Miért pont én 7. rész

           Bent a házban se volt sokkal melegebb, de legalább a szél nem fújt. Minden a helyén állt, csupán fóliával voltak letakarva a bútorok. Egyenesen a szobámba mentem föl, a nagy zűrzavarban ugyanis nem minden holmimat pakoltam össze, és hátha találok közöttük melegebb ruházatot. Különös érzés fogott hatalmába, ahogy jó sok plédbe csavarva ott feküdtem a régi matracomon. Nem bíztam benne, hogy képes leszek elaludni, de mégis csak a saját szobámban voltam, így elnyomott az álom. Már dél is elmúlt, mire fölébredtem. Tele voltam aggodalommal, attól tartottam, hogy Hyungjoonék előbb rám találnak, mint ahogy Natthew felbukkanna, örültem volna ha ez nem így történik. Nem maradtam a házban, és amúgy is el kellett mennem valami harapnivaló után nézni. Szándékosan kerültem a kedvenc helyeimet, nehogy felismerjen valaki, nem lett volna kedvem magyarázkodni mi szél hozott erre, egyedül akartam maradni. Csigalassúsággal teltek az órák, bennem meg nőttön-nőtt a feszültség, ami már odáig fokozódott, hogy visszakapcsoltam a telefonom, és felhívtam Baekhyunt. Tudni akartam jól vannak-e.

-         Haló?

-         Szia Béki, mi újság? – semleges volt a hangom.

-         Nami, hol a fenében vagy? Mindenki téged keres… várj, odaadom Xandert.

-         Ne!!! Csak tudni akartam jól vagy-e. Daehyun?

-         Itt van ő is. De te hol vagy?

-         Most le kell tennem. Ne aggódjatok miattam, jól vagyok.

Gyorsan kinyomtam, mielőtt elbőgném magam… hatalmas kő esett le a szívemről, ezek szerint a két bolondomnak kutya baja sincsen, Hyungjoon gondoskodott a biztonságukról. Mondjuk előbb is felhívhattam volna, hogy megbizonyosodjak erről, de Natthewt sem szerettem volna magamra haragítani ezzel a húzásommal. Ennyi talán belefért. Újra kikapcsoltam a telefonom, és elindultam vissza, lassan már minden üzlet zárórát jelentett, nem kóvályoghattam tovább az utcán.

            Lemerészkedtem a pincébe, ahol mindenféle vámpírokkal kapcsolatos feljegyzéseket, fegyvereket, és rengeteg könyvet gyűjtöttek össze a szüleim. Még vámpíroktól származó vért is találtam a polcokon, az egyiken Kim Hyungjoon neve állt, bizonyítva, hogy ismerték a szüleim és talán még szövetségesüknek is tartották. Jobbnak láttam, ha szépen megsemmisítem ezt a fiolát, mielőtt még Natthew felhasználhatná ellene. A többiben nem voltam biztos… mi van, ha Natthewnak is van egy fiolája, de akkor miért hagyta volna itt, amikor megtámadták a szüleimet? Egyáltalán miért volt szükség végezni velük, ha nem vittek el semmit? Engem kerestek! - villant fel az agyamban. Ekkor viszont valami csörömpölés riasztott fel gondolataimból… az első gondolatom az volt, hogy ezeket a zajokat nem vámpírok okozzák, hiszen azt észre se venném, ha a hátam mögé lopóznának. Igazi fosztogatókkal lenne dolgom? Úgy döntöttem, idelent megvárom, míg elmennek, de jó hogy ezeknek is pont ma kellett jönniük… várjunk csak… pár perc és éjfél… lesz itt nemulass, ha megjönnek Natték. Legalább nem lesznek éhesek. – keserűen felnevettem, majd magamhoz vettem pár önvédelmi eszközt, és elbújtam egy sarokba, ha netán ide is lemerészkednének. És a karók a vendégeim ellen is jó szolgálatot tehetnek majd. Hevesen vert a szívem, amikor éjfélt ütött az óra, és ahogy elhagyta a másodpercmutató a tizenkettőt, odafönt megszűntek a zajok. Levegőt is elfelejtettem venni, annyira hallgatóztam, mi történhet az emeleten.

-         Kicsi lány, most már előjöhetsz.

