Miért pont én 7. rész

           Bent a házban se volt sokkal melegebb, de legalább a szél nem fújt. Minden a helyén állt, csupán fóliával voltak letakarva a bútorok. Egyenesen a szobámba mentem föl, a nagy zűrzavarban ugyanis nem minden holmimat pakoltam össze, és hátha találok közöttük melegebb ruházatot. Különös érzés fogott hatalmába, ahogy jó sok plédbe csavarva ott feküdtem a régi matracomon. Nem bíztam benne, hogy képes leszek elaludni, de mégis csak a saját szobámban voltam, így elnyomott az álom. Már dél is elmúlt, mire fölébredtem. Tele voltam aggodalommal, attól tartottam, hogy Hyungjoonék előbb rám találnak, mint ahogy Natthew felbukkanna, örültem volna ha ez nem így történik. Nem maradtam a házban, és amúgy is el kellett mennem valami harapnivaló után nézni. Szándékosan kerültem a kedvenc helyeimet, nehogy felismerjen valaki, nem lett volna kedvem magyarázkodni mi szél hozott erre, egyedül akartam maradni. Csigalassúsággal teltek az órák, bennem meg nőttön-nőtt a feszültség, ami már odáig fokozódott, hogy visszakapcsoltam a telefonom, és felhívtam Baekhyunt. Tudni akartam jól vannak-e.

-         Haló?

-         Szia Béki, mi újság? – semleges volt a hangom.

-         Nami, hol a fenében vagy? Mindenki téged keres… várj, odaadom Xandert.

-         Ne!!! Csak tudni akartam jól vagy-e. Daehyun?

-         Itt van ő is. De te hol vagy?

-         Most le kell tennem. Ne aggódjatok miattam, jól vagyok.

Gyorsan kinyomtam, mielőtt elbőgném magam… hatalmas kő esett le a szívemről, ezek szerint a két bolondomnak kutya baja sincsen, Hyungjoon gondoskodott a biztonságukról. Mondjuk előbb is felhívhattam volna, hogy megbizonyosodjak erről, de Natthewt sem szerettem volna magamra haragítani ezzel a húzásommal. Ennyi talán belefért. Újra kikapcsoltam a telefonom, és elindultam vissza, lassan már minden üzlet zárórát jelentett, nem kóvályoghattam tovább az utcán.

            Lemerészkedtem a pincébe, ahol mindenféle vámpírokkal kapcsolatos feljegyzéseket, fegyvereket, és rengeteg könyvet gyűjtöttek össze a szüleim. Még vámpíroktól származó vért is találtam a polcokon, az egyiken Kim Hyungjoon neve állt, bizonyítva, hogy ismerték a szüleim és talán még szövetségesüknek is tartották. Jobbnak láttam, ha szépen megsemmisítem ezt a fiolát, mielőtt még Natthew felhasználhatná ellene. A többiben nem voltam biztos… mi van, ha Natthewnak is van egy fiolája, de akkor miért hagyta volna itt, amikor megtámadták a szüleimet? Egyáltalán miért volt szükség végezni velük, ha nem vittek el semmit? Engem kerestek! - villant fel az agyamban. Ekkor viszont valami csörömpölés riasztott fel gondolataimból… az első gondolatom az volt, hogy ezeket a zajokat nem vámpírok okozzák, hiszen azt észre se venném, ha a hátam mögé lopóznának. Igazi fosztogatókkal lenne dolgom? Úgy döntöttem, idelent megvárom, míg elmennek, de jó hogy ezeknek is pont ma kellett jönniük… várjunk csak… pár perc és éjfél… lesz itt nemulass, ha megjönnek Natték. Legalább nem lesznek éhesek. – keserűen felnevettem, majd magamhoz vettem pár önvédelmi eszközt, és elbújtam egy sarokba, ha netán ide is lemerészkednének. És a karók a vendégeim ellen is jó szolgálatot tehetnek majd. Hevesen vert a szívem, amikor éjfélt ütött az óra, és ahogy elhagyta a másodpercmutató a tizenkettőt, odafönt megszűntek a zajok. Levegőt is elfelejtettem venni, annyira hallgatóztam, mi történhet az emeleten.

-         Kicsi lány, most már előjöhetsz.

Akkorát ugrottam, hogy jól bevertem a fejem a felettem lévő polcba, de olyannyira hogy csillagokat láttam. Rajtam kívül nem volt más a pincében, és akkor jöttem rá, hogy a hangokat a fejemben hallottam. Bizonytalanul elindultam a feljáró felé, felmásztam a nyikorgó lépcsőfokokon, majd kilestem a konyhába. Elbotorkáltam a konyhaszigetig, ahonnan már beláttam a nappaliba… egy férfi foglalta el a fóliától megszabadított kanapét, mögötte ketten meredtek a semmibe mozdulatlanul. A betolakodók száraz holttestei kicsit arrébb hevertek egymáson, törött nyakkal. Egy karót a hátam mögött szorongatva bementem a nappaliba, nem valami nagy életbiztosítás, de legalább nem éreztem magam teljesen védtelennek. Zavart a sötét, így felkattintottam a lámpát. Natthew csukott szemmel üldögélt, merengő arccal, a két másik vámpír meg napszemüvegben feszítettek, mint valami titkos ügynökök.

-         Remélem nem bánod, hogy bátorkodtam igazságot szolgáltatni az otthonodat feltúrni készülő bűnözők felett.

Nem mertem megszólalni nehogy túl vékonyra sikeredjen a hangom, így csak fejrázással jeleztem, hogy egyáltalán nem bánom.

-         Ezt is sikerült megmentenem. – felállt és egy láncot akasztott a nyakamba – édesanyádé volt, még tőlem kapta.

Nem moccantam… elég idiótán festhettem.

-         Ülj le inkább, mielőtt elájulnál nekem. – mondta és leültetett a fotelba.

Ahogy belesüppedtem a kedvenc fotelembe, megjött a hangom.

-         Mit akarsz tőlem?

-         Megismerni.

-         Ennyi? – másra számítottam – akkor nem akarod kitekerni a nyakam, vagy… - na jó nem adok neki ötleteket.

-         Dehogy. – nevetett rajtam – Nem bántanám a saját véremet.

Ha eddig nem fagyott volna még meg bennem a vér, most teljesen lefagytam. Nem tudom miért, de a Star Warsos jelenet lebegett a szemem előtt: Luke, én vagyok az apád… csak éppen másik névvel. Nem akart normálisan működni az agyam, de sose voltam normális, azt se tudom mit jelent ez a szó, és most sem csalódtam magamban.

-         És Kiméket? – most sem magam miatt aggódtam.

