Bandaháború 6. Beilleszkedés

            Kaito szerzett egy jó nagy tánctermet az alagsorban, most éppen ott ücsörögtem egyedül a fényezett parkettán, magam elé bámultam, közben ismétlőn ment a CD-lejátszó. Elinál töltött vacsora részletei lebegtek a szemem előtt. Zsákutcába futottam. Rá mertem kérdezni, ők követték-e el a gyilkosságokat, és bevallották, hogy a vörös rózsás nőt Kibum szerelmi csalódás miatt ölte meg, és ehhez csatlakoztak a fiúk, de a többihez nincs közük, és ötletük sem, hogy ki lehet a tettes. Elmagyarázták a kapcsolatukat egymás között, és amit tippeltem, az bejött: Kibum, Eli, Kiseop, Soohyun teljes jogú vámpírok, Dongho, Hoon, Jaeseop és Kevin még nem ittak emberi vért, de hogy erejüket megőrizzék, a vámpírtagok kölcsönöznek nekik a saját vérükből. Xander egyedi eset, bár már megízlelte egy halandó nő vérét, nem változott át, valahogyan a szervezete leöli a vámpírgéneket, ha túlszaporodnak, de teljesen nem tud megszabadulni tőlük.

-         Akár csak a mi sárkánygénjeink. – mondta Kaito, miközben lefelé lépcsőztünk az alagsor felé. – Azzal a különbséggel, hogy idővel kiürül a szervezetünkből.

-         Ismersz még olyan teremtményt, ami nem képes vámpírrá változni? – kérdeztem.

-         Neked ezt jobban kéne tudnod. – sóhajtott – a vérfarkasok belehalnak a folyamatba… esetleg létezik egy-két démonfaj, amely ellenáll az átváltozásnak.

-         Az angyalok és a félszárnyúak sem változnak át… elképzelhető, hogy a felmenői között találunk angyalokat?

-         Vagy démonokat…

Tegnap este, amíg mi elfogyasztottuk Eli palacsintáit, négy fiatalnak veszett nyoma egy szórakozóhelyről hazafelé menet. Dante összefüggést talált a szóban forgó diszkó és a halálesetek között. Ami számomra azt jelentette, hogy ma este kihagyom a vacsorát, később majd kiengesztelem Hoont, és elmegyek szórakozni. Körbeszimatolok, remélve hogy az emberünk minden este oda jár újabb áldozatok után kutatva. De most nem megyek egyedül… elhívom randizni Xandert.

            Meguntam a semmit tevést, és elkezdtem gyakorolni a tánclépéseket a kliphez. Élveztem, hogy egyedül vagyok, bámultam magam a tükörben, figyelve mit rontok el, mire kellene jobban odafigyelnem. „Csípőmozgás…” vízhangzottak Kiseop szavai, tekergettem a csípőm. Egyre jobban ment, bohóckodtam, mint egy ötéves, észre sem vettem, hogy valaki benyitott és most az ajtóban leskelődik és kuncog rajtam.

-         Nagyon egyedi. – dicsért meg Kiseop.

-         Te jó ég, a frászt hoztad rám. – ugrottam egyet.

-         Vadász létedre elég ijedős vagy. – mosolygott Xander.

-         Zavarunk? – kérdezte Hoon.

-         Nem, gyertek be nyugodtan. Kaito mondta, hogy itt találtok?

-         Ühüm. – dünnyögte Kiseop.

-         És, mi járatban?

Elmondták, hogy Kiseop azért van itt, hogy táncórát adjon mind a hármunknak, Hoon tőlem kért hangképzési tanácsot, Xander pedig csak látni akart. De elárulta, újból nekiindul az énekes pályának, hozott három saját dalt, hogy hallgassam meg és mondjam el a véleményem. Mosolyogtam, még nem találkoztam dalos pacsirta lelkű vámpírokkal, jó volt látni, hogy ilyen is van még a világban. A Doradora-t táncoltuk el, kiemelve a hullámzós mozgást igénylő mozdulatokat. Kiesopot tartom a legjobb táncosnak a U-Kissesek között, nyomában Kevinnel, aki úgy mozog, mint egy rúdtáncos nő. Hoon olyan dinamikusan mozog, mint ahogyan énekel, Xander meg hát kijött a gyakorlatból, most olyan volt mint egy robotmajom.

