belül, az utolsó porcikájáig. Annyira őszinte hozzám, mint egy lelki társ, és annyira szerelmes, hogy néha vissza kell fognom a túlzott udvariasságával együtt. Szó szerint körülugrál, és lesi minden kívánságom.

            Reggel arra keltem, hogy átkarolva a derekamat szuszogott a fülembe. Az éjjel annyira ügyelt rá, hogy véletlenül se érjen olyan helyen hozzám, amiért esetleg megharagudhatnék rá, de most olyan édesen alélt, hogy egyáltalán nem zavart, hol is van az a bizonyos kéz. Nem bírtam visszafogni magam és megcsókoltam. Lustán nyújtózott egyet, és amint észrevette hová tévedt a keze, gyorsan elhúzta. Nem tudott messzire menekülni, mentem utána, mellé bújtam, jó szorosan, visszatettem kezét a derekamra és kedvesen rámosolyogtam.

-         Jó reggelt! – mondtam.

-         Jó reggelt! – egészen belepirult. – mi a program mára?

-         Remélem semmi extra. De képzeld, azt álmodtam, hogy téged és Kibumot is bevettünk a bandába. Arra gondoltam, ha Kibumot nem is, de téged szívesen látunk, ha van kedved csatlakozni hozzánk.

-         Nem is tudom…

-         Ha mégis ellenezné, akkor bevesszük őt is, ezen ne múljon senkinek se a jó közérzete. – nevettem el magam.

Reggeli után egy gyors kupaktanácsot tartottunk a U-Kiss tagokkal, szponzor híján halálra volt ítélve zenei karrierjük, így minél hamarabb ki kellett találnunk egy ideiglenes megoldást, amíg nem jelentkezik valaki menedzserelni a fiúkat. Han úr segítségével viszont hamarabb is sikerült megoldani a problémát. Menedzsert ugyan nem sikerült beszerveznünk, de nem is nagy baj, így legalább a fiúk saját uraik lehetnek, és nem kell senki külsős előtt titkolózniuk. Ugyanazt a megoldást elfogadták, amivel mi is sikeresen befutottunk a zenei életbe. Saját magukat szponzorálják majd, és társmenedzserként ők is leszerződtették Yun Seongot. Így hivatalosan a három banda egynek számított. Mi már eleve társegyüttese voltunk a U-Kissnek az NH Mediánál, valamint a BAP-nak egy másik ügynökségnél, a szerződés aláírásával pedig a két fiúcsapat együttműködése született meg. Személy szerint örültem ennek a változtatásnak, ezzel a lépéssel megerősítettük egymás iránt érzett bizalmunkat és szövetségünket és még Kibum sem ellenezte.

            Délután le is szerveztünk egy interjút, melyben a fiúk és mi is részvétett nyilvánítottunk, majd bejelentettük a társegyüttesi szerződést a BAP-pal. Jó két órás interjú sikeredett, Xander és Kibum is eljött megemlékezni volt munkatársaikra és barátaikra. A rajongókat megnyugtattuk, hogy nem oszlik fel egyik banda sem, és minden erőnkkel tovább dolgozunk, ezzel is tisztelegve az áldozatok előtt. Felmerült a kérdés, hogy a két volt U-Kisses fiút visszaveszik-e a bandába, de erre csak sejtelmes válaszokat kapott a riporter. Végül annyiban maradtunk, hogy egyenlőre minden tovább fog zajlani a régi kerékvágásban, és minden program meg lesz tartva, egy sem lesz törölve és elhalasztva sem. Soohyun sírva fakadt, amikor felidézték a menedzserükkel töltött közös emlékeket, és nem is tudott tovább beszélni könnyeivel küszködve. De mindenki ejtett könnyeket, megható volt látni őszinte érzéseiket, Artemisz mégsem engedte, hogy én is hullajtsak pár könnycseppet. Aztán nekem volt még egy jelenésem Dantéval, a híradóban megosztottuk a koreaiakkal, hogy a gyilkosok megbűnhődtek.

-         Csak annyit üzennék még a pokol szülötteinek, és minden rosszakarónak, hogy aki nem tartja be a törvényeket, azoknak Artemisz és követői szolgáltatnak igazságot. – vezettem be záró gondolatomat.

-         Egyre többet hallunk erről a titokzatos Artemiszről. – gondolkodott a riporter – megtudhatnánk, hogy ki ő valójában és te honnan ismered?

-         Artemisz az egyensúly istennője, én magam pedig az egyik papnője vagyok. – ferdítettem.

Abban biztos voltam, hogy ezt az új információt mindenki másképp fogja feldolgozni a fiúk közül, még úgy nagyjából a reakciójukat is eltaláltam, Kibumtól viszont nem erre számítottam.

            Random sétálgattam az NH Media főépületében, majd megragadtam egy ottfelejtett hengerfejes ecsetet, és nekiláttam eltüntetni a makacs vérfoltokat a falról. Vagy fél órán keresztül egyedül mázoltam a falat, valamivel le kellett foglalnom magam, míg megjönnek a többiek a Kiss-me találkozóról. Az enyémeim is fel voltak szívódva, nem tudtam merre kószálhatnak. Egy pillanatra ledermedtem, amikor megéreztem Hyungjoon jelenlétét, de tovább folytattam a festést… már ha ezt annak lehetne nevezni, amit én műveltem.

-         Papnő, mi? – kérdezte a még festékmentes falnak dőlve.

-         Pontosan. – rá sem néztem és folytattam remekművem. – mi olyan érdekes ebben?

-         Én úgy hallottam sárkány vagy.

-         Az is. – pontosítottam. – és még sok más.

-         Vagyis akkor nem kellene kikezdenem veled?

Erre már abbahagytam a festegetést és lemásztam a létráról.

-         miért, ki akarsz velem kezdeni? – kérdeztem vissza. – bocsi, de nem vagy az esetem.

-         És az öcsikém? Ő csak tetszik neked… nincs igazam?

-         Nincs. – mégis zavarba jöttem a kérdéstől – várjunk csak egy kicsit. Ti most azért vetélkedtek, hogy kinek sikerül előbb a nyakamba harapni? Csak tudd, egyikőtöknek sem!

Ezzel visszatértem a félig kész sárkányom festéséhez, nem törődve a fejét csóváló idősebb Kim testvérrel.

-         Igazad van, egész életünkben egymást próbáltuk leelőzni… de nem ezért jöttem. – mondta végül – szeretnék a szövetségesed lenni, és nem az ellenséged.

-         És Damon? Vele mi lesz? – ezek a Kim testvérek okoznak még meglepetést. – És szerinted Kibum mit fog szólni hozzá? És a többiek?

-         Elfogadják a döntésedet. – vont vállat – Ami pedig Damon barátunkat illeti, lenne egy használható ötletem, persze csak ha érdekel… hercegnőm.

Azt hiszem, kiverte nálam a biztosítékot. Nem azzal, hogy volt képe idejönni, és a történtek ellenére felajánlani szövetségét, hanem amit Damonnal kapcsolatban javasolt. Mégis a kezdeti felháborodás enyhülése után, beláttam nem is annyira őrültség, főleg, hogy így legalább mindenki jól jár: Damon végleg leszáll rólam, őt nem mardossa többé a szakításunk emléke, és nem lesz több áldozata őrjöngésének. Erre én is gondolhattam volna előbb, és egyből megoldódott volna minden probléma, amit Damon okozott. Az gondolkodtatott el, hogy Hyungjoon milyen tájékozott az éteri dolgokban, főleg olyanokban, amik őt is érinthetik.