Akkorát ugrottam, hogy jól bevertem a fejem a felettem lévő polcba, de olyannyira hogy csillagokat láttam. Rajtam kívül nem volt más a pincében, és akkor jöttem rá, hogy a hangokat a fejemben hallottam. Bizonytalanul elindultam a feljáró felé, felmásztam a nyikorgó lépcsőfokokon, majd kilestem a konyhába. Elbotorkáltam a konyhaszigetig, ahonnan már beláttam a nappaliba… egy férfi foglalta el a fóliától megszabadított kanapét, mögötte ketten meredtek a semmibe mozdulatlanul. A betolakodók száraz holttestei kicsit arrébb hevertek egymáson, törött nyakkal. Egy karót a hátam mögött szorongatva bementem a nappaliba, nem valami nagy életbiztosítás, de legalább nem éreztem magam teljesen védtelennek. Zavart a sötét, így felkattintottam a lámpát. Natthew csukott szemmel üldögélt, merengő arccal, a két másik vámpír meg napszemüvegben feszítettek, mint valami titkos ügynökök.

-         Remélem nem bánod, hogy bátorkodtam igazságot szolgáltatni az otthonodat feltúrni készülő bűnözők felett.

Nem mertem megszólalni nehogy túl vékonyra sikeredjen a hangom, így csak fejrázással jeleztem, hogy egyáltalán nem bánom.

-         Ezt is sikerült megmentenem. – felállt és egy láncot akasztott a nyakamba – édesanyádé volt, még tőlem kapta.

Nem moccantam… elég idiótán festhettem.

-         Ülj le inkább, mielőtt elájulnál nekem. – mondta és leültetett a fotelba.

Ahogy belesüppedtem a kedvenc fotelembe, megjött a hangom.

-         Mit akarsz tőlem?

-         Megismerni.

-         Ennyi? – másra számítottam – akkor nem akarod kitekerni a nyakam, vagy… - na jó nem adok neki ötleteket.

-         Dehogy. – nevetett rajtam – Nem bántanám a saját véremet.

Ha eddig nem fagyott volna még meg bennem a vér, most teljesen lefagytam. Nem tudom miért, de a Star Warsos jelenet lebegett a szemem előtt: Luke, én vagyok az apád… csak éppen másik névvel. Nem akart normálisan működni az agyam, de sose voltam normális, azt se tudom mit jelent ez a szó, és most sem csalódtam magamban.

-         És Kiméket? – most sem magam miatt aggódtam.

-         Milyen apa lennék, ha megöletném egyetlen gyermekem legjobb barátait? Biztos nem ezzel a tettemmel zárnám magam a szívedbe. Elvégre nem mindennapos, hogy egy vámpír vérszerinti lányának nevezhet valakit.

-         De akkor én most félig vámpír vagyok? És egyáltalán ez hogyan lehetséges?

Komolyan nem az akasztott ki, hogy anyám hűtlen volt az apámnak ismert férfihoz, hanem hogy egy vámpír lánya vagyok… nem tudom miért, de elhittem amit mondott. Legbelül éreztem, hogy igaz.

-         Miért kellett megölni a szüleimet? – eltört a mécses.

-         Ígérem, mindenre választ kapsz. – sürgetőbbre fogta a beszédet – a barátaid hamarosan ideérnek, és jobb ha még nem szembesítjük őket az igazsággal. Hagyok időt, hogy feldolgozd a hallottakat, majd jelentkezem… - odalépett hozzám és átölelt – szeretlek!

Az utolsó szót úgy ejtette ki, mintha most használta volna először és a jelentésével sem volna igazán tisztában.

            A másodperc töredéke alatt felszívódtak, magukkal véve a hullákat is. Visszarogytam a fotelba, és kérleltem az eget, hogy most már igazán felébredhetnék ebből a rémálomból. Kényszercselekvés gyanánt nyomkodni kezdtem a telefonom, persze csak miután üzembe helyeztem. Nem sokat gondolkodhattam, a Kim testvérek estek be a bejárati ajtón, harcra készen, kissé megilletődtek, amikor egyedül találtak. Xander tört keresztül rajtuk, és rohant oda hozzám.

- Mi történt? Jól vagy? – tapogatott végig.

- Jól. – pityeregtem.

- Bántottak? – faggatózott tovább.

- Nem… csak beszélgettünk. – ez az igazság, ne nézz ilyen értetlenül.

