Miért pont én 3. rész

             Másnap fent voltak a fotók Békiről és rólam, ha eddig Xander nem állt szóba velem, most egyensen került. Baek ezért nagyon megfizet, nem érdekel, hogy a legjobb barátom, ezt mégsem hagyhatom szó nélkül. Hyungjoonnak is magyarázkodhattam, hogy nincs köztünk semmi, de mivel a fotók és a szemtanúk ennek ellenkezőjéről vallanak, okosabb volt elhitetnem magammal is, hogy talán Baekhyun tényleg érez valamit irántam. És én? Én mindig is testvéremként tekintettem rá, ahogy Daehyunra, meg se fordult a fejemben, hogy több is lehetne közöttünk. Most per pillanat nagyon haragudtam rá, még a telefont sem vettem fel, amikor az ő számával csöngött. Hogy kerüljem a kínos kérdéseket és pillantásokat nem sok időt töltöttem a lakásban, annak ellenére, hogy odakint cudar idő volt. Nem bántam, végiglátogattam az összes kávézót, éttermet, boltokat, de csak olyan távolságra, hogy azért visszataláljak majd estére a szállásra. Nem éppen a tájékozódási képességemről vagyok híres. Megint csörgött, de most Daehyun volt az. Hezitáltam felvegyem, ne vegyem? Aztán megnyomtam a zöld gombot.

-         Szia! – köszöntem.

-         Hová tűntél, miért nem vetted fel a telefont? – értetlenkedett.

-         Nem volt nálam. – hazudtam.

-         Van kedved moziba menni?

-         Lenne, csak sok a dolgom. Most vesszük fel a dalaimat és nem sok időm marad másra.

-         Na, és mikor jelenik meg? – vidult fel a hangja.

-         Őszintén foggalmam sincs, elég sok mindentől függ… azt hiszem… de amint befejeztük a forgatást, mert hogy videoklipem is lesz – hatásszünet – utána a tiéd vagyok.

-         Jó isten! Ez nagyszerű hír! Khm… mármint a videoklip. Akkor csak így tovább, holnap beszélünk. Fighting!

-         Szia, szia!

Nem hozta szóba Baekhyunt, valószínűleg arra várt, hogy én kérdezek rá mi újság vele, és biztosra veszem, hogy ott hallgatózott mellette. Azért neki sem lehetett most könnyű, és nem haragudhatok rá örökké. Majd holnap beszélek vele, addigra összeszedem a gondolataimat és felkészülök minden eshetőségre. Reméltem azért a kezemet nem fogja megkérni.

            Későre járt, ideje volt visszablattyognom, már biztosan aggódnak lakótársaim hogy ilyen sokáig kimaradok. Önkéntelenül is EXO-t dúdolgattam, méghozzá az egyik kedvencemet, de melyik dalukat nem szeretem? Erre nem kaptam választ. Túl jeges volt a járda és nekem túlságosan máshol jártak a gondolataim, az meg már csak hab volt a tortán, amikor elkezdtem MAMA-t táncolni, kihívva magam ellen a sorsot. Meg is bosszulta, és akkorát tanyáltam, hogy úgy hallottam megreccsent valamin. Fel akartam kelni, de amikor a csuklómra támaszkodtam belenyilallt a fájdalom.

-         Au! – szisszentem fel.

Nem mozgott, nagyon úgy festett sikerült eltörnöm. Megijedtem, még nem volt törött csontom, és mivel egyedül voltam, nem kérhettem segítséget sem. Vagy mégis? Ép kezemmel előhalásztam a telefonom a táskámból és felhívtam az első számot: Alexander. Sokáig csöngött, de végül nagy megkönnyebbülésemre beleszólt egy meleg hang.

-         Szia Xander… izé, az történt hogy elestem, és lehet hogy eltört a csuklóm. – hangom nyugodt volt – értem tudnál jönni? Elmennék én a kórházba, de nem tudom merre van.

-         Szent ég! – hüledezett – persze azonnal ott vagyok – rövid csend – de hol is?

Körbepillantottam, valamiféle útirányjelző után kutatva.

-         Nem igazán tudom. – bizonytalanodtam el – azt hiszem eltévedtem… már órák óta csak a hazafelé vezető utat keresem.

-         Ne aggódj, maradj ott, ahol vagy!