            Tehát a csapatunk még egy személlyel gazdagodott, aki önkényesen kinevezte magát a U-Kiss vámpírok vezetőjének, és egyben menedzserének. Kibum nem örült ennek túlságosan, rögtön fivérének esett volna, ha nem ajánlom fel neki, hogy visszatérhet a zeneiparba, vagy újra U-Kisses lesz, vagy hozzánk csatlakozik. Nagykő esett le a szívemről, amikor mégis csak a fiúkat választotta, de amúgy mindegy volt neki, mert így is éjjel nappal együtt lógtunk. Xander nem ragaszkodott, hogy visszavegyék, de azok csak erősködtek, hogy nem hagyhatja őket cserben ilyen nehéz időkben. Elvégre nem ő akarta befejezni az NH Mediánál, egyszerűen kirúgta a vezetőség. De mivel kissé átrendeződtek az erőviszonyok, ideje volt, hogy ismét elfoglalja az őt megillető helyét. Ám a leaderséget illetőleg keletkezett egy nagyobb vita Kibum és Soohyun között, végül Kibum feladta, látva az érzékeny társa reakcióját, megesett rajta a szíve: azt mégsem akarta, hogy barátja miatta essen mély depresszióba. Ami pedig engem illet, kezdhettem izgulni, hiszen hamarosan klipforgatás, végre valahára. És ki mást kérhettem volna fel a forgatásra, mint a népszerű producert, Kim Hyungjoont. Nem is akartam volna mást keresni helyette, a közös munka alatt legalább megismerem rejtett személyiségét. De valahogy sosem tudtam vele pár szót váltani anélkül, hogy Kibum vagy Xander ott ne lihegett volna a nyakunkon. Kibum féltékenységből, Xander féltésből volt mellettem.

            Dongho nagy ovációt váltott ki, amikor elvitt minket vacsorázni a Mc’ Donaldsba, mert ő nem főz ennyi embernek, esetleg magának egy tojásos rántottát. Igen, ez a mi Donghonk. Viszont erre az estére sikerült lefoglalnia a gyorséttermet, így nem kellett tartanunk attól, hogy a visongó rajongók megzavarnák meghitt szendvicszabáló vacsoránkat. Rég ettem ilyen kaját, most mégsem voltam éhes, igazából nem is akartam eljönni, mivel nem éreztem jól magam, a hasam is görcsölt, és nem volt semmi étvágyam. Kellemetlen is volt a szituáció ennyi vámpír között, de igyekeztem természetesen viselkedni, és elfogadtam Xander kechupos sült krumpliját. Megérezte hogy bajom van, ezért védelmezően átkarolta a vállam és kicsit visszafogottabban viselkedett, mint máskor. Azt est fénypontját egy hatalmas pudingtorta szolgálta, amit Xander és Kibum tiszteletére rendelt az okoska Dongho fiúcska.

-         Jó újra köztetek. – hatódott meg Kibum – nem mintha olyan messzire mentem volna.

-         Boldog vagyok, hogy újra itt lehetek. – mondott köszönetet Xander – hiányoztak a közös hülyülések.

-         Hát akkor koccintsunk Namira, aki nélkül most nem ülhetnénk itt egy asztalnál. – emelte poharát Soohyun – az újrakezdésre! FIGHTING!!!

-         FIGHTING! – kiáltottuk kórusban.

Aztán dalra fakadtunk: Let’s get, Bingeul, Believe, Te amo, Forbidden love, Mworago, Give it to me, Amazing és még sorolhatnám… és addig tomboltunk, amíg össze nem estünk. Végül Soohyun oszlatta fel a bekattant társaságot, ugyanis szeretné, ha holnapra is maradna erőnk, majd nála folytatjuk. Tudom én, miért siettek el Dodival. ^^

            Időközben Kaito átköltöztette az Arashi testvéreket a lepukkadt kollégiumi szobákból az NH Media dolgozói és énekesei számára fenntartott hotelbe. Ahol egyébként a dalos pacsirta vámpírjaink részére is volt egy-egy szoba rendelkezésükre bocsátva. Xander nem akart elköszönni az ajtóban, így hát behívtam. Beszélgettünk, a közös jövőnkről, a zenei karrierünkről, a múltunkról, igazi érzéseinkről és hogy holnap levágja a hajam. Nem tudtam volna hazazavarni, de nem is akartam. Biztonságot adott jelenléte, és ahányszor csak egymás szemébe néztünk, olyat éreztem, amit még soha, és tudtam végre megtaláltam azt, akire oly régóta áhítoztam. Lehet elhamarkodom, de akkor is ő a tökéletes jelölt. Minden érzékszervemmel csak rá koncentráltam, ragyogó szemei ajkai helyett is beszéltek, angyali hangja szívemhez szólt, mosolya akár a felkelő nap első melengető sugarai. Érintésétől egészen belebizsergek, ez bizony szerelem. Ki gondolta volna, hogy pont itt talál rám, egy mókás, őszinte, szeretni való kisfiús arc, aki az első pillanattól kezdve gyerekes makacssággal állt ki érzései mellett, és beférkőzte magát a szívembe. El nem engedtem volna, soha!

            És azt ki gondolta volna, hogy a mai éjszaka tartogat még meglepetést számunkra? Éppen a szokásos veritas teámnak tettem fel vizet, Xander a fürdőszobában igazgatta bozontját, amikor nagy robajjal, szétrobbant a bejárati ajtó. A törmelék belefúródott a szemközti falba, a bögrém ezer darabra tört a csempén. Xander kirohant a fürdőből, de maradt volna odabent. Damon célba vette és keresztül döfte az ajtó egyik hegyes végű maradványával. Rettenetes érzés volt, lassú voltam, és már nem tehettem semmit, hangos sikoly kíséretében estem neki Damonnak, aki közben már engem szemelt ki következő áldozatának. A düh annyira eltorzította az arcát, hogy alig ismertem rá. Nekem jött és én kitartóan védekeztem.

-         Damon, állj le! Hallod? – próbálkoztam, de süket fülekre találtam.

Felkaptam én is egy karónak való fadarabot, félreütöttem a kezét és teljes erőmből a gyomrába vágtam. Nem tartottam fel sokáig, egy pillanatra fájdalom rázta meg a testét, de kitépte testéből a szilánkot, és nekilökött a falhoz, majd el is kapta a torkomat. Ott azt hittem mentem összeroppantja a gégém, ha nem avatkozik közbe a gyors segítség. Ketten lefogták hátulról, míg Kibum sikeresen lefejtette görcsbe merevedett ujjait a torkomról. Eli és Soohyun alig bírtak vele, utóbbit sikerült is lerázni magáról, de addigra már egy újabb karó állt ki mellkasából. Kibum elhibázta. Felkapott egy másikat és a magasba emelte, Damon térdre esett, ahogy lyukas tüdeje felmondta a szolgálatot. A két fiú erősen fogta, már nem kapálózott annyira.

-         Hagyd! – álltam Kibum elé. – ne öld meg!

Nagyot dobbant a szívem, ahogy megcsapott a halál szele, és Kibum leengedte a kezét.

-         Miért ne? – zihálta Soohyun az erőfeszítéstől.

-         Hyungjoon elmondta milyen képességekkel rendelkeztek. Most arra kérlek, használd ezt a képességet és mentsd meg az életét. – a hörgő Damonra mutattam. – Kérlek!

-         Csakis miattad. – húzta a száját – Xandert a gondjaidra bízom.

-         Senki nem fog ma meghalni.

Közelebb lépett és a két fiú szeme láttára megcsókolt. Soohyunnak leesett az álla, de Eli is meresztgette a szemét, igaz neki már régen leesett, hogy Kibum kivetette rám a hálóját. 