A szemem sarkából láttam, hogy Hyungjoon készül nekem ugrani, de öccse visszafogta, amiből hangos vita kerekedett a testvérek között. Addig Xander felkísért összepakolni a motyóm, közben egyfolytában kérdezősködött, hogy mi történt. És én ezredjére is elmondtam neki, hogy semmi, csak beszélgeti akart, de miért olyan nehéz ezt elhinni? Az autóban Hyungjoon kiadta magából, nagyjából ugyanazokat mondta el, mint a fesztivál estéjén, csak kicsit durvább és keményebb szavakat használva, hátha így jobban megértem. Nem is igazán figyeltem rá, előre meredtem a havas útra, és számoltam hány autó száguld el mellettünk. Hogy csillapítsam hurrikánként süvöltő gondolataimat, kimondtam azt, ami már a nyelvem hegyét csiklandozta.

- Ő az apám… - Kibum hallotta a volánnál, mert beletaposott a fékbe.

- Tessék? – hüledezett az idősebb Kim és Xander is előre dőlt, hogy hallja amit mondani fogok.

- Natthew az apám… ezért akart velem négyszemközt találkozni, hogy ezt elmondhassa.

Hosszú csend következett, csak a jelzőlámpa kattogása törte meg a síri csendet. Meglehetősen sok időbe telt feldolgozniuk ezt a rövid tartalmú információt, én már túltettem magam rajta.

-         Hazugság! – förmedt rám Hyungjoon – vámpíroknak nem lehet gyerekük…

-         Anyám nem volt vámpír… - emlékeztettem.

-         De akkor is, belehalt volna a terhességbe.

-         De nem halt bele. – mondtam gépiesen.

-         Akkor ebből mi következik? Hogy csúnyán átvertek!

-         Te ismerted a szüleimet – fordultam hátra – mit tudsz a születésemről és anyám terhességéről?

Ezen eltöprengett, bizonytalanul forgatta a szemeit, majd megvilágosult mire akarok kilyukadni.

-         Most hogy így visszagondolok, eléggé beteges volt a terhessége alatt. De kizárt hogy…

-         Mivel lehet bizonyítani, hogy vámpír vagyok? – szakítottam félbe.

-         Gyorsan gyógyulsz. – Kibum volt a gyorsabb – ezt eddig egy orvos sem állította, akik vizsgáltak?

-         Nem igen voltam beteg…

-         A csuklód is hamar rendbejött, az a vágás az ujjadon… - folytatta – hogy jóval fiatalabbnak látszol a korodhoz képest.

-         De akkor is nehezemre esik elhinni. Ha félig vámpír vagyok, akkor nem kellene kitartóbbnak, erősebbnek lennem? Ja, és a vértől meg egyenesen irtózom. – tettem hozzá. - Vagy ez összefüggésben lehet azzal, hogy képes vagyok visszafordítani az átalakulási folyamatot, és ezért nem jelentkeztek még a képességeim?

-         Ki fogjuk deríteni! – szorította meg a vállam Xander.

Elszunyókáltam a kocsiban, és már csak a motor leállításakor nyitottam ki a szemem. Hulla fáradt voltam, nem is fizikailag, hanem az agyam akart mindenáron kikapcsolni. Mint egy zombi, úgy kapaszkodtam Xander karjába, ahogy felgyalogoltunk az ötödik emeletre, a lift ugyanis nem működött. A klánfőnök kiadta az utasítást a rappernek, hogy maradjon mellettem, addig ők megpróbálnak további információhoz jutni, ami segíthet megválaszolni jó néhány kérdést.

            Örültem, hogy nem kell vagyok egyedül, és annak még jobban, hogy Xander mellett lehetek. Egy szó vízhangzott a fejemben, amit még félálmomban suttogtak a fülembe, és Xander hangja elnyomta újdonsült apám jelentéktelennek tűnő vallomását a szeretetről. Egy perc alatt kész voltam a zuhanyzással, és úgy vizes hajjal estem be az ágyba. Kinevezett nővérkém betakargatott, majd óvatosan elhelyezkedett mellettem. Meg sem vártam, és már oda is bújtam hozzá, arcom a mellkasába nyomtam, és halkan sírni kezdtem. Vigasztalóan átölelt és simogatni kezdte vizes, gubancos hajamat.

-         Velem csak a baj van… mindenkinek jobb lenne, ha felszívódnék…

-         Ne butáskodj! Nem mindenkinek lenne jó… - még szorosabban magához ölelt – maradj itt velem, és együtt képesek leszünk túllépni a nehézségeken!

-         De nekem léteznem se szabadna! – már teljesen eláztattam a pizsama felsőjét a könnyeimmel. – egy torzszülött vagyok.

