Bandaháború 4. Titkos hódoló

-         És Istenben sem hiszel? – feszegette tovább Shin.

-         Erről nem szeretnék beszélni. – sütöttem le a szemem.

-         Hát akkor pontozzunk. – váltott témát Hoon.

Titkos szavazást tartottunk, mindenki felírta egy-egy cetlire 1-től 10-ig terjedő pontszámát és a cédulákat egy Kevin Woo feliratú borítékba rejtettük. Az utolsó vendéglátónál fogjuk összeszámolni a szavazatokat és eredményt hirdetni. Észrevétlenül azért figyeltem a fiúk álkapcsát és a fogaikat, elég röhejesnek éreztem magam miatta.

            Úgy éreztem muszáj kiszellőztetnem a fejem ezután a kínos eszmepárbaj után, de már vártam a holnap estét, amikor is megosztom velük saját véleményem és leleplezem mai színjátékom. Lekocogtam a sportpályára, ahol tegnap este a telefonhívást kaptam, remélve összefutok titokzatos hódolómmal. Halálom estéjének kellett volna következnie, azért bíztam benne, hogy zökkenőmentesen zajlik majd le a találka, és mindketten épp bőrrel térünk nyugovóra, én legalábbis. Lassú kocogásba kezdtem, közben felidéztem a mai vacsorát, Kiseop közeledését, és Dante aggodalmait, talán mégsem kellett volna ennyire keményen állást foglalnom. Eleinte olyan dermesztő volt a levegő, megfagyott a vér az ereimben, de lassan felolvadt, helyette kellemes szellő kezdett el fújdogálni. Egy sötét alak tűnt el az éjszakában, valami megzavarta vadászatában. A második körnél tartottam, amikor valaki felkocogott a pályára, miközben bemelegített, elszaladtam mellette. Annyira ismerős volt az arca, az ő tekintetében is valami hasonlót olvastam le. Lelassítottam és bevártam a következő kanyarnál.

-         Szia, ne haragudj, de ismerlek valahonnan? – kérdezte koreaiul.

-         Hai, Arashi Nami. – mutatkoztam be japánul. – és esetleg a tv-ből.

-         Nahát, kellemes meglepetés. – mondta már japánul. – de udvariatlan vagyok Alexander Lee…

-         Tudom, volt U-Kiss tag. – fejeztem be a mondatot. – de mi járatban vagy itt, nem Kínában kellene koncertezned?

-         Informált vagy, ez előny ebben a szakmában. – nevetett – honvágyam lett, így ma reggel haza repültem. És azelőtt mindig idejártam le futni, jó látni, hogy még vannak akik törődnek az egészségükkel.

-         Igazából egy kínos vacsorán vagyok túl, amit a U-Kiss tagjaival fogyasztottam el. Ki merem jelenteni, hogy egész jól összehaverkodtunk.

-         Ezt örömmel hallom, mind nagyon jó srác. Holnap el is megyek meglátogatni őket, meglepetésnek szánom, megkérhetlek hogy nem szólsz nekik, hogy itt vagyok a városban?

-         Persze, tudok titkot tartani. – kacsintottam. – futunk még pár kört?

Xander csak két kört bírt szusszal, mondva hogy nincs most igazán formában, de ha van kedvem, akkor máskor is megismételhetnénk a közös edzést, mivel úgy néz ki hosszabb távon maradni fog. Aztán támadt egy ötletem.

-         Mit szólnál hozzá, ha holnap este te is eljönnél velünk vacsorázni? Én főzök, és kitűnő alkalom lenne egy meglepetéshez.

-         Nagyszerű ötlet. Alig várom milyen képet fognak vágni.

Elköszöntünk, ő balra ment, én meg jobbra.

            Valami nem stimmelt. Egy parkban ücsörögtem, várva a napkeltét, és elmerülve gondolataimban. Xander nem vámpír, ahogy Jaeseop, Kevin, és Dongho, és Hoon sem azok. Vagy ha mégis, akkor nagyon ügyesen álcázzák magukat. De amikor elvágtam a kezem a koncertjükön, mindenki felkapta a fejét… nem lennének teljesen vámpírok, lehetséges ez? Gyorsan hajnalodott, és nem mutatkozott még a vámpírunk. Csalódott voltam, de gyorsan összerakva a kockákat, lett egy tippem. Foglaljuk össze az eddig tapasztaltakat. Soohyun és Eli vezéregyéniségek, de Kiseop is szeret a középpontban lenni. Jaeseop és Hoon inkább visszahúzódó személyiségek, Dongho és Kevin a cukorfalatok a csapatban.  Maradt még két tag, pontosabban ex-tag, Xanderen nem látszott, hogy át akarná harapni a torkom, akkor így marad kizárásos alapon Kim Kibum. Összeszámolva a kilencből csupán négy vámpírunk van, de ez sehogy sem jön össze a harapásnyomokkal, miszerint hat különböző vámpírtól származnak. Nagy valószínűséggel tehát valahogyan rejtve marad előlem a többi srác belsejében lakozó vérszopó, vagy egyszerűen rossz irányba indult el a nyomozás, és a fiúknak közük sincs a gyilkosságokhoz.

