Miért pont én 6. rész

       Nem hitte el nekem senki, hogy nem vagyok ideges, nem is félek, ahogy azt a körülmények megkövetelték volna, még a fellépés előtti gyomorgörcs is elfelejtett jelentkezni. Csak egyvalami lebegett a szemem előtt, hogy ma végre kiderül ki vagy kik gyilkolták meg a szüleimet, és tették pokollá az életem. Baek már bele is kezdett a kombinálásba, hogy vajon miért csúszik fél órát a kezdés, miért rohangálnak a szervezők a színpad mögött, mint a mérgezett egerek, és nem volt ostobaság amiket mondott. A U-Kisses fellépő ruhámban feszítettem, azzal lépünk fel először a mostani műsorbontás szerint, bár elképzelhető, hogy lesz még kavarodás. Aztán csak elkezdtük, a konferáló kis csajszi megköszönte a türelmünket, és bemutatta a mai nap házigazdáit, két fress úriembert, majd a zsűritagokat is. Hogy ne húzzák tovább az időt, fel is kérték az első versenyzőket, hogy fáradjanak fel a színpadra, fellélegeztem amikor nem a U-Kiss neve hangzott el elsőnek. Viszont a következő fellépők mi leszünk. Hyungjoon vergődött mellém, egy halom papírt nézegetve.

-         Nem értem… - rázta a fejét – nem ők vannak feltüntetve, mint műsorvezetők.

-         Én megmondtam. – súgta a fülembe elégedetten Baek.

-         Mit? – vonta fel a szemöldökét a menedzser.

-         Hogy ezért a csúszás, mert leváltották az MC-ket.

Ezen mindnyájan elgondolkodtunk, és én jobban megnéztem magamnak a két férfit. Natthew és Hoya… ezek biztosan álnevek, ilyen nevű vámpírokra nem emlékeztem a történetekből.

-         Róluk mit tudsz? – kérdeztem Kimet.

-         Hoya az Infinite tagja… ami azért fura, mert ők is fellépnének, a másik pedig szóló énekes.  

-         Szerinted vámpírok? – dörzsölte a tenyerét Daehyun.

Nem derült ki mit gondol az idősebb Kim, mivel felszólítottak minket a színpadra és Kibum pedig átkarolva a vállam magával sodort. Amikor elsétáltunk Natthew mellett, számomra ott megszűnt létezni a világ, és visszacsöppentem lidérces álmaim egyikébe. Felizzott előttem a vörös tekintet, a gúnyos féloldalas mosoly, a mikrofont tartó kezén a tetkó. Ott gyökerezik földbe a lábam, ha Kibum nem vezet tovább sietve, mivel megérezte hogy valami nincs rendben.

-         Szedd össze magad! – suttogta, miközben vigyorogva integetett a közönségnek.

Megráztam a fejem, és még időben beszálltam a közös üdvözlés elkántálásába. Nem fagyhatok le pont most! – figyelmeztettem magam. Gyorsan összeszedtem magam, és bemutatkoztam a zsűrinek, amikor rám került a sor. Bár én azt állítottam nem vagyok a csapat tagja, Soohyun ennek az ellenkezőjéről győzte meg a hallgatóságot. Pedig nem akartam még több utálkozós leveleket kapni... bár ez lenne a legnagyobb problémám, hogy azon aggódjak, milyen a viszonyom a Kiss-mekkel.

-         És Nami, véleményed szerint ki a leghelyesebb U-Kiss tag? – kérdezte Natthew.

Az ismerős hang hallatán összerezzentem, de amikor átvettem Xandertől a mikrofont, finoman végigsimított a kézfejemen. Érdekelt volna vajon ő honnan értesült, hogy itt a vámpírunk, de nyílván levette a viselkedésemből, és hogy Kibum olyan arckifejezéssel vizslatja az ártatlan képet vágó énekest, mint aki valami undorítót lát.