-         Csodálatos vagy! – suttogta – Nem az számít, hogy kinek születtél, hanem hogy kivé nőttél fel, és biztosíthatlak cseppet sem tűnsz torzszülöttnek. Itt vagy nekem, és csak ez a fontos.

Eltolt magától, de csak azért, hogy a szemembe nézhessen.

-         Még nem mondtam, de szeretlek! Bárki is legyen az apád, én akkor is szeretni foglak, ha a válladra veszel az erődet próbálgatva, akkor is szeretni foglak, ha éhesen rám veted magad, akkor is szeretni foglak. Érted miről beszélek? Egy percre sem foglak magadra hagyni!

Jól estek a szavai, boldogan elmosolyodtam, mert rájöttem megtaláltam amit kerestem, egy igazi társat, aki kiáll mellettem jóban rosszban, aki mellett egésznek érezhetem magam. Szerelmi vallomása hallatán megengedtem magamnak, hogy megcsókoljam. Beleharaptam az alsó ajkába, kicsit durvábban mint szerettem volna, kiserkent a vére én meg rácuppantam. Hanyatt fordítottam, és lábamat átvetve a csípője felett, rámásztam. A fémes és édeskés íztől egyből kiment az álmosság a szememből, és már Xander sem volt fáradt. Egyik kezével a derekamat, másikkal a tarkómat karolta át, és amennyire csak bírt magához szorított, aztán hirtelen ülő helyzetbe tornázta magát, és megkísérelte levenni a pizsi felsőm. Jó kislány lévén, nem ellenkeztem, majd határozottan az övétől is megszabadítottam. Olyan forró volt a teste, mintha láztól szenvedne. Aztán átvette az irányítást, letepert, és minden porcikámat végigtapogatta, először ujjaival, majd ajkaival is bejárta a völgyeket, dombokat, volt ahol csikis helyre tévedt, olyankor ugrottam egyet, amitől még bátrabban fedezte fel testem legrejtettebb zugait is. Egyikünk sem akart leállni, és azon vettem észre magam, hogy már egyetlen egy ruhanemű sincsen rajtunk. Xander magunkra terítette a paplant, azért kissé hűvös volt a szobában, és amíg az ajkaimmal foglalatoskodott, óvatosan beletalált a kis nyílásba, egy hosszú sóhajt csalva ki belőlem.

-         Te vagy az első. – súgtam a fülébe, ahogy a hajába markoltam.

-         Akkor óvatos leszek. Azonnal szólj, ha valami nem stimmel!

Lassan mozogni kezdett bennem, és én csillagokat láttam, erősen kapaszkodtam a vállaiba, és próbáltam nem hangosakat nyögdécselni, bár lemertem volna fogadni, hogy valaki biztosan hallgatózik. Egyre hevesebbé vált, és megint olyat tett, amire nem számítottam… oldalra vetődött, és a hátára fekve magára húzott. Nem volt időm reklamálni, mert édes ajkaival betapasztotta a szám. Ahogy felülre kerültem megint éreztem azt a számomra újfajta vágyat, és ami gátlás még maradt rajtam, mind ledobtam magamról.

            Annyira hihetetlen volt másnap felébredni, és visszagondolni az előző napi eseményekre. Egy zavaros álom, amiből még nem igazán ébredtem fel, és sejtettem még korántsem értek véget a meglepetések. Teljesen elvesztem a bevillanó képek és a valóság között, egyedül Xander nyújtott egy biztos kapaszkodót, hogy ne ragadjon magával az örvény. Igazából csak poénból kértem meg Hoon, hogy szkanderezzünk, mivel úgy láttam neki vannak a legkidolgozottabb karjai. Szórakozottan kulcsoltuk össze kezünket, Xander vállalta a bíró szerepét, de mindenki körénk gyűlt, hogy vajon mi fog kisülni ebből. Erre voltam én is kíváncsi. Első alkalommal Hoon simán lenyomott, és még nem is adott bele mindent.

-         Még egyszer! Léci! – kértem egy visszavágóra.

Dongho tátott szájjal nézte a jelenetet, majd sorba mindenkinek tátva maradt a szája. Vagyis ezt nem láttam, csak sejtettem, mivel csukva volt a szemem, és csak egy szóra koncentráltam. Éreztem, hogy Hoon befeszíti az izmait, még talán az inak és csontok ropogását is hallottam, de lehet csak beképzeltem magamnak. A lényeg, hogy tartottam magam, és ahogy tovább növelte ellenfelem az erejét, úgy nőtt a sajátom. Aztán az énekes elérte képességeinek határát, majd egy határozott mozdulattal az asztallaphoz csaptam a kézfejét.