-         Milyen apa lennék, ha megöletném egyetlen gyermekem legjobb barátait? Biztos nem ezzel a tettemmel zárnám magam a szívedbe. Elvégre nem mindennapos, hogy egy vámpír vérszerinti lányának nevezhet valakit.

-         De akkor én most félig vámpír vagyok? És egyáltalán ez hogyan lehetséges?

Komolyan nem az akasztott ki, hogy anyám hűtlen volt az apámnak ismert férfihoz, hanem hogy egy vámpír lánya vagyok… nem tudom miért, de elhittem amit mondott. Legbelül éreztem, hogy igaz.

-         Miért kellett megölni a szüleimet? – eltört a mécses.

-         Ígérem, mindenre választ kapsz. – sürgetőbbre fogta a beszédet – a barátaid hamarosan ideérnek, és jobb ha még nem szembesítjük őket az igazsággal. Hagyok időt, hogy feldolgozd a hallottakat, majd jelentkezem… - odalépett hozzám és átölelt – szeretlek!

Az utolsó szót úgy ejtette ki, mintha most használta volna először és a jelentésével sem volna igazán tisztában.

            A másodperc töredéke alatt felszívódtak, magukkal véve a hullákat is. Visszarogytam a fotelba, és kérleltem az eget, hogy most már igazán felébredhetnék ebből a rémálomból. Kényszercselekvés gyanánt nyomkodni kezdtem a telefonom, persze csak miután üzembe helyeztem. Nem sokat gondolkodhattam, a Kim testvérek estek be a bejárati ajtón, harcra készen, kissé megilletődtek, amikor egyedül találtak. Xander tört keresztül rajtuk, és rohant oda hozzám.

- Mi történt? Jól vagy? – tapogatott végig.

- Jól. – pityeregtem.

- Bántottak? – faggatózott tovább.

- Nem… csak beszélgettünk. – ez az igazság, ne nézz ilyen értetlenül.

A szemem sarkából láttam, hogy Hyungjoon készül nekem ugrani, de öccse visszafogta, amiből hangos vita kerekedett a testvérek között. Addig Xander felkísért összepakolni a motyóm, közben egyfolytában kérdezősködött, hogy mi történt. És én ezredjére is elmondtam neki, hogy semmi, csak beszélgeti akart, de miért olyan nehéz ezt elhinni? Az autóban Hyungjoon kiadta magából, nagyjából ugyanazokat mondta el, mint a fesztivál estéjén, csak kicsit durvább és keményebb szavakat használva, hátha így jobban megértem. Nem is igazán figyeltem rá, előre meredtem a havas útra, és számoltam hány autó száguld el mellettünk. Hogy csillapítsam hurrikánként süvöltő gondolataimat, kimondtam azt, ami már a nyelvem hegyét csiklandozta.

- Ő az apám… - Kibum hallotta a volánnál, mert beletaposott a fékbe.

- Tessék? – hüledezett az idősebb Kim és Xander is előre dőlt, hogy hallja amit mondani fogok.

- Natthew az apám… ezért akart velem négyszemközt találkozni, hogy ezt elmondhassa.

Hosszú csend következett, csak a jelzőlámpa kattogása törte meg a síri csendet. Meglehetősen sok időbe telt feldolgozniuk ezt a rövid tartalmú információt, én már túltettem magam rajta.

-         Hazugság! – förmedt rám Hyungjoon – vámpíroknak nem lehet gyerekük…

-         Anyám nem volt vámpír… - emlékeztettem.

-         De akkor is, belehalt volna a terhességbe.

-         De nem halt bele. – mondtam gépiesen.

-         Akkor ebből mi következik? Hogy csúnyán átvertek!

-         Te ismerted a szüleimet – fordultam hátra – mit tudsz a születésemről és anyám terhességéről?

Ezen eltöprengett, bizonytalanul forgatta a szemeit, majd megvilágosult mire akarok kilyukadni.

-         Most hogy így visszagondolok, eléggé beteges volt a terhessége alatt. De kizárt hogy…

-         Mivel lehet bizonyítani, hogy vámpír vagyok? – szakítottam félbe.

-         Gyorsan gyógyulsz. – Kibum volt a gyorsabb – ezt eddig egy orvos sem állította, akik vizsgáltak?

-         Nem igen voltam beteg…

-         A csuklód is hamar rendbejött, az a vágás az ujjadon… - folytatta – hogy jóval fiatalabbnak látszol a korodhoz képest.

-         De akkor is nehezemre esik elhinni. Ha félig vámpír vagyok, akkor nem kellene kitartóbbnak, erősebbnek lennem? Ja, és a vértől meg egyenesen irtózom. – tettem hozzá. - Vagy ez összefüggésben lehet azzal, hogy képes vagyok visszafordítani az átalakulási folyamatot, és ezért nem jelentkeztek még a képességeim?

-         Ki fogjuk deríteni! – szorította meg a vállam Xander.

Elszunyókáltam a kocsiban, és már csak a motor leállításakor nyitottam ki a szemem. Hulla fáradt voltam, nem is fizikailag, hanem az agyam akart mindenáron kikapcsolni. Mint egy zombi, úgy kapaszkodtam Xander karjába, ahogy felgyalogoltunk az ötödik emeletre, a lift ugyanis nem működött. A klánfőnök kiadta az utasítást a rappernek, hogy maradjon mellettem, addig ők megpróbálnak további információhoz jutni, ami segíthet megválaszolni jó néhány kérdést.

            Örültem, hogy nem kell vagyok egyedül, és annak még jobban, hogy Xander mellett lehetek. Egy szó vízhangzott a fejemben, amit még félálmomban suttogtak a fülembe, és Xander hangja elnyomta újdonsült apám jelentéktelennek tűnő vallomását a szeretetről. Egy perc alatt kész voltam a zuhanyzással, és úgy vizes hajjal estem be az ágyba. Kinevezett nővérkém betakargatott, majd óvatosan elhelyezkedett mellettem. Meg sem vártam, és már oda is bújtam hozzá, arcom a mellkasába nyomtam, és halkan sírni kezdtem. Vigasztalóan átölelt és simogatni kezdte vizes, gubancos hajamat.

-         Velem csak a baj van… mindenkinek jobb lenne, ha felszívódnék…

-         Ne butáskodj! Nem mindenkinek lenne jó… - még szorosabban magához ölelt – maradj itt velem, és együtt képesek leszünk túllépni a nehézségeken!

-         De nekem léteznem se szabadna! – már teljesen eláztattam a pizsama felsőjét a könnyeimmel. – egy torzszülött vagyok.

-         Csodálatos vagy! – suttogta – Nem az számít, hogy kinek születtél, hanem hogy kivé nőttél fel, és biztosíthatlak cseppet sem tűnsz torzszülöttnek. Itt vagy nekem, és csak ez a fontos.