Nagy nehezen felálltam vigyázva sérült kezemre, felfázni mégsem akartam, és beálltam a kirakatba, hogy valamennyire védve legyek a hóesés és a jeges szél elől. Zavarba ejtően kihalt volt az utca, nyoma sem volt a megszokott éjszakai életnek, és ez kezdett egyre inkább nyomasztani. És persze hogy a lámpának is most kell villognia. De nem hogy gyalogos forgalom, de négykerekű sem volt hajlandó befordulni ebbe az utcába. Pánikba estem, és felhívtam Xandert.

-         Siessetek kérlek! – sírás fojtogatott.

-         Nyugodj meg, Kibummal már úton vagyunk.

Motorzúgást hallottam a szomszéd utcából, nagyot dobbant a szívem és kiszaladtam a járda szélére, a nyakamat nyújtogatva. Egy sötét mercédesz fordult be a sarkon, felgyorsított, majd lefékezett pontosan előttem. Xander ugrott ki az anyósülésről.

-         Jól vagy?

Megmutattam neki a csuklóm.

-         Ez elég csúnya… jól van ülj be, megyünk a kórházba.

Segített bemásznom a helyére, ő maga hátulra ült be. Kibum ült a kormánynál és aggódó pillantásokat vetett a sérülésemre.

-         Ez bizony eltört. – állapította meg.

-         Talán orvos vagy? – sziszegtem a fogaim között.

Csak sóhajtott egyet, majd gázt adott, és a megengedett sebességhatárt túllépve érkeztünk meg a legközelebbi kórházba.

-         Hogy találtatok rám? – kérdeztem, amikor már a váróban ücsörögtünk az orvosra várva.

-         Kibum követte az illatod. – vallotta be.

-         Köszönöm. – nyögtem ki – bocsánatot kérek, amiért gondot okoztam… már megint.

Kibum a fejét csóválta, Xander pedig szólni akart volna valami okosat, de éppen akkor lépett oda hozzánk az orvos, és beinvitált a vizsgálóba. Szerencsére nem tört el semmim, ínszalaghúzódással gipszelték be a kezem, kaptam rá fájdalomcsillapítót, majd mehettem is.

            A következő napokban Xadner szó szerint körül ugrált, egy percre sem hagyott magamra, éppen csak amikor a fürdőszobai teendőimet végeztem. A táncpróbák elmaradtak, de a stúdiói munkát nem akadályozta sajgó végtagom. A gipszet úgy két hét után cserélik le csuklószorító pántra, de addig egyáltalán nem szabad erőltetnem. De amikor Daehyun megtudta mi történt, azonnal találkozni akart velem, így megbeszéltem lakótársaimmal, hogy zavarná-e őket, ha látogatókat fogadnék. Belementek, noha Xanderen látszott, hogy ő annyira nem tartja jó ötletnek, főleg, hogy Baekhyun is eljön, de ő is igent mondott. Jól esett a fiúk látogatása, bezárkóztunk a szobámba, ki sem jöttünk egész nap, csak egyszer libegtem ki a konyhába frissítőért és harapnivalóért. Azért sem voltam hajlandó én felhozni a csókot, azt vártam, hogy Baekhyun erőt vesz magán és elmagyarázza mire is volt jó az a kis afférja. Legtöbbet Daehyun beszélt, csak mondta-mondta, mintha attól félne, hogy bármelyik pillanatban elmegy a hangja, közben azt számoltam mikor vesz levegőt.

- Mit szólnátok hozzá, ha forgatnánk egy saját klipet Naminak? Egy ideig nem kezdhetitek el a csuklód miatt. – emlékeztetett – de hogy ne csússzon a megjelenés időpontja mi csinálnánk meg.

- Nem is tudom… jól hangzik, de mégis hogyan gondoltad?

Széles vigyorral az arcán egy papírt húzott elő a zsebéből, és diadalittasan az orrom alá dugta.

-         Jesszusom, te ezt megtartottad? – kaptam ki a kezéből.

-         Muti! – nyújtogatta a nyakát Béki.  

Nem hittem a szememnek. Egyik unalmas óránkon írtuk közösen ezt a rövid forgatókönyvet, hátoldalán az én szerzeményem sorai virítottak kissé már kopott betűkkel. Pontosan az a dal, amit a japán koncertünkön énekeltem, amihez a héten akartunk volna klipet gyártani, ha nem vágódom el az utcán.

