Bandaháború 5. Riválisok

             Félálomban feküdtem egy szobában, nem emlékszem hogyan kerültem ide, de megnyugodtam amikor láttam, hogy nem kórházi szoba. Ahhoz most nem lett volna türelmem. Éppen majdnem elszunyókáltam, amikor hangok szűrődtek be, az ajtó résnyire nyitva volt.

-         Nem volt jogod eltulajdonítani a játékszerem!

-         Nem játszadozhatsz az emberek életével, nem vagyunk istenek! – csattant fel Xander. – őt meg hagyd békén!

-         Végül is, nekem mindegy… bőven van még választék. – mondta a másik – csak tudod nagyon rosszul esik, hogy ennyire gyűlölsz. Pedig én mindent megteszek értetek, és ez a hála?

-         Ne drámázz, nem vesznek kamerák. – gúnyolódott Xander – én csak nem értek egyet a módszereiddel, ennyi az egész… ne vedd támadásnak, de akkor sem engedhetem, hogy ezt tedd.

-         Drága Alexanderem. Túlságosan érzelgős lettél, túl sokáig maradtál távol a családodtól. És lásd hogy mennyire szeretlek, megígérem, hogy egy ujjal sem fogok hozzáérni a barátnődhöz, de azt ne várd tőlem, hogy felhagyok kedvenc szórakozásommal. – bájolgott, majd keményebbre váltott – viszont így másvalakin kell kitöltenem dühömet, és lehet nem fogok tudni leállni egynél. Jó éjt, Alexander!

Becsapódott egy ajtó, nem bírtam tovább ébren maradni, még arra emlékszem, hogy Xanderem aggódva ült le mellém az ágy szélére, vizes törölközőt terítve tüzelő homlokomra.

            Arra ébredtem, hogy valaki gyengéden rázogat és szólongat. Résnyire nyitottam pilláimat, és egy kedves arcot pillantottam meg.

-         Jól vagy? Nagyon megijesztettél.

-         Igen, de mi történt és hol vagyok? – ültem fel.

-         Nálam, ne haragudj, hogy nem vittelek kórházba… egyszerűen elájultál. Nagyon megijedtem, és mivel gyanús alakok ólálkodtak a közelben, a kórház meg messze van, jobbnak láttam, ha felhozlak hozzám.

-         Miféle gyanús alakok? – csillant meg a szemem. – Xander, mi történt pontosan?

Visszahátrált hirtelen kitörő indulatom láttán, nem értette, min húztam fel magam ennyire.

-         Rossz ötlet volt idehoznom? – azt hitte ezen akadtam ki.

-         Nem, örülök, hogy nem kórházban ébredtem. – vettem vissza a hangerőt – De most komolyan, kik voltak azok az alakok? Fontos tudnom.

-         Az biztos, hogy nem emberek voltak.

Lassan összeállt a kép, a szúró fájdalom a tarkómon, a beszélgetés foszlányai, és az, hogy nem voltunk egyedül a parkban. Kipattantam az ágyból, és idegesen járkálni kezdtem a szobában fel-alá. Most már teljesen világos, Kibum támadt ránk, de Xander leállította. Azon hezitáltam, vajon mennyire okos ötlet, ha elmondom neki, hogy ismerem a titkát. Úgy éreztem bízhatok benne, végül is megmentett Kibum veszélyes álkapcsától.

-         Hol is tartottam, mielőtt összeestem? – mosolyogtam.

-         Egy titkodat akartad megosztani velem. – bizonytalankodott.

-         Ja, igen. Xander, én démonvadász vagyok. És biztosan tudom mifélék voltak azok a gyanús alakok a parkban.

Csendben tűrtem, amíg Dante kiosztott, mennyire felelőtlen vagyok, és hogy állandóan veszélybe sodrom magam, csakhogy feszegessem a képességeim határait, és hogy ezt a macska-egér játékot nem űzhetem sokáig, mert előbb vagy utóbb én húzom a rövidebbet. De legjobban azon volt kiakadva, hogy elmondtam Xandernek ki vagyok, mert biztos az lesz az első dolga, hogy rohan figyelmeztetni a többieket, és fújhatjuk le az egész akciót.

Vártam hogy Kaito is majd lealáz, de egy szót sem szólt, inkább érdekelte minden apró részlet, amiket összeraktam. Legjobban az aggasztotta, mitől ájultam el. Megmutattam a tarkómat, és egy apró pontot vélt felfedezni rajta.

