Miért pont én 5. rész

         Lassan világossá vált előttem miért nincsen az idolok többségének barátnője, hiszen jól megvannak egymással is, annyi időt töltenek együtt, számukra ez a normális. Az ElVin páros a szemem előtt bimbózott és ha ez még nem volt elég, a banda esze, akiről egyáltalán nem gondoltam volna, kikezdett az ulzzhanggal, így már két párocska is felkavarta a kedélyeket. Voltak itt szobacserék, lakótárscserék, féltékenységi jelenetek, látványos kibékülések, gyanús éjszakai motoszkálások. Meglepő, de ahelyett hogy felzaklattak volna a változások, sokkal inkább nyugalmasabbá tették a napjaim.

A mellettem lévő szobából Dongho hangos horkolása szűrődött át, Eli ugyanis kipaterolta a kis maknaet, hogy szerelmét beköltöztethesse a helyére. Nem sokkal azután, hogy Dongho rázendített nyílt is a szobaajtó, és egy félig zombi Alexander esett át a küszöbömön. Nem aludtam, a tánclépéseket gyakoroltam, mert még mindig nem ment olyan jól, mint ahogy azt szerettem volna.

- Nem alszol? – hunyorgott.

- Gyakorolnom kell. És téged mi szél hozott erre?

- Dongho horkolásának a szele.

Az ágy széléhez botorkált, de felbukott a papucsomban, és arccal előre elterült a takarómon. Mivel úgy is maradt odaszaladtam hozzá, és megbökdöstem, hogy él-e még. Belenevetett a párnámba, csiklandós pontot találtam el.

-         Így nem kapsz levegőt. – próbáltam az oldalára fordítani, és megint elnevette magát.

-         Ez csikis. – megfogta a csuklóm és lerántott magához, majd átkarolt, mint egy plüssmacit – nem egészséges, hogy valaki így horkoljon. Holnap beszélek a menedzserrel. – akkorát ásított, egészbe le tudott volna nyelni.

-         Itt akarsz aludni? – nem mintha ellene lettem volna, csak érdekelt mi a szándéka.

-         Ha nem gond… lekapcsolod a lámpát?

Engedelmesen lekattintottam az éjjeliszekrényen a lámpát, és hirtelen korom sötét lett. Csak Xander karját éreztem körém fonva, mellkasát, ahogy fel-le emelkedett, és leheletét a hajamon. De az arcát nem láttam, csak sejtettem hol fekhet, viszont én így fázni fogok, ha nem takarózunk be.

-         Xander! – suttogtam, és nem voltam benne biztos, hogy hallja – visszaadod a takaróm?

Mivel mozgolódni kezdett, még ébren volt. Az ágy hullámzásából következtettem, hogy kihúzta maga alól a paplant, majd éreztem, hogy betakargat vele, majd ő is bebújik mellém. Ugyanúgy átkarolt, mint az előbb, de most sokkal közelebb tette a fejét, orra a homlokomat súrolta.

-         Szép álmokat! – mondta és homlokon csókolt.

Mégis hogy bírjak így elaludni, amikor itt fekszik az ágyamban. Nyugtalanul a másik oldalamra fordultam, így karja a derekamra csúszott. Pillanatok alatt egekbe szökött a vérnyomásom, és izgatottságomat csak fokozta, amikor hozzásimult a hátamhoz. Moccanni se mertem, és még levegőt is elfelejtettem venni. Aztán megcsíptem magam, hátha csak álmodok, de rá kellett döbbenem a valóságra. Nem tudtam mit tegyek, annyira jó volt a karjaiban, de az is biztos, hogy képtelen leszek lehunyni a szemem.

            Amikor már álomország határán bolyongtam, Xander megmozdult mögöttem. Végigsimított a karomon, megpuszilta a fejem búbját.

-         Ébren vagy?

Nocsak, nem én voltam az egyetlen, aki küszködik az alvással. Nem feleltem. Éreztem, hogy fölém hajol, és az arcomat fürkészi, miközben én alvást tettetek. Az arcomat is megcirógatta, majd a karomat, majd ismét az arcomat. Egész éjjel ezt fogod csinálni? – kérdeztem magamban. Jött is a válasz, gyengéd puszit adott az arcomra.

-         Szeretlek! – suttogta alig hallhatóan.