-         Benne vagyok! – vágtam rá gondolkodás nélkül.

-         Felfogtátok ez mit jelent? – karolta át Béki mindkettőnket – egy álmunk válik valóra.

-         Még ha nem is adhatjuk ki, bekerül a közös emlékeink közé. – bólogatott Daehyun – akkor holnap, ha gondoljátok el is kezdhetjük.

Béki kapott egy sürgős hívást, így vacsora előtt elköszöntek, azzal a reménnyel, hogy holnap is találkozunk.

            Vacsoránál egy szó sem esett a két fiú látogatásáról, noha a bandatagoknak be nem állt a szájuk evés közben. Mosogatás után elcsíptem Donghot, hogy holnap eljönne-e velünk videoklipet forgatni, úgyis szeret filmezni. Lelkesebben fogadta a kérést, mint amire számítottam, szívesen elvállalta, arra hivatkozva mostanában úgyis annyit unatkozik, mióta az én dalaimmal többet foglalkozunk, de azért örül, hogy ennyi szabadideje szabadult fel. Mint mindig most is én mentem el fürdeni elsőnek, noha most jóval lassabban ment a csuklóm miatt. A probléma ott kezdődött, hogy sehogy sem bírtam levenni a pólómat, folyton beleakadt a kötésem, és kezdtem egyre dühösebb lenni. Most mi a fenét csináljak? Végül feladtam a próbálkozást, fogat mostam, majd átadtam a helyem. Kibumnak tűnt fel, hogy ugyanabban a ruhában jöttem ki, mint amiben bementem. Sejtette az okát, és finoman rákérdezett. Először letagadtam, de akkor megkérdezte miért vettem vissza az utcai cuccom… erre már nem volt magyarázatom.

-         Most már megvárjuk míg kész lesznek a többiek, aztán segítek.

Segít? Na azt már nem… kizárt dolog. Gyorsan ágyba is bújtam, nehogy már pont ő segítsen levetkőznöm. Vagy egy óra múlva beszólt, hogy kész vannak a fiúk, mehetek fürdeni. Úgy tettem, mintha aludnék, de szívverésemnek nem tudtam parancsolni. Felgyújtotta a villanyt, odasétált az ágyhoz és lerántotta rólam a takarót.

-         Csak nem ruhában akarsz aludni?

-         Nem is nélküle.

Ezen jót nevetett. Húztam volna magamra a takarót, amikor kiemelt az ágyból.

-         Kibum, nem! Eressz el! Hallod? – tiltakoztam.

-         Ne makacskodj már!

És már bent is voltunk a fürdőben. Megfogta a pólóm alját, hogy lehúzza rólam, én rémülten lefogtam a kezét, és úgy elpirultam mint a rák. Xander kopogott be, hogy mi ez a lárma. A jelenetet látván kikerekedett a szeme.

-         Nem tudja levenni egyedül a pólóját. – közölte nyugodt hangon Kibum – és nem engedi, hogy segítsek neki. – felsóhajtott – talán neked engedni fogja.

Kisétált a fürdőszobából, magunkra hagyva. Xander is teljesen belepirult a gondolatba.

-         Tényleg nem tudod levenni? – kérdezte és nyelt egyet – akkor nem is fürödtél még?  

-         Nem. Nem bírtam levetkőzni.

A levetkőzni szóra még vörösebbek lettünk.

- Izé… segítsek?

- Előbb vagy utóbb, úgyis megkértelek volna. – tördeltem az ujjaimat.

Elém lépett, és erősítést várva rám pillantott, mire én felemeltem mindkét kezem a magasba, ő pedig óvatosan lehúzta rólam a pólóm.

-         Köszi. – súgtam zavaromban, és eltakartam magam a ruhadarabbal.

-         Szívesen. – nyelt egy nagyot – most már boldogulsz egyedül?

-         Igen, kösz.

-         Akkor én most megyek. – az ajtóból visszafordult – bátran szólj, ha valami segítségre van szükséged.

Na ez elég fura volt… ha Xander nem nyit be, akkor ki tudja Kibum mit művelt volna velem… nem, erre gondolni sem merek. Bebújtam a takaró alá és próbáltam elaludni, ami mostanában elég nehezen ment. Fáradt voltam, de féltem hogy megint rémálmok üldöznek majd egész éjszaka. Egyik nap meg is jegyezte Soohyun a táskákat a szemem alatt, és Daehyun is aggódva kérdezte, hogy alszom-e eleget. Persze könnyű volt a csuklómra és a gyógyszerekre fognom, amihez Hyungjoon ragaszkodott, hogy minél előbb felépüljek. Bár mivel csak vitaminokról van szó, azok nem okozhatnak álmatlanságot.