Eltolt magától, de csak azért, hogy a szemembe nézhessen.

-         Még nem mondtam, de szeretlek! Bárki is legyen az apád, én akkor is szeretni foglak, ha a válladra veszel az erődet próbálgatva, akkor is szeretni foglak, ha éhesen rám veted magad, akkor is szeretni foglak. Érted miről beszélek? Egy percre sem foglak magadra hagyni!

Jól estek a szavai, boldogan elmosolyodtam, mert rájöttem megtaláltam amit kerestem, egy igazi társat, aki kiáll mellettem jóban rosszban, aki mellett egésznek érezhetem magam. Szerelmi vallomása hallatán megengedtem magamnak, hogy megcsókoljam. Beleharaptam az alsó ajkába, kicsit durvábban mint szerettem volna, kiserkent a vére én meg rácuppantam. Hanyatt fordítottam, és lábamat átvetve a csípője felett, rámásztam. A fémes és édeskés íztől egyből kiment az álmosság a szememből, és már Xander sem volt fáradt. Egyik kezével a derekamat, másikkal a tarkómat karolta át, és amennyire csak bírt magához szorított, aztán hirtelen ülő helyzetbe tornázta magát, és megkísérelte levenni a pizsi felsőm. Jó kislány lévén, nem ellenkeztem, majd határozottan az övétől is megszabadítottam. Olyan forró volt a teste, mintha láztól szenvedne. Aztán átvette az irányítást, letepert, és minden porcikámat végigtapogatta, először ujjaival, majd ajkaival is bejárta a völgyeket, dombokat, volt ahol csikis helyre tévedt, olyankor ugrottam egyet, amitől még bátrabban fedezte fel testem legrejtettebb zugait is. Egyikünk sem akart leállni, és azon vettem észre magam, hogy már egyetlen egy ruhanemű sincsen rajtunk. Xander magunkra terítette a paplant, azért kissé hűvös volt a szobában, és amíg az ajkaimmal foglalatoskodott, óvatosan beletalált a kis nyílásba, egy hosszú sóhajt csalva ki belőlem.

-         Te vagy az első. – súgtam a fülébe, ahogy a hajába markoltam.

-         Akkor óvatos leszek. Azonnal szólj, ha valami nem stimmel!

Lassan mozogni kezdett bennem, és én csillagokat láttam, erősen kapaszkodtam a vállaiba, és próbáltam nem hangosakat nyögdécselni, bár lemertem volna fogadni, hogy valaki biztosan hallgatózik. Egyre hevesebbé vált, és megint olyat tett, amire nem számítottam… oldalra vetődött, és a hátára fekve magára húzott. Nem volt időm reklamálni, mert édes ajkaival betapasztotta a szám. Ahogy felülre kerültem megint éreztem azt a számomra újfajta vágyat, és ami gátlás még maradt rajtam, mind ledobtam magamról.

            Annyira hihetetlen volt másnap felébredni, és visszagondolni az előző napi eseményekre. Egy zavaros álom, amiből még nem igazán ébredtem fel, és sejtettem még korántsem értek véget a meglepetések. Teljesen elvesztem a bevillanó képek és a valóság között, egyedül Xander nyújtott egy biztos kapaszkodót, hogy ne ragadjon magával az örvény. Igazából csak poénból kértem meg Hoon, hogy szkanderezzünk, mivel úgy láttam neki vannak a legkidolgozottabb karjai. Szórakozottan kulcsoltuk össze kezünket, Xander vállalta a bíró szerepét, de mindenki körénk gyűlt, hogy vajon mi fog kisülni ebből. Erre voltam én is kíváncsi. Első alkalommal Hoon simán lenyomott, és még nem is adott bele mindent.

-         Még egyszer! Léci! – kértem egy visszavágóra.

Dongho tátott szájjal nézte a jelenetet, majd sorba mindenkinek tátva maradt a szája. Vagyis ezt nem láttam, csak sejtettem, mivel csukva volt a szemem, és csak egy szóra koncentráltam. Éreztem, hogy Hoon befeszíti az izmait, még talán az inak és csontok ropogását is hallottam, de lehet csak beképzeltem magamnak. A lényeg, hogy tartottam magam, és ahogy tovább növelte ellenfelem az erejét, úgy nőtt a sajátom. Aztán az énekes elérte képességeinek határát, majd egy határozott mozdulattal az asztallaphoz csaptam a kézfejét.

-         Mi a manó? – hüledezett Soohyun.

-         Ez még semmi. – szólt közbe Kibum – bár hyung nem támogatja, én mégis amellett vagyok, hogy edzünk téged. Persze csak mértékkel.

-         És ha erősebb leszek nálatok? – úgy látszik az egóm is növésnek indult.

-         Majd ügyelünk erre is.

Nem vittük túlzásba a vámpírgyakornoki és mesteri szerepet, egyrészről nehogy megsérüljön valaki, másrészről amikor huzamosabb ideig használtam a képességeimet, kezdett rám törni a szomjúság. Ilyenkor mindig abbahagytuk, arra még nem voltam felkészülve, hogy ellenálljak egy ilyen erős kísértésnek, még a végén a másik énem kerekedik fölül, és valaki tényleg megsérül. Leginkább az érzékszerveim csiszolásán dolgoztunk, félretehettem a szemüvegem, Kibum megtanította hogyan ismerjem fel a ház lakóit az illatuk alapján, de legjobban az tetszett, amikor kihallgathattam a legintimebb szóváltásokat is.

Egyik éjszaka ágynyikorgásra és nyögdécselésre ébredtem. Nem a szomszéd szobából szűrődött a hang, mert ott éppen Dongho szuszogott hangosan. Próbáltam visszaaludni és kizárni a kéjes hangokat a fejemből, de nem ment. Lassan kikeltem az ágyból, nehogy felébresszem a békésen szunyókáló buksimat, és settenkedve elindultam a hangforrás irányába. Végül az ElVin párocska szobája ajtajának tapasztottam a fülem. És gyanúm beigazolódott, azok ketten odabent igen jól érezik magukat.

-         Mit hallgatózol?

Mióta rávilágítottak ki is vagyok valójában, már nem tudott rám ijeszteni Kibum, és látszott rajta, hogy hiányzik neki.

-         Nem bírok aludni…

-         Hangosak? – vigyorgott – Van kedved egy éjszakai sétához? De ne öltözz túl melegen.

Visszaosontam a szobába, gyorsan átöltöztem, egy egyszerű hosszú ujjú pólót és egy nadrágot vettem magamra, majd indulásra készen a bejárati ajtóhoz siettem. Kibum egy fekete póló mellett döntött, se azért nyakamra tekerte a sálját.