Akkorát dobbant a szívem, hogy ijedtemben ugrottam egyet.

-         Jaj, ne haragudj! Felébresztettelek? – simogatta tovább a homlokom.

-         Nem, vagyis igen. – nem árulhattam el, hogy egész végig ébren voltam.

-         Jobb ha most megyek. Úgy hallom Dongho is elcsöndesedett.

-         Maradj! – fogtam és visszahúztam vízszintesbe – amíg itt vagy nem kísérthetnek rossz álmok.

-         Akkor maradok. – fehér fogai világítottak a sötétben, ahogy rám mosolygott.

Most én bújtam oda hozzá, arcomat beletemetve a mellkasába, Xander gyengéden átölelte a vállam. Felvettem légzésének ritmusát, majd el is nyomott az álom. Aznap éjszaka valóban nem kergettek rémálmok, helyette Xanderrel álmodtam csupa szépet.

Reggelre viszont teljesen kiment a fejemből, hogy nem vagyok egyedül. Kómásan kikeltem az ágyból, elmentem pisilni, fogat mostam, majd visszabotorkáltam a szobába átöltözni. Leültem az ágy szélére, egy darabig csak bámultam magam elé, majd elkezdtem lerángatni magamról a pizsama felsőm, amikor két gyengéd kéz fonódott össze a mellemen. Először azt hittem Kibum settenkedett be a szobámba.

-         Ennyire előre azért nem tartunk. – viccelődött Xander megakadályozva, hogy sikeresen zavarba hozzam mindkettőnket.

-         Miért, hol tartunk? – kicsit bugyután hangzott.

Válasz helyett felborított, és fölém hajolva egy pici csókot csempészett ajkaimra. Nem tudom pontosan mi hajtott, de tarkójánál fogva visszahúztam a fejét, és visszacsókoltam. Volt bennem egy kis félelem, hogy esetleg megriasztom hevességemmel, de nem húzódott el, ellenkezőleg, szenvedélyes csókba torkollott a kis akciója. Vigyorogva ültünk le az élőholtak asztalához. Ma müzli nap volt, mindenki azt rágcsált, vagyis majdnem mindenki. Dongho elbóbiskolt, és belelógott volna a feje a tányérjába, ha a gondoskodó leader fel nem rázza, és a szájába nem dugja a kanalat. Eli és Kevin is vigyorgott mint a tejbe tök, első együtt töltött éjszakájuk után, csak rájuk kellett nézni, az arcukra volt írva mivel üthették el az esti órákat. Erősen megráztam a fejem, és szerencsésen félrenyeltem egy müzli darabot. Xander veregette meg a hátam. Fel sem tűnt, hogy időközben Kibum is csatlakozott a reggeliző zombikhoz, és érdeklődve tekintgetett ide-oda köztem és Xander között. A jelenlevők közül egyedül neki tűnt fel, hogy Xander nem a saját szobájából bukkant elő, hanem az oldalamon az én szobámból. De azt is tudhatja, hogy semmi nem történt, azt a reggeli csókot leszámítva. Azért rajtunk tartotta a szemét, hogy jobban belelásson mi is zajlik most bennünk.

-         Csak félrenyeltem. – köhögtem.

-         Feltűnt.

-         Nami! – szólalt meg Kibum – ma is mész próbálni, mert akkor elvihetlek?

-         Köszi, de ma Xanderrel megyek.

-         Nem. – ropogtatott Soohyun – mind megyünk.

-         Ne már!!! – nyavalygott Kevin – ezen a héten még nem is kaptunk szabadnapot.

-         És milyen nap van? – tette fel a kérdést a makacs leader.

-         Szer… kedd. – ismerte be a szöszi.

Nagy nehezen összekaparták magukat a srácok, és beszálltunk a kisbuszba. Kibumra haragudtam, amikor befurakodott Xander és közém, de igyekeztem leplezni felháborodásomat. Féltékeny lenne, vagy csak bosszantani akar? Nem számít, a lényeg, hogy elérte amit akart. Kiseopot roppantul érdekelte miért nem tudom megtanulni a táncot, így ő Soohyun engedélyével feljött velem Hyunjoonghoz, és alapos elemzés után megosztotta velem a diagnózisát.