            Azért is Donghot kértem meg hogy asszisztáljon a forgatásunknál, mert hát mégis csak egy korosztályba tartozik a három fiú, reméltem jól kijönnek majd egymással. És nem is tévedtem, hamar összebarátkoztak bolondos természetüknél fogva és jókat nevetgéltünk együtt. Életemben először láthattam az Amusement parkot, tökéletes helyszínekkel tömve a videoklipünkhöz. Ragaszkodtam a Gyeongbukgung palota hatalmas és csodaszép épületeihez, és tereihez, és így fehérbe öltözve lenyűgöző látványt nyújtottak. Egy nap alatt leforgattuk a Kék láng közel öt perces felvételét, és még Dongho is szerepet kapott benne. Az anyag a kezünkben, már csak különleges effektekkel kellett felturbózni, majd pedig ráénekelnem a dalt, és már kész is volt az első MV-m. A fiúk büszkén nézték végig már sokadszorra. A szobámban lopták a napot, és az utolsó simításokat végezték a videón, én meg figyeltem nehogy belecsempésszenek olyasmit, ami nem oda illő. A végeredményt kiírtuk CD-re majd kimentünk a nappaliba, éppen valami főző műsort néztek a fiúk, én szó nélkül betettem a lejátszóba a kincset érő lemezt, és elindítottam. Soohyun acsarkodott mi a manót csinálok, csendre intettem a társaságot és lehuppantam Békivel és Daehyunnal a kanapé elé. Lehet ekkora szerencsénk, vagy inkább balszerencsénk, hogy pont akkor kellett látogatóba jönnie Hyungjoonak?

-         Ez a ti művetek? – ámuldozott Eli.

-         Tegnap kiruccantunk az Amusement parkba és akkor vettük fel az egészet. – felelte izgatottan a maknae, még ő sem látta készen a filmet.

-         Ez állati lett. – dicsérte Kevin – Dongho, te is benne vagy!

-         Na ne mond… - kuncogott.

Amíg meg nem szólalt, észre sem vettük, hogy ott állt tátott szájjal a menedzserünk.

-         Gyerekek, ez ez ez… ezt leadjuk.

Mindenki döbbenten nézett a megkövült Hyungjoonra, Kibum volt az, aki felébresztette a társaságot.

-         Ahhoz egyeztetni kellene a másik két ügynökséggel, hogy két énekesük is szerepelne a videoklipben. Szerződés nélkül nem adhatjuk ki, az illegális lenne. Vagy nincs igazam, bátyó?

-         De, csak hirtelen kiment a fejemből. Holnap fel is hívom őket, aztán együtt elmegyünk és megmutatjuk az MV-t. Imádkozzunk, hogy belemennek.

-         Talán a TS bele is menne, de az SM… hát nem éppen a kompromisszumkötésről híresült el. – húzta félre száját Baekhyun.

-         Majd kitalálunk valamit. – merengett el az idősebb Kim – na de késő van, irány az ágy, holnap reggel élő adásunk lesz a helyi rádiónál. Nektek meg köszönjük ezt a fenomenális videóklipet, holnap még beszélünk a részletekről.

-         Köszönjük az elismerést. – hajolt meg Daehyun – Szia Nami, akkor holnap.

-         Sziasztok!

Már lefekvéshez készültem, éppen a holnapi ruhámat vasaltam, amikor Xander bukkant fel a hátam mögül.

-         Azért remélem a következő videoklipedben én is szerepelhetek. – már nem tűnt annyira durcásnak, amiért egész nap a fiúkkal lógtam.

-         Persze. Csak tudod, Békivel és Daehyunnal már iskolás korunkban megesküdtünk, hogy az első videóklipet együtt forgatjuk majd le.

Ennyiben maradtunk, és elmentünk lefeküdni. Tanultam a múltkori esetből, és olyan pólókat húztam magamra, amiket egyedül is le tudtam venni.

            Arra ébredtem, hogy valaki a képembe szuszog, és ahogy kinyitottam a szemem, Kibum fekete tekintete fúródott a sajátomba.