-         Nekem ez nem megy! – fakadtam ki. – mutatok valami mást, amiben jó vagyok.

Felvettem az alapállást és egy sor kungfu, ninjutsu, tai chi és karate gyakorlatot ismertettem a három fiúval. Tátva maradt a szájuk.

-         Ha ilyen jól megy a mozgáskoordináció, akkor miért nem megy a tánc is? – értetlenkedett Kiseop.

-         Milyen technikával vágtad hanyatt Kibumot? – kíváncsiskodott Hoon.

-         Ninjutsu. – húztam ki magam - Igazad van! Csak azt kell gondolnom, hogy a tánc is egyfajta harcművészet.

-         Most énekelj valamit! – lelkesedett Hoon.

A What is love-ot (EXO-K) választottam, egyik favoritom az új dalok közül, de csak a koreai változata, a kínai nyelv nekem kínai. Jó sok hajlítás van benne, megedzi a hangszálakat rendesen, és a levegővel is tartalékolni kell a kitartások miatt. 

- Oké, most te jössz Xander, énekelj nekünk valami szépet. – bíztattam.

- Ezt neked írtam. – pirult el.

Nehezen indult, de a második sornál belerázkódott, és kieresztette csiszolatlan hangját. Mind a hármat elénekelte, majd kifújva magát, zavartan szabadkozott, hogy ez még nem az igazi.

-         Nekem tetszett. – jelentette ki Hoon. – és rappelni tudsz még?

-         Mit szóltok a Bingeul bingeulhoz? – pattant fel Kiseop, megelőzve Xandert.

Hoon betette a CD-t amit magával hozott a próbára, és elindította az első számot. Jó kis hangulatban telt el a délután, nem lehetett kihagyni, hogy meghívjam őket ebédre a sok gyakorlás után.

            Kézen fogva sétáltunk a büféhez, Xander le se tagadhatta volna, mennyire élvezi a helyzetet. Mondtam kérhetnek bármit, én fizetem. Csak hogy még két taggal bővült az éhenkórász banda, Eli és Donngho kacsáztak mellénk, így őket is meghívtam egy energiabombára. Kíváncsian nézegettek minket Xanderrel, aki még mindig nem döntötte el mit kérjen, végül a legolcsóbb menüt választotta… milyen figyelmes. Mikor a fizetésre került a sor, akkor jöttem rá, hogy nincs is nálam egy fitying sem, így kénytelen voltam ráhatással elhitetni a pénztárossal, hogy már kifizettem. Szerencsére, a fiúk nem vették észre a csalást, mivel a mozdulatok alapján pénzt vettem elő a zsebemből és fizettem.

-         Jó étvágyat! – mondtam és nekiláttam elmajszolni a tojásos szendvicsem.

-         Nami, ma, miközben zenéket keresgéltem, találtam tőled jó pár szólót. Nem is mondtad, hogy szólóban is nyomod. – mondta tele szájjal Dongho.

-         Elfelejtettem. – nevettem.

-         És azt is, hogy tudsz gitáron és zongorán is játszani. – folytatta.

-         Ahonnan én jövök, ott eléggé népszerű vagyok. – szerénykedtem – titokban akartam tartani, de lebuktam.

-         Énekelj valamit! – kérlelt Dongho.

-         Itt és most? – néztem körbe. – hát jó. – lenyeltem az utolsó falatot, és felálltam, megköszörülve a torkom. – Hello emberek! Arashi Nami a nevem, és szeretnék nektek elénekelni egy dalt a kedvenceim közül. – vontam magamra a figyelmet és felálltam a székre.