Bandaháború 8. Barát vagy ellenség?

           Nehezen keltem, legszívesebben lustálkodtam volna még legalább egy órácskát, de Xander lerángatta rólam a pihe-puha takarót. Egyáltalán hogy került ide, és ki engedte be? Lényegtelen, itt volt, frissen, vidáman és tettre készen. Épp hogy felültem az ágyban és azt láttam, hogy Xander a szekrényemből pakolja ki a ruhám, mit vegyek fel. Meg kell hagyni, van ízlése a srácnak, de mit turkál a ruháim között? De nem volt időm szóvá tenni felháborodásom, mert kezembe nyomta a kiválasztott ruhadarabokat és betessékelt a fürdőbe. Mire elkészültem friss kávé és reggeli várt a konyhában.

-         Mi ez a feltétlen jókedv? – kérdeztem végül.

-         Meglepetés. – kacsintott.

Nem kérdezősködtem tovább, legyen akkor meglepetés.

            Átbattyogtunk az NH Media ügynökségének épületegyüttesébe, mely most annyira nem volt nyüzsis, mint szokott lenni, hiszen vasárnap van. Ilyenkor kapnak az énekesek szabadnapot, és mi mégis a munkahelyünkre jöttünk, ki tudja miféle meglepetés vár ránk. Talán túlságosan is csendes volt minden, ez Xandernek is feltűnt, és kezdett tovatűnni kezdeti lelkesedése. Mindkettőnk orrát megcsapta az alvadt vér szaga. Végigrohantunk a kihalt folyosókon, a U-Kiss körzetébe érve, ledöbbentünk a látványtól. Egy csapásra világossá vált, miért nem találkoztunk egy lélekkel sem. A látvány egyszerre volt lehengerlő és undorító. Szó szerint mindent vér festett pirosra, az csöpögött a plafonról, a falakról, a bútorokról. Nem féltve fehér edzőcipőmet, végiggázoltam a vértócsákon, és a pihenő felé vettem az irányt. Nem lehetett kivenni az emberi maradványokat, annyira széttrancsírozott állapotban voltak, nem sok hiányzott, hogy viszontlássam a reggelimet, de sikerült lenyelnem a keserű ízt a számban. Először azt hittem Xandert is a hányinger kerülgeti, de rájöttem, hogy a vér szaga felébresztette vámpír énjét, és most azt próbálja leküzdeni. A falra egy üzenetet festettek vérrel: Ez még csak a kezdet…

-         A kedves barátod lemészárolta az egész ügynökséget. – sziszegte Kibum dühét visszafojtva. – Ezek után ne várd, hogy ha legközelebb találkozom vele, életben hagyom.

-         Honnan veszed, hogy ő tette? – kérdeztem, persze én is nagyon jól tudtam a választ.

Tenyerembe temettem az arcom, de könnyeim patakban folytak le ujjaim között. A fiúk némán álltak körül, és vádlóan sújtottak tekintetükkel, mintha mindenről én tehetnék, és valahol igaz is volt. Elég volt a bődörgésből! – csattant fel saját hangom a fejemben. Vállalj felelősséget mulasztásod következményiért! Letöröltem könnyeim és vörös szemeimet Kibumra emeltem.

-         Igazatok van, én tehetek róla, mert nem volt elég merszem cselekedni. De ez többé nem fordul elő. – arcvonásaim megkeményedtek, szembogaraim kitágultak, szemszínem átszíneződött barnából sötét lilára. Kibum érdeklődve figyelte a változásom. – Már régen végeznem kellett volna vele, túlságosan veszélyes mindenkire nézve. Bolond voltam, hogy beleszerettem, de elmúlt, és nyugodt lelkiismerettel fenem ki a karót, amivel átdöföm eltévelyedett szívét.

-         Ki vagy te? – kérdezte Kibum.

-         Artemisz, Nami másik lelke. – feleltem.

-         Igazán rendbe szedhetnéd Namit, nem nagyon tudja mihez kezdjen volt szerelmével, és ennek mi isszuk meg a levét. – mutatott a tényekre – és ha te nem lépsz, hát akkor megteszzük mi.

-         Ezt nem egyedül tette, voltak segítői. Őket követve elvezetnek minket Damonhoz.

-         Honnan tudod? – kérdezte Soohyun.

-         Érzem a szagukat. Más vérszomjas és brutális démonokat bérelt föl, hogy elvégezzék helyette a piszkos munkát, lehet Damon is részt vett a mészárlásban, de a többi démon bűze elnyomja a szagát. – feleltem – Narumi segítségével akár azt is meg tudom mondani, pontosan hányan és milyen fajta démonok voltak.

-         Hogyan? – érdeklődött Kevin.

-         Időutazással.

Az egész napunkat vadászattal töltöttük. Szomorúan hallottam, hogy a U-Kiss menedzsere is áldozatul esett Damon bosszújának. Dante már értesítette a rendőrséget, ők meg a lakosságot a brutális vérontásról. Akik túlélték az ügynökségen, azok mind szabadságukat töltötték, az egész város gyásznapot tartott a halottak és családjuk tiszteletére. Xander állt mellém, hogy nem miattam történt, és hogy Kibum csak bűnbakot keres, mert ő ugye sosem lehet hibás semmiért sem.

-         Nem a te hibád! – fordult velem szembe és megfogta a kezem. – akkor is megtörtént volna, ha nem vagy itt, igaz akkor másvalaki követte volna el ezt a szörnyűséget. – gyengéden megcsókolt – véletlen csupán, hogy Damon belekeveredett.

-         Belekeveredett? De mibe? Mit hallgattok el előlem?

Xander habozott, de szigorú tekintetemnek nem tudott ellen állni.

-         Olyan édes, amikor mérges vagy. – próbálkozott témát váltani – Végül is, elmondhatom… jogod van tudni.

-         Hallgatlak.

Igazi családi drámát hallhattam, Xander részletesen elmesélte hogyan lettek vámpírok, milyen nehézségeket kellett túlélniük, miért rúgták ki őt és Kibumot a csapatból és ehhez mi köze van Kibum bátyjának, Hyungjoon-nak. Szép kis sztori, és szép kis testvér ez a Joon. Mindent megtett, csak hogy sittre vágja Kibum karrierjét és pokollá tegye az életét. És mindezt csak azért, mert öccséből sikeresebb énekes vált, mint amilyen ő valaha is lehetett volna. De nem ez volt az egyetlen ok a háttérben, ami miatt a két testvér gyűlölte egymást. Féltestvérek, apjuk hírhedt vámpír volt még a múlt században, de azóta levadászták, és ezért Joon Kibumot hibáztatja, valamint saját anyja halála miatt is, amiért bosszúból Kibum anyját hidegvérrel meggyilkolta. De nem állt meg ennyinél, nincs is rosszabb amikor valakit a bosszú éltet, addig nem nyugszik míg úgy nem érzi most vett elégtételt sérelmei kiegyenlítésére.

-         Damon valahogy belekeveredett Hyungjoon bosszúhadjáratába, és most egymás gyűlöletére támaszkodva tökéletes szövetséget alkotnak. Egy céljuk van, ellenünk fordítani a közvéleményt és karóba húzatni mindnyájunkat.

-         Hát ez súlyos. Viszont elárulok egy titkot… egyik specialitásom a dühöngő testvérek kibékítése. Valahogy ezt is meg fogom oldani.

