Bandaháború 7. Újabb áldozat

-         És most egy kis népszerűség mérés következik. – tartottunk egy rövid szünetet – Kik a kedvenc együttesetek?

-         Egyértelműen U-Kiss. – vette ki kezemből a mikrofont Soohyun. – Tegye fel a kezét, aki Kiss-me! Gyerünk, ne szégyelljétek!

-         BAP rajongók!!! – vette át a mikrofont Yong.

-         Doragonzu fanok!!! – vettem vissza a mikrofonom. – Hát úgy látom, itt mindenki szeret mindenkit.

-         Mi is szeretünk titeket! – hajolt a mikrofonhoz Soohyun.

Egy gyanús bőrdzsekis, magas, sötét hajú fickóra lettem figyelmes, aki az egyik korlátra támaszkodva nézelődött. Az arca sötétbe burkolózott. Átadtam a mikrofont Soohyunnak, úgyis szeret a középpontban lenni, és átvágtam a tömegen a hátsó kijárat irányába. Csípős őszi szél fújt odakint, elhessegettem egy szerelmes párt, duzzogva ugyan, de odébb álltak. Nem kellett sokáig várnom, és felbukkant az erkélyen ácsorgó alak.

-         Mit keresel itt? – kérdeztem.

-         Téged kerestelek, de megtaláltalak. – mondta Damon. – engem is érdekelne, hogy te mi járatban?

-         Semmi közöd hozzá, és amint látod éppen zenei karrieremet építgetem. Mit akarsz tőlem? Egy újabb esélyt? Hogy visszafogadjalak? Nem akarom ezt eljátszani többet, elég volt. Bebizonyítottad, hogy egyáltalán nem illünk össze…

-         Ha jól emlékszem, temiattad ment végágra a kapcsolatunk. – dühödt fel és a falhoz nyomott – te voltál az, aki csak játszott velem.

-         Jól tudtad, hogy több személyiség vagyok. – védekeztem – nem tehetek róla, hogy Artemisz nem bír téged.

-         És ezeket a majmokat meg igen? – csattant fel.

-         És féltékenységből ölted meg azokat az ártatlan nőket?

Ennyi kellett neki, és végleg bekattant. Szemei vörösen égtek, elővillantak szemfogai, és még erősebben a falhoz taszított. Látszott rajta hogy hezitál, de én már tudtam, hogy régen kihalt belőle minden emberi érzés, csak a düh, az éhség és az irántam érzett reménytelen szerelem maradt. Ijesztő volt, ahogy fölém magasodott, Artemisz előre megmondta, hogy ez fog történni, és jobban tettem volna, ha már akkor szíven döföm egy karóval. De nem tudtam megtenni. Reméltem idővel elfelejt majd és talál magának egy olyan nőt, aki minden hibája ellenére teljes szívéből szeretni fogja. Úgy tűnik döntésre jutott, mert egyik kezével oldalra rántotta a fejem és mélyen a nyakamba fúrta hegyes fogait. Felkiáltottam a fájdalomtól, megpróbáltam eltolni magamtól, de ereje teljében volt a sok vértől, amit a napokban szívott magába. Mohón és határozottan csapolta a vérem, kezdtek zsibbadni a tagjaim.

-         Elég! – mondtam erőtlenül, majd gyomorszájon találtam az öklömmel.

Kicsit megrándult, de sokat nem értem el vele. Ütni kezdtem, ahol csak értem, hátha észreveszi magát, de ez sem használt. És még mindig nem akartam bántani, én hülye. Mi lesz azután, hogy kiszívta az utolsó csepp vérem is? Semmi. Pár napon belül rendbe jövök, aztán utána eredek, és megpróbálom észhez téríteni. De nem így lett, Kibum gondoskodott róla. Lerángatta rólam, és a szemetesládához vágta. Damon visszavágott volna, ha nem tűnik fel a színen a maradék U-Kisses vámpír poronty. Jobbnak látta, ha most inkább visszavonulót fúj. A földre estem, annyira szédültem a vérveszteségtől, a fülem úgy zúgott mint egy gőzmozdony, nem is hallottam amint Kibum letérdel mellém és beszél hozzám. Azt még érzékeltem, hogy Xander rontott ki a hátsó ajtón, megint elkésve, és leesik elém, aztán elájultam. Az a baj, ha elmondom Dantenak, hogy Damon itt van, és ő irtja a koreaiakat, akkor tutira felnyársalja, amit én nem biztos hogy szeretnék, de hát a biztonságom érdekében bármire képes.

            Megint Xander ágyában feküdve ébredtem, most is elsüllyedtem kerek barna szemeiben, ahogy fölém hajolva ápolgatott. De nem volt egyedül. Egykedvűen vettem észre Kibumot a sarokban ülve egy széken… mit keres ez itt? Inkább a fejemre húztam a takarót.

-         Hogy érzed magad? – kérdezte Xander.

-         Jobban, de még nem az igazi. – válaszoltam a takaró alól.