-         Mutatni akarsz valamit? – vacogtak a fogaim, amint kiléptünk a mínuszokba.

-         Megtanítom hogyan zárd ki a környezetet, és akkor máris nem fogsz fázni. – kezét a vállamra helyezte – de ehhez az kell, hogy megállítsd a szíved.

-         Tessék? – megrémültem – az nekem nem fog menni, mégis hogyan gondoltad hogy…

Nem tudtam tovább folytatni, mert ekkor megcsókolt, és lássanak csodát, egyből elfelejtett dobogni a szívem. Pánikba estem, levegőt sem kaptam, olyan érzésem volt, mintha jeges vízben kalimpálnék a felszín felé. Percekig álltunk így egymással szemben, mire végre lenyugodtam. Ekkor Kibum elengedett. Üres, élettelen bábunak éreztem magam, ahogy testem átvette a levegő hőmérsékletét.

-         Na, milyen érzés?

-         Ijesztő. – az orrom előtt kalimpáltak a kezemmel – hogy jön ki hang a torkomon, ha nem veszek levegőt?

Kibum a térdére támaszkodva nevetett.

-         Mi olyan vicces? Szeretném megérteni mi történik velem. – vágtam be a durcát – de ha te nem vagy hajlandó elmondani, akkor megyek, és megkérdezem Natthewt.

-         Még csak az kéne. Nem azon nevettem… csak látnod kellett volna az arcod…

-         Hogy lehetek újra normális?

-         Csak gondolj arra hogy élsz, hogy dobog a szíved és vegyél egy mély levegőt. – adta ki az instrukciókat.

Fellélegeztem, amikor ismét kivehetővé vált a pulzusom, és megfogadtam soha többé nem csinálom ezt.

            Tartottam tőle, hogy Baekhyun és Daehyun többé szóba se akar majd velem állni, mikor megtudják mi vagyok, de a bejelentéssel már megelőztek. Gondolhattam volna, hogy ez a két dilis jó bulinak fogja fel azt ami velem történik, meg is kapták a magukét, de csak nem tudok rájuk haragudni. Valami arra ösztönzött látogassak el a fodrászhoz, és csináltassak magamnak valami igazán extrém és ütős frizurát. A kék szín és egyenes haj mellett döntöttem, remekül fog passzolni az új dalunkhoz. Daehyun szőke fürtjeibe belecsempésztek egy kis rózsaszínt, Baekhyunéba meg egy kis vadító vöröset. Éppen végeztünk, amikor csörgött a telefonom.

-         Igen, tessék!

-         Szép jó reggelt Nami! – Natthew volt az – lenne kedved ma velem ebédelni. Válaszolok pár kérdésedre.

Nem kellett győzködni, elfogadtam a meghívást, már csak Kimtől kellett engedélyt kérnem.

-         Már miért kellene engedélyt kérned? – értetlenkedet Baekhyun – ő mégis csak az apád, akkor találkozol vele amikor akarsz.

-         Csak elfelejtesz egy apróságot, hogy az apám egy vámpír. Ráadásul Kimék ellensége. És csak nekem köszönhetik, hogy eltűrik őket ebben a városban. Éppen ezért nem akarom tovább izzítani a forró vasat, hogy az engedélye nélkül találkozgatok Natthew-val. Érted már?

-         Én értem. – bólogatott Daehyun – de akkor sem tilthatja meg, hogy találkozz vele. Bár hozzáteszem én most kivételesen Hyungjoon oldalán állok.

-         Neked legalább van eszed. – húztam a szám – Megmondom Kimnek, hogy nem akadályozhat meg abban, hogy találkozzam vele.

-         Ahogy gondolod. – vont vállat Béki – de aztán ne nekünk sírj, ha bezárnak a szobába és nem engednek sehova.

-         Neked őszintén most mi bajod van? – emeltem fel a hangom – haragszol rám valami miatt?

-         Dehogy! – sóhajtott – nem rád haragszom.

-         Akkor? – kérdeztük kórusban Daehyunnal.

-         Unom, hogy osztozkodnom kell, és Chanyeol nem egyedül az enyém.

Meg kellett emésztenem a hallottakat, mert nem voltam biztos, hogy megértettem mit mondott az előbb a duzzogó énekes.

-         Szerelmi háromszög? – kíváncsiskodott Dae.

-         Valami olyasmi… - morogta – hogy lehet egyszerre két embert szeretni?

-         Ki a harmadik? – kérdeztem.

-         A másik csapat leadere. – csapott az asztalra – Azt hiszi, hogy bárkit megszerezhet magának, és képzeljétek, még nálam is bepróbálkozott, hogy csinálhatnánk hármasban. Az eszem megáll.

-         Pszt! Halkabban, mindenki minket néz! – csitítottam – Kris? Várj és Chanyeol hogy áll ehhez az egészhez?

-         Neki tetszene. – egyre dühösebb lett – azt mondta szeretne meggyőzni, hogy engem is ugyan úgy szeret, mint a másik rappert, és hogy egyikünket sem akarja elveszíteni.

-         Ajha. – füttyentett egyet Daehyun – nem akar kicsit sokat? És te mit szeretnél?

-         Vele akarok maradni.

-         Mi lenne, ha adnál Krisnek egy rövid próbaidőt? Ha nem működik, akkor majd kitalálunk valamit, de ha itt magadban duzzogsz, semmi sem fog magától megoldódni.

Egy rövid hallgatás után elpárolgott a dühe és nyugodt hangon szólalt meg.

-         Rendben, végül is Krissel semmi bajom, mindig is jóban voltunk… és ha Channiet ezzel boldoggá tehetem, és ha őt boldognak látom, akkor én is az vagyok.

Daehyun csak kapkodta a fejét, és sejtettem milyen gondolatok járhatnak most csinos kis buksijában. Először kiderül, hogy az egyik legjobb barátja egy vámpír gyermeke, aztán meg a meleg barátja belekeveredik egy szerelmi háromszögbe.

-         Ha ez így folytatódik, elvesztem még azt a kevéske eszemet is ami megmaradt.

-         Zárd lakat alá, akkor nem szökhet meg. – javasoltam – vagy találjunk ki neked is valamit.

-         Jesszus! – kerekedett ki a szeme – ugye nem vak randira gondoltál?

-         Nem, de most hogy így mondod, neked is találhatnánk egy hozzád illő párocskát. 