Xander nyomott egy csókot a számra, és biztosított bármiben a segítségemre lesz, és akkor, amikor csak akarom. Arra kértem, ne mondja el Kibumnak, hogy tudok a bátyjáról, majd én szólok róla, ha úgy látom eljött az ideje. Ezek a bátyók okozzák mindig a legtöbb gondot. És én folyton beléjük botlom, bármerre is vezessen utam.

            Elhatároztam, hogy felkeresem Hyungjoont és meghallgatom az ő verzióját is, hátha akad némi eltérés a két történet között. A biztonság kedvéért Kaito velem tartott, és szóltam Danténak is mire készülünk. Akart volna ő is jönni, de azt az utasítást hagytam rá, hogy kutassa fel az őrjöngő démonokat, hogy a tegnap esti incidens ne ismétlődhessen meg. Neten utánakerestünk Kim Hyungjoonnak, és feltételezhetően meg is találtuk, amit kerestünk. Felcsapott filmrendezőnek, és ami érdekes egyik filmjében tesója is kapott szerepet. És milyen szerencse, hogy Szöulban volt a producer irodája, fel is kerekedtünk átszelni a várost, hogy találkozzunk az egyre népszerűbb producerrel. Xander is velünk akart tartani, de nem akartam feltűnést kelteni, még Hyungjoon gyanút fogott volna. Enyhe görccsel a gyomromban szálltam ki a taxiból, és amint a forgóajtó felé közeledtünk, egyre erősebben éreztem a gonosz aurát, hát még mikor beléptünk az épületbe. Ha nem lett volna még egy, erősebb lelkem, biztosan hátat fordítok és azzal a lendülettel ott is hagytam volna Kaitot. Szokás szerint semmit sem lehetett leolvasni az arcáról, és egyből a porta felé vette az irányt, én csak sunnyogva követtem lépteinek nyomát. Azon izgultam, nehogy felismerjék fel kik vagyunk, mert akkor lőttek a látogatásnak. Nem nagyon örülnek a hívatlan sárkányoknak egy ilyen népes démontanya lakói.

-         Jó napot kívánok! – köszönt Kaito koreaiul – a meghallgatásra jöttünk.

-         Fel vagytok iratkozva? Kérhetem a nevetek? – keresgélt a gépen a portásfiú.

-         Ott vagyunk. – mondta sejtelmes hangon Kaito.

-         Ja igen, itt is van. – motyogta bambán a hipnózisba esett srác. – Kéz és lábtörést!

Egy haragos pillantást vetettem Kaitora, aki csak vállat rántott és a kamu névjegytábláinkkal felmentünk a 14. emeletre, ahol a meghallgatás lesz tartva, ha minden igaz, akkor Kim személyesen is részt vesz a válogatáson. A váróterem tele volt ideges lányokkal és fiúkkal, akik közül néhányuknak ma valóra válik egyik nagy álmuk. Hallgatózni kezdtem, és szinte kivétel nélkül mindenki a producerről csacsogott, hogy mennyire csodálatos, okos, humoros és jóképű. Felvont szemöldökkel hallgattam végig és lassan kezdett szétrobbanni a fejem. Kaito kék üstöke viszont hamar szemet szúrt, és lassan körbevettek minket a kíváncsiskodók, hogy vajon mi járatban lehetünk. Hamar elfelejtették miről is tárgyaltak, amikor Kaito megszólalt, hűvös jellemére buktak a lányok. Kívül kerültem a körön, és a nagy kavarodásban csak nekem volt annyi lélekjelenlétem, hogy felfedezzem az időközben kinyílt ajtót. Szólították az első jelentkezőt, én gyorsan beslisszantam és becsuktam magam mögött az ajtót. A zsűri, két nő és Hyungjoon, a papírjaikba merültek, észre sem vették, hogy bejöttem.

-         Jó napot! – köszöntem és meghajoltam.

Elsőnek Hyung nézett fel, és meglepetés tükröződött arcjátékában, bármennyire is takargatta érzelmeit. A két nő értetlenül lapozgatta végig a jelentkezők névsorát. Ezek szerint ismertek már, mint a Doragonzu női vezető vokálja, és a nevem nem szerepelt a listájukban. Bizonytalanul főnökükre pislogtak.

-         Arashi kisasszony, mi szél hozta felénk? – kérdezte Hyung nyájasan.

Hangja még idegborzolóbb hatással volt rám, mint Kibum érzelemmentes duruzsolása, egyből hatalmába kerített. Mégis csak született félvámpírral álltam szemben, akinek apai ágon vámpírleszármazottjai sorakoznak.

-         Bocsásson meg, hogy megzavarom a szereplőválogatást, de szeretnék önnel váltani pár szót, négyszemközt, ha lehetséges. – és nyomatékosan a két nőre néztem.

-         Nélkülem is boldogultok. – gondolkodás nélkül munkatársaihoz fordult – erre parancsoljon Arashi kisasszony.

Átsétáltunk az irodájába, helyet foglalt kényelmes irodai székében, és kérte üljek le én is vele szemben.

-         Miről van szó? – kérdezte és összekulcsolta ujjait maga előtt. – és nyugodtan tegezhetsz.

-         A tegnap esti mészárlásról. – kezdtem bele mondókámba – Szeretném megérteni, mi miért történik itt, mert még kicsit homályos. Annyit tudok, hogy nem vagytok puszipajtások Kibummal, engem ez nem is zavar, de ha már ártatlanok is áldozatul esnek kettőtök harcának, azt nem nézhetem ölbe tett kézzel. Ez ugye eddig érthető?

-         Világos. – vágta rá - Kedves Nami! Damon mindent elmondott rólad, és nagyon aggódott hogy komolyabb kárt tett benned azon az estén.

-         Ha fizikailag nem is, de lelkileg nagy sebet ejtett rajtam. – kicsit elkalandoztam – Most itt van? – a fekete szemű producer bólintott egyet – Tehát csak arra akarok kilyukadni, hogy az egyszemélyes bosszú maradjon is egyszemélyes, és ne járjon felesleges áldozatokkal.

-         A tegnapi incidenshez nincs közöm, az egészet Damon intézte. Azt nem tagadom, hogy én magam nem szedtem áldozatokat, fivéremmel folytatott harcunkban, de nem is érzem magam bűnösnek. Sajnálom, de nem ígérhetek semmit. – hátradőlt a székében – lenne még valami?

-         Nem semmi. Megkaptam a választ, amiért idejöttem.

Felálltam és sértetlenül hagytam el ezt az átkozott pokolfészket, meg is jegyeztem magamban, hogy ha sorra kerül, én magam fogom felgyújtani az egész kócerájt. Megkönnyebbült, de egyben csalódott is voltam, arra számítottam, hogy Hyungjoon túszul ejt, vagy átad Damonnak, had tegye velem azt, amit csak akar. Végig éreztem a fenyegető testtartásából, hogy készül valamivel ellenem, ha nem is most, de a későbbiekben biztosan számíthatok a látogatására.

            Xander hálát adott az égnek, hogy épségben megúsztam a vámpírúrral való találkozást, és kaptam tőle egy jó nagy cuppanós puszit az arcomra és egy gerincropogtatós ölelést mellé. A történtek ellenére is ragaszkodtak hozzá a fiúk, hogy folytassuk a vacsoracsatát, amit most Jaeseop tálalt fel nekünk a U-Kiss konyháján. A lakásán éppen házibulit tartottak a szülei, így oda nem nagyon pofátlankodhattunk be. 

Bandaháború 7. Újabb áldozat

-         És most egy kis népszerűség mérés következik. – tartottunk egy rövid szünetet – Kik a kedvenc együttesetek?