-         Szerinted mi lehetett? – kérdeztem.

-         Egy tű, vagy akár valamilyen rovar. – találgatott – mindenesetre nyugtalanító, milyen gyorsan hatott a méreg. Nem láttam még, hogy valami is ilyen gyorsan le tud dönteni egy sárkányt a lábáról.

-         Ijesztő. – értettem egyet.

-         Légy óvatos ezzel a Kibummal, tartogathat még meglepetést számunkra.

Megfogadtam a tanácsát, de magamtól is tudtam mire vállalkoztam, és számításba vettem minden lehetséges kockázatot. A legrosszabb, ami történhet, hogy Dodinak baja eshet. Alidát fel is kértem, hogy vigyázzon rá, legyen a közelében, bárhová is menjen. Narumi nem akarta felfüggeszteni a próbákat… nehéz ám mindenkinek megfelelni, és ráadásul ma Elinál vacsorázunk. Ha Xander elmondja a fiúknak, és remélem hogy elmondja, akkor az nyomot hagy a mai estén.

            Narumi buzgóságából és fáradhatatlanságából rám is ragadt, így nem ellenkeztem, amikor felvetette menjünk el a U-Kiss próbatermébe gyakorolni, hiszen hamarosan itt a klipforgatás időpontja, és én még bénán táncolok. Minden normálisnak tűnt, a fiúk most is szorgalmasan gyakoroltak mint mindig, és melegen fogadtak bennünket. Lehet még nem tudják, vagy már tudják, és legalább olyan jó színészek, mint amilyen én vagyok. Narumival a sarokba húzódtunk. Amikor szünetet tartottak, leültünk melléjük mi is.

-         Alakul valami közted és Xander között? – puhatolózott Soohyun.

-         Lehetséges. – titokzatoskodtam – tegnap például nála aludtam.

-         Húúú! – tomboltak kórusban.

-         És hancúroztatok? – hajolt közel Soohyun.

-         Nem. – szomorítottam el – Bealudtam. – nevettem.

-         Ciki.

-         Xander amúgy sem az a csajozós típus. Mindig is félt a lányoktól. – emlékezett vissza Eli. – Emlékeztek még a vámpíros randijára?

Mindenki idióta módjára röhögött.

-         Tényleg, Nami! Neked mi a vércsoportod? – kérdezte Kiseop.

-         B. – mondtam és összepacsiztam Donghoval – Szerintem meg éppen emiatt a kisfiús félénksége miatt jön be a lányoknak. – vettem védelmembe.

Ezen elvitáztunk még egy darabig, közben Eli lelépett főzni, bár szívesen folytatta volna hogyan kell csajozni című kiselőadását. Aztán Narumi is elköszönt, hogy találkozik a barátnőjével, magamra hagyva a felspannolt U-Kissek között. Én is menni akartam, de nem engedtek, kezdtem kellemetlenül érezni magam. De hogy ne én legyek a középpontban, feldobtam egy új témát.

-         Mond csak Soohyun. Mi a helyzet közted és Dodi között?

Mindenki kíváncsian előre dőlt, a leader elpirult zavarában.

-         Kedves, vicces lány… kedvelem őt. – dadogta.

-         Akkor nem engednéd, hogy baja essen, ugye? – kérdeztem élesen, ez váratlanul érte.

-         Az itt jelenlevők közül senkinek sem hagyom, hogy baja essék, ahogy Dodinak, Elinak, Xandernek, Kibumnak és szeretett menedzserünknek sem.

-         Á, jó ember vagy. – érzékenyült el Kevin.

-         Esküdj meg!

Mocorogtak, megérezték a csapdát. Mélyen Soohyun szemébe néztem.

-         Esküdj meg, hogy bármi is történjék, megvéded a szeretteidet!

-         Erre miért van szükség? – kérdezte Dongho.

-         Eskü, eskü! – kántálta Kevin, ami miatt Kiseop oldalba bökte.

Le nem vettem tekintetem a leaderről.

-         Esküszöm. – ment bele a játékba és szívére tette a kezét – semmilyen körülmények között nem hagyom, hogy bántódásotok essen. – ezt inkább már a banda tagjainak szólt. – De most te jössz. Ígérd meg, hogy megtartod a titkunk.

Hopsz. Ez nagyot ütött, de reméltem, hogy Soohyun belevaló gyerek és nem kerülgeti tovább a forró kását, és belecsap a közepébe.