Miért pont én 6. rész

       Nem hitte el nekem senki, hogy nem vagyok ideges, nem is félek, ahogy azt a körülmények megkövetelték volna, még a fellépés előtti gyomorgörcs is elfelejtett jelentkezni. Csak egyvalami lebegett a szemem előtt, hogy ma végre kiderül ki vagy kik gyilkolták meg a szüleimet, és tették pokollá az életem. Baek már bele is kezdett a kombinálásba, hogy vajon miért csúszik fél órát a kezdés, miért rohangálnak a szervezők a színpad mögött, mint a mérgezett egerek, és nem volt ostobaság amiket mondott. A U-Kisses fellépő ruhámban feszítettem, azzal lépünk fel először a mostani műsorbontás szerint, bár elképzelhető, hogy lesz még kavarodás. Aztán csak elkezdtük, a konferáló kis csajszi megköszönte a türelmünket, és bemutatta a mai nap házigazdáit, két fress úriembert, majd a zsűritagokat is. Hogy ne húzzák tovább az időt, fel is kérték az első versenyzőket, hogy fáradjanak fel a színpadra, fellélegeztem amikor nem a U-Kiss neve hangzott el elsőnek. Viszont a következő fellépők mi leszünk. Hyungjoon vergődött mellém, egy halom papírt nézegetve.

-         Nem értem… - rázta a fejét – nem ők vannak feltüntetve, mint műsorvezetők.

-         Én megmondtam. – súgta a fülembe elégedetten Baek.

-         Mit? – vonta fel a szemöldökét a menedzser.

-         Hogy ezért a csúszás, mert leváltották az MC-ket.

Ezen mindnyájan elgondolkodtunk, és én jobban megnéztem magamnak a két férfit. Natthew és Hoya… ezek biztosan álnevek, ilyen nevű vámpírokra nem emlékeztem a történetekből.

-         Róluk mit tudsz? – kérdeztem Kimet.

-         Hoya az Infinite tagja… ami azért fura, mert ők is fellépnének, a másik pedig szóló énekes.  

-         Szerinted vámpírok? – dörzsölte a tenyerét Daehyun.

Nem derült ki mit gondol az idősebb Kim, mivel felszólítottak minket a színpadra és Kibum pedig átkarolva a vállam magával sodort. Amikor elsétáltunk Natthew mellett, számomra ott megszűnt létezni a világ, és visszacsöppentem lidérces álmaim egyikébe. Felizzott előttem a vörös tekintet, a gúnyos féloldalas mosoly, a mikrofont tartó kezén a tetkó. Ott gyökerezik földbe a lábam, ha Kibum nem vezet tovább sietve, mivel megérezte hogy valami nincs rendben.

-         Szedd össze magad! – suttogta, miközben vigyorogva integetett a közönségnek.

Megráztam a fejem, és még időben beszálltam a közös üdvözlés elkántálásába. Nem fagyhatok le pont most! – figyelmeztettem magam. Gyorsan összeszedtem magam, és bemutatkoztam a zsűrinek, amikor rám került a sor. Bár én azt állítottam nem vagyok a csapat tagja, Soohyun ennek az ellenkezőjéről győzte meg a hallgatóságot. Pedig nem akartam még több utálkozós leveleket kapni... bár ez lenne a legnagyobb problémám, hogy azon aggódjak, milyen a viszonyom a Kiss-mekkel.

-         És Nami, véleményed szerint ki a leghelyesebb U-Kiss tag? – kérdezte Natthew.

Az ismerős hang hallatán összerezzentem, de amikor átvettem Xandertől a mikrofont, finoman végigsimított a kézfejemen. Érdekelt volna vajon ő honnan értesült, hogy itt a vámpírunk, de nyílván levette a viselkedésemből, és hogy Kibum olyan arckifejezéssel vizslatja az ártatlan képet vágó énekest, mint aki valami undorítót lát.

-         Azt nem árulom el, de azt elmondom, hogy kiről mi jut elsőnek az eszembe.

-         Halljuk!

-         Donghoval kezdem, aki igazi cukiság. Soohyun sokat beszél, és remek leader. Elinak van a legkifinomultabb stílusa, Kiseop a legfotogénebb és nagyon jó táncos. Kevin a díva, AJ az ész a bandában. Kibum ijesztő… de néha Eli is. – kuncogtam – Hoon tündéri személyiség, Xander pedig a legfigyelmesebb, és egy mókamester.

A rövid csevely után előadtuk a produkciónkat, majd siettünk is átöltözni a következőhöz. Hyunjoong hozta rám a frászt amikor benyitott az öltözőbe, hogy mi következünk. Kicsit átalakítottuk az előadásunkat, előtérbe helyezve a cuki és vagány énem, és őszintén mondom ez más sokkal közelebb állt hozzám, mint amit elsőnek akartak rám erőltetni. De legjobban az Echo-s fellépést élveztem, teljesen önmagamat tudtam adni a két fiú mellett.

    - Úgy nézel ki, mint egy anime hősnő. – vihogott Béki a fellépésünk előtti percekben.

    - Ti meg mint két yaoi szereplő. – szívattam.

   - Kikérem magamnak! – csattant fel Daehyun – itt és most kijelentem, hogy hetero vagyok!

   - Biztos vagy ebben édes? – simizte meg az arcát Baekhyun.

   - Nem akartok inkább szobára menni? – sírtam a nevetéstől.

   - Álljatok le jó? – duzzogott Daehyun, de majd megpukkadt a nevetéstől.

A színpadon helyre állt mindenki lelki békéje, hangunk tisztán csengett, kecsesen és energikusan mozogtunk a színpadon, megmutattuk mire vagyunk képesek, ha összefogunk. A dalnak is hasonló jelentése volt, főleg arra akartuk rávezetni a hallgatóságot, hogy nem az számít ki melyik ügynökségnél szerződött, hanem az, hogy szívből tud-e énekelni és szerintem sikerült átadnunk ezt az érzést.

            Nem lepődtem meg amikor díjjal a zsebünkben mászhattunk le a színpadról, biztos voltam benne, hogy Natthew keze van a dologban. A U-Kiss fiúknak nem kis meglepetésükre viszont a legdögösebb előadás díjat nyújtották át. Megjegyzem minden megjelent zenekar és banda kapott valamiféle elismerést. Nem kellett sokat győzködnöm a csapattársaimat, hogy legközelebb egy ütős, rockos, üvöltözős, na jó azt azért mégsem, muzsikát hozzunk össze. Egészen felpezsdült a vérem, nem is volt semmi kedvem hazamenni, jobban foglalkoztatott a színpad túloldalán motoszkáló Natthew. Már biztos észrevette, hogy figyelem, nem is, inkább guvadt szemekkel bámulom. Mit szólna hozzá, ha odamennék autogramot kérni, mint azok a visítozó lányok? Kell egy papír… megszállottan keringőztem jobbra-balra, valami papírféleségre vadászva, aztán találtam egy fesztiválos szórólapot, ez tökéletes lesz. Toronyiránt átbukdácsoltam a székek között, és beálltam a sorba, és azon agyaltam miért nem állított meg senki sem, hogy a közelébe kerüljek annak a vámpírnak, aki lehet arra készül, hogy átharapja a torkom. Ekkora tömegben nem kockáztatna. – nyugtatgattam magam – és az se biztos, hogy meg akar ölni… bár azok után, amilyen kegyetlenséggel végzett a szüleimmel, engem miért kímélne? A vicc az volt, hogy a körülöttem tolongó sikongató lányok ügyet sem vetettek rám, ide-oda lökdöstek, míg végül neki ütköztem Natthew vállának.