-         Egyértelműen U-Kiss. – vette ki kezemből a mikrofont Soohyun. – Tegye fel a kezét, aki Kiss-me! Gyerünk, ne szégyelljétek!

-         BAP rajongók!!! – vette át a mikrofont Yong.

-         Doragonzu fanok!!! – vettem vissza a mikrofonom. – Hát úgy látom, itt mindenki szeret mindenkit.

-         Mi is szeretünk titeket! – hajolt a mikrofonhoz Soohyun.

Egy gyanús bőrdzsekis, magas, sötét hajú fickóra lettem figyelmes, aki az egyik korlátra támaszkodva nézelődött. Az arca sötétbe burkolózott. Átadtam a mikrofont Soohyunnak, úgyis szeret a középpontban lenni, és átvágtam a tömegen a hátsó kijárat irányába. Csípős őszi szél fújt odakint, elhessegettem egy szerelmes párt, duzzogva ugyan, de odébb álltak. Nem kellett sokáig várnom, és felbukkant az erkélyen ácsorgó alak.

-         Mit keresel itt? – kérdeztem.

-         Téged kerestelek, de megtaláltalak. – mondta Damon. – engem is érdekelne, hogy te mi járatban?

-         Semmi közöd hozzá, és amint látod éppen zenei karrieremet építgetem. Mit akarsz tőlem? Egy újabb esélyt? Hogy visszafogadjalak? Nem akarom ezt eljátszani többet, elég volt. Bebizonyítottad, hogy egyáltalán nem illünk össze…

-         Ha jól emlékszem, temiattad ment végágra a kapcsolatunk. – dühödt fel és a falhoz nyomott – te voltál az, aki csak játszott velem.

-         Jól tudtad, hogy több személyiség vagyok. – védekeztem – nem tehetek róla, hogy Artemisz nem bír téged.

-         És ezeket a majmokat meg igen? – csattant fel.

-         És féltékenységből ölted meg azokat az ártatlan nőket?

Ennyi kellett neki, és végleg bekattant. Szemei vörösen égtek, elővillantak szemfogai, és még erősebben a falhoz taszított. Látszott rajta hogy hezitál, de én már tudtam, hogy régen kihalt belőle minden emberi érzés, csak a düh, az éhség és az irántam érzett reménytelen szerelem maradt. Ijesztő volt, ahogy fölém magasodott, Artemisz előre megmondta, hogy ez fog történni, és jobban tettem volna, ha már akkor szíven döföm egy karóval. De nem tudtam megtenni. Reméltem idővel elfelejt majd és talál magának egy olyan nőt, aki minden hibája ellenére teljes szívéből szeretni fogja. Úgy tűnik döntésre jutott, mert egyik kezével oldalra rántotta a fejem és mélyen a nyakamba fúrta hegyes fogait. Felkiáltottam a fájdalomtól, megpróbáltam eltolni magamtól, de ereje teljében volt a sok vértől, amit a napokban szívott magába. Mohón és határozottan csapolta a vérem, kezdtek zsibbadni a tagjaim.

-         Elég! – mondtam erőtlenül, majd gyomorszájon találtam az öklömmel.

Kicsit megrándult, de sokat nem értem el vele. Ütni kezdtem, ahol csak értem, hátha észreveszi magát, de ez sem használt. És még mindig nem akartam bántani, én hülye. Mi lesz azután, hogy kiszívta az utolsó csepp vérem is? Semmi. Pár napon belül rendbe jövök, aztán utána eredek, és megpróbálom észhez téríteni. De nem így lett, Kibum gondoskodott róla. Lerángatta rólam, és a szemetesládához vágta. Damon visszavágott volna, ha nem tűnik fel a színen a maradék U-Kisses vámpír poronty. Jobbnak látta, ha most inkább visszavonulót fúj. A földre estem, annyira szédültem a vérveszteségtől, a fülem úgy zúgott mint egy gőzmozdony, nem is hallottam amint Kibum letérdel mellém és beszél hozzám. Azt még érzékeltem, hogy Xander rontott ki a hátsó ajtón, megint elkésve, és leesik elém, aztán elájultam. Az a baj, ha elmondom Dantenak, hogy Damon itt van, és ő irtja a koreaiakat, akkor tutira felnyársalja, amit én nem biztos hogy szeretnék, de hát a biztonságom érdekében bármire képes.

            Megint Xander ágyában feküdve ébredtem, most is elsüllyedtem kerek barna szemeiben, ahogy fölém hajolva ápolgatott. De nem volt egyedül. Egykedvűen vettem észre Kibumot a sarokban ülve egy széken… mit keres ez itt? Inkább a fejemre húztam a takarót.

-         Hogy érzed magad? – kérdezte Xander.

-         Jobban, de még nem az igazi. – válaszoltam a takaró alól.

-         Talán enned kellene valamit, hogy visszanyerd az erőd. – javasolta – ki volt az a fickó? Ismered?

-         Igen… és sajna túl jól ismerem. – morogtam – összetörtem a szívét, és most bosszút forral ellenem, és azok ellen is, akik közel állnak hozzám.

Csak felültem, nemigen kaptam levegőt a takaró alatt, és mert látni akartam Xander gyönyörű szemeit. Félve Kibumra pillantottam, csak erre várt.

-         Ha szeretnéd, mi kiiktatjuk.

-         Megoldom, de azért köszi.

Megvizsgáltam a nyakam, szépen be volt bugyolálva, sajgott még egy kicsit, de már gyógyulásnak indult. A fejfájás jobban zavart. Xandert elugrasztottam, hogy vegyen nekem veritaszos gyógyteát, az majd felgyorsítja a vérképződést. Azt hittem Kibum vele megy, de helyette a lakásban maradt vigyázni rám, hiába erősködtem, hogy erre semmi szükség, hajthatatlan volt, minek felettébb örültem. Rossz előérzetem támadt, mint mikor előre megérzi az ember, hogy hamarosan elveszíti egy szerettét, és az ilyenekkel nem érdemes viccelődni. Nem volt kedvem Kibummal társalogni, még mindig kellemetlenül éreztem magam a társaságában a múltkori miatt. Nem voltam benne biztos, hogy könnyen elfelejti azt, hogy a földhöz csaptam, és netán Xander távollétében bepróbálkozik valamivel. Közel álltam az igazsághoz. Azt ecsetelgette, mennyire szereti Alexandert és soha nem hagyná el, és ennek az ellenkezőjét sem engedné, még ha erőszakkal is kellene itt tartania. Csak enyhe célozgatás, hogy ha közéjük állok, én iszom meg a levét. Csak a fejem vakartam, nem nagyon értettem miért kell fenyegetőzni, de nem mertem rákérdezni, nehogy felbosszantsam, de ez tökre úgy jött le, mintha ő és Xander szeretők lennének, és attól tartana, hogy elcsábítom tőle a fiúját. Aztán gyorsan el is hessegettem ezt a gondolatot, de minduntalan visszafurakodott, és kezdett megőrjíteni. Az nem lehet, hogy ezek mind… bár azt megmagyarázza miért nincsen egyiknek sem barátnője, Soohyunt leszámítva. „Túl sok yaoit olvastam…” – vallottam be magamnak.

            A tea valóban segített, elmulasztotta a fejfájást és a zsibbadást.

- Én soha nem harapnálak meg. – mondta Xander.

- Damon is ezt mondta és látod mi lett a vége. – fintorodtam el.

Ez rosszul esett szegénykémnek, gyorsan bocsánatot is kértem, hogy nem úgy gondoltam, és hogy vele teljesen más a helyzet.

-         Sejted, miért nem változol át? – kérdeztem végül, hogy témát váltsak.