-         Jó reggelt! – köszönt és egy gyengéd csókot lehelt ajkaimra.

Még pár percig feküdtem, levegőt is elfelejtettem venni, aztán sikerült magamhoz térnem, és nekilátnom felöltözni. Valahogy ez egészen másfajta csók volt, mint amit Békinek sikerült lopnia tőlem. Amíg az övé meleg volt és játékos, addig a fekete hajú énekesé hűvös és komoly. Hát elintézte, hogy egész úton egy szót se szóljak, míg meg nem érkeztünk a Szöuli rádió székházához. AJ mellett ültem, ő kérdezte meg, hogy ugye nem vagyok megint beteg, de megnyugtattam makk egészséges vagyok, csak nem aludtam valami jól. Nem először hallotta már ezt tőlem, és komolyan kezdett aggódni. Meg is osztotta vele elméletét, és volt benne némi igazság, ahogy végig gondoltam a tényállást. Hogy ez eddig nem jutott eszembe? De azért megígértettem vele, el ne mondja Hyungjoonak, mert lehet hogy semmi alapja sincs annak, hogy emiatt lennének álmatlan éjszakáim, és nem akartam nyűgöt varrni a nyakába. Szerintem az elmúlt pár hétben többet idegeskedett miattam, mint az elmúlt években a srácok mellett. Még a végén meggondolja magát, hogy folytatja menedzserélésemet. A stúdióban kissé kitisztult a fejem, és a feltett kérdésekre összpontosítottam. Az egyiken jót kuncogtam magamban. Egy hallgató azt szerette volna tudni, hogy mennyire viselem el a Kiss me-k támadásait, ugyanis tele vannak a rajongói oldalak mindenféle sértésekkel, meg hogy semmi keresnivalóm az NH-nál, na meg persze hogy együtt lakom velük, főleg ez a tény verte ki a biztosítékot.

-         Kedves hallgatók és minden Kiss me. – kezdtem – tudom, úgy érzitek betolakodtam a fiúk életébe, de csupán annyi közöm van hozzájuk, hogy egy ügynökségnél vagyunk. Nehéz lehet számotokra ezt megemészteni, mivel az NH már évek óta csakis a fiúkkal foglalkozott. Higgyétek el, engem is meglepetésként ért a hír, amikor felvettek, de arra kérlek titeket ne ítélkezzetek felettem, amíg meg nem ismertek. A másik dolog, azért lakom együtt a U-Kiss tagokkal, hogy belerázódjak a mindennapos próbákba, és betekintést nyerhessek az idolok világába. Köszönöm a figyelmet, Arashi Namit hallottátok, további kellemes időtöltést mindenkinek!

Lehetséges kissé körmönfontam fogalmaztam, de mentségemre legyen, még gyakorolnom kell a nyelvet. Hyungjoon azért megveregette a vállam, elégedett volt a válaszommal, noha végig ott szorongott mellettem, ugyan mit fogok felelni ezekre a támadó jellegű kérdésekre, de úgy érzem megoldottam a problémát. Másra nem is voltak kíváncsiak velem kapcsolatban, hátra dőlve hallgattam ahogy a fiúk sorban válaszolnak a rajongók kérdéseire, elénekelnek pár dalt, viccet mesélnek és állati hangokat adnak ki magukból. Ezt már én sem bírtam ki nevetés nélkül. Viszont amikor a műsorvezető felolvasta az utolsó kérdést, arcomra fagyott a mosoly, és ezzel nem voltam egyedül. Bizonytalanul magam elé húztam a mikrofont és kissé rekedt hangon szóltam bele.

-         Baekhyunnal igen közeli barátok vagyunk, már középiskolás korunk óta, egy osztályba jártunk, tekintve, hogy amikor Japánból ide költöztünk, újra kellett járnom a sulit, valamint egy énektanár oktatott minket. Ott ismerkedtem meg igazán vele és persze Daehyunnal. Abban az időben elválaszthatatlanok voltunk, csak amikor őket beválogatták az ügynökségekhez, akkor szakadt meg úgy nagyjából másfél éve a kapcsolatom velük. De most hogy végre nekem is sikerült elhelyezkednem az énekesi pályán, újra együtt lehetünk.

Bár nem konkrétan a kérdésre válaszoltam, én mást nem szándékoztam mondani. Mi van, ha ők is hallgatják most a rádiót, és ebben biztos voltam, ki nem hagyták volna.