-         Azt nem árulom el, de azt elmondom, hogy kiről mi jut elsőnek az eszembe.

-         Halljuk!

-         Donghoval kezdem, aki igazi cukiság. Soohyun sokat beszél, és remek leader. Elinak van a legkifinomultabb stílusa, Kiseop a legfotogénebb és nagyon jó táncos. Kevin a díva, AJ az ész a bandában. Kibum ijesztő… de néha Eli is. – kuncogtam – Hoon tündéri személyiség, Xander pedig a legfigyelmesebb, és egy mókamester.

A rövid csevely után előadtuk a produkciónkat, majd siettünk is átöltözni a következőhöz. Hyunjoong hozta rám a frászt amikor benyitott az öltözőbe, hogy mi következünk. Kicsit átalakítottuk az előadásunkat, előtérbe helyezve a cuki és vagány énem, és őszintén mondom ez más sokkal közelebb állt hozzám, mint amit elsőnek akartak rám erőltetni. De legjobban az Echo-s fellépést élveztem, teljesen önmagamat tudtam adni a két fiú mellett.

    - Úgy nézel ki, mint egy anime hősnő. – vihogott Béki a fellépésünk előtti percekben.

    - Ti meg mint két yaoi szereplő. – szívattam.

   - Kikérem magamnak! – csattant fel Daehyun – itt és most kijelentem, hogy hetero vagyok!

   - Biztos vagy ebben édes? – simizte meg az arcát Baekhyun.

   - Nem akartok inkább szobára menni? – sírtam a nevetéstől.

   - Álljatok le jó? – duzzogott Daehyun, de majd megpukkadt a nevetéstől.

A színpadon helyre állt mindenki lelki békéje, hangunk tisztán csengett, kecsesen és energikusan mozogtunk a színpadon, megmutattuk mire vagyunk képesek, ha összefogunk. A dalnak is hasonló jelentése volt, főleg arra akartuk rávezetni a hallgatóságot, hogy nem az számít ki melyik ügynökségnél szerződött, hanem az, hogy szívből tud-e énekelni és szerintem sikerült átadnunk ezt az érzést.

            Nem lepődtem meg amikor díjjal a zsebünkben mászhattunk le a színpadról, biztos voltam benne, hogy Natthew keze van a dologban. A U-Kiss fiúknak nem kis meglepetésükre viszont a legdögösebb előadás díjat nyújtották át. Megjegyzem minden megjelent zenekar és banda kapott valamiféle elismerést. Nem kellett sokat győzködnöm a csapattársaimat, hogy legközelebb egy ütős, rockos, üvöltözős, na jó azt azért mégsem, muzsikát hozzunk össze. Egészen felpezsdült a vérem, nem is volt semmi kedvem hazamenni, jobban foglalkoztatott a színpad túloldalán motoszkáló Natthew. Már biztos észrevette, hogy figyelem, nem is, inkább guvadt szemekkel bámulom. Mit szólna hozzá, ha odamennék autogramot kérni, mint azok a visítozó lányok? Kell egy papír… megszállottan keringőztem jobbra-balra, valami papírféleségre vadászva, aztán találtam egy fesztiválos szórólapot, ez tökéletes lesz. Toronyiránt átbukdácsoltam a székek között, és beálltam a sorba, és azon agyaltam miért nem állított meg senki sem, hogy a közelébe kerüljek annak a vámpírnak, aki lehet arra készül, hogy átharapja a torkom. Ekkora tömegben nem kockáztatna. – nyugtatgattam magam – és az se biztos, hogy meg akar ölni… bár azok után, amilyen kegyetlenséggel végzett a szüleimmel, engem miért kímélne? A vicc az volt, hogy a körülöttem tolongó sikongató lányok ügyet sem vetettek rám, ide-oda lökdöstek, míg végül neki ütköztem Natthew vállának.

-         Nami? Megtisztelő, hogy téged is a rajongóim között láthatlak. – bájolgott, majd alápingálta a papírt, amit görcsösen szorongattam.