-         Mi a manó? – hüledezett Soohyun.

-         Ez még semmi. – szólt közbe Kibum – bár hyung nem támogatja, én mégis amellett vagyok, hogy edzünk téged. Persze csak mértékkel.

-         És ha erősebb leszek nálatok? – úgy látszik az egóm is növésnek indult.

-         Majd ügyelünk erre is.

Nem vittük túlzásba a vámpírgyakornoki és mesteri szerepet, egyrészről nehogy megsérüljön valaki, másrészről amikor huzamosabb ideig használtam a képességeimet, kezdett rám törni a szomjúság. Ilyenkor mindig abbahagytuk, arra még nem voltam felkészülve, hogy ellenálljak egy ilyen erős kísértésnek, még a végén a másik énem kerekedik fölül, és valaki tényleg megsérül. Leginkább az érzékszerveim csiszolásán dolgoztunk, félretehettem a szemüvegem, Kibum megtanította hogyan ismerjem fel a ház lakóit az illatuk alapján, de legjobban az tetszett, amikor kihallgathattam a legintimebb szóváltásokat is.

Egyik éjszaka ágynyikorgásra és nyögdécselésre ébredtem. Nem a szomszéd szobából szűrődött a hang, mert ott éppen Dongho szuszogott hangosan. Próbáltam visszaaludni és kizárni a kéjes hangokat a fejemből, de nem ment. Lassan kikeltem az ágyból, nehogy felébresszem a békésen szunyókáló buksimat, és settenkedve elindultam a hangforrás irányába. Végül az ElVin párocska szobája ajtajának tapasztottam a fülem. És gyanúm beigazolódott, azok ketten odabent igen jól érezik magukat.

-         Mit hallgatózol?

Mióta rávilágítottak ki is vagyok valójában, már nem tudott rám ijeszteni Kibum, és látszott rajta, hogy hiányzik neki.

-         Nem bírok aludni…

-         Hangosak? – vigyorgott – Van kedved egy éjszakai sétához? De ne öltözz túl melegen.

Visszaosontam a szobába, gyorsan átöltöztem, egy egyszerű hosszú ujjú pólót és egy nadrágot vettem magamra, majd indulásra készen a bejárati ajtóhoz siettem. Kibum egy fekete póló mellett döntött, se azért nyakamra tekerte a sálját.

-         Mutatni akarsz valamit? – vacogtak a fogaim, amint kiléptünk a mínuszokba.

-         Megtanítom hogyan zárd ki a környezetet, és akkor máris nem fogsz fázni. – kezét a vállamra helyezte – de ehhez az kell, hogy megállítsd a szíved.

-         Tessék? – megrémültem – az nekem nem fog menni, mégis hogyan gondoltad hogy…

Nem tudtam tovább folytatni, mert ekkor megcsókolt, és lássanak csodát, egyből elfelejtett dobogni a szívem. Pánikba estem, levegőt sem kaptam, olyan érzésem volt, mintha jeges vízben kalimpálnék a felszín felé. Percekig álltunk így egymással szemben, mire végre lenyugodtam. Ekkor Kibum elengedett. Üres, élettelen bábunak éreztem magam, ahogy testem átvette a levegő hőmérsékletét.

-         Na, milyen érzés?

-         Ijesztő. – az orrom előtt kalimpáltak a kezemmel – hogy jön ki hang a torkomon, ha nem veszek levegőt?

Kibum a térdére támaszkodva nevetett.

-         Mi olyan vicces? Szeretném megérteni mi történik velem. – vágtam be a durcát – de ha te nem vagy hajlandó elmondani, akkor megyek, és megkérdezem Natthewt.

-         Még csak az kéne. Nem azon nevettem… csak látnod kellett volna az arcod…

-         Hogy lehetek újra normális?

-         Csak gondolj arra hogy élsz, hogy dobog a szíved és vegyél egy mély levegőt. – adta ki az instrukciókat.

Fellélegeztem, amikor ismét kivehetővé vált a pulzusom, és megfogadtam soha többé nem csinálom ezt.