-         Vámpír vagyok, Nami. Csak képes vagyok elfojtani magamban az éhséget… ha akarom, akkor felszínre engedem, de ez már jó pár éve nem történt meg. Ezért éltem külön, hogy ezt megtanuljam irányítani.

-         De akkor nem is iszol vért?

-         Az átváltozásom óta nem.

-         És nem is kívánod?

-         Ha arra célzol, hogy amikor a nyakadat kötöztem, meg akartam volna ízlelni, de nem éreztem semmiféle késztetést rá. Belül most ember vagyok, de ha arra gondolok, hogy vámpír vagyok, akkor az vagyok.

-         Érdekes. És arra még nem gondoltál, hogy esetleg már eleve nem voltál igazán ember? Úgy értem, hogy esetleg a szüleid valamelyike titkolta családja valódi eredetét?

-         Utána néztem… - mosolygott – de nem találtam semmi éteri kapcsolatot.

Kiseop meggyőzött, hogy menjek el vele bevásárolni, és ha már úgyis a közelben vagyok, segíthetnék neki elkészíteni a vacsorát is. Bár jobban szerettem volna a napomat kettesben tölteni Xanderrel, ez az édes hármas is elég mulatságosnak ígérkezett. Xander sikeresen lerázta a túlságosan nyomuló Kibumot, aki azt hajtogatta, milyen jól megleszünk és mennyi közös élményt fogunk átélni együtt.

-         Nézd el neki – vette védelmébe Kiseop – eddig egyikünknek sem tűrte meg, hogy legyen barátnője, szerencsés vagy, hogy téged befogadott és Dodit is.

-         De azért ez akkor is túlzás. Úgy anyáskodik vagy apáskodik felettetek, mint egy tyúkanyó.

Kiseop segítséget várva összenézett Xanderrel.

-         Talán ez azért van, mert túl sok időt töltünk együtt, és a vérünk összekapcsol minket. – magyarázta Xander – valóban testvérként tekintünk egymásra, de a mi kapcsolatunk ennél sokkal több. Hogy is mondjam…

-         Oké, értem. Ne is folytasd. – mentettem fel a magyarázkodás alól. – találkoztatok már sárkánnyal? – váltottam témát.

-         Nem. – mondták kórusban.

-         Léteznek sárkányok? – csodálkozott Kiseop.

-         Persze, hogy léteznek. – kuncogtam.

Kicsit hosszabbra sikeredett a bevásárlás, mint ahogy terveztük, igazából én meg Xander vásároltunk, Kiseop meg csak lézengett jobbra-balra és szórakoztatta a népet. Remélem nem gondolja, hogy majd meg is főzünk helyette. Kellemesen telt a délután, de még mindig éreztem a figyelmeztető kattogást a fejemben, egyre gyorsabban, az ismeretlen veszély még nem múlt el.

            Úgy lett, ahogy előre megjósoltam, Kiseop lakásán kötöttünk ki, és nekifogtunk főzőcskézni.

-         De tudod, hogy akkor én most nem fogok pontozni. – böktem oldalba a jókedvű Kiseopot. – Hallod?

-         Jó jó. – bólogatott, én a fejem ráztam.

-         Mindig ilyen? – kérdeztem Xandertől.

-         Ha jókedve van. Gyere egy kicsit…

Megfogta a kezem és átmentünk a nappaliba, magára hagyva az álmodozó Kiseopot és lehuppantunk a kanapéra. Szembefordult velem, és az a tipikus el kell mondanom neked valamit tekintettel a szemembe nézett.

-         Egész nap olyan visszahúzódó voltál, valami baj van? – kérdezte.

-         Nincs semmi, most még… rossz előérzetem van, és egyre erősödik. Lehet ma sem tudok veletek vacsorázni. – húztam a szám – De tudod mit, egy napot kibírok aggódás és felelősségvállalás nélkül.

-         Neked is kijár egy szabadnap. – mosolygott Xander.

Közelebb csúszott hozzám, és én elvesztem azokban a szemekben. Gyengéden megcsókolt, visszacsókoltam. Csak egy szájra puszit tervezett, de nem engedtem el puha ajkait, megszorítottam a kezét, tudatva vele, hogy nyugodtan maradhatunk így egymásba gabalyodva. Átfogta a derekam, én a nyakát öleltem át. Felbátorodva bedugta nyelvét a számba, megkeresve az enyémet. Még közelebb húzott magához, benyúlt a pólóm alá, és megcirógatta a derekam, majd a hátam. A hideg futkosott a hátamon, ahogy hűvös ujjaival gyengéden simogatott, tisztára libabőrös lettem. Tényleg vámpír, most hogy így hozzámért és megcsókolt megéreztem a belsejébe zárt másik énjét és egy csapásra bevillant miért voltam olyan feszült egész nap. A vámpír énje kívánt engem, és ezt Xander tudtára is adta, kezdte átvenni az irányítást, mert mindketten ugyanazt akarták, magukévá tenni.

-         Khm! – Kiseop lesett meg minket – Zavarhatok?

-         Tűnj el! – horkant fel Xander.

-         Már bocs, de ez itt az én házam, az ott meg az én kanapém. – háborodott fel a házigazda.

Komolyan azt hittem Xander nekiugrik, gyengéden megfogtam a kezét, hogy ha kell vissza tudjam tartani.

-         Már fel is vágtad a hagymát? – törtem meg a csendet.

-         Ja ja… - mondta szórakozottan Kiseop és visszament a konyhába.

-         Ne haragudj az előbbiért, nem tudom mi ütött belém.

-         Én igen. – mondtam együtt érzően – túl régóta rejtegeted magadban igazi éned, és most majdnem sikerült felszínre törnie. De talán itt az ideje, hogy megbékélj magaddal és elfogadd ki is vagy valójában.

Az esti hangulat oldására beöltöztem szexi pincérnőnek, a fiúk nagy örömére, és segédkeztem Kiseopnak a tálalásban. A kacsa finom ropogósra sült, a hozzá tálalt kimchi friss zöldségei jól illettek hozzá. Aki akart, citromot is facsarhatott a kacsasültre. Soohyun és Dodi gyakran eltűntek egy távoli zugban, és ők voltak az elsők, akik a vacsora és a szavazás után távoztak. Nem is sejtik, hogy Alida minden lépésüket követi. Nem Soohyuntól féltettem Dodit, hanem ha netán Damon rájuk támadna, akkor Alida közbe tudjon avatkozni. Kiseop elújságolta, hogy szemtanúja volt első csókunknak Xanderrel és a fiúk unszolására elcsattant a második csókunk is.

            Ki volt kapcsolva a telefonom, így Dante nem tudott értesíteni a következő áldozatról, akivel Damon brutális módon végzett, nem sokkal azután, hogy Kibum elzavarta. Nagy változás elé néznek dalos vámpírjaink, ha megtudják ki volt az újabb áldozata Damon ámokfutásának. 

Bandaháború 6. Beilleszkedés

            Kaito szerzett egy jó nagy tánctermet az alagsorban, most éppen ott ücsörögtem egyedül a fényezett parkettán, magam elé bámultam, közben ismétlőn ment a CD-lejátszó. Elinál töltött vacsora részletei lebegtek a szemem előtt. Zsákutcába futottam. Rá mertem kérdezni, ők követték-e el a gyilkosságokat, és bevallották, hogy a vörös rózsás nőt Kibum szerelmi csalódás miatt ölte meg, és ehhez csatlakoztak a fiúk, de a többihez nincs közük, és ötletük sem, hogy ki lehet a tettes. Elmagyarázták a kapcsolatukat egymás között, és amit tippeltem, az bejött: Kibum, Eli, Kiseop, Soohyun teljes jogú vámpírok, Dongho, Hoon, Jaeseop és Kevin még nem ittak emberi vért, de hogy erejüket megőrizzék, a vámpírtagok kölcsönöznek nekik a saját vérükből. Xander egyedi eset, bár már megízlelte egy halandó nő vérét, nem változott át, valahogyan a szervezete leöli a vámpírgéneket, ha túlszaporodnak, de teljesen nem tud megszabadulni tőlük.