-         Izééé, én nem vagyok… igazából csak egy számot ismerek tőled…

-         Akkor valami mást szeretnél? – húzódtunk félre hatalmas csalódást okozva ezzel a fanoknak – Holnap folytatjuk. – intett és mi a manó, a tömeg egy zokszó nélkül feloszlott.

-         Csak autogramot. – mutattam.

Félreérthette, mert az orrom alá dugott egy szív alakú képeslapot, amit isten tudja honnan szedett elő, és egy tollat. Először nem is értettem mit akar velük, de aztán leesett, elvettem tőle, és lerajzoltam neki életem első autogramját. Nem lett valami tökéletes, még finomítanom kell rajta, de elsőnek annyira nem is rossz. Rezgett a telóm, Xander mosolygott idiótán a kijelzőn. Körbejártam tekintetemmel a termet, és meg is pillantottam az összecsoportosult U-Kiss fiúkat, nyújtogatták rendesen a nyakukat. Egy látványos mozdulattal kinyomtam a telefonom, egyúttal ki is kapcsoltam, és hátat fordítottam a kis csoportnak.

-         Aggódnak miattad. – jegyezte meg Natt.

-         Fölöslegesen teszik. – rándítottam vállat – Mit műveltetek a másik két MC-vel? – húzni akartam az időt.

-         Szerencsétlen baleset érte őket idejövet.

-         Aha… és most mi van velük?

-         Nem marcangoltuk szét őket, ha erre célzol. – kacsintott – Csak most már közénk tartoznak…

-         Nami, gyere már, mindenki rád vár! – bukkant fel Baekhyun rosszalló pillantásokat vetve a vámpírra – Elmegyünk vacsorázni…

-         Nem vagyok éhes. – szívesen beszélgettem volna még a titokzatos idegennel, de Daehyunnak és Békinek közös erővel sikerült elráncigálnia onnan.

Az oké, hogy Hyungjoon nem akar lebukni, de akkor sem kéne kockára tennie a barátaim életét, most ugyanis számíthatok rá, hogy Natthew velük fog zsarolni, ha nem engedelmeskedem neki. Szó se volt meghitt vacsoráról. A kocsinál elváltak útjaink, engem meg betuszkoltak a hátsó ülésre. Egész úton hallgathattam mekkora felelőtlenség volt amit műveltem, hogy kész életveszélyes vagyok önmagamra nézve, és hogy kis híján őket is lebuktattam.

-         Ha engem kérdeztek, szerintem Natt már réges-régen tudja hogy mik vagytok.

-         Mi az, ilyen jóba lettetek, hogy már becézgeted?

Hyungjoon teljesen kifordult magából, úgy kalimpált, félő volt valakit jól orrba vág vagy kupán csap, mivel eggyel többen préselődtünk be az autóba, ennek az esélye igen csak magasra szökött. Névrokona próbálta csillapítani a heves klánfőnök kirohanását, és lassan célba is ért igyekezete.

-         Naminak igaza van. Ha eddig nem is, de most már biztosan hihetjük, hogy felismert minket. Elég volt a bujkálásból!

Igyekeztem összehúzni magam, és beleolvadni az ülés huzatába, nem volt ínyemre hogy így magamra haragítottam egy vámpírt.

            Az elkövetkező napokban ki se tehettem a lábam a házból, és olyan ciki volt, hogy Xanderrel kellett hozatnom tisztálkodó szereket és egészségügyi felszerelést, mivel a boltba se engedtek el. Amíg a fiúk elvoltak próbálni, addig megpróbáltam valami ehetőt összeütni a hűtőben talált alapanyagokból: néhány szelet fagyasztott hal, sok-sok zöldség, mirelit hús, és még több zöldség, fő az egészséges táplálkozás. Ahogy megpróbáltam szétszedni a halszeleteket, sikeresen elvágtam az ujjam és össze-vissza véreztem a konyhapultot, mire sikerült egy használható konyharuhát az ujjamra csavarnom.