            Tartottam tőle, hogy Baekhyun és Daehyun többé szóba se akar majd velem állni, mikor megtudják mi vagyok, de a bejelentéssel már megelőztek. Gondolhattam volna, hogy ez a két dilis jó bulinak fogja fel azt ami velem történik, meg is kapták a magukét, de csak nem tudok rájuk haragudni. Valami arra ösztönzött látogassak el a fodrászhoz, és csináltassak magamnak valami igazán extrém és ütős frizurát. A kék szín és egyenes haj mellett döntöttem, remekül fog passzolni az új dalunkhoz. Daehyun szőke fürtjeibe belecsempésztek egy kis rózsaszínt, Baekhyunéba meg egy kis vadító vöröset. Éppen végeztünk, amikor csörgött a telefonom.

-         Igen, tessék!

-         Szép jó reggelt Nami! – Natthew volt az – lenne kedved ma velem ebédelni. Válaszolok pár kérdésedre.

Nem kellett győzködni, elfogadtam a meghívást, már csak Kimtől kellett engedélyt kérnem.

-         Már miért kellene engedélyt kérned? – értetlenkedet Baekhyun – ő mégis csak az apád, akkor találkozol vele amikor akarsz.

-         Csak elfelejtesz egy apróságot, hogy az apám egy vámpír. Ráadásul Kimék ellensége. És csak nekem köszönhetik, hogy eltűrik őket ebben a városban. Éppen ezért nem akarom tovább izzítani a forró vasat, hogy az engedélye nélkül találkozgatok Natthew-val. Érted már?

-         Én értem. – bólogatott Daehyun – de akkor sem tilthatja meg, hogy találkozz vele. Bár hozzáteszem én most kivételesen Hyungjoon oldalán állok.

-         Neked legalább van eszed. – húztam a szám – Megmondom Kimnek, hogy nem akadályozhat meg abban, hogy találkozzam vele.

-         Ahogy gondolod. – vont vállat Béki – de aztán ne nekünk sírj, ha bezárnak a szobába és nem engednek sehova.

-         Neked őszintén most mi bajod van? – emeltem fel a hangom – haragszol rám valami miatt?

-         Dehogy! – sóhajtott – nem rád haragszom.

-         Akkor? – kérdeztük kórusban Daehyunnal.

-         Unom, hogy osztozkodnom kell, és Chanyeol nem egyedül az enyém.

Meg kellett emésztenem a hallottakat, mert nem voltam biztos, hogy megértettem mit mondott az előbb a duzzogó énekes.

-         Szerelmi háromszög? – kíváncsiskodott Dae.

-         Valami olyasmi… - morogta – hogy lehet egyszerre két embert szeretni?

-         Ki a harmadik? – kérdeztem.

-         A másik csapat leadere. – csapott az asztalra – Azt hiszi, hogy bárkit megszerezhet magának, és képzeljétek, még nálam is bepróbálkozott, hogy csinálhatnánk hármasban. Az eszem megáll.

-         Pszt! Halkabban, mindenki minket néz! – csitítottam – Kris? Várj és Chanyeol hogy áll ehhez az egészhez?

-         Neki tetszene. – egyre dühösebb lett – azt mondta szeretne meggyőzni, hogy engem is ugyan úgy szeret, mint a másik rappert, és hogy egyikünket sem akarja elveszíteni.

-         Ajha. – füttyentett egyet Daehyun – nem akar kicsit sokat? És te mit szeretnél?

-         Vele akarok maradni.

-         Mi lenne, ha adnál Krisnek egy rövid próbaidőt? Ha nem működik, akkor majd kitalálunk valamit, de ha itt magadban duzzogsz, semmi sem fog magától megoldódni.

Egy rövid hallgatás után elpárolgott a dühe és nyugodt hangon szólalt meg.

-         Rendben, végül is Krissel semmi bajom, mindig is jóban voltunk… és ha Channiet ezzel boldoggá tehetem, és ha őt boldognak látom, akkor én is az vagyok.

Daehyun csak kapkodta a fejét, és sejtettem milyen gondolatok járhatnak most csinos kis buksijában. Először kiderül, hogy az egyik legjobb barátja egy vámpír gyermeke, aztán meg a meleg barátja belekeveredik egy szerelmi háromszögbe.

-         Ha ez így folytatódik, elvesztem még azt a kevéske eszemet is ami megmaradt.

-         Zárd lakat alá, akkor nem szökhet meg. – javasoltam – vagy találjunk ki neked is valamit.

-         Jesszus! – kerekedett ki a szeme – ugye nem vak randira gondoltál?

-         Nem, de most hogy így mondod, neked is találhatnánk egy hozzád illő párocskát.