-         Nami? Megtisztelő, hogy téged is a rajongóim között láthatlak. – bájolgott, majd alápingálta a papírt, amit görcsösen szorongattam.

-         Izééé, én nem vagyok… igazából csak egy számot ismerek tőled…

-         Akkor valami mást szeretnél? – húzódtunk félre hatalmas csalódást okozva ezzel a fanoknak – Holnap folytatjuk. – intett és mi a manó, a tömeg egy zokszó nélkül feloszlott.

-         Csak autogramot. – mutattam.

Félreérthette, mert az orrom alá dugott egy szív alakú képeslapot, amit isten tudja honnan szedett elő, és egy tollat. Először nem is értettem mit akar velük, de aztán leesett, elvettem tőle, és lerajzoltam neki életem első autogramját. Nem lett valami tökéletes, még finomítanom kell rajta, de elsőnek annyira nem is rossz. Rezgett a telóm, Xander mosolygott idiótán a kijelzőn. Körbejártam tekintetemmel a termet, és meg is pillantottam az összecsoportosult U-Kiss fiúkat, nyújtogatták rendesen a nyakukat. Egy látványos mozdulattal kinyomtam a telefonom, egyúttal ki is kapcsoltam, és hátat fordítottam a kis csoportnak.

-         Aggódnak miattad. – jegyezte meg Natt.

-         Fölöslegesen teszik. – rándítottam vállat – Mit műveltetek a másik két MC-vel? – húzni akartam az időt.

-         Szerencsétlen baleset érte őket idejövet.

-         Aha… és most mi van velük?

-         Nem marcangoltuk szét őket, ha erre célzol. – kacsintott – Csak most már közénk tartoznak…

-         Nami, gyere már, mindenki rád vár! – bukkant fel Baekhyun rosszalló pillantásokat vetve a vámpírra – Elmegyünk vacsorázni…

-         Nem vagyok éhes. – szívesen beszélgettem volna még a titokzatos idegennel, de Daehyunnak és Békinek közös erővel sikerült elráncigálnia onnan.

Az oké, hogy Hyungjoon nem akar lebukni, de akkor sem kéne kockára tennie a barátaim életét, most ugyanis számíthatok rá, hogy Natthew velük fog zsarolni, ha nem engedelmeskedem neki. Szó se volt meghitt vacsoráról. A kocsinál elváltak útjaink, engem meg betuszkoltak a hátsó ülésre. Egész úton hallgathattam mekkora felelőtlenség volt amit műveltem, hogy kész életveszélyes vagyok önmagamra nézve, és hogy kis híján őket is lebuktattam.

-         Ha engem kérdeztek, szerintem Natt már réges-régen tudja hogy mik vagytok.

-         Mi az, ilyen jóba lettetek, hogy már becézgeted?

Hyungjoon teljesen kifordult magából, úgy kalimpált, félő volt valakit jól orrba vág vagy kupán csap, mivel eggyel többen préselődtünk be az autóba, ennek az esélye igen csak magasra szökött. Névrokona próbálta csillapítani a heves klánfőnök kirohanását, és lassan célba is ért igyekezete.

-         Naminak igaza van. Ha eddig nem is, de most már biztosan hihetjük, hogy felismert minket. Elég volt a bujkálásból!

Igyekeztem összehúzni magam, és beleolvadni az ülés huzatába, nem volt ínyemre hogy így magamra haragítottam egy vámpírt.

            Az elkövetkező napokban ki se tehettem a lábam a házból, és olyan ciki volt, hogy Xanderrel kellett hozatnom tisztálkodó szereket és egészségügyi felszerelést, mivel a boltba se engedtek el. Amíg a fiúk elvoltak próbálni, addig megpróbáltam valami ehetőt összeütni a hűtőben talált alapanyagokból: néhány szelet fagyasztott hal, sok-sok zöldség, mirelit hús, és még több zöldség, fő az egészséges táplálkozás. Ahogy megpróbáltam szétszedni a halszeleteket, sikeresen elvágtam az ujjam és össze-vissza véreztem a konyhapultot, mire sikerült egy használható konyharuhát az ujjamra csavarnom.

-         Jól vagy?

Kibum tűnt elő a semmiből, szokásához híven most is a szívrohamot hozta rám.

-         Erről igazán leszokhatnál! – mindent kiejtettem a kezemből – Nem hallottam hogy bejöttél volna az ajtón.

Lehajoltam a rongyért, de Kibum megelőzött, megfogta a kezem, és a szájába vette vérző ujjam. Megmozdult bennem valami rejtett vágy, érzés, hogy ne essek el, nekitámaszkodtam a konyhapultnak, és a szemem is behunytam, mert forgott velem a világ.

-         Lehetnél kicsit óvatosabb is, még a végén levágod az ujjad.

Visszaadta a kezem, és elkerekedett szemekkel kerestem a vágás hűlt helyét.

-         Ezt meg hogy csináltad?

-         Vámpírpraktika. Mit segíthetek? – vette kezébe a kést, amivel ügyesen megvágtam magam.

-         Találd föl magad.

Sietősen a fürdőszobába menekültem, kimostam a véres konyharuhát, és elhatároztam addig nem jövök ki, míg meg nem jönnek a többiek. Ilyen állapotban kényelmetlen lett volna egy vámpír társasága, de a fürdőben sem maradhattam örökké. Átosontam a szobámba, és kicsit rendbe szedtem a szétdobált ágyneműket. Levettem a huzatokat, és bedobtam a mosogatógépbe, a felesleges darabokat pedig elsüllyesztettem az ágynemű tartóba. De hamar végeztem, és a nagy pakolászásban meg is szomjaztam. Lábujjhegyen kimerészkedtem a konyhába, a hal már a sütőben barnult, a zöldségsaláta a levében érlelődött, a hús kockára vágva, az olaj a tűzön melegedett. Bele is dobtam a húst, nehogy megégjen az olaj. A nagy sistergésben megint csak nem hallottam, ahogy Kibum mögém lopakodik és átölel. Viszont most számítottam erre az akciójára, így nem is borítottam magamra a forró olajat.  

-         Nem szoktál főzés közben zenét hallgatni? – kérdezte és ide-oda ringatózott velem.