-         Te félsz szexinek mutatkozni a színpadon. Ha kicsit több önbizalmad lenne, és hinnél magadban, elhinnéd, hogy képes vagy megmutatni mindenkinek ezt az oldaladat is, akkor könnyebben belerázkódnál.

-         Bölcs szavak. – duruzsolta Hyunjonng, de Kiseop ügyet se vetett rá.

-         Bennem semmi szexi sincsen. – motyogtam.

-         Valóban nincs. – fonta össze karjait Hyunjoong – rövidek a lábaid, kislányos az arcod, ügyetlenül mozogsz, inkább vagy cuki, mint szexi. – nagyot sóhajtott – én mégis elvállaltam, hogy szexi csajt formálok belőled, de ehhez az kell, hogy te is akard.

-         De amire rá akarsz venni, az nem én vagyok. Ez nekem már túlzás, és nekem elsőre nem a szexi jut róla eszembe… bocsánat az erős szóért, de én nem leszek senki ribanca.

Partnerem mosolyogva hallgatott végig. Kiseopot zavarba hozták az elhangzottak.

-         Akkor legyél cukin szexi. – mondta végül és lopva az idősebbre pillantott – megmutatom mire gondolok. Nézd, én egyszerre vagyok cuki és szexi.

Annyira vicces volt, ahogy ott illegette magát, hol cuki, hol gyilkosan dögös pózokat véve fel, én meg megpróbáltam leutánozni, aminek az lett az eredménye, hogy mindhárman a hasunkat fogtuk a nevetéstől.

-         Azt hiszem már értem.

Kicsit szomorú voltam, hogy Kiseopnak el kellett mennie, de megígérte a szünetben majd felnéz, hogy haladunk. Pár órácska alatt tökéletesre fejlesztettem a vagány-cuki stílusomat, ami már Hyunjoongnak is sokkal jobban tetszett. Jutalmul hamarabb fejeztük volna be a próbát, ha nem szólnak, hogy vonuljunk át egy másik terembe, ahol a U-Kiss is próbál.

-         Jó hírrel szolgálhatok. – széles mosollyal állt előttünk a menedzser, nekem mégis rossz előérzetem támadt – a hétvégére meghívtak minket koncertezni és én el is fogadtam a meghívást. Ott fogjuk bemutatni az új dalainkat.

Bejelentése vegyes érzelmeket váltott ki a jelenlévőkből.

-         És hova? – Soohyun uralta a gondolatait.

-         Egy nagyszabású zenei fesztiválra itt Szöulban. A legjobban díjat is kapnak.

-         Ez valami verseny lesz akkor? – tippelt AJ.

-         Olyasmi. Lesz egy zsűri, az pontozza majd hogy mennyire vannak összeszokva a tagok egymással, hogy mennyire tudnak élőben énekelni, hogy mozognak a színpadon, milyen hatással vannak a közönségre, stb. Egyszóval, pont nekünk való.

-         Ez három szó. – súgta a fülembe Xander.

-         És kik lesznek még ott? – Soohyun a banda szószólója nem fogyott ki a kérdéseiből.

-         Hmm. Lássuk csak… akikről már értesültem, az a Ze:a, Infinite, CNblue, Teen Top, Beast, más hirtelen nem ugrik be és szóló énekes nem is lesz.

-         BAP és EXO nem lett meghívva? – kérdezte a leader.

-         Huh, azt látod nem tudom. De az tudom, hogy az Echo is bemutatkozik aznap.

Ez azt jelenti, hogy négyszer is fel kell majd másznom a színpadra, ha a saját dalomat is elénekeltetik velem. Egy nap három koreográfia… várjunk! Az Echonak még nincs is koreója. Nyitottam volna a szám, amikor Hyungjoon kitalálta mire gondolok.

-         Felhívtam az ügynökségüket, és hétvégéig kölcsönadják nekünk az énekeseiket. – kacsintott, majd az órájára pillantott – ha minden igaz, nemsoká itt is lesznek.

A következő fél órában felelevenítettük a Forbidden love lépéseit, még utoljára eltáncoltam Hyunjoonggal a saját duettünket majd átinvitáltak egy másik terembe, ahol már Daehyun és Béki vártak. De nem voltak egyedül. Shinees Minho és egy Jongin köszöntött barátságosan, és gyorsan elmagyarázták ők fogják nekünk betanítani a koreográfiát.