-         Akár csak a mi sárkánygénjeink. – mondta Kaito, miközben lefelé lépcsőztünk az alagsor felé. – Azzal a különbséggel, hogy idővel kiürül a szervezetünkből.

-         Ismersz még olyan teremtményt, ami nem képes vámpírrá változni? – kérdeztem.

-         Neked ezt jobban kéne tudnod. – sóhajtott – a vérfarkasok belehalnak a folyamatba… esetleg létezik egy-két démonfaj, amely ellenáll az átváltozásnak.

-         Az angyalok és a félszárnyúak sem változnak át… elképzelhető, hogy a felmenői között találunk angyalokat?

-         Vagy démonokat…

Tegnap este, amíg mi elfogyasztottuk Eli palacsintáit, négy fiatalnak veszett nyoma egy szórakozóhelyről hazafelé menet. Dante összefüggést talált a szóban forgó diszkó és a halálesetek között. Ami számomra azt jelentette, hogy ma este kihagyom a vacsorát, később majd kiengesztelem Hoont, és elmegyek szórakozni. Körbeszimatolok, remélve hogy az emberünk minden este oda jár újabb áldozatok után kutatva. De most nem megyek egyedül… elhívom randizni Xandert.

            Meguntam a semmit tevést, és elkezdtem gyakorolni a tánclépéseket a kliphez. Élveztem, hogy egyedül vagyok, bámultam magam a tükörben, figyelve mit rontok el, mire kellene jobban odafigyelnem. „Csípőmozgás…” vízhangzottak Kiseop szavai, tekergettem a csípőm. Egyre jobban ment, bohóckodtam, mint egy ötéves, észre sem vettem, hogy valaki benyitott és most az ajtóban leskelődik és kuncog rajtam.

-         Nagyon egyedi. – dicsért meg Kiseop.

-         Te jó ég, a frászt hoztad rám. – ugrottam egyet.

-         Vadász létedre elég ijedős vagy. – mosolygott Xander.

-         Zavarunk? – kérdezte Hoon.

-         Nem, gyertek be nyugodtan. Kaito mondta, hogy itt találtok?

-         Ühüm. – dünnyögte Kiseop.

-         És, mi járatban?

Elmondták, hogy Kiseop azért van itt, hogy táncórát adjon mind a hármunknak, Hoon tőlem kért hangképzési tanácsot, Xander pedig csak látni akart. De elárulta, újból nekiindul az énekes pályának, hozott három saját dalt, hogy hallgassam meg és mondjam el a véleményem. Mosolyogtam, még nem találkoztam dalos pacsirta lelkű vámpírokkal, jó volt látni, hogy ilyen is van még a világban. A Doradora-t táncoltuk el, kiemelve a hullámzós mozgást igénylő mozdulatokat. Kiesopot tartom a legjobb táncosnak a U-Kissesek között, nyomában Kevinnel, aki úgy mozog, mint egy rúdtáncos nő. Hoon olyan dinamikusan mozog, mint ahogyan énekel, Xander meg hát kijött a gyakorlatból, most olyan volt mint egy robotmajom.

-         Nekem ez nem megy! – fakadtam ki. – mutatok valami mást, amiben jó vagyok.

Felvettem az alapállást és egy sor kungfu, ninjutsu, tai chi és karate gyakorlatot ismertettem a három fiúval. Tátva maradt a szájuk.

-         Ha ilyen jól megy a mozgáskoordináció, akkor miért nem megy a tánc is? – értetlenkedett Kiseop.

-         Milyen technikával vágtad hanyatt Kibumot? – kíváncsiskodott Hoon.

-         Ninjutsu. – húztam ki magam - Igazad van! Csak azt kell gondolnom, hogy a tánc is egyfajta harcművészet.

-         Most énekelj valamit! – lelkesedett Hoon.

A What is love-ot (EXO-K) választottam, egyik favoritom az új dalok közül, de csak a koreai változata, a kínai nyelv nekem kínai. Jó sok hajlítás van benne, megedzi a hangszálakat rendesen, és a levegővel is tartalékolni kell a kitartások miatt. 

- Oké, most te jössz Xander, énekelj nekünk valami szépet. – bíztattam.

- Ezt neked írtam. – pirult el.

Nehezen indult, de a második sornál belerázkódott, és kieresztette csiszolatlan hangját. Mind a hármat elénekelte, majd kifújva magát, zavartan szabadkozott, hogy ez még nem az igazi.

-         Nekem tetszett. – jelentette ki Hoon. – és rappelni tudsz még?

-         Mit szóltok a Bingeul bingeulhoz? – pattant fel Kiseop, megelőzve Xandert.

Hoon betette a CD-t amit magával hozott a próbára, és elindította az első számot. Jó kis hangulatban telt el a délután, nem lehetett kihagyni, hogy meghívjam őket ebédre a sok gyakorlás után.

            Kézen fogva sétáltunk a büféhez, Xander le se tagadhatta volna, mennyire élvezi a helyzetet. Mondtam kérhetnek bármit, én fizetem. Csak hogy még két taggal bővült az éhenkórász banda, Eli és Donngho kacsáztak mellénk, így őket is meghívtam egy energiabombára. Kíváncsian nézegettek minket Xanderrel, aki még mindig nem döntötte el mit kérjen, végül a legolcsóbb menüt választotta… milyen figyelmes. Mikor a fizetésre került a sor, akkor jöttem rá, hogy nincs is nálam egy fitying sem, így kénytelen voltam ráhatással elhitetni a pénztárossal, hogy már kifizettem. Szerencsére, a fiúk nem vették észre a csalást, mivel a mozdulatok alapján pénzt vettem elő a zsebemből és fizettem.

-         Jó étvágyat! – mondtam és nekiláttam elmajszolni a tojásos szendvicsem.

-         Nami, ma, miközben zenéket keresgéltem, találtam tőled jó pár szólót. Nem is mondtad, hogy szólóban is nyomod. – mondta tele szájjal Dongho.

-         Elfelejtettem. – nevettem.

-         És azt is, hogy tudsz gitáron és zongorán is játszani. – folytatta.

-         Ahonnan én jövök, ott eléggé népszerű vagyok. – szerénykedtem – titokban akartam tartani, de lebuktam.

-         Énekelj valamit! – kérlelt Dongho.

-         Itt és most? – néztem körbe. – hát jó. – lenyeltem az utolsó falatot, és felálltam, megköszörülve a torkom. – Hello emberek! Arashi Nami a nevem, és szeretnék nektek elénekelni egy dalt a kedvenceim közül. – vontam magamra a figyelmet és felálltam a székre.