-         Elromlott az MP3 lejátszóm…

-         Akkor majd én énekelek neked.

Bele is kezdett a szóló dalába, amíg én megpirítottam a húskockákat a salátához, majd össze is kevertem, és a halat is ki lehetett venni a sütőből.

-         Isteni illata van.

Kételkedtem, hogy az ételre célzott ezzel, mivel közben egyfolytában engem nézett, mint aki menten fel akar falni.

-         Hogy is mondtad, ijesztő vagyok?

-         Főleg amikor ezt csinálod. – tapintottam rá a lényegre – mint most is…

-         Mit is? – és a konyhapulthoz szorított.

-         Pont ezt… amikor így rám ijesztesz, és túl közel jössz, és így nézel rám… és turkálsz a fejemben… és megbabonázol a vámpírtrükkjeiddel…

-         Semmi vámpírtrükk. – suttogta – nincs szükségem rá, anélkül is teljesen belém zúgtál.

Hogy mi? Biztos csak össze akar zavarni, nem zúghattam bele egy vámpírba, ez nem történhet meg!

-         Te valamit nagyon benéztél… - szedtem össze a gondolataim – nem zúgtam beléd, bármennyire is szeretnéd elhitetni velem, de ez nem igaz.

-         Tegyünk egy próbát.

Valahogy csak sikerült kivergődnöm a munkalap és Kibum csípője közül, majd menekülőre fogtam, de hiába próbáltam lerázni, mindig elém került. Még hogy nem használ ellenem semmi vámpír trükköt… akkor ez mi?

-         Nem vagyok játékos kedvemben, légy szíves hagyj békén! – kicsit hisztsre sikerült, de nem akartam mást, csak hogy szálljon le rólam.

-         Befejeztem! – emelte fel a kezét – Ne haragudj!

Oldalra lépve utat engedett, és én beiszkoltam a szobámba. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, megszólalt a kapucsengő. Elmormoltam egy imát, hogy ne Baek és Daehyun legyenek azok, most még hozzájuk se lett volna türelmem. Megnéztem az e-mailjeimet, kitöröltem az összes U-Kissel kapcsolatos levelet, ki is ürült a postaládám. Nagyot sóhajtottam és elnyúltam az íróasztalon. Kibum beengedte a váratlan vendéget, és én kikukucskáltam ki lehet az, de a vámpír eltakarta. Vállat rándítottam, majd úgy döntöttem lepihenek kicsit, míg haza nem érnek a többiek.

            Nem is gondoltam rá, hogy álmomban ismét megjelenhet Natthew, csak akkor jutott már eszembe, amikor belecsöppentem egy igen valóságosnak ható jelenetbe. A TV előtt ültünk mindnyájan, amikor elment az adás és helyette egy ködös temetőt vetített a képernyő. Ahogy fordult a kamera, az egyik sírkőhöz kötözve egy ismerős alak tűnt fel, majd mellette egy másik. Halkan felsikoltottam, amikor felismertem az alvadt vér mögött barátaim arcát. Oda akartam rohanni, hogy átvetve magam a televízió képernyőjén a segítségükre siessek, de Kibum erős karja maradásra kényszerített. Natthew bukkant fel az egyik sírkő mögül, és intett, hogy menjek oda… mentem volna, de még mennyire, ha nem tartanak vissza. Egy tőrt húzott elő köpönyege alól, és Baekhyun torkának szegezte, majd még egyszer intett.

-         Kibum, eressz el! meg fogja ölni őket!

De amikor oldalra pillantottam csak egy élettelen bábu ült mellettem mozdulatlanul. Megpróbáltam lefejteni ujjait a csuklómról, de meg sem mozdultak. Kétségbeesetten kiabáltam Nattnek, hogy ne bántsa őket, de a következő pillanatban Baekhyunt elöntötte a vér, majd a vámpír lassan a másik fogolyhoz lépett, megismételve az előbbi mozdulatot. Fájdalmasan és tehetetlenül néztem végig, ahogy kioltja Daehyun életét is. A záporozó könnyeimtől megvakulva estem össze. És ekkor változott az álom. Hirtelen ott találtam magam a temetőben, hátam mögött a U-Kiss tagok még mindig mozdulatlanul ültek meredten bámulva a képernyőre. Egy árnyék magasodott fölém.

-         Ez történik, ha nem követed az utasításaimat. – talpra állított – menj vissza a szüleid házába, ott fogok rád várni. Ha nem érkezel meg holnap éjfélig, megtörténik mindez a barátaiddal, úgy hogy légy jó kislány és még ma este indulj útnak. Hogy Kimék ne akadályozhassanak meg, kapsz tőlem egy ajándékot.

Megragadott, és vadul belém mélyesztette fogait. Éreztem ahogy valami szétárad a testemben, elhomályosítva az elmém, csak egyvalamire ösztönözve, hogy minél előbb hagyjam hátam mögött ezt a házat.

            Felriadtam, és a nyakamhoz kaptam. A tükörhöz rohantam, de most semmi nyoma nem maradt az álombeli támadásnak. Odakint tányércsörömpölés jelezte, hogy vacsoraidő. Vártam pár percet míg megszűnt a remegés a tagjaimban, majd kimentem az ebédlőbe, üres gyomorral mégsem indulhatok el.

-         De sápadt vagy! – jegyezte meg Xander, miközben a helyemre kísért.

-         Nem érzem magam túl jól.

-         Ettől majd jobban leszel. – Soohyun egy nagy tányér gőzölgő levest tolt elém – amúgy köszönjük szépen az ebédet! Kibum mondta, hogy a te érdemed a délutáni nasi.

-         Igazán nincs mit.

Jól esett a hagyma leves, az egész tányérral befaltam, majd a zöldséges rizst is, amit Xander szedett ki a tányéromra. Elsőnek álltam fel az asztaltól, és elmentem zuhanyozni. Elkezdtem tervezgetni, hogy tudnék észrevétlenül kiosonni a házból, ennyi vigyázó tekintet mellett. Tiszta ruhát öltöttem magamra, majd beültem Hoon és Kiseop közé a kanapéra. A TV előtt Dongho és Eli vitáztak melyik DVD-t tegyék be, a történelmi, vagy a katasztrófa filmet. A vitának AJ vetett véget, amikor is sunyiban egy harmadik lemezt emelt le a polcról és csúsztatott be a lejátszóba. Na ez az amihez most végképp nem volt gyomrom, horrort nézni.

-         Hát akkor további jó szórakozást!

Otthagytam őket, átadva helyem a legfiatalabbnak.

-         Ehhez most nekem sincs kedvem. – duzzogott Kevin.

-         Majd én megvédelek! – húzta az ölébe Eli.