-         Talán enned kellene valamit, hogy visszanyerd az erőd. – javasolta – ki volt az a fickó? Ismered?

-         Igen… és sajna túl jól ismerem. – morogtam – összetörtem a szívét, és most bosszút forral ellenem, és azok ellen is, akik közel állnak hozzám.

Csak felültem, nemigen kaptam levegőt a takaró alatt, és mert látni akartam Xander gyönyörű szemeit. Félve Kibumra pillantottam, csak erre várt.

-         Ha szeretnéd, mi kiiktatjuk.

-         Megoldom, de azért köszi.

Megvizsgáltam a nyakam, szépen be volt bugyolálva, sajgott még egy kicsit, de már gyógyulásnak indult. A fejfájás jobban zavart. Xandert elugrasztottam, hogy vegyen nekem veritaszos gyógyteát, az majd felgyorsítja a vérképződést. Azt hittem Kibum vele megy, de helyette a lakásban maradt vigyázni rám, hiába erősködtem, hogy erre semmi szükség, hajthatatlan volt, minek felettébb örültem. Rossz előérzetem támadt, mint mikor előre megérzi az ember, hogy hamarosan elveszíti egy szerettét, és az ilyenekkel nem érdemes viccelődni. Nem volt kedvem Kibummal társalogni, még mindig kellemetlenül éreztem magam a társaságában a múltkori miatt. Nem voltam benne biztos, hogy könnyen elfelejti azt, hogy a földhöz csaptam, és netán Xander távollétében bepróbálkozik valamivel. Közel álltam az igazsághoz. Azt ecsetelgette, mennyire szereti Alexandert és soha nem hagyná el, és ennek az ellenkezőjét sem engedné, még ha erőszakkal is kellene itt tartania. Csak enyhe célozgatás, hogy ha közéjük állok, én iszom meg a levét. Csak a fejem vakartam, nem nagyon értettem miért kell fenyegetőzni, de nem mertem rákérdezni, nehogy felbosszantsam, de ez tökre úgy jött le, mintha ő és Xander szeretők lennének, és attól tartana, hogy elcsábítom tőle a fiúját. Aztán gyorsan el is hessegettem ezt a gondolatot, de minduntalan visszafurakodott, és kezdett megőrjíteni. Az nem lehet, hogy ezek mind… bár azt megmagyarázza miért nincsen egyiknek sem barátnője, Soohyunt leszámítva. „Túl sok yaoit olvastam…” – vallottam be magamnak.

            A tea valóban segített, elmulasztotta a fejfájást és a zsibbadást.

- Én soha nem harapnálak meg. – mondta Xander.

- Damon is ezt mondta és látod mi lett a vége. – fintorodtam el.

Ez rosszul esett szegénykémnek, gyorsan bocsánatot is kértem, hogy nem úgy gondoltam, és hogy vele teljesen más a helyzet.

-         Sejted, miért nem változol át? – kérdeztem végül, hogy témát váltsak.

-         Vámpír vagyok, Nami. Csak képes vagyok elfojtani magamban az éhséget… ha akarom, akkor felszínre engedem, de ez már jó pár éve nem történt meg. Ezért éltem külön, hogy ezt megtanuljam irányítani.

-         De akkor nem is iszol vért?

-         Az átváltozásom óta nem.

-         És nem is kívánod?

-         Ha arra célzol, hogy amikor a nyakadat kötöztem, meg akartam volna ízlelni, de nem éreztem semmiféle késztetést rá. Belül most ember vagyok, de ha arra gondolok, hogy vámpír vagyok, akkor az vagyok.

-         Érdekes. És arra még nem gondoltál, hogy esetleg már eleve nem voltál igazán ember? Úgy értem, hogy esetleg a szüleid valamelyike titkolta családja valódi eredetét?

-         Utána néztem… - mosolygott – de nem találtam semmi éteri kapcsolatot.

Kiseop meggyőzött, hogy menjek el vele bevásárolni, és ha már úgyis a közelben vagyok, segíthetnék neki elkészíteni a vacsorát is. Bár jobban szerettem volna a napomat kettesben tölteni Xanderrel, ez az édes hármas is elég mulatságosnak ígérkezett. Xander sikeresen lerázta a túlságosan nyomuló Kibumot, aki azt hajtogatta, milyen jól megleszünk és mennyi közös élményt fogunk átélni együtt.

-         Nézd el neki – vette védelmébe Kiseop – eddig egyikünknek sem tűrte meg, hogy legyen barátnője, szerencsés vagy, hogy téged befogadott és Dodit is.

-         De azért ez akkor is túlzás. Úgy anyáskodik vagy apáskodik felettetek, mint egy tyúkanyó.

Kiseop segítséget várva összenézett Xanderrel.

-         Talán ez azért van, mert túl sok időt töltünk együtt, és a vérünk összekapcsol minket. – magyarázta Xander – valóban testvérként tekintünk egymásra, de a mi kapcsolatunk ennél sokkal több. Hogy is mondjam…

-         Oké, értem. Ne is folytasd. – mentettem fel a magyarázkodás alól. – találkoztatok már sárkánnyal? – váltottam témát.