A büfé környékén falatozó és ejtőző fiatalok és idősebbek mind egy felé fordították a fejüket, talán néhányan értették is mit mondtam. Dongho gyorsan fordított. A rögtönzött közönség halványan tapsolt, volt aki elővette telefonját, hogy levideózza ezt a nem mindennapi eseményt. Egy szerelmes duett, amit egy elf barátom írt születésnapom alkalmából. Az első versszakot és a refrént már elénekeltem, amikor a második strófához értem, egy férfihang hangzott fel az ismerős dallammal. A hang irányába fordultam, és Kibum, Soohyunnal a sarkában közeledett és énekelte a dalom. A refrénre ért oda, megfogta a kezem és együtt énekeltük el az utolsó sorokat. A végéhez érve kézen csókolt. A közönség tombolt, és fotózkodott. Meghajoltunk, és megkezdődött az autogramosztogatás és fényképezkedés. Érdekes, eddig észre nem vették, hogy ott eszünk… bamba egy népség.

- Kérhetek tőled tanácsod? – kérdezte Soohyun.

- Miben?

- El akarom Dodit hívni egy randira, és mivel ti barátnők vagytok, jól ismered… el akarom mondani neki az igazságot rólam. Csak nem tudom, hogyan kezdjek hozzá.

- Hmm. Mond neki azt, hogy minden amit rólatok feltételeztem, az igaz. Próbáltam már vele megértetni, hogy kik vagytok, de nem hitte el. – elgondolkodtam – Kibum mit szól ehhez?

- Beleegyezett. Vagy te nyitod fel a szemét, vagy én.

Miután útba igazítottam eltévedt báránykánkat a szerelem mezején, elhívtam Xandert randira, amit örömmel fogadott. Adtam egy puszit az arcára, majd elsiettem, szóhoz sem engedtem, nehogy meggondoljam magam és az ölében kössek ki, valamit sürgősen el kellett intéznem.

            Imádtam Kaito hátán repülve utazni, jégsárkány létére sebesen szeltük át a tengert, magasan a felhők felett. Egy gyűlésre voltunk hivatalosak japán egyik talán legszebb helyre épített buddhista templomában, a Kiyomizu-derában. Dante ugrott le elsőnek, hogy lesegítsen, felesleges udvariasság volt csupán. Még mindig haragudott rám. Az Arashi klán minden tagja megtisztelt jelenlétével, a veteránoktól egészen az újoncokig bezárólag. Odaköszöntem a BAP fiúknak, majd elfoglaltam helyem a vezetők között. Annyira nem volt súlyos oka, hogy összegyűltünk, azon tanakodtunk, hogy lassan felfedhetik magukat az istenek, mert amit a démonok mostanság művelnek, nem hagyható megdorgálás nélkül. Igaz, hogy az én ötletem volt fellebbenti a fátylat a világról, de előbb is gondolhattuk volna, micsoda terülj-terülj asztalkámat jelent ez most a démonoknak: szabadon járnak-kelnek az emberek között; nem mintha eddig nem ezt tették volna. Az istenek szerephez juttatása viszont azt is jelenti, hogy a mostani vallási, valamint világi vezetők el fogják veszteni a posztjukat és fizetésüket. De majd az istenek feladata lesz az is, hogy rendet és békét teremtsenek. Én meghozom az első lépést, utána már a többi megy magától. Ha valami nem működik, akkor közbeavatkozom, és rendre utasítok mindenkit. Visszaútón Yonggukék csatlakoztak hozzánk, érdeklődtek hogy megy a beilleszkedés és hogy fogadta a U-Kisses banda a hírt a kilétemmel kapcsolatban. Megkértem őket, ma este ők is jöjjenek diszkóba, több szem többet lát alapon.

            Végre senki nem mondta meg, mit vegyek fel és nem kritizálta öltözködési stílusom. Rövid lila farmernadrág, csipkés térdig érő fekete zokni, magas sarkú, rövidszárú világosbarna csizma, egy félvállas lenge mintás felső, ujjatlan világosbarna bőrkesztyű és egy fekete-fehér csíkos sál. Akár fellépésre is öltözhettem volna, annyira menő volt a szerelésem. Ezt Zelo jegyezte meg, amikor a diszkó bejáratánál találkoztunk.