- Csak nem kapott el valami kórságot Lee Sooman? – vigyorogtam.

- Azt nem tudja, hogy én is eljöttem. – súgta oda Kai – Béki mondta, nehezen tanulod meg a lépéseket, így eljöttem, hogy segítsek.

- Kedves tőled. De figyelmeztetlek, nagyon béna vagyok.

Amíg Minho a fiúkkal foglalkozott, addig és Kai figyelmét élveztem. Párszor ellenőrzésképpen bekukkantott a menedzserünk, hogy nem csak trécselünk, hanem dolgozunk is közben, és meg lehetett elégedve a látvánnyal. Ideiglenes tánctanárom megjegyezte nem annyira borzalmas, mint ahogy én azt leírtam neki az elején, és hogy lát bennem potenciált, és ez a jó, hogy látja képes vagyok a fejlődésre. Nem mondtam neki, hogy Kiseop is ugyanezt mondogatja, inkább a lépésekre koncentráltam. Egyiknél kértem lassítsunk, mert már nem bírtam követni, a mozdulatot. Nem sokat haladtunk, de akkor is több a semminél, a fiúk már előrébb jártak, mivel már ismerték a koreográfiát, én meg csak most láttam először.

            Már annyira nem viseltek meg az egész napos próbák, kezdtem belelendülni, és még élveztem is. Minho meghívott minket ebédelni, le is ültünk egy üres asztalhoz a büfében. Miközben táplálkoztunk szóba került ki mikor született, és fény derült, hogy én vagyok a legidősebb. Ezen Kai volt a legjobban kiakadva, mivel ő eddig azt hitte nagyjából egy korú vagyok vele. Béki teli szájjal röhögött rajta, amiért Kai beleboxolt egyet a vállába. Minho is állította sokkal fiatalabbnak nézett, de nem lovagolt tovább a témán.

-         Hiába a születési évem, amikor ebben a szakmában még zöldfülűnek számítok.

-         Azért mi sem vagyunk profik. – szerénykedett Daehyun.

-         De akkor is, ti már belerázkódtatok, én még csak ide-oda tengődök.

-         Hamar belejössz. – bíztatott Minho – csak hinned kell magadban.

-         Hát ha már ilyen sokan mondjátok, akkor biztosan igazatok van.

-         Viccelsz? Nekem mindig igazam van. – nyújtogatta a nyelvét Daehyun.

-         Osztozom. – bólogatott Béki.

-         Akkor ezt megbeszéltük. – pattant fel Minho – mehetünk is vissza.

Élveztem a próba minden egyes pillanatát, sokkal könnyebb volt már így másodjára a koreó, és jobban is tetszett, mint a Hyunjoongféle faljuk fel a másikat a tekintetünkkel enyelgés. És Kai pedig mindenre figyelt, az alakomhoz igazította a lépéseket, hogy ne kelljen akkora terpeszben állnom, hogy nem vagyok valami hajlékony, hogy nekem több időbe telik egyik pontról a másikra eljutnom, és még sok más apróság. Bele kellett húznunk, hiszen kereken négy napunk maradt a fesztiválig, szinte az egész napot a próbateremben töltöttük, és hogy időt spóroljunk meg, a négy fiú beköltözött hozzánk a dormba, nem kis meglepetést okozva ezzel az ott lakóknak. Már így is nehezen fértünk el, és mivel az én szobámban még bőven volt szabad fekvőhely, így ott szállásoltuk el a vendégeket. Én átköltöztem Xanderékhez, és a daliás herceg felajánlotta nekem az ágyát, hogy majd ő alszik a földön. Azt mégsem engedték, hogy négy fiúval aludjak együtt, a kanapét is kizárták, pedig én ellettem volna ott is. De hogy fogok én Dongho gőzös mozdonya mellett pihenni? Aztán olyasmi történt, ami kiverte nálam a biztosítékot. Kibum valahogy rávette a maknaet, hogy cseréljenek szobát, úgyhogy enyhe szívrohamot kaptam, amikor a fürdőszobából kikecmeregve Kibum feküdt a másik ágyon és nem Dongho. Értetlenül pislogtam, nem tudtam mire vélni a dolgot.