-         Ezzel azt akarod mondani, nem vagytok egy pár? – fejtegette tovább a témát a műsorvezető.

-         Mivel egyikőnk sem mondta ki a másik előtt. – az asztallapot bámultam.

-         Még nem. – fejezte be helyettem – Köszönjük a sok-sok kérdést és figyelmet! Jövő héten is várunk titeket, vendégünkkel, a Btob-bal. A viszont hallásra!

Mit kell ekkora feneket kerekíteni annak, hogy Béki megcsókolt? Most már muszáj lesz tisztáznom vele az esetet, és kiderítenem mit érez irántam.

            Visszafurikáztunk a szállásra, majd Hyungjoonnal elindultunk tárgyalni a másik két ügynökséggel a videóklippel kapcsolatban. Nem értettem Kibum miért tart velünk, amikor megkérdeztem csak annyit mondott, szükségünk lehet a meggyőző képességére. Azt sejtettem hogy az SM geci lesz, de hogy ennyire? Enyhe szívroham kapott el, amikor perrel fenyegetőzött, de a két Kimnek olyan beszélőkéje van, hamar másik álláspontra terelték Lee Sooman kusza agytekervényeit. Egy kis változtatással, de elértük célunkat. És hogy mi volt az? Nos aláírattak velem egy szerződést, miszerint térítésmentesen részt kell vállaljak a vállalat munkájában, értem ezalatt a promóciós munkát, ha hívnak szerepelni klipekbe, ingyenesen kell vállaljam a fellépéseimet, és abból semmiféle bevétel nem csusszan a zsebembe, és mindezt egy bugyuta videofelvétel miatt. Bár én már az elején elakadtam a beszélgetésnek, csak arra eszméltem fel, hogy aláfirkantottam valamit, amiit az orrom alá nyomtak, majd Kim és Lee kezet ráztak, majd tovább is álltunk következő állomásunk felé. Most komolyan szerződtetett az SM, amikor még két hónapja látni sem akartak?

-         Ennyire hihetetlen? – lökött oldalba Kibum a kocsiban ülve.

-         Mi az, olvasol a gondolataimban? – bosszankodtam.

-         Az arcodra van írva. – nevetett.

-         Örülök, hogy jól szórakozol, amíg én halálra izgulom magam.

-         Ez is jól áll neked. – terelte a témát – és semmi okod idegeskedni, a bátyóm majd szépen elsimítja a dolgokat. Bízhatsz benne, az egyik legjobb üzletember, akit valaha ismertem.

-         Ezt csak azért mondod, mert a testvéred vagyok. – fordult hátra Hyungjoon – Ne aggódj Nami, most már sínen vagyunk. – kacsintott.

Barátságos mosolya valóban nyugtatólag hatott, elképesztő, hogy amíg Kibum közelében a frász kerülget, addig az idősebb mellett minden gondomról megfeledkezhetek. A TS-nél sima ügyünk volt, nem akadtak fenn a részleteken, sőt azt mondták nem is kellett volna idejönnünk engedélyért. Utána megtudtam, Daehyun azzal fenyegetőzött, ha nem adják ki a klippet, akkor kilép a bandából.

-         Te jó ég, te nem vagy normális! – kaptam a szívemhez – ehhez mit szóltak a többiek?

-         Kinevettek. Aztán jöttek velem meggyőzni az igazgatót. Most miért nézel így rám?

-         Agyalágyult csigagyerek!

-         Csiga? – kapta fel a fejét Youngjae.

-         Így csúfoltak tesi órán. Na de Nami, ne haragudj már! – hízelgett.

Hogy lehet neki ellenállni? Sehogy!

Hosszú szaladgálós napunk volt, Hyungjoon még ma meg akarta jelentetni az MV-t, és mindenhova magával cipelt… végül hulla fáradtan estem be a lakásba. Éhes nem voltam, mert meghívtak egy jó nagy adag kimchire, égett is utána a szám rendesen, viszont nem éreztem a lábaimat. Ledobtam a cipőmet a sarokba, és elfeküdtem a kanapén. A fiúk próbálni voltak, Kibumról meg teljesen megfeledkeztem. Bezárta utánam a nyitva felejtett ajtót, és a cipőmet is elpakolta az útból, még mielőtt valaki hasra vágódik benne. Leült a kanapéra, kezébe vette a lábamat és elkezdte masszírozni. El akartam húzni, de erősen tartotta.