-         Jól vagy?

Kibum tűnt elő a semmiből, szokásához híven most is a szívrohamot hozta rám.

-         Erről igazán leszokhatnál! – mindent kiejtettem a kezemből – Nem hallottam hogy bejöttél volna az ajtón.

Lehajoltam a rongyért, de Kibum megelőzött, megfogta a kezem, és a szájába vette vérző ujjam. Megmozdult bennem valami rejtett vágy, érzés, hogy ne essek el, nekitámaszkodtam a konyhapultnak, és a szemem is behunytam, mert forgott velem a világ.

-         Lehetnél kicsit óvatosabb is, még a végén levágod az ujjad.

Visszaadta a kezem, és elkerekedett szemekkel kerestem a vágás hűlt helyét.

-         Ezt meg hogy csináltad?

-         Vámpírpraktika. Mit segíthetek? – vette kezébe a kést, amivel ügyesen megvágtam magam.

-         Találd föl magad.

Sietősen a fürdőszobába menekültem, kimostam a véres konyharuhát, és elhatároztam addig nem jövök ki, míg meg nem jönnek a többiek. Ilyen állapotban kényelmetlen lett volna egy vámpír társasága, de a fürdőben sem maradhattam örökké. Átosontam a szobámba, és kicsit rendbe szedtem a szétdobált ágyneműket. Levettem a huzatokat, és bedobtam a mosogatógépbe, a felesleges darabokat pedig elsüllyesztettem az ágynemű tartóba. De hamar végeztem, és a nagy pakolászásban meg is szomjaztam. Lábujjhegyen kimerészkedtem a konyhába, a hal már a sütőben barnult, a zöldségsaláta a levében érlelődött, a hús kockára vágva, az olaj a tűzön melegedett. Bele is dobtam a húst, nehogy megégjen az olaj. A nagy sistergésben megint csak nem hallottam, ahogy Kibum mögém lopakodik és átölel. Viszont most számítottam erre az akciójára, így nem is borítottam magamra a forró olajat.  

-         Nem szoktál főzés közben zenét hallgatni? – kérdezte és ide-oda ringatózott velem.

-         Elromlott az MP3 lejátszóm…

-         Akkor majd én énekelek neked.

Bele is kezdett a szóló dalába, amíg én megpirítottam a húskockákat a salátához, majd össze is kevertem, és a halat is ki lehetett venni a sütőből.

-         Isteni illata van.

Kételkedtem, hogy az ételre célzott ezzel, mivel közben egyfolytában engem nézett, mint aki menten fel akar falni.

-         Hogy is mondtad, ijesztő vagyok?

-         Főleg amikor ezt csinálod. – tapintottam rá a lényegre – mint most is…

-         Mit is? – és a konyhapulthoz szorított.

-         Pont ezt… amikor így rám ijesztesz, és túl közel jössz, és így nézel rám… és turkálsz a fejemben… és megbabonázol a vámpírtrükkjeiddel…

-         Semmi vámpírtrükk. – suttogta – nincs szükségem rá, anélkül is teljesen belém zúgtál.

Hogy mi? Biztos csak össze akar zavarni, nem zúghattam bele egy vámpírba, ez nem történhet meg!

-         Te valamit nagyon benéztél… - szedtem össze a gondolataim – nem zúgtam beléd, bármennyire is szeretnéd elhitetni velem, de ez nem igaz.

-         Tegyünk egy próbát.

Valahogy csak sikerült kivergődnöm a munkalap és Kibum csípője közül, majd menekülőre fogtam, de hiába próbáltam lerázni, mindig elém került. Még hogy nem használ ellenem semmi vámpír trükköt… akkor ez mi?

-         Nem vagyok játékos kedvemben, légy szíves hagyj békén! – kicsit hisztsre sikerült, de nem akartam mást, csak hogy szálljon le rólam.