-         Hát te?

-         Én itt lakom.

-         És Dongho?

-         Másik szobában.

-         Miért is? – felbosszantottak egy-két szavas válaszai.

-         Hogy nyugodtan pihenhess.

-         Mert szerinted ha veled alszom egy szobában, akkor majd nyugodtan fogok aludni?

Túlreagáltam volna? Duzzogva bújtam ágyba, és igyekeztem tudomást sem venni a másik ágyon heverésző elégedett vigyorával. Szokatlanul hamar jött álom a szememre.

            Ismét üldözőbe vettek a rémálmaim, de most sokkal valóságosabban. Pizsamában rohantam a hóesésben, de üldözőim egyre közelebb és közelebb kerültek. Hasra estem, és kétségbeesetten bújtam el egy konténer mögé, noha lábnyomaim elárulták búvóhelyem. Egy erős kéz rángatott ki, és egy izzó szempár égette ki a retinám. Rendellenesen hosszú szemfogai túllógtak ajkai vonalán, kegyetlen arckifejezést keltve arcának. Sikítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon.

-         Hát végre megtaláltalak, hamarosan személyesen is találkozunk.

Amikor belemélyesztette hegyes fogait a nyakamba, kiszakadt belőlem a sikítás és arra riadtam, hogy valaki erősen rázza a vállam.

-         Nami, ébredj fel! Csak rosszat álmodtál. – Xander aggodalommal teli hangja rántott vissza a valóságba.

-         Nem álmodott… nézd a nyakát. – Kibum hangja hűvös volt és nyugodt.

-         Te jó isten! – egy oktávval feljebb csúszott Xander hangja – ez mit jelentsen?

-         Megjelölték.

-         De hogyan lehetséges ez?

-         Úgy látszik jóval idősebb és erősebb vámpírral van dolgunk. – fanyalodott el Kibum – felhívom Hyungot.

Soha nem éreztem magam ennél rosszabbul, rázott a hideg, zsibbadtak a tagjaim, kivert a víz, és elviselhetetlenül sajgott a helye, ahol megharaptak. De nem haraphattak meg, az csak álom volt… vagy mégsem? Nem sokkal később Hyungjoon is megvizsgált, és arckifejezéséből semmi jót nem lehetett kiolvasni.

-         Nem mutatkozhat többet közönség előtt. – jelentette ki Kibum.

-         Nem! – vágtam rá – jól vagyok!

Értetlenül néztek mind a hárman, azon gondolkodva, hogy most csak magamban beszélek, vagy esetleg teljesen megbolondultam.

-         Azt akarom, hogy megtaláljon.

-         Butaságokat beszélsz. – nyomott vissza az ágyba Kibum – nem hagyjuk, hogy bántson.

-         Nem hagyom, hogy megmondjátok mit tegyek és mit nem. – félrelöktem a kezét – hát nem értitek? Ő a felelős a szüleim haláláért…

-         Tudjuk… mindent tudunk. – sóhajtott az idősebb Kim – ezért is hoztunk ide, azt hittük itt nagyobb biztonságban vagy. Megígértem a szüleidnek a haláluk napján, hogy az életem árán is megvédelek.

-         Valahol sejtettem, hogy ezért kerültem ide. – motyogtam magamnak – De mit akar tőlem?

-         Ezt nem most kéne megbeszélni. – figyelmeztette bátyját Kibum.

-         Létezésed veszélyforrás a vámpírokra nézve. – fogott bele egy gyorstalpalóba a rangidős – a szüleid a véred segítségével kifejlesztettek egyfajta szérumot, amivel legyőzhetőek a vámpírgének, és az illető ismét emberré válik.

-         De hát Kibum ivott a véremből, és nem változott vissza.

Xander gyilkos pillantást vetett a sápadt bőrű barátjára és morgott valamit az orra alatt.

-         Valóban nem. Ahhoz, hogy működésbe lépjen a véred, előtte innod kell a vámpír véréből. Ha az így összekeveredett véredet juttatjuk be abba a vámpírba akinek a vére az ereidben folyik, akkor az újra halandó lesz.

-         És ebből kitalálhattad, hogy miért olyan fontos, hogy ne kerülj a kezük közé.

-         De akkor én is átváltozom… - sokat meséltek erről a szüleim, kiből hogyan lett vámpír.