-         Csss! Valaki itt filmet szeretne nézni! – szólt rájuk Kiseop.

Ahogy becsuktam az ajtóm, odakint halkabbra vették a hangerőt, amikor egy eget rengető sikoly rázta meg a ház nyugalmát, és Xander rájuk parancsolt, hogy legyenek tekintettel másokra is. Aztán bekopogott hozzám.

-         Minden oké? – dugta be a fejecskéjét.

-         Holnapra jobban leszek.

-         Tehetek érted valamit?

-         Hoznál nekem egy pohár vizet?

Sietősen visszahúzta a buksiját. A zajtó résnyire nyitva maradt, és beszűrődött Kevin panaszkodása, hogy ő ezt nem nézi tovább. Hallottam, ahogy Eli jó éjszakát kíván a film mellett kitartóknak, majd bemennek a szobájukba az érzékeny lelkű Kevinnel. Valaki hangosan felnevetett, miközben a hangok alapján éppen egy nőt darabolhattak fel… szerencsére Xander éppen ekkor tért be a szobába egy pohár vízzel, és becsukta maga mögött az ajtót.

-         Mi a fenét néznek ezek odakint?

-         Horror-vígjáték, de engem nem fogott meg. elég gagyi… tökre látszik, hogy azok csak művégtagok, amiket lenyisszantanak. Bocs! – fogta vissza magát, amikor meglátta hogy kezdek elsápadni – Te kérdezted…

-         Ennyi ismertető bőven elég is volt. – mondtam majd lenyeltem a görcsoldót.

-         Ennél még én is jobb forgatókönyvet írnék. – oldotta a hangulatot – horrort természetesen. De nem lenne benne vér… ez ilyen vér nélküli, de vérfagyasztó történet lenne, tele rejtélyekkel, nyom nélküli eltűnésekkel. Egy női nyomozó lenne a főszereplő, aki beleszeret a gyilkosba, mielőtt rájönni ki is ő valójában, és a végén döntenie kell, hogy megmenti-e szerelmét, vagy elpusztítja, hogy ne halljon meg több áldozat.

-         Ez tetszik! Próbálkoztál már könyvírással?

-         Van pár irományom. – pirult el – de nem lettek valami jók.

-         Azt majd én eldöntöm, persze csak hogyha elolvashatom őket.

-         Természetesen. Te leszel az első akinek megmutatom. De visszatérve a forgatókönyvre, ha te lennél a nyomozó, mit tennél a helyében?

Ezen elgondolkodtam, fogós kérdés. Vagy az én életemet teszem tönkre azzal, hogy elveszítem azt, akit szeretek, vagy mások életét, idegenekét, hogy megtarthassam a számomra legfontosabb személyt. Ha Xander lenne a gyilkos, akkor egyértelmű a válasz…

-         Önző lennék, és a szerelmemet választanám.

Egy darabig merengve bámulta a lepedő mintázatát.

-         Akkor is, ha ő nem szeretne viszont?

-         Igen, ezt hozzá akartam tenni, csak akkor menteném meg, ha lenne értelme, mert ha ő nem szeret engem, akkor egyértelmű, hogy a többiek érdekeit helyezném előtérbe. De a te történetedben a gyilkos beleszeret a nőbe. – találgattam.

-         Igen. Beleszeretne…

Néhány részletet még megtárgyaltunk, aztán elköszönt. A film még mindig tartott, így nem sétálhattam csak úgy ki a bejárati ajtón. A legszükségesebb holmimat beletuszkoltam egy hátizsákba, és fel-alá járkáltam a sötét szobában. Milyen ajándékot kaptam Natthewtól? Kinyitottam az ablakot, és letekintettem az ötödik emeleti magasságból. Valami azt súgta túlélném a zuhanást, de féltem megtenni az első lépést. Mégis csak 15 méter magasból kellene leugranom, és a gondolattól megszédültem. A nappaliban valaki visítozni kezdett, majd a lábdobogásból arra következtettem, az illetőt éppen kergetik a kanapé körül. Kimásztam az ablakpárkányra, ugrás előtt meggyőződtem, hogy senki nem jár az utcán, majd elengedtem az ablakkeretet, és ahogy közeledett a föld átkoztam magam, hogy ekkorra baromságra vetemedtem. El se hittem, hogy karcolás nélkül megúsztam a zuhanást, talpra érkeztem, és még a bokám se sajdult bele. Hamar túltettem magam és elindultam a legközelebbi metrómegállóhoz. Szüleim háza egy közeli vidéki városban állt lakatlanul, ahova közvetlen metrójárat közlekedett, így biztosan nem tévedhetek el. Kivéve, ha rossz irányba szállok fel a szerelvényre, vagy rossz állomáson szállok le. Azért bíztam magamban annyira, hogy ne vesszek el útközben. Kértem az eget, hogy ne akarjon egyik fiú se benyitni a szobámba és a nyomomba eredni, tudtam ezzel a lépésemmel magamra haragítom őket, de kész voltam megtenni, ha ezzel megmenthetem őket. A közelemben senki se lehet biztonságban.

            Egész úton azon tűnődtem mi fogad majd odahaza, oly régóta nem léptem át a serdülőkorom színhelyének küszöbét, lehet már fel sem ismerném benne a házunkat. Szüleim halálának napja óta nem jártam még a közelében sem, csak találgathattam mi történhetett azóta a bútorokkal, a berendezéssel, hogy minden úgy lett hagyva mint ahogy volt, vagy szépen kirámolták az egész lakást, minden mozdítható értéket magukkal véve. Az utóbbinak jobban örültem volna, legalább nem maradt semmi, ami emlékeztetett volna arra a szörnyű éjszakára. Éppen időben vettem észre, hogy le kell szállnom, de úgy elmacskásodtak a lábaim, szinte az egész két és fél órás utat végig álltam. Ahogy kiestem az ajtón, kicsit megnyomkodtam a lábaim, mielőtt tovább indultam volna. Nem hiszem hogy ilyen késői órában járnának még buszok, kellemetlen, de gyalogolnom kell. Kabátom sincs, igaz hogy magamra öltöttem három pulóvert, de így is majd megfagytam.

            Az utcánkba befordulva ismerős látvány fogadott, egy év alatt szinte semmi sem változott. A nagy juharfa a kertben ugyanúgy a ház fölé magasodott, a fehér kerítés egybe olvadt a hófödte bokrokkal. A karácsonyi égők tavaly óta felaggatva maradtak, egy két helyen lógtak le, ahol már elengedett a madzag. Utáltam volna visszajönni ide, de most még is melegséggel töltött el otthonom közelsége. Mielőtt még halálra fagytam volna, tolvajként surrantam be a saját házam ajtaján.