-         Befejeztem! – emelte fel a kezét – Ne haragudj!

Oldalra lépve utat engedett, és én beiszkoltam a szobámba. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, megszólalt a kapucsengő. Elmormoltam egy imát, hogy ne Baek és Daehyun legyenek azok, most még hozzájuk se lett volna türelmem. Megnéztem az e-mailjeimet, kitöröltem az összes U-Kissel kapcsolatos levelet, ki is ürült a postaládám. Nagyot sóhajtottam és elnyúltam az íróasztalon. Kibum beengedte a váratlan vendéget, és én kikukucskáltam ki lehet az, de a vámpír eltakarta. Vállat rándítottam, majd úgy döntöttem lepihenek kicsit, míg haza nem érnek a többiek.

            Nem is gondoltam rá, hogy álmomban ismét megjelenhet Natthew, csak akkor jutott már eszembe, amikor belecsöppentem egy igen valóságosnak ható jelenetbe. A TV előtt ültünk mindnyájan, amikor elment az adás és helyette egy ködös temetőt vetített a képernyő. Ahogy fordult a kamera, az egyik sírkőhöz kötözve egy ismerős alak tűnt fel, majd mellette egy másik. Halkan felsikoltottam, amikor felismertem az alvadt vér mögött barátaim arcát. Oda akartam rohanni, hogy átvetve magam a televízió képernyőjén a segítségükre siessek, de Kibum erős karja maradásra kényszerített. Natthew bukkant fel az egyik sírkő mögül, és intett, hogy menjek oda… mentem volna, de még mennyire, ha nem tartanak vissza. Egy tőrt húzott elő köpönyege alól, és Baekhyun torkának szegezte, majd még egyszer intett.

-         Kibum, eressz el! meg fogja ölni őket!

De amikor oldalra pillantottam csak egy élettelen bábu ült mellettem mozdulatlanul. Megpróbáltam lefejteni ujjait a csuklómról, de meg sem mozdultak. Kétségbeesetten kiabáltam Nattnek, hogy ne bántsa őket, de a következő pillanatban Baekhyunt elöntötte a vér, majd a vámpír lassan a másik fogolyhoz lépett, megismételve az előbbi mozdulatot. Fájdalmasan és tehetetlenül néztem végig, ahogy kioltja Daehyun életét is. A záporozó könnyeimtől megvakulva estem össze. És ekkor változott az álom. Hirtelen ott találtam magam a temetőben, hátam mögött a U-Kiss tagok még mindig mozdulatlanul ültek meredten bámulva a képernyőre. Egy árnyék magasodott fölém.

-         Ez történik, ha nem követed az utasításaimat. – talpra állított – menj vissza a szüleid házába, ott fogok rád várni. Ha nem érkezel meg holnap éjfélig, megtörténik mindez a barátaiddal, úgy hogy légy jó kislány és még ma este indulj útnak. Hogy Kimék ne akadályozhassanak meg, kapsz tőlem egy ajándékot.

Megragadott, és vadul belém mélyesztette fogait. Éreztem ahogy valami szétárad a testemben, elhomályosítva az elmém, csak egyvalamire ösztönözve, hogy minél előbb hagyjam hátam mögött ezt a házat.

            Felriadtam, és a nyakamhoz kaptam. A tükörhöz rohantam, de most semmi nyoma nem maradt az álombeli támadásnak. Odakint tányércsörömpölés jelezte, hogy vacsoraidő. Vártam pár percet míg megszűnt a remegés a tagjaimban, majd kimentem az ebédlőbe, üres gyomorral mégsem indulhatok el.

-         De sápadt vagy! – jegyezte meg Xander, miközben a helyemre kísért.

-         Nem érzem magam túl jól.

-         Ettől majd jobban leszel. – Soohyun egy nagy tányér gőzölgő levest tolt elém – amúgy köszönjük szépen az ebédet! Kibum mondta, hogy a te érdemed a délutáni nasi.