-         Szerintem hallgass a megérzéseidre, azok mindig be szoktak jönni. – javasolta Yonguk – ha egyszer nem vámpírok, akkor nem azok és kész.

-         Miért ne fordulhatna elő, hogy egy vámpírklánnak halandók is tagjai? Láttunk már ilyet. – okoskodott Youngjae.

-         Jó, de azok is előbb utóbb túlestek az átváltozáson. Talán itt is ez a szitu, előbb vagy utóbb belőlük is vámpír lesz. – csatlakozott Himchan.

-         Hát most kiderítjük, miféle szerzetek.

BAP nyuszókákkal ültem egy asztalnál gyümölcsöket majszolva. El voltunk merülve gondolatainkban, csak az előttünk tornyosuló gyümölcstálat bámultuk. Xander járt a fejemben, bájos mosolya, igéző tekintete, ahogy tegnap este rám köszönt. És ma is találkozom vele, és lehet hogy holnap is, meg mondjuk minden nap, legalább egy késő esti kocogás kedvéért. Nem hittem el, hogy egy ilyen angyali személyiség vérszomjas valóságot rejteget. Aztán meg arra a plüss macira, amit ma reggel találtam az öltözőmben egy cédulával, amin csak ennyi állt: Sok szeretettel! Telefonom rezgése zökkentett ki álmodozásomból. Narumi hívott, hogy vendégem van a koliban és jó lenne, ha nem várakoztatnám meg. Nem árulta el kicsoda. Elköszöntem hát a srácoktól, és gyors tempóban vágtáztam haza. Kicsit fáradt voltam, az egész éjszakámat egy kényelmetlen padon ülve töltöttem, az élet gondjairól töprengve.

            Belökve az ajtót, azok a bájos bociszemek üdvözöltek olyan hívogatóan, olyan érzésem volt, mintha én érkeztem volna vendégségbe egy meghitt otthonba.

-         Szia! – mosolygott – Arra gondoltam hamarabb jövök, hátha kell egy kis segítség a konyhában. Ugye nem haragszol, hogy így hívatlanul beállítottam?

-         Nem dehogy is! – dadogtam – Észre se vettem, hogy már ennyi az idő… késésben vagyok, úgyhogy jól jön a segítség.

-         Csak mond, mit segítsek.

-         Oksi, csak felkötöm a loboncom, nem szeretném, ha hajszálat találnának a kajában.

-         Nem rossz ötlet.

Csuklójáról hajgumit fejtett le, és olyan kislányos copfot biggyesztett a feje búbjára, de nagyon jól állt neki. Elsoroltam mi lesz a menü, elővettem a hűtőből a bepácolt halat, lefedtem alufóliával és már mehetett is be a sütőbe. Egy fazék vízbe feltettem a burgonyát héjában főni, és nekiláttunk összedobni a hagymasalátát. Igyekeztem otthonosan mozogni a konyhában, de olyan zavarban voltam és folyton összeütköztünk Xanderrel. Ilyenkor nevetés közben jobbra-balra himbálózott a copfocskája.

-         Előételnek sushit gondoltam.

-         Imádom a japán konyhát. – lelkesedett. – mit segíthetek?

-         Felkockázni a lazacot.

Még egy problémát meg kellett oldanunk. Hogyan zsúfolunk be 10 embert ebbe a szobába. Narumi ötletgyára kifogyhatatlan. Amíg mi a vacsival voltunk elfoglalva, ő és Kaito átcipelték az ágyakat a másik szobába, majd onnan az asztalt ide, és a konyhából is bevitték az asztal a szobába. Hamar kölcsönöztek székeket a szomszédból, egy U-Kiss-Doragonzu fotót ígérve együttműködésükért cserébe. Evőeszköz és edény hiányában tegnap meghagytam mindenkinek, hogy hozzanak magukkal, nem túl precíz, de hát ez van. Legalább nem nekem lesz égő, ha ételmaradék van a tányér szélén.

-         És Kibumról mi hír? Tartjátok a kapcsolatot?

-         Persze. – mondta Xander teli szájjal – Kérdeztem már tőle, mikor érne rá átugrani, de most sok a dolga. Filmszerepre próbál, valami dráma. Ezzel már kész? – mutatott a krumplira.

-         Nem egészen. Meghámozzuk, felkarikázzuk, befűszerezzük és olajban kisütjük.

-         Jól hangzik.

Gyors témaváltás, nem akarja tovább húzni a Kibum témát. Nem is baj, megtudtam, hogy nem kedvelik egymást, már amilyen hangsúllyal beszélt róla. Hangzavar támadt a kollégium folyosóján, és a Give it to me! dallamai hangzottak fel, valaki hangosan kopogott az ajtón.

-         Te maradj a konyhában. – szóltam oda Xandernek és siettem ajtót nyitni.