-         Ez csak természetes… megígérem, de akkor ti se szóljátok el magatokat velem kapcsolatban.

-         Amíg nem próbálsz karót döfni belénk. – nevetett és kézfogással érvényesítettük szövetségünket.

-         Kibum mit fog szólni mindehhez? Nem lesz morcos, amiért őt nem vontátok be? – kérdeztem.

Ekkor kinyílt az ajtó, és belépett rajta a szóban forgó személy. Mintha csak egy vámpíros filmben lennék, ahol a főgonosz vámpírherceg felfedi magát, fehérbe öltözve, emelt fővel és lila üstökkel. Nagyon drámai hatást keltett tényleg, nem csoda hát, hogy annyi filmszerepre kérik fel. Dögös volt, és vérfagyasztó, ahogyan ez egy vámpírherceghez illik. Komolyan mondom, ezt a megjelenést és karizmát tanítani kellene a vámpírsuliban, már peregtek is a filmkockák a szemem előtt: Kibum, mint a dögös vámpírtanár és igazgató. „Nem gyakoroltad eleget az igézést. Büntetésből megcsapolom a véredet.” – Kibum. „Kérem, tanár úr!” – diáklány.

-         Kibum herceg! – köszöntem illedelmesen (japánul) – Köszönöm szépen az ajándékokat, kár hogy a rózsa már elszáradt, de kedves gesztus volt tőled.

-         Kedves Nami, örömmel tölt el, hogy személyesen is találkozhatunk. Meg kell jegyeznem, csodálom bátorságod, de egyben ostobaságnak is tartom, hogy felfedted előttünk ki vagy.

-         Mennyiszer hallottam már ezt. De bőven van már tapasztalatom démonügyekben, nem kell engem félteni, meg tudom védeni magam.  

-         Tegyünk egy próbát. – mondta Kibum és mellém suhant.

Bal kezének mutatóujját a halántékomhoz emelte, egy különös formájú gyűrűt viselt, a fölső íve túlnyúlt az ujján, tűhegyesen elvékonyodva. Ettől származott hát a szúrás a tarkómon. Elégedett képet vágott, de elhamarkodta. Elkaptam a csuklóját, vigyázva nehogy megvágjon az a hegyes valami, másik kezemmel élvezettel ragadtam meg az övét, rugózva vettem lendületet és erőt, hogy átdobjam a vállaim felett, míg csuklójánál fogva lefelé húztam, addig övét felfelé rántottam, Kibum pedig a váratlan egyensúlyvesztéstől előre szaltózott egyet és keményen koppant a parkettán. Ahogy földet ért, Xander rontott be a terembe. Gondolom a segítségemre sietett, igaz kicsit elkésett vele és meglepetten pislogott, nem erre számított. Kibum kissé bosszankodva tápászkodott fel.

-         Ezért kiszívom a nyakad. – mondta egykedvűen.

-         Te akartál próbára tenni… túlságosan elbíztad magad. Csak egy jó tanács, soha ne becsülj alá egy vadászt, még akkor sem ha olyan aprócska, mint amilyen én vagyok.

-         Kibum! – ugrott közénk Xander és védelmezően széttárta karját.

-         Hé, nyugi! – lépett oda Soohyun is – senki sem akar bántani senkit. Igaz Kibum?

-         Persze hogy nem. - rázta le magát az igazi leader – csak játszottunk egy kicsit, ismerkedtünk. Úgy érzem sokáig párhuzamosan fut majd az utunk, ha Xanderemnek valóban komolyak a szándékai… nekem nincs ellenvetésem, hogy te is a családunkhoz tartozz. Nézd el nekem az előbbi fellépésem, nem ellenséges szándék vezérelt.

-         Nem történt semmi, amiért bocsánatot kellene kérned… én viszont bocsánatot kérek az előbbi gúnyolódásom miatt. Visszaszívom, amit mondtam. – meghajoltam.

Sohhyun magához húzott.

-         Nami jó kislány, nem lesz vele probléma… én máris kedvelem.

A többiek helyeslően igeneltek és bólogattak. Érdekes légkört érzékeltem, szerették egymást, mint a testvérek, de közben mindenkiben ott látták a rivális ragadozót. Eddig mindenben osztozkodtak, és most jöttem én, és Xander nem hajlandó az osztozkodásra, bármennyire is követeli a részét Kibum, vagy Soohyun, lovagiasan kiáll mellettem. Ennyire belém lenne zúgva? Vagy én zúgtam bele?