-         Igazán nincs mit.

Jól esett a hagyma leves, az egész tányérral befaltam, majd a zöldséges rizst is, amit Xander szedett ki a tányéromra. Elsőnek álltam fel az asztaltól, és elmentem zuhanyozni. Elkezdtem tervezgetni, hogy tudnék észrevétlenül kiosonni a házból, ennyi vigyázó tekintet mellett. Tiszta ruhát öltöttem magamra, majd beültem Hoon és Kiseop közé a kanapéra. A TV előtt Dongho és Eli vitáztak melyik DVD-t tegyék be, a történelmi, vagy a katasztrófa filmet. A vitának AJ vetett véget, amikor is sunyiban egy harmadik lemezt emelt le a polcról és csúsztatott be a lejátszóba. Na ez az amihez most végképp nem volt gyomrom, horrort nézni.

-         Hát akkor további jó szórakozást!

Otthagytam őket, átadva helyem a legfiatalabbnak.

-         Ehhez most nekem sincs kedvem. – duzzogott Kevin.

-         Majd én megvédelek! – húzta az ölébe Eli.

-         Csss! Valaki itt filmet szeretne nézni! – szólt rájuk Kiseop.

Ahogy becsuktam az ajtóm, odakint halkabbra vették a hangerőt, amikor egy eget rengető sikoly rázta meg a ház nyugalmát, és Xander rájuk parancsolt, hogy legyenek tekintettel másokra is. Aztán bekopogott hozzám.

-         Minden oké? – dugta be a fejecskéjét.

-         Holnapra jobban leszek.

-         Tehetek érted valamit?

-         Hoznál nekem egy pohár vizet?

Sietősen visszahúzta a buksiját. A zajtó résnyire nyitva maradt, és beszűrődött Kevin panaszkodása, hogy ő ezt nem nézi tovább. Hallottam, ahogy Eli jó éjszakát kíván a film mellett kitartóknak, majd bemennek a szobájukba az érzékeny lelkű Kevinnel. Valaki hangosan felnevetett, miközben a hangok alapján éppen egy nőt darabolhattak fel… szerencsére Xander éppen ekkor tért be a szobába egy pohár vízzel, és becsukta maga mögött az ajtót.

-         Mi a fenét néznek ezek odakint?

-         Horror-vígjáték, de engem nem fogott meg. elég gagyi… tökre látszik, hogy azok csak művégtagok, amiket lenyisszantanak. Bocs! – fogta vissza magát, amikor meglátta hogy kezdek elsápadni – Te kérdezted…

-         Ennyi ismertető bőven elég is volt. – mondtam majd lenyeltem a görcsoldót.

-         Ennél még én is jobb forgatókönyvet írnék. – oldotta a hangulatot – horrort természetesen. De nem lenne benne vér… ez ilyen vér nélküli, de vérfagyasztó történet lenne, tele rejtélyekkel, nyom nélküli eltűnésekkel. Egy női nyomozó lenne a főszereplő, aki beleszeret a gyilkosba, mielőtt rájönni ki is ő valójában, és a végén döntenie kell, hogy megmenti-e szerelmét, vagy elpusztítja, hogy ne halljon meg több áldozat.

-         Ez tetszik! Próbálkoztál már könyvírással?

-         Van pár irományom. – pirult el – de nem lettek valami jók.

-         Azt majd én eldöntöm, persze csak hogyha elolvashatom őket.

-         Természetesen. Te leszel az első akinek megmutatom. De visszatérve a forgatókönyvre, ha te lennél a nyomozó, mit tennél a helyében?

Ezen elgondolkodtam, fogós kérdés. Vagy az én életemet teszem tönkre azzal, hogy elveszítem azt, akit szeretek, vagy mások életét, idegenekét, hogy megtarthassam a számomra legfontosabb személyt. Ha Xander lenne a gyilkos, akkor egyértelmű a válasz…

-         Önző lennék, és a szerelmemet választanám.