-         Csupán annyi időre, amíg ki nem ürül a szervezetedből, de mivel amúgy is legyőzöd a vámpírmérget, maximum egy-két napig maradhatsz ebben az állapotban.

-         Aha.

Túl sok minden kavargott egyszerre a fejemben. Féltem a jövőtől, az igazságtól, a vámpíroktól és magamtól. Nem kellett sokat kérlelnem Xandert, hogy aludjon velem, mert nem bírtam volna lehunyni a szemem, nehogy ismét rám találjanak álmomban.

            Másnap beavattam a srácokat a legújabb fejleményekbe, és azzal egyetértettek velem hogy ki kell iktatni a csávót, ha biztonságba szeretném leélni az életem. De ha mér egy is értesült a létezésemről, akkor többen is kutatni fognak utánam, én meg nem akartam egész életemben bujdosni és attól rettegni, mikor ugranak rám egy sötét sarokból. Órákig ültünk a téma felett, valami megoldás után kutatva. Viszont hogy sikerüljön a tervünk, bármi legyen is az, Kiméknek is bele kell menniük, szükségünk van a segítségükre. Talán meg tudom velük értetni, hogy nem bujtathatnak örökké, az senkinek sem lenne valami kényelmes lét. Makacsul eljártam a próbákra, és kitartottam amellett, hogy nem fogok gyáva nyúl módjára az üregemben lapulni. Hyunjoongnak volt is egy durva vitája a főnökével, amikor mellettem foglalt álláspontot, miszerint legokosabb az lenne, ha megszabadulnánk a fenyegető elemektől. Az sem riasztott vissza, hogy netán csalinak ajánljam fel magam, ha így sikerül csapdába csalnunk és kiiktatnunk a rám vadászó vámpírokat. A következő napok csigalassúsággal teltek, de legalább úgy érezhettem több időm marad gondolkodni, és a próbákra is koncentrálni. Hálás voltam partneremnek, hogy minden nap újabb ötletekkel állt elő, és kikérte az én véleményemet is. A fellépésünk előtti napon éppen azt tárgyaltuk, hogyan szerezhetnék vért a célszemélytől, de így ketten nem sokra mentünk. Lehetetlen vállalkozásnak néztünk elébe. De már legalább egyáltalán nem idegeskedtem a holnapi verseny miatt, beteges izgatottság fogott el, hogy vajon ő is ott lesz valahol a közönség soraiban. A nevét nem sikerült kiderítenünk, még Hyungjoon sem akart erről nyilatkozni, amíg nem vagyunk biztosak a kilétével kapcsolatban. Megpróbáltam feleleveníteni azokat a neveket, amiket kiskoromban sokat hallottam anyukám esti meséiben, és eszembe is jutott jó pár és hozzájuk kapcsolni az álmomban látott alakot. Magas, fehér hajú, vörös szemű, ázsiai és európai félvér vámpír, egy fura tetoválással a csuklóján.

-         Tuti eljön holnap. – állította Béki.

-         Nami, biztos hogy végig akarod csinálni? – kérdezte Daehyun.

-         Igen!

-         Akkor veled vagyunk.

-         Nem Béki, még csak az hiányzik hogy bajotok essen… miattam.

-         Ugyan mi történhet? – vont vállat Baekhyun.

-         Hogy mi is? Had ne részletezzem. Csupán nem akarom, hogy az étlapon szerepeljetek.

-         Csajszi! Ki más védhetne meg az éhes vámpíroktól, mint aki a legnagyobb ellenségük erejét birtokolja. – rázta meg orrom előtt a kezét a karkötővel – ettől majd legyengülnek, és Daehyun meg majd jól kupán csapja őket.

-         Nagyon vicces…

-         Én ezt komolyan mondtam.

Egy kíváncsi Xander kukucskált be a szobába.

-         Még nem alszotok? Késő van már, irány az ágyikó! Holnap nehéz napunk lesz.

-         Jó éjszakát! – köszöntem el a fiúktól, majd hagytam hogy Xander kézen fogjon, és átsétáltunk a másik szobába.

Nem bíztam benne, hogy képes leszek egy percet is aludni, de Xander karjaiban megfeledkezve a holnapi megpróbáltatásról, békésen szundítottam el.