-         Te meg mit művelsz? – könyököltem fel.

-         Egész nap abban a magas sarkúban tipegtél, biztosan sajognak a lábaid.

-         Au, ne olyan erősen!

-         Bocsánat. Még sosem masszíroztam női lábat.

Ezzel most meglepett, pedig tudtommal rengeteg csajjal hozta össze a sors, ha csak egy éjszakára is. Feltűntek neki hitetlenkedő arcvonásaim, és finoman végigsimított ujjával a bokám körül. Kirázott a hideg, de közben jól is esett, és be kell vallanom igen jól bánik az ujjaival, teljesen elmúlt a fájdalom a talpamban. Megint mintha a gondolataimban olvasna, lábat cserélt, és mint az előbbi módszerrel ugyanúgy kimasszírozta a sajgást a másik talpamból is.

-         Jobb már? – kérdezte, még mindig simogatta a bokám.

-         Sokkal. – el voltam varázsolva, és biztosra vettem valamiféle vámpír trükköt vetett be ellenem.

-         Örülök.

Elengedte a bokám, le nem véve tekintetét rólam, és addig araszolt, míg fölém nem hajolt. Egészen a karfáig csusszantam előle, de nem tudtam levenni róla a szemem. Megbabonázott bódító illatával, és eszembe ötlött mit mondott az én illatomról, most már el tudtam képzelni milyen vágyat érezhet, mert most én is pontosan így éreztem. Meg akartam csókolni keskeny, de annál kívánatosabb ajkait, beletúrni a hajába, egészen közel húzni magamhoz. Nem! Ne engedj a kísértésnek, ez csak egy trükk, amivel félrevezeti áldozatai érzelmeit. – figyelmeztettem magam, de már késő volt. Ajkaim leheletnyire nyíltak, belélegezve a vámpír illatát. Egyik kezével átkarolta a derekam, amíg a másikon megtámaszkodott. Gondolkodás nélkül csókoltam vissza, megnyalta alsó ajkam, és heves nyelvcsatába invitált. Egyre hevesebben szorított magához, majd elindult a nyakam irányába. Ajkaival végigszánkázott az állam vonalán, bőrömön éreztem a leheletét, és ebbe beleborzongtam. Gyengéden csókolgatta a nyakam, kezdtem kényelmetlenül érezni magam.

-         Kibum! – mellkasának támaszkodva próbáltam eltolni magamtól, bár tudtam ezzel nem megyek semmire.

-         Lazíts! – suttogta a fülembe – had érezzem még egy kicsit… - érzékien végignyalt a nyakamon – el sem tudod képzelni mennyire kívánlak!

Megrémítettek szavai, elvégre mégis csak egy vámpír játszadozott a nyakammal, még jó hogy az ember első gondolata ilyenkor az, hogy menekülj. Szerettem volna, de nem bírtam. Nem csak azért, mert teljes testsúlyával belepasszírozott a kanapéba, hanem mert képtelen voltam rá. Nem engedhetek a csábításnak, különben én is úgy járok mint a szüleim. Elég erős volt ez a gondolat, hogy elhessegesse a ködöt a szememről.

-         Kibum, állj le!

-         Nem foglak megharapni.

-         Azt nem tudhatod, amikor ilyen nagy a kísértés. Nagy az esélye annak, hogy hibázhatsz.

Felemelte a fejét, de még mindig nem szállt le rólam.

-         Nem bízol bennem?! – ez inkább kijelentés volt, mint kérdés.

-         Nyomós okom van rá, hogy ne bízzak meg a fajtátokban.

Ez fájt neki, és villámgyorsan a kanapé másik végébe húzódott. Én is felültem, megtapogattam a nyakam, és észre se vettem, hogy megint csak engem bámul.

-         Mondd el!

Már megint túl közel jött, nem húzódtam el tőle, de nem is néztem rá. Végül is ha elmondom az igazat, azzal senkinek sem ártok, és talán a zaklatásommal is felhagy… vagy még jobban belelendül. Mégis úgy döntöttem, elmondom neki, lesz ami lesz.

-         Aznap éjszaka nem közönséges tolvajok törtek be a házunkba… vámpírok voltak… ők ölték meg a szüleimet.