-         Nem. – mondták kórusban.

-         Léteznek sárkányok? – csodálkozott Kiseop.

-         Persze, hogy léteznek. – kuncogtam.

Kicsit hosszabbra sikeredett a bevásárlás, mint ahogy terveztük, igazából én meg Xander vásároltunk, Kiseop meg csak lézengett jobbra-balra és szórakoztatta a népet. Remélem nem gondolja, hogy majd meg is főzünk helyette. Kellemesen telt a délután, de még mindig éreztem a figyelmeztető kattogást a fejemben, egyre gyorsabban, az ismeretlen veszély még nem múlt el.

            Úgy lett, ahogy előre megjósoltam, Kiseop lakásán kötöttünk ki, és nekifogtunk főzőcskézni.

-         De tudod, hogy akkor én most nem fogok pontozni. – böktem oldalba a jókedvű Kiseopot. – Hallod?

-         Jó jó. – bólogatott, én a fejem ráztam.

-         Mindig ilyen? – kérdeztem Xandertől.

-         Ha jókedve van. Gyere egy kicsit…

Megfogta a kezem és átmentünk a nappaliba, magára hagyva az álmodozó Kiseopot és lehuppantunk a kanapéra. Szembefordult velem, és az a tipikus el kell mondanom neked valamit tekintettel a szemembe nézett.

-         Egész nap olyan visszahúzódó voltál, valami baj van? – kérdezte.

-         Nincs semmi, most még… rossz előérzetem van, és egyre erősödik. Lehet ma sem tudok veletek vacsorázni. – húztam a szám – De tudod mit, egy napot kibírok aggódás és felelősségvállalás nélkül.

-         Neked is kijár egy szabadnap. – mosolygott Xander.

Közelebb csúszott hozzám, és én elvesztem azokban a szemekben. Gyengéden megcsókolt, visszacsókoltam. Csak egy szájra puszit tervezett, de nem engedtem el puha ajkait, megszorítottam a kezét, tudatva vele, hogy nyugodtan maradhatunk így egymásba gabalyodva. Átfogta a derekam, én a nyakát öleltem át. Felbátorodva bedugta nyelvét a számba, megkeresve az enyémet. Még közelebb húzott magához, benyúlt a pólóm alá, és megcirógatta a derekam, majd a hátam. A hideg futkosott a hátamon, ahogy hűvös ujjaival gyengéden simogatott, tisztára libabőrös lettem. Tényleg vámpír, most hogy így hozzámért és megcsókolt megéreztem a belsejébe zárt másik énjét és egy csapásra bevillant miért voltam olyan feszült egész nap. A vámpír énje kívánt engem, és ezt Xander tudtára is adta, kezdte átvenni az irányítást, mert mindketten ugyanazt akarták, magukévá tenni.

-         Khm! – Kiseop lesett meg minket – Zavarhatok?

-         Tűnj el! – horkant fel Xander.

-         Már bocs, de ez itt az én házam, az ott meg az én kanapém. – háborodott fel a házigazda.

Komolyan azt hittem Xander nekiugrik, gyengéden megfogtam a kezét, hogy ha kell vissza tudjam tartani.

-         Már fel is vágtad a hagymát? – törtem meg a csendet.

-         Ja ja… - mondta szórakozottan Kiseop és visszament a konyhába.

-         Ne haragudj az előbbiért, nem tudom mi ütött belém.

-         Én igen. – mondtam együtt érzően – túl régóta rejtegeted magadban igazi éned, és most majdnem sikerült felszínre törnie. De talán itt az ideje, hogy megbékélj magaddal és elfogadd ki is vagy valójában.

Az esti hangulat oldására beöltöztem szexi pincérnőnek, a fiúk nagy örömére, és segédkeztem Kiseopnak a tálalásban. A kacsa finom ropogósra sült, a hozzá tálalt kimchi friss zöldségei jól illettek hozzá. Aki akart, citromot is facsarhatott a kacsasültre. Soohyun és Dodi gyakran eltűntek egy távoli zugban, és ők voltak az elsők, akik a vacsora és a szavazás után távoztak. Nem is sejtik, hogy Alida minden lépésüket követi. Nem Soohyuntól féltettem Dodit, hanem ha netán Damon rájuk támadna, akkor Alida közbe tudjon avatkozni. Kiseop elújságolta, hogy szemtanúja volt első csókunknak Xanderrel és a fiúk unszolására elcsattant a második csókunk is.

            Ki volt kapcsolva a telefonom, így Dante nem tudott értesíteni a következő áldozatról, akivel Damon brutális módon végzett, nem sokkal azután, hogy Kibum elzavarta. Nagy változás elé néznek dalos vámpírjaink, ha megtudják ki volt az újabb áldozata Damon ámokfutásának.