A büfé környékén falatozó és ejtőző fiatalok és idősebbek mind egy felé fordították a fejüket, talán néhányan értették is mit mondtam. Dongho gyorsan fordított. A rögtönzött közönség halványan tapsolt, volt aki elővette telefonját, hogy levideózza ezt a nem mindennapi eseményt. Egy szerelmes duett, amit egy elf barátom írt születésnapom alkalmából. Az első versszakot és a refrént már elénekeltem, amikor a második strófához értem, egy férfihang hangzott fel az ismerős dallammal. A hang irányába fordultam, és Kibum, Soohyunnal a sarkában közeledett és énekelte a dalom. A refrénre ért oda, megfogta a kezem és együtt énekeltük el az utolsó sorokat. A végéhez érve kézen csókolt. A közönség tombolt, és fotózkodott. Meghajoltunk, és megkezdődött az autogramosztogatás és fényképezkedés. Érdekes, eddig észre nem vették, hogy ott eszünk… bamba egy népség.

- Kérhetek tőled tanácsod? – kérdezte Soohyun.

- Miben?

- El akarom Dodit hívni egy randira, és mivel ti barátnők vagytok, jól ismered… el akarom mondani neki az igazságot rólam. Csak nem tudom, hogyan kezdjek hozzá.

- Hmm. Mond neki azt, hogy minden amit rólatok feltételeztem, az igaz. Próbáltam már vele megértetni, hogy kik vagytok, de nem hitte el. – elgondolkodtam – Kibum mit szól ehhez?

- Beleegyezett. Vagy te nyitod fel a szemét, vagy én.

Miután útba igazítottam eltévedt báránykánkat a szerelem mezején, elhívtam Xandert randira, amit örömmel fogadott. Adtam egy puszit az arcára, majd elsiettem, szóhoz sem engedtem, nehogy meggondoljam magam és az ölében kössek ki, valamit sürgősen el kellett intéznem.

            Imádtam Kaito hátán repülve utazni, jégsárkány létére sebesen szeltük át a tengert, magasan a felhők felett. Egy gyűlésre voltunk hivatalosak japán egyik talán legszebb helyre épített buddhista templomában, a Kiyomizu-derában. Dante ugrott le elsőnek, hogy lesegítsen, felesleges udvariasság volt csupán. Még mindig haragudott rám. Az Arashi klán minden tagja megtisztelt jelenlétével, a veteránoktól egészen az újoncokig bezárólag. Odaköszöntem a BAP fiúknak, majd elfoglaltam helyem a vezetők között. Annyira nem volt súlyos oka, hogy összegyűltünk, azon tanakodtunk, hogy lassan felfedhetik magukat az istenek, mert amit a démonok mostanság művelnek, nem hagyható megdorgálás nélkül. Igaz, hogy az én ötletem volt fellebbenti a fátylat a világról, de előbb is gondolhattuk volna, micsoda terülj-terülj asztalkámat jelent ez most a démonoknak: szabadon járnak-kelnek az emberek között; nem mintha eddig nem ezt tették volna. Az istenek szerephez juttatása viszont azt is jelenti, hogy a mostani vallási, valamint világi vezetők el fogják veszteni a posztjukat és fizetésüket. De majd az istenek feladata lesz az is, hogy rendet és békét teremtsenek. Én meghozom az első lépést, utána már a többi megy magától. Ha valami nem működik, akkor közbeavatkozom, és rendre utasítok mindenkit. Visszaútón Yonggukék csatlakoztak hozzánk, érdeklődtek hogy megy a beilleszkedés és hogy fogadta a U-Kisses banda a hírt a kilétemmel kapcsolatban. Megkértem őket, ma este ők is jöjjenek diszkóba, több szem többet lát alapon.

            Végre senki nem mondta meg, mit vegyek fel és nem kritizálta öltözködési stílusom. Rövid lila farmernadrág, csipkés térdig érő fekete zokni, magas sarkú, rövidszárú világosbarna csizma, egy félvállas lenge mintás felső, ujjatlan világosbarna bőrkesztyű és egy fekete-fehér csíkos sál. Akár fellépésre is öltözhettem volna, annyira menő volt a szerelésem. Ezt Zelo jegyezte meg, amikor a diszkó bejáratánál találkoztunk.

-         Nagyon csinos vagy. – bókolt Xander.

-         Te is jól nézel ki ebben a fehér selyem ingben. Jól emlékszem, hogy ez a man-man-hani stílus?

Drága egy szórakozóhely, azt meg kell hagyni, de egyben színvonalas, jó tág táncparkettel, csöndes beülőkkel, középen egy kör bárpulttal. A diszkólámpák fénye kissé retró stílust kölcsönöztek a helynek, de pont ilyen helyeken szoktak a maffiózók is lazulni. Mi felmentünk Xanderrel a második emeletre, ahonnan be lehetett látni az egész helységet és egy fincsi koktéllal indítottunk, ami szintúgy nem volt olcsó mulatság. Mélyen a zsebébe kell nyúlni az embernek, ha azt akarja, hogy kedvesen szolgálják ki az itteni görkoris lányok. Yonguk a kis csapatával hamar birtokba vették a táncparkettet olyan BAP stílusban, és azonnal a lányok kedvencei lettek. Reménykedtem benne, hogy jó helyet választottunk, ugyanis nyüzsögtek itt mindenféle népek. Voltak akik felismertek, de nem volt mitől tartaniuk, ma este nem rájuk vadásztam. Jó erős volt a koktél, kezdett fejembe szállni az alkohol.

-         Gyere táncoljunk! – fogtam meg Xander kezét.

Óvatosan lesétáltunk a lépcsőn, nem azért mert olyan részegek lettünk volna, hanem valaki ügyesen végigcsurgatta piával. Az utolsó lépcsőfokon mégis sikerült elcsúsznom, Xander elkapott, de olyan szerencsétlenül, hogy jól összekoppant a fejünk. Már két órája buliztunk, de még nem fedte fel magát a magányos farkasunk. Időközben Soohyun és Dodi is betévedtek, elfogyasztották Hoon összes mézes csirkéjét. Soohyun félrehívott pár percre, hogy elmondja Dodi egész jól fogadta, és majd kiugrott a bőréből, amikor lehívta randizni.

-         De ha megharapod, velem gyűlik meg a bajod. – figyelmeztettem.

-         Emlékszel, megesküdtem. – emlékeztetett.

-         Nekem ennél több kell a bizalomhoz.

Soohyun megértette, nem vitatkozott tovább. Miután elment, támadt egy ötletem, hogyan csalhatnánk elő a sorozatgyilkost. Élőzenének is volt kialakítva egy sarok, hamar egyezkedtem a DJ-vel, és már kezembe is vettem a mikrofont. Hirtelen mindjárt tudtam koreaiul.

-         Szép estét mindenkinek! Remélem jól szórakoztok. – nagy üdvrivalgás, egyre többen ismertek már az interjú és a lemez megjelenése óta - Arashi Nami vagyok, aki még nem tudná. – viccelődtem – arra gondoltam, mi lenne ha még jobban feldobnánk a hangulatot. – még nagyobb üdvrivalgás – a bandámból sajna a többiek nem tudtak eljönni, de itt bujkál néhány U-Kisses szépfiú, és a BAP menő srácai, akik biztosra veszem készségesen segítségemre lesznek.

Megvártam míg csitulnak a kedélyek, és színpadra szólítottam Soohyunt, Alexandert, Yongot és Daehyunt.

-         Kívánságra eléneklünk bármely U-Kiss, BAP, Doragonzu vagy akár bármi más számot. – Dodit kerestem a szememmel – Mi legyen tehát az első?

-         It must be fate! – kiabálta Dodi.

A fiatalok is egyetértettek. A DJ feltette a lemezt és a közönségünk velünk együtt énekelt, Soohyun pedig felhúzta Dodit is a színpadra. Én énekeltem Kevin szövegét, Daehyun Hoon és Kiseop részét, Yong és Xander pedig felosztották a rappes részeket.