-         Nagyon csinos vagy. – bókolt Xander.

-         Te is jól nézel ki ebben a fehér selyem ingben. Jól emlékszem, hogy ez a man-man-hani stílus?

Drága egy szórakozóhely, azt meg kell hagyni, de egyben színvonalas, jó tág táncparkettel, csöndes beülőkkel, középen egy kör bárpulttal. A diszkólámpák fénye kissé retró stílust kölcsönöztek a helynek, de pont ilyen helyeken szoktak a maffiózók is lazulni. Mi felmentünk Xanderrel a második emeletre, ahonnan be lehetett látni az egész helységet és egy fincsi koktéllal indítottunk, ami szintúgy nem volt olcsó mulatság. Mélyen a zsebébe kell nyúlni az embernek, ha azt akarja, hogy kedvesen szolgálják ki az itteni görkoris lányok. Yonguk a kis csapatával hamar birtokba vették a táncparkettet olyan BAP stílusban, és azonnal a lányok kedvencei lettek. Reménykedtem benne, hogy jó helyet választottunk, ugyanis nyüzsögtek itt mindenféle népek. Voltak akik felismertek, de nem volt mitől tartaniuk, ma este nem rájuk vadásztam. Jó erős volt a koktél, kezdett fejembe szállni az alkohol.

-         Gyere táncoljunk! – fogtam meg Xander kezét.

Óvatosan lesétáltunk a lépcsőn, nem azért mert olyan részegek lettünk volna, hanem valaki ügyesen végigcsurgatta piával. Az utolsó lépcsőfokon mégis sikerült elcsúsznom, Xander elkapott, de olyan szerencsétlenül, hogy jól összekoppant a fejünk. Már két órája buliztunk, de még nem fedte fel magát a magányos farkasunk. Időközben Soohyun és Dodi is betévedtek, elfogyasztották Hoon összes mézes csirkéjét. Soohyun félrehívott pár percre, hogy elmondja Dodi egész jól fogadta, és majd kiugrott a bőréből, amikor lehívta randizni.

-         De ha megharapod, velem gyűlik meg a bajod. – figyelmeztettem.

-         Emlékszel, megesküdtem. – emlékeztetett.

-         Nekem ennél több kell a bizalomhoz.

Soohyun megértette, nem vitatkozott tovább. Miután elment, támadt egy ötletem, hogyan csalhatnánk elő a sorozatgyilkost. Élőzenének is volt kialakítva egy sarok, hamar egyezkedtem a DJ-vel, és már kezembe is vettem a mikrofont. Hirtelen mindjárt tudtam koreaiul.

-         Szép estét mindenkinek! Remélem jól szórakoztok. – nagy üdvrivalgás, egyre többen ismertek már az interjú és a lemez megjelenése óta - Arashi Nami vagyok, aki még nem tudná. – viccelődtem – arra gondoltam, mi lenne ha még jobban feldobnánk a hangulatot. – még nagyobb üdvrivalgás – a bandámból sajna a többiek nem tudtak eljönni, de itt bujkál néhány U-Kisses szépfiú, és a BAP menő srácai, akik biztosra veszem készségesen segítségemre lesznek.

Megvártam míg csitulnak a kedélyek, és színpadra szólítottam Soohyunt, Alexandert, Yongot és Daehyunt.

-         Kívánságra eléneklünk bármely U-Kiss, BAP, Doragonzu vagy akár bármi más számot. – Dodit kerestem a szememmel – Mi legyen tehát az első?

-         It must be fate! – kiabálta Dodi.

A fiatalok is egyetértettek. A DJ feltette a lemezt és a közönségünk velünk együtt énekelt, Soohyun pedig felhúzta Dodit is a színpadra. Én énekeltem Kevin szövegét, Daehyun Hoon és Kiseop részét, Yong és Xander pedig felosztották a rappes részeket.