Egy darabig merengve bámulta a lepedő mintázatát.

-         Akkor is, ha ő nem szeretne viszont?

-         Igen, ezt hozzá akartam tenni, csak akkor menteném meg, ha lenne értelme, mert ha ő nem szeret engem, akkor egyértelmű, hogy a többiek érdekeit helyezném előtérbe. De a te történetedben a gyilkos beleszeret a nőbe. – találgattam.

-         Igen. Beleszeretne…

Néhány részletet még megtárgyaltunk, aztán elköszönt. A film még mindig tartott, így nem sétálhattam csak úgy ki a bejárati ajtón. A legszükségesebb holmimat beletuszkoltam egy hátizsákba, és fel-alá járkáltam a sötét szobában. Milyen ajándékot kaptam Natthewtól? Kinyitottam az ablakot, és letekintettem az ötödik emeleti magasságból. Valami azt súgta túlélném a zuhanást, de féltem megtenni az első lépést. Mégis csak 15 méter magasból kellene leugranom, és a gondolattól megszédültem. A nappaliban valaki visítozni kezdett, majd a lábdobogásból arra következtettem, az illetőt éppen kergetik a kanapé körül. Kimásztam az ablakpárkányra, ugrás előtt meggyőződtem, hogy senki nem jár az utcán, majd elengedtem az ablakkeretet, és ahogy közeledett a föld átkoztam magam, hogy ekkorra baromságra vetemedtem. El se hittem, hogy karcolás nélkül megúsztam a zuhanást, talpra érkeztem, és még a bokám se sajdult bele. Hamar túltettem magam és elindultam a legközelebbi metrómegállóhoz. Szüleim háza egy közeli vidéki városban állt lakatlanul, ahova közvetlen metrójárat közlekedett, így biztosan nem tévedhetek el. Kivéve, ha rossz irányba szállok fel a szerelvényre, vagy rossz állomáson szállok le. Azért bíztam magamban annyira, hogy ne vesszek el útközben. Kértem az eget, hogy ne akarjon egyik fiú se benyitni a szobámba és a nyomomba eredni, tudtam ezzel a lépésemmel magamra haragítom őket, de kész voltam megtenni, ha ezzel megmenthetem őket. A közelemben senki se lehet biztonságban.

            Egész úton azon tűnődtem mi fogad majd odahaza, oly régóta nem léptem át a serdülőkorom színhelyének küszöbét, lehet már fel sem ismerném benne a házunkat. Szüleim halálának napja óta nem jártam még a közelében sem, csak találgathattam mi történhetett azóta a bútorokkal, a berendezéssel, hogy minden úgy lett hagyva mint ahogy volt, vagy szépen kirámolták az egész lakást, minden mozdítható értéket magukkal véve. Az utóbbinak jobban örültem volna, legalább nem maradt semmi, ami emlékeztetett volna arra a szörnyű éjszakára. Éppen időben vettem észre, hogy le kell szállnom, de úgy elmacskásodtak a lábaim, szinte az egész két és fél órás utat végig álltam. Ahogy kiestem az ajtón, kicsit megnyomkodtam a lábaim, mielőtt tovább indultam volna. Nem hiszem hogy ilyen késői órában járnának még buszok, kellemetlen, de gyalogolnom kell. Kabátom sincs, igaz hogy magamra öltöttem három pulóvert, de így is majd megfagytam.

            Az utcánkba befordulva ismerős látvány fogadott, egy év alatt szinte semmi sem változott. A nagy juharfa a kertben ugyanúgy a ház fölé magasodott, a fehér kerítés egybe olvadt a hófödte bokrokkal. A karácsonyi égők tavaly óta felaggatva maradtak, egy két helyen lógtak le, ahol már elengedett a madzag. Utáltam volna visszajönni ide, de most még is melegséggel töltött el otthonom közelsége. Mielőtt még halálra fagytam volna, tolvajként surrantam be a saját házam ajtaján.