Majdnem félresöpörtek, úgy özönlött be a szűk ajtón egy hadseregnyi ember. A folyosón kíváncsi leányzók kukucskáltak befelé, be is zártam az ajtót, nem hiányzik hogy a rajongók lerohamozzanak. Hátulról toltam befelé a túlzottan jókedvű csapatot, kisebb vita után, ki hova üljön, lehuppantak a kényelmetlen, és lehasznált székekre. Amint kicsit elcsendesedtem egy rövid japán üdvözlő mondókával köszöntöttem őket, majd Narumi és Alida segítségével, kiosztottuk a koccintóhoz a poharakat.

-         Aki még nem ivott alkoholt, választhat, hogy megkóstolja ezt, vagy kér inkább üdítőt, ásványvizet…

Mivel nem jelentkezett senki, körbeadtuk az üveg szakét és a teli poharakkal koccintottunk. A konyhához legközelebbi széken én ültem, tőlem balra Dodi, Soohyun, Kevin és Hoon, jobbra pedig Kiseop, Eli, Dongho és Jaeseop. Egy szék még üresen állt, de senki nem kérdezte miért van eggyel több, mint ahányan vagyunk. Előszedték saját tányérjukat és evőpálcikájukat, én behoztam az előételt, a lazacos sushit a wasabi szósszal.

-         Csak óvatosan, ez elég csípős. – figyelmeztettem vendégeimet. – falatozzatok, azonnal kész a főétel.

-         Van benne hús? – kérdezte Dongho.

Mindenki nevetett, Kevin sértődötten csöndben ücsörgött a székében.

            Jóllakottan és elégedetten dőltek hátra székeikben, már amennyire nem féltek, hogy összetörik alattuk. Kellemes beszélgetés kezdődött a jelenlévők között, és amire vártam lassan kezdett kibontakozni. A muffinnal nem azt értem el, amit szerettem volna, mindenkinek ízlett, Dodinak annyira nem, így egy morzsa, annyi sem maradt.

-         Nami, komolyan gondoltad, amit tegnap mondtál? – kérdezte komoly hangfekvéssel Soohyun.

-         Nem mondtam igazat. – kezdtem egy nagy levegővétellel – de nem azért mert hazudtam, hanem mert egyszerűen jó színész vagyok és veletek meg mindent el lehet hitetni. Minden ami a világban történik, minden amiről tudunk, az az igazság. Elhiszem, hogy azokat a nőket vámpírok végezték ki. – kis szünet, nem szóltak közbe – azért is tagadtam annyira, mert a múltban történtek a családunkkal és más szeretteimmel is borzalmas dolgok, amiket szeretnék elfelejteni, de tudom hogy nem lehet.

-         Én hibám, nem állt szándékomban tapintatlan lenni. – szabadkozott Soohyun.

-         Nem tudhattad. De hogy elnézést kérjek itt és most, van számotokra egy meglepetésem. Bejöhetsz!

Hát, eléggé vegyes reakciót váltott ki a fiúkból Xander színre lépése. Örömet, döbbenetet, csodálkozást, visítozást, hitetlenkedést, és dühöt is. Dodi és közém húzta az árválkodó széket, és kirobbantak az érzelmek. Nem tűnt színjátéknak. Ha Xander valóban a klán tagja, akkor is régen volt már idehaza, talán száműzetését töltötte le, vagy egyszerűen csak megunta az itteni életet és környezetváltozásra volt szüksége. Bármi is legyen távollétének valódi oka, igazi érzelmek voltak ezek, nem megjátszott gesztusok. Lassan Dodival úgy éreztük, kirekesztettek minket a beszélgetésből, de elvoltunk mi ketten is. Kiveséztük a fiúkat, úgy hogy közben ott ültek mellettünk, de egy szót sem érthettek az egészből, de nem is nagyon figyeltek ránk.

            Éjfél után mentek el, reménykedtem magas pontszámokat firkantottak a papírosokra. Narumi nem túl feltűnően mutogatott, hogy menjek én is, majd ők elmosogatnak és rendet raknak. Így hát először is felkísértük Dodit a szobájáig, jött az egész banda, csendben lopóztunk, nehogy felverjük a szomszédokat. A kollégium kapujában végül Xanderrel leszakadtunk a még mindig vihogó társaságtól, Kiseop féltékeny pillantást vetett Xanderre, miközben jó éjt kívánt és a többiek után eredt.

-         Van kedved futni egyet? – kérdezte duzzadó energiával Alexander.

-         Menjünk!

Csak sétáltunk és beszélgettünk, túl fáradtak voltunk már a futkározáshoz.

-         Lehet nem valami biztonságos éjjel kint tartózkodni. – mondta.

-         A vámpírokra gondolsz? Én nem félek tőlük.

Kerek szemei még jobban kikerekedtek.

-         Hát én eggyel sem szeretnék találkozni. És szerintem neked se kellene ilyenekkel viccelődnöd.

-         Nem viccelek. – megfogtam puha kezét – elárulok neked egy titkot…

Nyilalló fájdalmat éreztem a tarkómban, majd gyors zsibbadás szaladt végig a testemen, lábaimból kiment az erő, és abban a pillanatban elájultam.